2020. szeptember 9. szerda

szept. 9
10:06
Átalakulóban az Appeninn Nyrt. menedzsmentje (ProfitLine)
Rendkívüli közgyűlést hívott össze az Appeninn Nyrt. szeptember 30-ra, amelyen megerősíthetik a társaság igazgatótanácsa által áprilisban meghozott döntéseket, és szavazhatnak azokról a kérdésekről, amelyeket érintően az igazgatótanács nem hozott határozatot. Emellett egy átrendeződés is zajlik az Appeninn Nyrt. menedzsmentjében, amelynek keretében
szept. 9
10:06
Itt a várt inflációs adat: tovább emelkedett a drágulás üteme Magyarországon (Portfolio)
Augusztusban átlagosan 3,9%-kal voltak magasabban a fogyasztói árak Magyarországon, mint egy évvel korábban. Ez a júliusi 3,8%-os inflációs adathoz képest minimáis gyorsulást jelent, és azt, hogy az elemzői várakozásoknak megfelelően alakult a mutató.
szept. 9
10:06
Ezt nem árulják el az ország vezetői: rengeteg ember jövője múlik rajta (Pénzcentrum)
Hónapok óta nincs friss előrejelzése a kormánynak az idei gazdasági visszaesés mértékéről, miközben az elemzők szerint mára irreálisan optimista a 3 százalékos zsugorodásra vonatkozó becslés. Sőt, itt-ott a kormányzat képviselői
szept. 9
10:08
Megbízási szerződést kötött az Őrmester (Portfolio)
Az Őrmester határozatlan idejű megbízási szerződést kötött a Giant Gyártó Hungary Kft-vel.
szept. 9
10:12
A svédeknél nem volt karantén, mégis visszaszorult a vírus (Privátbankár)
Miközben Európa nagy része a második hullámmal küszködik, és sorra állítja vissza a korlátozásokat, addig a karanténmentes Svédországban rekordalacsonyra csökkent a pozitív koronavírus-tesztek aránya, valamint az új halálesetek és a kórházban fekvők száma.
szept. 9
10:12
Magyarország élni kíván a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel (newtechnology.hu)
Magyarország élni kíván a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel, a technológiai változások nyertese kíván lenni – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter kedden a Debreceni Egyetemen (DE), ahol bemutatta az ország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiáját. Palkovics László azt mondta, a stratégia, amelynek kidolgozásában a M
szept. 9
10:12
A dabasi tehenészet 1,2 milliárd forintos beruházását adták át a napokban (Agrárágazat)
Nemcsak a tej esetében is bevezetett 5 százalékos áfa hoz a tehenészetekben fellendülést.
szept. 9
10:18
Történelmi esés az amerikai tőzsdén (Portfolio)
Az elmúlt három kereskedési napon a tech túlsúlyos Nasdaq több mint 10 százalékot esett a szeptember elején felállított 12 056 pontos történelmi csúcsához képest. Ilyen gyors 10 százalék feletti esésre még nem volt példa az index történetében korábban felállított csúcshoz képest, ez azonban egyelőre még csak korrekció és nem medvepiac.
szept. 9
10:20
Felárral büntetik a Zuglóban parkoló Revolut-felhasználókat (Portfolio)
3 eurós felárat követelnek azoktól, akik Zuglóban kapott parkolási birságukat Revoluttal szeretnék kifizetni.
szept. 9
10:22
A magyar harmincasok negyede tud csak rendszeresen megtakarítani (Portfolio)
A mai harmincasok felelősen és tudatosan döntenek pénzügyi kérdésekben, kiemelten fontos számukra, hogy legyen megtakarításuk, de rendszeresen megtakarítani csak 23 százalékuk tud, négy harmincasból egynek pedig egyáltalán nem sikerül félretennie. A saját ingatlan az egyik legfontosabb befektetési forma, és óriási presztízsértékkel is bír a harminc
szept. 9
10:24
Még nem kell temetni az autóipart (Piac és Profit)
Stabilra javította az eddigi negatívról a globális autóiparra érvényben tartott kilátását a Moody's Investors Service.
szept. 9
10:24
Péntektől további üzemanyagár csökkenést tapasztalhatunk a hazai kutakon (Portfolio)
Pénteken csökken a gázolaj ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a 95-ös benzin literenkénti átlagára változatlan marad, míg a gázolajé 3 forinttal csökken.
szept. 9
10:24
Csődhullámtól tartanak a németek (TőzsdeFórum)
Csődhullámtól tartanak a német idegenforgalomban és vendéglátásban.
szept. 9
10:26
MNB: intézkedés, forint erősödés (TőzsdeFórum)
Ismét eljött a szakadás, 2,25 százalékkal, azaz 632 ponttal került lejjebb a DOW 30 index.
szept. 9
10:28
A cégek harmada marketingkárosult (TőzsdeFórum)
Magyarország a tízmillió marketinges országa.
szept. 9
10:30
Fontos a fenntartható fejlődés - lépett a jegybank (Privátbankár)
Az MNB Zöld Programja keretében szakmai és civil szervezetekkel együttműködve törekszik a magyarországi zöld gazdaság finanszírozásának elősegítésére, a klímaváltozáshoz és más környezeti problémához köthető kockázatok csökkentésére.
szept. 9
10:30
Újra csökken a gázolaj ára itthon (Portfolio)
Pénteken csökken a gázolaj ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a 95-ös benzin literenkénti átlagára változatlan marad, míg a gázolajé 3 forinttal csökken.
szept. 9
10:33
Pistyur Veronika: Az értékekre alapuló üzleti kultúra egy szerethetőbb, élhetőbb munka világát hozza létre (Kreatív Online)
Pistyur Veronika lesz a Ready versenyünk zsűrielnöke.
szept. 9
10:35
Magyar térelválasztó bútor segíti az irodai távolságtartást (Kreatív Online)
A Minusplus építésziroda térelválasztó elemcsoportja nemcsak a járványhelyzetben jelent megoldást, hanem a tevékenység alapú munkavégzésre is.
szept. 9
10:36
OECD-jelentés: Ez a helyzet a magyar oktatásban (ProfitLine)
Az Oecd éves oktatási jelentése szerint Magyarországon nemzetközi összevetésben is kimagasló szerepet tölt be a munkahelyen végzett gyakorlati képzés, jók a szakképzettséggel rendelkezők elhelyezkedési esélyei, és folyamatosan emelkednek az oktatói bérek - ismerteti az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-hez kedden eljuttatott közl
szept. 9
10:36
Magyar fejlesztő egyengeti Japánban a Nissan legújabb csúcsmodelljének útját (Portfolio)
Egy magyar keze munkája is vastagon benne van a Nissan legújabb csúcsmodelljének kifejlesztésében. A 31 éves Szalai Zoltán vezető termékmenedzserként egyengette Japánban a teljesen elektromos Ariya útját a koncepciótól egészen a kész modell leleplezéséig. A szakemberrel az új csúcstermék mellett arról is beszélgetett a Pénzcentrum, hogy miképpen ju
szept. 9
10:42
A nyugdíjasok is megszólaltak az esetleges újabb idősávokról (Infostart)
Nem támogatnák a vásárlási idősáv visszaállítását a 65 éven felülieknek - mondta az InfoRádiónak a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesületének elnöke, Karácsony Mihály.
szept. 9
10:42
A jegybanki mutatók is az infláció augusztusi erősödését mutatják (Portfolio)
Augusztusban a jegybank inflációs célsávján kívül ragadt az indirekt adóktól szűrt maginfláció, a tartós árfolyamatokat leginkább megragadni képes mutató. Az index alakulása erős inflációs nyomásról árulkodik.
szept. 9
10:44
Szlávik: veszélyesen fegyelmezetlenek a magyar fiatalok (Portfolio)
A fiatalok kevésbé fegyelmezettek, körükben most gyorsan terjed az új típusú koronavírus – mondta Szlávik János infektológus főorvos a Klubrádió műsorán. Hozzátette: szerencsére közülük kevesen mutatnak súlyos tüneteket, viszont abból a szempontból veszélyes a dolog, hogy másokat is gyanútlanul megfertőzhetnek.
szept. 9
10:48
Szlávik: veszélyesen fegyelmezetlenek a magyar fiatalok, hamarosan újabb szigorításokra lehet szükség (Portfolio)
A fiatalok kevésbé fegyelmezettek, körükben most gyorsan terjed az új típusú koronavírus – mondta Szlávik János infektológus főorvos a Klubrádió műsorán. Hozzátette: szerencsére közülük kevesen mutatnak súlyos tüneteket, viszont abból a szempontból veszélyes a dolog, hogy másokat is gyanútlanul megfertőzhetnek.
szept. 9
10:54
Döntött a jegybank: éljen a fenntartható fejlődés! (Piac és Profit)
Az MNB Zöld Programja keretében szakmai és civil szervezetekkel együttműködve törekszik a magyarországi zöld gazdaság finanszírozásának elősegítésére, a klímaváltozáshoz és más környezeti problémához köthető kockázatok csökkentésére.
szept. 9
10:54
Javul a hangulat, felpattantak az európai tőzsdék (Portfolio)
Megint csak nagyon csúnya napja volt az amerikai tőzsdéknek kedden, a vezető indexek közül a Nasdaq esett a legnagyobbat. Ázsiában is rossz volt a hangulat szerdán, amely részben az egyik potenciális koronavírus vakcinával kapcsolatos rossz hírenek is betudható volt. Az európai tőzsdéken emelkedést látunk a szerdai kereskedésben.
szept. 9
11:00
Tovább drágult az állatkerti megaberuházás (Infostart)
A kivitelezési határidő halasztása mellett 200 millió forinttal drágul a Biodóm, miközben továbbra sem tudni, mennyi pénz kell a befejezéséhez, berendezéséhez, az ezt vizsgáló jelentéshez kiegészítéseket kért a Fővárosi Önkormányzat.
szept. 9
11:00
Slágerpapírok a tőzsdén: Vajon buborékban vannak? (Portfolio)
A múlt hét második fele óta komolyabb esés bontakozott ki a világ tőzsdéin, amely ehét keddden is folytatódott, a zuhanást a koronavírus válság alatt népszerű FAANG részvények vezetik. A vélemények megoszlanak az esést illetően, van, aki szerint egészséges korrekcióról beszélünk, van, aki egy nagyobb lejtmenet elejét látja benne. De nem csak a tech
szept. 9
11:00
Akár traktorozás közben is: itt az Axiál Podcast! (Agrárágazat)
A gépesítés szerelmesei szó szerint új csatornán találkozhatnak kedvenceikkel. Az Axiál által indított podcast hetente fog új riporttal jelentkezni.
szept. 9
11:02
Tízből hét gazda már most ezt tervezgeti (Agrárágazat)
Agrárfejlesztés: ami nemrég még misztikum volt, ma már követelő előkészület a sikeres jövőre.
szept. 9
11:03
Rekordalacsonyra csökkent a pozitív tesztek aránya a svédeknél (Menedzsment Fórum)
Pedig a skandináv állam nem is vezetett be karantént.
szept. 9
11:04
A hazai „integrátorok” nem is integrátorok – Itt a rendelet! (Agrárágazat)
Az unió termelői összefogásként értelmezi az integrációt.
szept. 9
11:06
Lépett a Magyar Nemzeti Bank! (ProfitLine)
Tegnap délután, miközben az EUR/HUF árfolyam újra a 360 forint fölötti szinteken mozgott, az MNB piac kiegyensúlyozó lépést jelentett be.
szept. 9
11:06
Ezt az esélyt nem érdemes elszalasztani: aki lakást akar, rohanjon a bankba (Pénzcentrum)
Már meghaladta a februári szintet a lakáshitel-felvételi kedv a nyáron, a járvány okozta sokk - és válsághatás úgy tűnik múlóba van. 2020 júliusában ráadásul még több lakáshitelt is igényelt a lakosság, mint tavaly ilyenkor - természetesen
szept. 9
11:06
Jobb tápanyag-ellátással a búzatermés stabilitásáért (Agrárágazat)
Őszi kalászosok tápanyag-kijuttatásához nyújt örök igazságokat és új termékeket a Keleti Agrár.
szept. 9
11:06
Az axiálrotoros cséplőszerkezetű kombájnok megjelenése hazánkban (GépMax)
Ma már széles körben elterjedt megoldásnak számít az axiál rotoros cséplőrendszer, de nem volt ez mindig így.
szept. 9
11:08
A dabasi tehenészet 1,2 milliárd forintos beruházását adták át a napokban (Agrárágazat)
Nemcsak a tej esetében is bevezetett 5 százalékos áfa hoz a tehenészetekben fellendülést.
szept. 9
11:12
Kiderült, mennyi plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok (Infostart)
Ahogyan az várható volt, a nyugdíjasok inflációja meghaladta az év eleji nyugdíjemelés mértékét.
szept. 9
11:12
Lefagyva nézik a cégek, ahogy a NAV szép lassan beköltözik a főkönyveikbe (Portfolio)
A héten bejelentette a Pénzügyminisztérium államtitkára, hogy 2021-től további területeket vonnak be az adatszolgáltatási kötelezettség alá, így kiteljesítve az online számlázás rendszerét. Bár most is lesz türelmi idő – áprilisig kapnak haladékot a cégek – az már most látszik, hogy a piaci szereplők figyelmét a koronavírus-válság miatti tűzoltás k
szept. 9
11:15
Kun Miklós a Márkamonitor rádióműsorban (Márkamonitor)
A Márkamonitor rádióműsorban ma este Kun Miklós, a Mediacom stratégiai igazgatója lesz a vendégem.    Miklós nemrég egy tanulmányában a talajvesztett márkázásról írt. De mikor, miért, miként veszített talajt a márkázás? Hol érhető tetten a feszültség az új normák térképén?  Mely területeken mérhető a legnagyobb különbség a reklámok világa és a való
szept. 9
11:18
Így küzd öt magyar település a klímaváltozással (Agrárágazat)
Agrárium és vidék: meg kell és így meg is lehet tartani a vizet, amiből a jövőben egyre kevesebb lesz!
szept. 9
11:21
Újabb lépést tett a jegybank a fenntartható fejlődésért (Menedzsment Fórum)
Az MNB Zöld Programja keretében szakmai és civil szervezetekkel együttműködve törekszik a magyarországi zöld gazdaság finanszírozásának elősegítésére, a klímaváltozáshoz és más környezeti problémához köthető kockázatok csökkentésére.
szept. 9
11:21
Kemény a friss magyar inflációs adat (TőzsdeFórum)
Az élelmiszerek, szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett jelentősen.
szept. 9
11:23
Tovább csökken a kőolaj ára (TőzsdeFórum)
Folytatódott a kőolaj árának csökkenése, de a keddinél kisebb ütemben.
szept. 9
11:24
Rétvári: nem szükséges a kiterjedt kontaktkutatás, a higiénia véd meg minket, nem a tesztek (Portfolio)
Nincs szükség a koronavírusosokkal kapcsolatba került kontaktszemélyek kontaktszemélyeinek vizsgálatára, mert nem a tesztelés véd meg minket a koronavírustól, hanem a higiénés szabályok betartása – írta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Bencsik János független országgyűlési képviselő kérdésére.
szept. 9
11:24
A Hesston szögletes nagybálázók elterjedése hazánkban (GépMax)
Sokan nem is feltételeznék, de az első szögletes nagybálázók már a 70-es évek végén megjelentek itthon.
szept. 9
11:26
Tarol a babaváró hitel a felsőfokú végzettségűek körében (Portfolio)
A 60 év alatti magyar felnőttek 80%-a hallott már a babaváró hitelről, a legnagyobb érdeklődést pedig a 30 év alattiak és a felsőfokú végzettségűek mutatják iránta – derült ki a Sberbank és az NRC közös kutatásából, amelyet egy online sajtótájékoztatón ismertettek ma.
szept. 9
11:26
Késeshenger – tárcsakombináció – Quivogne Gladiator (GépMax)
A legújabb fejlesztésű Quivogne munkagép nagy területteljesítménnyel, minimális üzemeltetési költséggel üzemeltethető.
szept. 9
11:28
Az axiálrotoros cséplőszerkezetű kombájnok megjelenése hazánkban (GépMax)
Ma már széles körben elterjedt megoldásnak számít az axiál rotoros cséplőrendszer, de nem volt ez mindig így.

Keresés