A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni törvény idei módosítása fontos változást hoz az ügyfelek átvilágításának folyamatában. A szolgáltatóknak az üzleti kapcsolat során ezentúl folyamatosan figyelni kell az ügyfél kockázatának alakulását, és ha ő magasabb kockázati körbe lép, dinamikusan ehhez kell igazítani az ügyfél-átvilágítás szintjé
Számos jelentés, felmérés, kutatás jelent meg arról, hogy a koronavírus-járvány kirobbanása mekkora munkanélküliséget okozott Magyarországon. De arról is egyre több hír érkezik, hogy máris minden pont olyan szép és jó, mint a válság előtt volt. Kinek van igaza?
Az amerikai gazdaság élénkítéséhez pótlólagos költségvetési forrásokra lesz szükség és arra, hogy a következő években fennmaradjon a jelenlegi rendkívül alacsony kamatszint - jelentette ki az amerikai közszolgálati rádiónak (NPR) az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetője.
A magyar illetékesek évek óta beszélnek arról, hogy cseppfolyósított gáz révén diverzifikálnák a hazai energiaellátást. Sokáig úgy tűnt azonban, hogy ez csak arra jó, hogy az Oroszországból vezetéken érkező gáz beszerzésénél az alkupozíciók javuljanak. Pénteken ellenben egy komoly mennyiségről szóló megállapodást jelentettek be.
Az online számlázás 2021-ben válik teljessé, ekkor már minden számlát, még a magánszemélyek részére kiállítottakat is látja majd az adóhivatal - tájékoztatta az MTI-t a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára hétfőn. Mindez óriási jelentőségű bejelentés, mutatjuk, miért.
A koronavírus-világjárvány és a szerkezetváltás nehézségei miatt már nem húzóágazat az autógyártás a német gazdaságban - állapította meg egy hétfőn ismertetett kutatóintézeti elemzés.
A járvány második hullámára tekintettel mérlegeli a kormány a március 19-én bevezetett, év végéig szóló hiteltörlesztési moratórium meghosszabbítását. Ha a hosszabbítás mellett döntenének, egy friss felmérés szerint a hitellel rendelkezők harmada élne a lehetőséggel.
Térképet készített az utak mentén lerakott illegális hulladékról a Magyar Közút, de szerintük szélmalomharc zajlik a szemetelőkkel. Az elmúlt öt esztendőben évi több mint 11 ezer tonna illegálisan lerakott szemetet gyűjtöttek össze. Nem
Bár reggel Ázsiában még estek az indexek, Európában emelkedés jött, annak ellenére, hogy a német ipari termelés nem jól alakult. Az euró/forint hozzátapadt a 360-as szinthez, a BUX index valamelyest alulteljesítő, az olajár tovább süllyed. A héten számos adat érkezik, így megtudjuk, mennyi volt itthon az infláció augusztusban. Nő kontinensünkön a r
Alig néhány héttel azután, hogy Mészáros Lőrinc emberei átvették a két CIG-biztosító irányítását, a nem-életbiztosításokra szakosodott EMABIT végrehajtotta a helyreállítási tervében előírtakat, így mostanra a szavatolótőke-helyzete stabilizálódott - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az EMABIT újra köthet biztosítási szerződéseket, illetve m
Az uniós egészségügyi miniszterek 14-ről 10 napra csökkentenék a kötelező elkülönítés időtartamát a külföldről visszatérők esetében, Franciaország pedig már hét nappal is megelégedne.
A járvány hatására felerősödött a fogyasztók igénye arra, hogy a vállalatok konkrét lépéseket tegyenek a környezetükért. A K&H Bank a K&H családi vállalatok kiválósági díjjal idén azokat a cégeket ismeri el, akik a koronavírus-járvány kihívásaira adtak példamutató fenntartható megoldást. A jelentkezési határidőt a bank meghosszabbította.
A koronavírus-világjárvány ritka és rég nem látott súlyosságú pénzügyi, gazdasági sokkhelyzetet eredményezett a világban. A hazai bankrendszer azonban az elmúlt évek szabályozói és felügyeleti lépéseinek is köszönhetően felkészülten nézett szembe az új helyzettel. Az elmúlt években az MNB elvárásaival összhangban felépített tartalékoknak, mérlegtis
A luxuskarórákat gyártó brit Bremont maximálisan kiaknázta a Sandvik Coromant és a Dmg Mori stratégiai együttműködésének előnyeit azzal, hogy kulcsrakész gyártócellát hozott létre gyártási kapacitásának megduplázásához. A luxuskarórákat gyártó Bremont Watch Company eddigi útja valódi brit sikertörténet. A Nick és Giles English testvérpár által 2
Úgy tűnik, hogy újabb kínai cég kerülhet rá Trump feketelistájára. A kínai félvezetőgyártók aggódnak, hogy az iparág lesz a következő, melyet szankciókkal sújthat az USA, miután beszámolók érkeztek arról, hogy Peking kétségbeesetten próbálja felgyorsítani a még mindig technológiai hátrányban lévő hazai fejlesztésű félvezető fejlesztést, mivel a leg
A 360-as szint felett ragadt hétvégére az euró/forint árfolyam, és hétfő délelőtt nem is tágított erről a szintről az amerikai munkaszüneti nap miatt csendesebb kereskedési aktivitás mellett. Nincs tehát egyelőre érdemi forint visszaerősödés a pénteken 361,5-nél elért öthavi mélypontról, de ha a dollár/forint árfolyamra nézünk, felfedezhetünk egy b
A fogyasztóvédelem az elmúlt hónapokban összesen 340 próbahívással ellenőrizte a telefonos ügyfélszolgálatok működtetésére köteles szolgáltatókat. A hívások közel negyedénél tapasztaltak kisebb-nagyobb hiányosságot az előírások
A koronavírus-világjárvány és a szerkezetváltás nehézségei miatt már nem húzóágazat az autógyártás a német gazdaságban - állapította meg egy hétfőn ismertetett kutatóintézeti elemzés.
A büntetés-végrehajtási szervezet minden szükséges intézkedést meghozott és meg fog hozni annak érdekében, hogy a koronavírus ne kerülhessen be a börtönfalak mögé - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) hétfőn az MTI-vel.
Egy kiállításon árverezik el Szilágyi István özvegyének munkáit: Jolika közel 30 millióval tartozik a banknak. Egy ma nyíló kiállításon bárki segíthet a tavasszal elhunyt színművész özvegyének, aki a Blikk információi
Az online számlázás 2021-ben válik teljessé, ekkor már minden számlát, még a magánszemélyek részére kiállítottakat is látja majd az adóhivatal. Sőt, előfordulhat, hogy a számlát a magánszemély nem is kapja kézbe.
A lengyel és német piac után immár a briten is nagyobb sebességre kapcsolt a Futureal Csoporthoz tartozó Cordia. A vállalkozás nemzetközi tranzakciókra és fejlesztésekre szakosodott cége felvásárolta a Blackswan Property bérlakásépítésre szakosodott ingatlanfejlesztő céget. Ez az első szigetországi akciója, amit újabb is követhet.
Az online számlázás 2021-ben válik teljessé, ekkor már minden számlát, még a magánszemélyek részére kiállítottakat is látja majd az adóhivatal – tájékoztatta az MTI-t a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára hétfőn.
Miskolcon a járvány második hullámának lassítása, a vírussal szemben védtelenebbek megóvása érdekében több szigorító intézkedést vezetnek be – számolt be az ATV.
Prof. Dr. Gyuricza Csaba, a Szent István Egyetem (Szie) megbízott rektora a járványügyi helyzetre való tekintettel rendhagyó módon, videóüzenet formájában köszöntötte a 2020/2021-es tanévet, egyúttal toleranciára, együttműködésre, bizalomra és folyamatos párbeszédre kérve az Egyetem polgárait.
Működnek a magyar munkahelyvédelmi intézkedések, és az is jól látszik az elmúlt hónapok tapasztalataiból, hogy a munkaerő-kölcsönzés itthon és a szomszédos országokban is jó alapot ad az újrainduláshoz, miközben országonként más-más módon igyekeznek felvenni a harcot a Covid okozta helyzettel. Legalábbis így látják a régió nyolc országában leánycég
A globális technológia gigavállalatok példátlan léptékben szabadítják ránk a konnektivitást. A hét legnagyobb „szuperplatform” (a Facebook, a Google, az Amazon, az Apple, a Microsoft, a Tencent és az Alibaba) által létrehozott online kapcsolattartási és hozzáférési lehetőségek forradalmasították a magánszemélyek, csoportok, vállalkozások és szervez
Fokozott ellenőrzést jelentett be a rendőrség, nyolc megyében fél évig megemelt létszámmal lesznek jelen az utakon a hatóságok. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata közölte: a fokozott ellenőrzést
A lengyel és német piac után immár a briten is nagyobb sebességre kapcsolt a Futureal Csoporthoz tartozó Cordia. A vállalkozás nemzetközi tranzakciókra és fejlesztésekre szakosodott cége felvásárolta a Blackswan Property bérlakásépítésre szakosodott ingatlanfejlesztő céget. Ez az első szigetországi akciója, amit újabb is követhet.
A lakástextilekre szakosodott, patinás olasz családi vállalkozás, a Busatti enteriőrillatosító termékei megjelentek a magyar piacon, Zólyomi Zsolt parfümériájában. A parfümőrt ennek kapcsán kérdeztük a belső terek illatosításának titkairól. Milyen hatást válthat ki, mit üzenhet egy helyiség illata? Bármit. Van, hogy arra kérnek fel, hogy egy üzleti
Megszüntette a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (CIG Emabit) korlátozásait a Magyar Nemzeti Bank (MNB), így a társaság ismét köthet új biztosítási szerződéseket, és meghosszabbíthatja az eddigiek érvényességét - közöle az MNB az MTI-vel hétfőn.
A koronavírus-járvány idején nagyobb hangsúlyt kap az influenzaoltás, mert így legalább az egyik betegség ellen védeni lehet a veszélyeztetetteket - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa hétfőn a Kossuth