3100%-ot emelkedetett a mai kereskedésben az SPI Energy részvényeinek árfolyama, miután bejelentette a vállalat, hogy elektromos autózással foglalkozó leánycéget alapítanak.
Az új japán miniszterelnök, Szuga Josihide, és Kína elnöke, Hszi Csin-ping pénteken terveznek telefonon egyeztetni, mondta a Reutersnek egy közeli forrás. A japán miniszterelnök számára ez egy fontos diplomáciai aktus lesz.
Olyan volatilis kereskedésre számít a novemberi választás körül az Interactive Brokers, hogy jelentősen nagyobb likviditási fedezetet kér azoktól az ügyfelektől, akik tőkeáttétellel szeretnének kereskedni – írja a CNBC.
Aláírt Gavin Newsom, Kalifornia kormányzója egy rendeletet, mellyel betiltja 2035-től hatályosan az összes fosszilis energiahordozót használó személyautót az államban – írja a Wall Street Journal.
Felvették Győr-Moson-Sopron megyét az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése miatt kockázatosnak minősülő területek listájára Németországban szerdán.
Figyelmeztető sztrájkot tartanak csütörtök délután a Színház- és Filmművészeti Egyetem (Szfe) Vas utcai épületében azok a dolgozók, akik egyetértenek a sztrájk eszközével és céljaival - közölte az intézmény sztrájkbizottsága szerdán az MTI-vel.
Felvették Győr-Moson-Sopron megyét az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése miatt kockázatosnak minősülő területek listájára Németországban szerdán.