Január 1-jétől vadonatúj, akár 1 millió forintos otthontámogatás érkezik a közszférában dolgozóknak – azoknak, akik nap mint nap működtetik az ország egészségügyét, oktatását, rendvédelmét, szociális ellátórendszerét és kulturális intézményeit.
Dobó Kata hosszú posztban tárta fel, hogyan küzd meg a hírnév árnyoldalaival, a kritikákkal és az igazságtalansággal. Nem panaszkodni akart, inkább megmutatta, hogyan tanulta meg saját magában helyrerakni a sebeit.
Palvin Barbara az elmúlt évek során egyértelművé tette, hogy nem riad vissza a merész ruhadaraboktól. Legutóbbi fotóján például egy elől nyitott felsőben pózol melltartó nélkül, amit mindössze két masnira kötött szalag tart össze. Sejtelmes szettjéből egyszerre ordít a meztelenség és az elegancia.
A Csillag Születik 4. adásában kijutott a tehetségekből, hiszen láthattunk rúdsportoló anya-lánya párost, egy látássérült akrobatát és egy fiatal lányt eszméletlen hanggal, akit édesapja kísért hegedűvel. A zsűri számára nem is volt kérdés a továbbjutásuk, a Csillagvizsgáló legújabb epizódjában el is mondják, hogy miért! Ne maradj le róla!
Bár a Stranger Things színésznőjét a világ Millie Bobby Brownként ismeri, a valódi neve szinte teljesen más. Azt azonban olyan ritkán használja, hogy még legjobb barátja, Noah Schnapp sem tudta pontosan. Elöljáróban annyit elárulunk, hogy a hivatalos papírjain sem a Bobby, sem pedig a Brown név nem szerepel.
Még előtte állt az élet, ám nem élhette tovább… Ötvenöt éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt az ország egyik legtehetségesebb színművésze, Kálloy Molnár Péter.
Hétvégén véget ért a Megasztár nyolcadik évada, a tehetségkutató győztese pedig Marics Peti mentoráltja, Lengyel Johanna lett. De vajon mit gondol erről Herceg Erika, akinek versenyzője, Ádám Attila csupán egy hajszállal csúszott le a dobogó legfelső fokáról? Most egy Instagram-posztban elárulta.
Tóth Vera egészen új szintre emelte az életmódváltását: már nemcsak látványos a változás, hanem lelkileg is megerősödött. Most egy új mozgásformába szeretett bele, és kiderült, hogy egy éve még azt hitte volna, valaki csak viccel, ha ezt jósolja neki. Tóth Vera története rég nem a látványos fogyásról szól. Az évek alatt felépített életmódváltása ma
Odafigyelsz bőröd épségére, rendszeresen tisztítod és minőségi krémekkel kényezteted, mégis folyamatosan kijönnek rajtad a pattanások? Ha nem vagy elégedett az állapotával, lehetséges, hogy az étrended nem megfelelő.
Dolgozatírás előtt sok gyerek ideges, de van, akinél a szorongás olyan erős, hogy leblokkol, és hiába készült, nem tudja megmutatni a tudását. Hol húzódik a határ a természetes izgalom és a káros stressz között? Hogyan segíthet a szülő, és mit tehet az iskola?
Gáspár Laci álruhában érkezett, hogy meglepje egykori mentortársát, ByeAlexet a Csillag Születik legutóbbi adásában. ByeAlex utólag maga is elismerte: annyit emlegette korábbi társát, hogy szinte megidézte őt a színpadra. Arra azonban ő sem számított, hogy Gáspár Laci ennyire furfangos és szórakoztató előadással rukkol elő. Nézd meg, hogyan reagált
A világ újra Stranger Things-lázban ég, hiszen három év kihagyás után felkerült a Netflixre a sorozat ötödik, befejező évadának első négy epizódja. A negyedik rész zseniális lezárása után pedig már elképzelni sem tudjuk, mi jöhet még. Nos, Noah Schnapp szerint annyi biztos, hogy nem fogjuk kibírni sírás nélkül.
Majkának minden versenyzője bejutott az az X-Faktor Elődöntőjébe, ami eddig mindössze csak ByeAlexnek sikerült. A szombat esti Élő show-ban a fiatalok két-két produkcióval kápráztatták el a közönséget. Gáspár Laci bár mentoráltak nélkül maradt, így sem pihen. Ezúttal a saját fiával, a kilenc éves Noellel készítette el idei karácsonyi dalát. Laci má
A decemberi GLAMOUR magazin címlapsztárja, Mihályfi Luca közel egy éve alkot egy párt szerelmével, Hegyes Bercivel, akivel a Dancing with the Stars című műsornak köszönhetően ismerkedett meg. Kapcsolatuk azóta is sziklaszilárd, különleges szövetség van köztük és boldogabbak együtt, mint valaha.
A Harper’s Bazaar amerikai kiadásának december-januári számában Meghan Markle Diana hercegné 1997-ben megjelent fotóit idézi meg. Mind Meghan, mind pedig a sógornője, Katalin hercegné többször adózott már az anyósuk emlékének az elmúlt években. A két hercegné azonban meglehetősen eltérő irányból közelít a témához.
Van valami különleges abban, amikor két ember igazán egymásra hangolódik. Nem kell hozzá semmi más, csak egy pillanat, amelyben minden a helyére kerül. A s.Oliver United illata ezt az erőt ragadja meg: a harmóniát, ami akkor születik, amikor együtt vagytok jelen. Tökéletes választás karácsonyra is, akár magadat vagy valamelyik szerettedet szeretnéd
A Time Out Market Budapest idén decemberben ünnepi fényekkel, izgalmas karácsonyi programokkal és különleges téli fogásokkal várja a látogatókat. A város legújabb gasztronómiai és kulturális központja egy egész hónapos ünnepváró élménysorozattal készül, amelyben a családok, baráti társaságok és ínyencek egyaránt megtalálják a kedvükre valót. A vará
Ha hétről hétre követted a Megasztár nyolcaid évadát, akkor tisztán emlékszel Herceg Erika mindig káprázatos megjelenéseire, melyek mögött a tehetséges stylist és divattervező, Kiss Márk áll. A szakembert Erika döntőben viselt ruhakölteményéről kérdeztük, és azt is kiderítettük, mi történt a kreációval, miután Marics Peti véletlenül "letépte" azt a
Szinte minden családban van egy-egy olyan rokon, aki az ünnepi összejöveteleken kínos kérdésekkel hozza zavarba a többieket. "Mikor házasodtok össze?", "Jön-e már a baba?", "Miért nem váltasz már munkahelyet?" Ez a fajta faggatózás a legmeghittebb vacsorákat is képes tönkretenni.
Három és fél éve kísérem R.-t, azóta, hogy egyetemi hallgatóként szexuális erőszak áldozata lett, egészen a napokban jogerőre emelkedett, felmentő ítéletig. Az ügyész, aki eleve rossz minősítéssel, szexuális erőszak helyett szexuális kényszerítés miatt emelt vádat, nem élt fellebbezéssel, így a felmentő bírósági döntés jogerős, az ügy jelenleg lezá
Kamilla királyné részt vett a kétévente megrendezésre kerülő RIFLES díjátadó vacsorán, ahova nagyon elegánsan érkezett. Bár a rajongók többségének figyelme a földig érő, vörös bársonyruháján akadt meg, a divatszakértők a különleges palástját is legalább annyira izgalmas választásnak találták.
Vannak időszakok, amikor a világ hirtelen elveszíti a színeit. Amikor az, ami addig biztosnak tűnt, egyik pillanatról a másikra elcsúszik a lábunk alól. Olyankor a levegő is nehezebb, a gondolatok is sötétebbek, és úgy érezzük, sosem lesz már könnyebb. Mégis, van bennünk valami, ami újra és újra a felszínre segít. Egy belső erő, ami halk, de rendít
Csuja Imre, Scherer Péter, Epres Attila, Badár Sándor és Frohner Fecó spirituális utazásra indultak Japánba, ahol egy kolostorban különleges meditációs gyakorlaton vettek részt. A meditáció alatt a legnagyobb kihívást az jelentette a résztvevőknek, hogy teljes csendben maradjanak. Márpedig ebben a kolostorban minden kimondott szóért vessző jár. A J
Pantallóson újra életre kelnek a rejtélyek és a családi viszályok. A Pokoli rokonok második évada még több meglepetéssel érkezik, és a nézők minden eddiginél izgalmasabb csavarokra számíthatnak. A régiek mellett új szereplők is feltűnnek a sorozatban, ami december 15-én startol minden hétköznap a Fókusz után.
Henry Kettner azt gondolta, élete egyik legromantikusabb vacsorájára érkezik. Ehelyett volt minden, csak romantika nem. A Kész átverés ezúttal egy Michelin-csillagos éttermet alakított át teljes hadszíntérré. Beépített vendégekkel, színészkedő pincérekkel és egy olyan menüvel, amihez tényleg gyomor kell. De nem csak őt, hanem Gáspár Evelint is megv