Nagy eladási hullám söpört végig a tőzsdéken a múlt hét második felében. A csütörtöki napon az amerikai tőzsdék mellett az olaj, az arany, ezüst és a bitcoin is esésbe kapcsolt. Úgy tűnik, hogy a mai nap is hasonlóan alakul, az amerikai piacnyitás előtt lejjebb került a klasszikus menekülőeszközök árfolyama, mely a nyitás után tovább folytatódott.
Újraindult a termelés a tápiószelei Ganz-üzemben, az ipari transzformátorokkal, nagy teljesítményű motorokkal és hidrogenerátorokkal foglalkozó, nagy múltú gyár több száz embernek ad munkát Nagykáta és Cegléd térségében - közölte az üzemet bérlőként működtető Ganz Transzformátor Motor-és Generátorgyártó Kft. kedden az MTI-vel.
Széleskörű vállalkozói konzultációval megelőzhető, hogy a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) jövő évtől életbe léptetni tervezett szigorítása ellehetetlenítse azokat a gazdasági tevékenységeket, amelyek esetében
Javaslatcsomagot állított össze a hálapénz és a számla nélküli szolgáltatás gyakorlata ellen, valamint a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) alkalmazó orvosokat hátrányosan érintő jogszabály-módosítások megváltoztatása érdekében a Primus Magánegészségügyi Szolgáltatók Egyesülete.
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Lánchíd felújításának kivitelezéséről szóló közbeszerzési eljárás. A híd felújítására kiírt, 2020. augusztus 11-én közzétett részvételi felhívásra az elmúlt közel egy hónap során tizennégy gazdasági szereplő jelezte érdeklődését. Közülük végül négy nyújtott be részvételi jelentkezést - olvasható a BKK közleményében.
Javaslatcsomagot állított össze a hálapénz és a számla nélküli szolgáltatás gyakorlata ellen, valamint a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) alkalmazó orvosokat hátrányosan érintő jogszabály-módosítások megváltoztatása
Stratégiai partnerségre lépett a Mol csoport a svájci Meraxis kereskedelmi cégcsoporttal, ennek keretében a két cég magas minőségű, újrahasznosított alapú poliolefin műanyagkeverék fejlesztésébe és gyártásába, majd globális terjesztésébe kezd - közölte a Mol kedden az MTI-vel.
Nagy eladási hullám söpört végig a tőzsdéken a múlt hét második felében, csütörtökön az amerikai tőzsdék mellett az olaj, az arany, az ezüst és a bitcoin is esésbe kapcsolt. Úgy tűnik, hogy a mai nap is hasonlóan alakul, az amerikai piacnyitás előtt lejjebb került a klasszikus menekülőeszközök árfolyama, mely a nyitás után tovább folytatódott.
Magyarország kormánya szövetségesének tekint minden olyan vállalatot, amely most hajt végre fejlesztéseket, beruházásokat annak érdekében, hogy megőrizze munkahelyeit, illetve újakat hozzon létre – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Pannon Növényolajgyártó Kft. növényolaj-finomító üzemének alapkőletételén hétfőn a Bács-Kiskun megyei Foktőn.
A horvát munkaügyi hivatal igazgatótanácsa az év végéig meghosszabbította a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására hozott gazdaságélénkítő csomag azon intézkedéseit, amelyek a mikro-, kis- és közepes vállalatokat támogatják - írta a Vecernji List című napilap kedden.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a nyáron felmérést végzett a hazai vállalkozások körében a katát érintő vátozások hatásaival kapcsolatban. A több mint hatezer válasz alapján egyértelmű, nagyon sokakat fog hátrányosan érni az új szabályozás. Nagy Elek, a BKIK elnöke teljes mértékben egyetért a jogalkotó céljával, a bújtatott munkaválla
Nyugtalanítónak nevezte a koronavírus-járvány csehországi alakulását az Egészségügyi Világszervezet (WHO) prágai irodája. Andrej Babis kormányfő élesen bírálta és visszautasította a WHO nyilatkozatát.
A koronavírus-járvány itthoni második hullámának augusztus végi berobbanásával az elvégzett tesztek napi száma közel egyharmaddal ugrott a tavaszi csúcs fölé és az elvégzett tesztek sorozatban ötödik napja 5% feletti pozitív eredményt hoznak, ami a WHO-nál már az egyik fontos küszöbérték átlépését jelenti – derül ki a Portfolio vizsgálataiból. Az e
Jelentős eséseket láthattunk a múlt héten az amerikai tőzsdéken, a ma is kitartó rossz hangulatot a technológiai szektor papírjainak esése határozza meg. Ezekben a bizonytalan időkben is kimondottan derűlátó a Goldman Sachs részvénypiaci stratégája - a szakember 10 pontban foglalta össze, hogy miért folytatódhat a részvénypiaci emelkedés az előttün
A koronavírus-járvány elmúlt hetekben látott magyarországi felfutása már egyértelműen észrevehető Európa koronavírus-kockázati térképén. Budapest és Pest megye a legmagasabb kockázati besorolásban van a mérés szerint. Ez is még inkább arra figyelmeztethet mindenkit, hogy a jelenleg érvényben lévő járványügyi előírásokat felelősen be kell tartanunk.
Lezárják a ferihegyi terminál egy részét a zuhanó utasforgalom miatt. Közben nem kell túl sok autót kerülgetnie annak az autóval érkezőnek Ferihegyen és környékén, aki ezekben a napokban repül Budapestről. Ha nem is annyi, mint a nagy áprilisi leállás idején, de rengeteg szabad hely várja. A terminálokhoz közel egyeduralkodó Budapest Airport (BA) s
Már szinte nyoma sincs a koronavírus-válságnak a magyar befektetési alapok többségén. Annak ellenére, hogy a piac mintegy 88%-a mínuszba fordult az év elején és akár 20%-os árfolyamveszteségeket is láthattunk, mára a piac többségénak idei hozama már pluszba fordult. A legnagyobb alapok – különösen az ingatlanalapok – szépen átvészelték az időszakot
Mai közleményében jelentette be a General Motors, hogy 11 százalékos részesedést szerzett az elektromos kamionokat gyártó Nikolában, nagyjából 2 milliárd dolláros értékben és közös partnerség alatt fognak pickup-ot gyártani. A Nikola részvényárfolyama a hírre közel 40 százalékot emelkedett.
A könyvelők és a belső könyveléssel rendelkező cégek egyelőre még csak ismerkednek az online számla-adatszolgáltatás miatt elérhetővé váló, hatékonyságnövelést lehetővé tevő megoldásokkal. Ugyanakkor már tényleg karnyújtásnyira
Újraindult a termelés a tápiószelei Ganz-üzemben, az ipari transzformátorokkal, nagyteljesítményű motorokkal és hidrogenerátorokkal foglalkozó, nagy múltú gyár több száz embernek ad munkát Nagykáta és Cegléd térségében - közölte az üzemet bérlőként működtető Ganz Transzformátor Motor-és Generátorgyártó Kft. kedden.
Lezárják a ferihegyi terminál egy részét a zuhanó utasforgalom miatt. Közben nem kell túl sok autót kerülgetnie annak az autóval érkezőnek Ferihegyen és környékén, aki ezekben a napokban repül Budapestről. Ha nem is annyi, mint a nagy áprilisi leállás idején, de rengeteg szabad hely várja.
Bár az átlag magyar állampolgárnak vagy költséges PCR vizsgálatot kell végeztetnie, vagy 14 napra karanténba vonulnia, ha idegen országból jön haza, a külföldi bérvadászoknak nem kell ilyesmivel törődniük, szabadon jöhetnek-mehetnek egy módosító rendelkezésnek köszönhetően.
Az Ybl Budai Kreatív Ház legújabb kiállításának megnyitója szó szerint csillogó és káprázatos volt. Nem csupán egy lenyűgöző üvegszobor-tárlat nyílt meg, de ezúttal a kiállító tér is merőben más látvánnyal fogadja a látogatókat, mint eddig bármikor. Botos Péter üvegszobrász, Fényterek c. tárlata jelen körülmények között valóban „fény az éjszakában.
Teljesen átalakulnak az OKJ képzések, aminek következtében már csak december 31-ig indíthatnak felnőttképző intézmények OKJ-t. A roham már nyár elején elindult, de augusztusban minden eddiginél többen jelentkeztek IT képzésekre. Herczeg Rudolf, a Ruander Oktatóközpont vezetője elárulta az őszre meghirdetett képzések már megteltek, így párhuzamos ké
2095 cégalapítással és csupán 1659 cégtörléssel az utóbbi évek egyik legnyugodtabb hónapját tudhatjuk magunk mögött a céginformációs mutatókat vizsgálva. Csendes kivárás jellemezte az augusztust a hazai cégek körében. "Augusztus
Bár az átlag magyar állampolgárnak vagy költséges PCR vizsgálatot kell végeztetnie, vagy 14 napra karanténba vonulnia, ha idegen országból jön haza, a külföldi bérvadászoknak nem kell ilyesmivel törődniük, szabadon jöhetnek-mehetnek egy módosító rendelkezésnek köszönhetően.
A kormány olyan szövetségeseket keres, akik fejlesztik egy adott térség gazdaságát, munkahelyeket teremtenek, valamint készen állnak a fejlődésre és a fejlesztésre - jelentette ki Palkovics László a konzerviparban tevékenykedő Jonaco Kft. gyártástechnológiai fejlesztésének átadásán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton
8000 forintra bírságolhat a BKK-ellenőr a maszkviselés hiánya miatt - derül ki a fővárosi önkormányzat Facebookon is megjelent közleményéből. Könyvtárba, színházba és múzeumba is csak eltakart arccal mehetünk.
Stabilra javította az eddigi negatívról a globális autóiparra érvényben tartott kilátását kedden a Moody's Investors Service, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy az ágazat lassan magához tér a koronavírus-járvány okozta súlyos értékesítési sokkból és a kereslet jövőre várhatóan meredeken emelkedik.
Az utasforgalom csökkenése miatt lezárja az üzemeltető a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálján az utasforgalmi területek egy részét.
A Rába Járműalkatrész Kft. újabb, évi 6,5 millió euró (2,3 milliárd forint) értékű, öt évre szóló keretszerződést kötött autóipari ülésrendszerek beszállítására az autóipar egyik meghatározó beszállítójával - közölt a győri székhelyű Rába Járműipari Holding Nyrt.
Mostantól pénzbüntetéssel szankcionálható, ha valaki nem visel maszkot, vagy ha azt szabálytalanul hordja - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel.
A tegnapi szünnap után újranyitó amerikai tőzsdék harmadik napja mutatnak komoly esést, elsősorban a technológiai szektor néz ki csúnyán. Európában viszont zárásra mérséklődtek a mínuszok, a hazai BUX pedig megúszta stagnálással. Visszapattant a 360-as szintről az euró/forint is. Az egyik legnagyobb amerikai befektetési bank tíz okot is felsorol, a
Széleskörű vállalkozói konzultációval megelőzhető, hogy a kisadózó vállalkozások tételes adójának (Kata) jövő évtől életbe léptetni tervezett szigorítása ellehetetlenítse azokat a gazdasági tevékenységeket, amelyek esetében fel sem merül a bújtatott munkavállalás, ugyanakkor nyitottság van a vállalkozásokban az adónem strukturális újragondolására é
A középtávú gazdasági prognózisok egyik alapja, hogy a mostani válság a 2007-2008-as recesszióval ellentétben nem strukturális, hanem bizalmi eredetű - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden, a kkv-k számára szervezett országos konzultáció-sorozat egr