A piac csütörtöki szakadása után mindenki az okokat keresi, és bár a korrekció várható volt, az esés gyorsasága mindenkit meglepett. A technológiai papírok által vezetett esésben a legrosszabbul az Apple járt, 8 százalék feletti eséssel, de 5 százalék körül esett az Amazon, Netflix és Google. A Facebook viszonylag "olcsón" megúszta a maga közel 4 s
Budapesten a válság előtt megközelítőleg 15 ezer lakást hasznosítottak az Airbnb, vagyis rövid távú lakáskiadás keretében. Szakági becslések szerint jelenleg 11 ezerre tehető a számuk. A visszaesés aligha a korlátozást lehetővé
Válságállónak bizonyult a magyar biztosítási szektor a koronavírus-járvány első teljes negyedévének adatai alapján – értékelték az MNB friss, általunk szerdán bemutatott statisztikáit a Magyar Biztosítók Szövetsége mai sajtótájékoztatóján. Az utasbiztosítások díjbevétele azonban a negyedére esett, és nagyon nehéznek ígérkezik a teljes szektor számá
A nagy tőzsdei raliknak gyakran csúnya vége van – ez volt a helyzet csütörtökön a tech részvényekkel, és más vezető szektorok papírjaival, amelyek jelentősen emelkedtek az elmúlt időszakban látott vételi momentumoknak köszönhetően. Az elemzők szerint azonban a tegnapi események még nem jelentik azt, hogy teljes értékű korrekció fog jönni a legnépsz
A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója jóváhagyta a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary ”MBMH 2027 HUF Bond” elnevezésű kötvényeinek az XBond piacra történő regisztrációjához készített információs dokumentumát.
Júliusban az ipari termelés volumene 8,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A visszaesés mértéke 28,8 százalékponttal kisebb volt az áprilisi mélyponthoz képest - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Zsiday Viktor augusztusi blogbejegyzésében a pénz elértéktelenedéséről írt. A koronavírus-válság kezelése merőben új gazdaságpolitikai környezetet eredményezett - írja Lehmann Kristóf, a BCE MNB Intézet vezetője, egyetemi docens.
A brit első osztályú fociliga azért szüntette meg a PPTV-vel kötött közvetítési megállapodást, mert a kínai fél nem volt hajlandó teljes árat fizetni a pandémia-csonkította előző szezonért. Más nemzetközi partnerek viszont kaptak engedményt.
Az orosz vezetőnek több okból sem volt érdeke, hogy ezekben a napokban újabb nyugtalanságot keltsen hazájában és Európában. Berlin a színfalak mögött az utóbbi hetekben élesebb kurzusra állt a Moszkva-Peking tengellyel szemben. Káncz Csaba jegyzete.
A gazdaság egészéhez hasonlóan a szórakoztató- és médiaiparban jelenleg érezhető nehézségek nem egyenletesen oszlanak el az iparágon belül. Legkritikusabban azokban a szegmensekben jelentkeznek, amelyeket a Covid-19 szó szerint ellehetetlenített, vagyis a rendezvények: az élőzenei produkciók, a mozi, színház és a szakmai bemutatók területén. A töme
Tovább folyik a hajsza a hatásos koronavírus-oltóanyag után: a WHO közel 200 potenciális vakcinát tart számon, több szer már tesztelési fázisban van. Akadnak nagyon ígéretesek is: a Sanofi és az Oxfordi Egyetem kutatói is már nagyon
A többi stábtagot nem érinti a változás, mivel augusztus 22. óta nem találkoztak Gáspár Lacival. UPDATE: A Konyhafőnök VIP forgatását is leállították az egyik résztvevő pozitív tesztje miatt.
Rahói Zsuzsanna kapcsolatba hozható a céggel, amely 17 milliárdos szerződést kötött a külüggyel lélegeztetőgépekre. Éppen aznap, amikor a cég egy 2010 előtti korrupciós ügy vádlottjával is üzletet kötött.
Szijjártó Péter szerint ezzel történelmi gázvásárlási megállapodás született. Az LNG-kapacitást egy horvát terminálban foglaltuk le, visszagázosítása után 2021 januárjától érkezik az országba, egészen 2027 októberéig, évente egymilliárd köbméter felosztásban.
Júliusban az ipari termelés volumene 8,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A visszaesés mértéke 28,8 százalékponttal kisebb volt az áprilisi mélyponthoz képest - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Történelmi, hosszú távú gázvásárlási megállapodás született a Shellel, lekötötték a visszagázosításhoz szükséges kapacitásokat, ezzel mindkét feltétel teljesült a cseppfolyósított gáz (LNG) érkezéséhez a krk-i LNG terminálról - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
A koronavírus márciusi berobbanása óta a legerősebb hónapján van túl a magyar hitelpiac. Az MNB friss adatai szerint júliusban mind a lakossági, mind a vállalati hitelezés jól teljesített, legalábbis a körülményekhez képest: a tavalyihoz mérten így is jelentős visszaesést mutatnak a nyár közepi számok. Szeptember 15-ei hibrid konferenciánkon részle
7 milliárd köbméter cseppfolyósított gázt vettünk a vállalattól. Az LNG-kapacitást egy horvát terminálban foglaltuk le, visszagázosítása után 2021 januárjától érkezik az országba, egészen 2027 októberéig, évente egymilliárd köbméter felosztásban.
A magyar lakosság legalább 20 százalékát érinti a pollenallergia, a parlagfű pollenkoncentrációja ezekben a napokban csúcson van - mondta Nékám Kristóf allergológus az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
A koronavírus márciusi berobbanása óta a legerősebb hónapján van túl a magyar hitelpiac. Az MNB friss adatai szerint júliusban mind a lakossági, mind a vállalati hitelezés jól teljesített, legalábbis a körülményekhez képest: a tavalyihoz mérten így is jelentős visszaesést mutatnak egyes nyár közepi számok. Szeptember 15-ei hibrid konferenciánkon ré
A közelmúltban a hazai és a nemzetközi sajtóban is találkozhattunk bizonyos kéretlen vetőmagcsomagokról szóló hírekkel. A híradások szerint elsősorban Kínából, illetve más távol-keleti országokból (Szingapúr, Taiwan, Malajzia, Wanuatu) érkeztek magánszemélyek postacímére kis „ajándékcsomagok”. Az ismeretlen eredetű vetőmagok több esetben szennyeződ
A koronavírus-járvány két, már eddig is meglévő trendet erősített fel: felgyorsult a digitális megoldások mindennapi használata, valamint a korszerű egészségügyi eszközök iránt is egyre nagyobb lett a kereslet. Ezek a hatások pedig
Bár az esetszámok napi alakulása a napokban már olyan szinteket ért el Magyarországon, amire az első hullámban sem volt példa, a helyzet távolról nézve sem annyira drámai, mint azt elsőre gondolnánk. Egyelőre legalábbis. A tapasztalatok alapján nem szabad korán örülni, sejthető ugyanis, hogy mikor robbanhat be igazán a második hullám.
Továbbra is a járműgyártás húzza le a hazai ipar teljesítményét, de vannak reményre okot adó jelek. Havi bázison, mind a magyar, mind a német adatok a kilábalást jelzik.
A külföldiek mellett a hazai egyetemisták is megrohamozzák tanévkezdéskor az új építésű albérleteket – mutat rá Magyarország vezető lakásfejlesztője, a Cordia elemzése. A több száz új építésű lakás kiadását is kezelő vállalat adatbázisa szerint a bútorozott garzon és az egy hálószobás otthonok a legnépszerűbbek a diákok között. Ebben a szegmensben
Mínuszból pluszba mentek át ma a tőzsdeindexek Európában, a közelgő fontos amerikai munkaerő-piaci adatok előtt azonban a lelkesedés egyelőre visszafogott. Budapesten is stagnálnak az árfolyamok, a forint viszont gyengül, súrolta a 360 forintot az euró. Komolyan felmerült, hogy egy öt napos karantén még hatékonyabb is lehetne, mint a 14 napos.
A Boris Johnson brit miniszterelnök környezetében szolgáló tisztviselők 30-40%-os valószínűséget látnak arra, hogy a britek és az EU között lesz megegyezés az év végére - írja a Reuters.
Kásler Miklós levélben arra utasította a kórházakat, hogy az intézmények a COVID-19-cel fertőzött betegek ellátására a korábbi tíz százalék helyett az ágyaik 20 százalékát tartsák készenlétben, de ezzel egyidejűleg megtiltotta a betegek hazaküldését is.
Az elmúlt időszakban ismét növekszik az adathalász-kísérletek száma. Megjelent egy, a korábbiaknál jóval kifinomultabb eszközökkel kivitelezett, e-mailben megvalósuló támadás - figyelmeztet az MKB Bank közleményében.
A külföldiek mellett a hazai egyetemisták is megrohamozzák tanévkezdéskor az új építésű albérleteket - mutat rá egy friss elemzés. Az adatok szerint a bútorozott garzon és az egy hálószobás otthonok a legnépszerűbbek a diákok között.
Kásler Miklós levélben arra utasította a kórházakat, hogy az intézmények a COVID-19-cel fertőzött betegek ellátására a korábbi tíz százalék helyett az ágyaik 20 százalékát tartsák készenlétben, de ezzel egyidejűleg megtiltotta a betegek hazaküldését is.
A csütörtöki amerikai tőzsdei eséssel párhuzamosan a félelem-indexnek nevezett VIX index értéke is megugrott mintegy 20 százalékkal, aminek magasabb értéke hagyományosan növekvő piaci aggodalommal fűződik össze. Az elemzők szerint azonban ettől függetlenül nem kell tartani komolyabb tőzsdei zuhanásoktól.
Szeptembertől indul a három hónapos tesztidőszak, amely során a BKK egyes villamos és HÉV-járatain ingyenesen szállíthatják a kerékpárokat hétvégén az utasok - szerrepel a BKK honlapján.
A Corteva Agriscience, a tisztán mezőgazdasági profilú nemzetközi vállalat bejelentette, hogy hazai növénynemesítési és növényvédelmi kutatási képességeit - azok további fejlesztése mellett - szegedi kutatóközpontjában egyesítette, amely egy többféle növénykultúra tesztelésére és kutatására is alkalmas kutatóközpontként működik tovább. A központ íg
Mivel ma már 360 közelében toporog a forint az euróval szemben, azaz 3%-ra járt a tavasszal kialakult történelmi mélyponttól, megnéztük gyorsan, hogy az idei évet tekintve ez a 8,5% körüli forintesés hol áll az európai rangsorban.
A modell a jövőben egy erősebb 2,8 literes dízelmotorral is elérhető lesz: a 204 Le/150 kW-os teljesítményt és 500 Nm-es forgatónyomatékót kínáló új erőforrással az autó 3 másodperccel hamarabb, 9,9 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára.
Sorban állnak azok a vállalkozások a kedvező, állami támogatású hitelekért, akik nem szerencsés szektorban, vagy földrajzi helyen működnek. Vannak azonban nyertesei is a válságnak, amelyek a kölcsönből fejlesztenének inkább. A többséget ugyanakkor folyamatosan fenyegeti, hogy egy éven túl nem tudnak csupán hitelből működni.
A magyar határzár nem csupán egy elkésett intézkedés, hanem a jelenlegi formájában a gazdaságra is azonnali negatív hatást gyakorol. Ezért olyan intézkedésekre lenne szükség, amelyek megfelelnek a járványügyi szakemberek tanácsainak – sikeresen gátolják a vírus terjedését –, nem lehetetlenítik el a mindennapokat, miközben a gazdasági szempontokat i
Minden idők egyik leggyorsabb összeomlását az egyik leggyorsabb felpattanás követte idén a tőzsdéken. A SocGen elemzése szerint a visszapattanás ütémét, és mértékét leszámítva nem sok dologban hasonlít a mostani a rali a pénzügyi válság után látottra, különös tekintettel arra, hogy milyen részvénytípusok vezetik a ralit.