2025. december 9. kedd

dec. 9
0:09
Lövések egy forgalmas bevásárlóközpontban, elfogták a 19 éves gyanúsítottat Oslóban (Infostart)
A rendőrség azt közölte, hogy az oslói Storo Storsenter központ már biztonságban van. A 19 éves elkövető, aki a jelek szerint egyedül cselekedett, legalább egy lövést adott le odabent.
dec. 9
0:09
Sztrájkot hirdettek a Louvre dolgozói (444.hu)
A dolgozók szerint "egy lepusztult múzeumban" dolgoznak, változásokat követelnek.
dec. 9
0:09
Elfoglalt repülőtér, útzárak, összecsapás a rendőrökkel – eldurvult a gazdák tüntetése Krétán (Telex)
Az európai uniós agrártámogatások késlekedése miatt hetek óta tartanak a tüntetések Görögországban.
dec. 9
0:13
Donald Trump személyesen néz a Netflix körmére (Infostart)
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy személyesen részt vesz a Netflix által bejelentett, több mint 70 milliárd dolláros Warner Bros. Discovery-felvásárlás versenyhivatali jóváhagyásának elbírálásában.
dec. 9
0:13
Rendőrökkel csaptak össze, és egy kifutópályát is elfoglaltak a tüntető gazdák Krétán (444.hu)
A gazdák az európai uniós agrártámogatások késlekedése miatt tüntetnek.
dec. 9
0:13
"Egy lepusztult múzeumban vagyunk" – sztrájkot jelentettek be a Louvre dolgozói (Telex)
A szakszervezetek szerint a világ leglátogatottabb múzeuma "válságban" van, erőforrásai nem elegendőek, és a munkakörülmények is egyre romlanak.
dec. 9
0:17
Megcsapoltak egy vezetéket, brutális mennyiségű gázolaj tűnt el (Infostart)
A szlovák rendőrség ugyan már őrizetbe vett öt embert az üggyel kapcsolatban, ám az eset továbbra is rejtélyt rejtélyre halmoz.
dec. 9
0:17
Országos botrány lett az olaszoknál abból, hogy kiemelték a hatóságok egy erdőben élő család gyerekeit (Telex)
Egy brit–ausztrál pár évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy három gyerekükkel egy olaszországi falu melletti erdőben akarnak élni. A hatóságok egy gombamérgezéses eset után vizsgálatot indítottak, és a lakhatási körülményekre hivatkozva kiemelték a gyerekeket a családból. Százezrek követelik a döntés visszavonását, a vitába pedig Meloni kormánya is bes
dec. 9
0:21
Paul McCartney: van vegán kolbász (Infostart)
A Beatles egykori tagja is kifejtette véleményét a forrongó vitában.
dec. 9
0:25
Második korszakváltás – erős kritikát kapott az Egyesült Államok Berlinből (Infostart)
Aggodalommal reagáltak tekintélyes német kormánypárti politikusok az új amerikai nemzetbiztonsági stratégiájára. Egyértelmű jelzésnek tekintik, hogy az Egyesült Államok eltávolodik Európától.
dec. 9
0:29
Egyre hűvösebb a viszony az Európai Unió és az Egyesült államok között (Infostart)
Olyan Európa építésére kell összpontosítani, amelynek meg kell értenie, hogy a szövetségek és a második világháború után létrejött szövetségesek közötti kapcsolatok megváltoztak - jelentette ki az Európai Tanácsa elnöke Párizsban hétfőn.
dec. 9
0:33
EU: döntés a migrációs szolidaritási keretről (Infostart)
Az uniós tagállamok belügyminiszterei hétfőn politikai megállapodást értek el a 2026-ra tervezett éves szolidaritási keret létrehozásáról. A keret célja, hogy segítséget nyújtson azoknak a tagállamoknak, amelyek nagy migrációs terhelés alatt állnak – közölte az EU-tagállamok kormányait tömörítő tanács.
dec. 9
0:37
Több bűnszervezetet is felszámolt le az Europol (Infostart)
Erőszakos bűncselekmények megrendelésére szakosodott hálózatokra csaptak le a hatóságok, 193 személyt vettek őrizetbe
dec. 9
0:41
"Mélyállam" – Liz Truss visszatért a politikába (Infostart)
"Nekimegyek a mélyállamnak. Elmondom az igazságot arról, mi történik az országunkkal és a Nyugattal" – ígéri Liz Truss, a britek legrövidebb ideig hatalmon lévő kormányfője.
dec. 9
0:45
London: fontos elhatározások születtek a négyes csúcstalálkozón (Infostart)
A Downing Streeten lezajlott megbeszélésen Keir Starmer brit miniszterelnök, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Friedrich Merz német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő vett részt.
dec. 9
4:15
Baj van, kiszáradóban Európa édesvízkészletei (ATV)
"Nem lehet elvárni, hogy az ENSZ minden klímacsúcsán újabb hangzatos megállapodást jelentsenek be, inkább a meglévőket kellene betartani." Erről a Kormányközi Éghajlatvédelmi Testület alelnöke, Ürge-Vorsatz Diána beszélt a Heti Világhíradónak. A szakértő azt is elmondta, hogy Európa déli részén azért fogynak a vízkészletek, mert a felmelegedés miat
dec. 9
4:45
A magyar pártelnök egy kéréssel fordult Donald Trumphoz (ATV)
Nyílt levélben fordult Donald Trump amerikai elnökhöz a Mi Hazánk Mozgalom – közölte Toroczkai László, a párt elnöke és parlamenti frakcióvezetője hétfőn az X-en.
dec. 9
5:21
Arte: Visszatérhet Európában a sorkatonaság? (Telex)
Belgium, Franciaország, Németország és Románia is az önkéntes vagy kötelező katonai szolgálat bevezetését fontolgatja.
dec. 9
6:09
Rablásért elítélt, fehérgyűlölő aktivista az új polgármester bűnügyi tanácsadója (Demokrata)
Mysonne Linen a kilencvenes évek végén több taxisofőrt is kirabolt.
dec. 9
6:09
Videóra vették, ahogy Macron felesége ribancként emleget akciózó feministákat (Telex)
Sajtósai azt mondták, nem a feministák személyének, hanem egy szombati akciójuknak szólt a sértő megjegyzés.
dec. 9
6:15
"Akkor szabadulunk innen, ha meghalunk" – így erősítik a kirekesztést és az előítéletességet a romáknak nyújtott uniós támogatások (444.hu)
A romák többsége Európa-szerte nehezen fér hozzá a munkahelyekhez és a megfelelő lakhatáshoz. Ennek ellenére az integrációjukat elősegítő több tízmilliárd euró átláthatatlan és mérhető hatások nélküli projektekben tűnik el. Az uniós támogatások egy része a magyar, bolgár, cseh és olasz roma közösségek kirekesztésére és démonizálására fordítódik.
dec. 9
6:21
Hét uniós tagállam támogatja a befagyasztott orosz vagyon ukrajnai felhasználását (ATV)
A Le Soir hétfői beszámolója szerint hét uniós tagállam vezetője levélben jelezte támogatását az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökének, hogy az Európai Bizottság lefoglalja, majd Ukrajna finanszírozására fordítsa az európai – köztük belga – pénzintézetekben tárolt, az uniós szankciók miatt befagyasztott orosz pénzeszközöket.
dec. 9
6:33
Kiderült, mennyi jut Ukrajnának az új amerikai védelmi tervben (Demokrata)
A tervezet egyik legfontosabb eleme, hogy újra engedélyeznék az úgynevezett USAI-programot.
dec. 9
7:03
Kínai külügyminiszter: Japán katonai fenyegetést jelent ránk nézve (444.hu)
Vang Ji szerint elfogadhatatlan, hogy "Japán a tajvani kérdést próbálja felhasználni provokációkra".
dec. 9
7:09
300 millió dollárt fizethet a New York-i katolikus egyház a kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaélések miatt (444.hu)
Peren kívül próbál megegyezni az egyház a több mint 1300 áldozattal.
dec. 9
7:21
Zelenszkijék alaposan átdolgozták Trump béketervét, ezeket a részeket húzták ki (ATV)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn Londonban közölte, hogy kedden adják át Washingtonnak az Egyesült Államok által készített ukrajnai rendezési béketerv átdolgozott változatát.
dec. 9
7:33
Életbe lép az ausztrál közösségimédia-tilalom, szerdától le kell tiltani a 16 év alatti felhasználókat (444.hu)
Az X az egyetlen, ami nem alkalmazkodik a szabályokhoz, Elon Musk szerint a szabályozással az internet feletti kontrollt akarják megszerezni.
dec. 9
7:33
Húszpontosra rövidített béketervet küld vissza Zelenszkij Trumpnak: a legfontosabb pontban nincs alku (SzMo)
Az ukrán elnök európai vezetőkkel hangolta össze a 20 pontos javaslatot. A területi kérdésekben azonban továbbra sincs kompromisszum, Moszkva pedig kivár.
dec. 9
7:39
Húszpontosra rövidített béketervet küld vissza Zelenszkij Trumpnak: a legfontosabb pontban nincs alku (SzMo)
Az ukrán elnök európai vezetőkkel hangolta össze a 20 pontos javaslatot. A területi kérdésekben azonban továbbra sincs kompromisszum, Moszkva pedig kivár.
dec. 9
7:39
Hiába akart békét Trump, a thai–kambodzsai és kongói harcok is fellángoltak (Telex)
A Nobel-békedíjra ácsingózó amerikai elnök két tűzszüneti kísérlete is repedezik.
dec. 9
7:45
A Mol és az MVM is ott lesz abban az üzleti delegációban, amely Moszkvába utazik (Telex)
Szijjártó Péter szerint a tárgyalásokon már a szankciók utáni helyzetre készülnek.
dec. 9
7:51
Egyre csak húzódik a cseh kormányalakítás (Infostart)
A Prágai Várban folytatódtak az informális egyeztetések Petr Pavel államfő és az alakuló cseh kormány miniszterjelöltjei között.
dec. 9
8:09
Több vezető NATO-pozíciót átenged az Egyesült Államok európai országoknak (Infostart)
Az amerikai Kongresszus kijelölte az amerikai katonai erők európai és dél-koreai létszámának alsó határát 2026-ra, ami korlátozza a csapatcsökkentés lehetőségét a Pentagon számára - derül ki a hétvégén véglegesített költségvetési törvénytervezetből.
dec. 9
8:21
Macron felesége nagyon kiborult: "mocskos r.bancok!" (ATV)
Brigitte Macron, a francia államfő felesége bírálatok kereszttüzébe került, miután egy felvételen "mocskos ribancoknak" nevezte azokat a feminista aktivistákat, akik megszakították a nemi erőszak vádjával korábban megvádolt humorista, Ary Abittan egyik előadását.
dec. 9
8:21
300 millió dollárt fizethet a New York-i érsekség az egyházukat érintő szexuális visszaélések áldozatainak (Telex)
Peren kívüli egyezséget kötnének több mint 1300 sértettel, az összeg az eddigi legnagyobb ilyen kifizetés lenne az amerikai egyház történetében.
dec. 9
8:45
Zelenszkij: Ukrajnának nincs sem "jogi", sem "erkölcsi" joga területeket átadni Oroszországnak (HírTV)
A témáról Seremet Sándor, az Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója nyilatkozott a Napindítóban.
dec. 9
8:57
Ukrajna módosít a béketerven, Zelenszkij továbbra is elutasítja a területek feladását (444.hu)
Az új javaslatot már kedden elküldhetik az Egyesült Államoknak.
dec. 9
9:09
Válságban az európai integráció (HírTV)
A Napindító vendége Pawel Pawlovski, az NKE Ludovika közdiplomáciai programjának előadója volt.
dec. 9
9:09
"Mocskos ribancoknak" nevezte a feministákat Brigitte Macron, hatalmas botrány tört ki Franciaországban (SzMo)
Egy titokban készített felvétel buktatta le a francia first ladyt. Akkor mondta ezeket a szavakat, amikor egy párizsi színház kulisszái mögött biztatta a nemi erőszakkal vádolt humoristát. A felvétel azóta bejárta a francia sajtót, és politikai vihart kavart.
dec. 9
9:15
Sérültjei is vannak a földrengésnek Japánban, és még csak most jöhet a neheze (Infostart)
Több tucatnyi sérültje van a hétfőn éjjel Japán északkeleti részét megrázó, 7,5 erősségű földrengésnek, és a helyi hatóságok kedden egy erősebb földrengés veszélyére is figyelmeztették a lakosságot.
dec. 9
9:15
"Mocskos ribancoknak" nevezte a feministákat Brigitte Macron, hatalmas botrány tört ki Franciaországban (SzMo)
Egy titokban készített felvétel buktatta le a francia first ladyt. Akkor mondta ezeket a szavakat, amikor egy párizsi színház kulisszái mögött biztatta a nemi erőszakkal vádolt humoristát. A felvétel azóta bejárta a francia sajtót, és politikai vihart kavart.
dec. 9
9:27
Négy turista meghalt Tenerifén, amikor egy természetes medencéből elsodorta őket az óceán (Telex)
A román és szlovák turisták figyelmen kívül hagyták a veszélyre figyelmeztető jelzést.
dec. 9
9:39
Szorongatják Keir Starmert – egyre több szálon kötődik Nagy-Britannia az EU-hoz (Infostart)
Nagy-Britannia a következő évtizedekben visszaléphet az Európa Unióba – ezt sugallta a hét végén adott nagyinterjújában Sir Keir Starmer. Néhány nappal korábban pedig David Lammy miniszterelnök-helyettes kijelentette: "magától értetődő, hogy a brexit károkat okozott a brit gazdaságnak". A konzervatív ellenzék és számos kommentátor is vádak keresztt
dec. 9
9:45
Andrej Babist kormányfővé nevezte ki a cseh államfő (Demokrata)
A szlovák származású Andrej Babis négy év után tér vissza a cseh kormányfői posztra.
dec. 9
9:57
Andrej Babišt kormányfővé nevezte ki a cseh államfő (444.hu)
Nincs már összeférhetetlenség.
dec. 9
10:27
Kormányfője már van Csehországnak (Infostart)
Andrej Babist, az októberi képviselőházi választásokon győztes Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom elnökét kedden Prágában Petr Pavel cseh köztársasági elnök kormányfővé nevezte ki.
dec. 9
10:33
Szijjártó Moszkvából jelentette be, hogy Pakson leöntöttünk 500 négyzetméternyi szerelőbetont (Telex)
A külügyminiszter 2022 óta már 17 alkalommal járt Moszkvában, most a Gazprom tulajdonában álló szerb NIS olajcégben való magyar tulajdonszerzés lehet a valódi apropó.
dec. 9
10:39
Tragédia Tenerifén: több külföldi turista is meghalt egy óriási hullám miatt (Infostart)
A tragédia idején érvényben volt a viharra figyelmeztető riasztás, de ezt figyelmen kívül hagyták a fürdőzők.
dec. 9
11:33
Szól a vészcsengő Hollywoodban a Netflix-Warner-fúzió miatt (Infostart)
Azt követően, hogy közölték, a Netflix egy 83 milliárd dolláros ügyletben bekebelezi az egyik patinás amerikai filmstúdiót, a Warner Brothers-t, kommentátorok elkezdték kongatni a vészharangot, azzal, hogy "Hollywoodot lenyeli a Szilikonvölgy". Donald Trump és egy utolsó pillanatban jött rivális ajánlat azonban közbeszólhat.
dec. 9
11:39
Zelenszkij európai támogatást épít, közben az ukránok egyre erősebb amerikai nyomásgyakorlásról szivárogtatnak (444.hu)
Az újabb amerikai béketervvel is van baja Kijevnek, miközben Washington állítólag azt várta volna el Zelenszkijtől, hogy villámgyorsan mondjon rá igent. Egyelőre a Donbasz sorsa és a biztonsági garanciák kérdése is megoldatlan.

Keresés