Egy évtizede nem tudja elérni az Európai Unió, hogy a gyártók egységes töltőt készítsenek a mobiltelefonokhoz. Egy jogszabálytervezetnek idén nyárra kellett volna elkészülnie, de könnyen lehet, hogy hamarabb lesz vezeték nélküli töltés, mint törvény - derül ki az InfoRádió beszámolójából.
1070 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 17 990 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 beteg, így az elhunytak száma 683 főre emelkedett, 4391-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 12 916 fő. Az aktív fertőzöttek 41%-a, az elhunytak 58%-a, a gyógyultak 40%-
Új, egységes "ernyőarculatot" kapnak a fővárosi önkormányzat szervezetei és cégei - jelentette be a Budapesti Városarculati (BV) Nonprofit Kft. ügyvezetője szombaton a fővárosban.
A MÁV-Start és a Volánbusz a napokban megjelent kormányrendelet értelmében hétfőtől tovább szigorítja a maszkhasználatot: azt már nem csak a közösségi közlekedési eszközökön, hanem azon állomási és megállóhelyi helyiségekben is kötelező lesz hordani, ahol az utas a felszállás előtt vagy után tartózkodik - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósá
Elkészült Magyarország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája, amelynek a kidolgozásában 250 szakmai szervezet vett részt - mondta Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Elkészült Magyarország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája, amelynek a kidolgozásában 250 szakmai szervezet vett részt - mondta Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Sok minden leállt az országban a járványhelyzet miatt, de azok, akik az ország mindennapi élelmét állítják elő, nem állhattak le; az agrárium szereplőire mindig lehet számítani - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter szombaton a Hortobágyon, a 24. gulyásverseny és pásztortalálkozó ünnepi megnyitóján.
A kormány eddig elért családpolitikai eredményeinek megőrzése az elsődleges feladat a koronavírus-járványt kísérő világszintű gazdasági válságban - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszteri poszt jelöltje a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Elstartolt a MagNet Bank Közösségi Adományozási Programjának (KAP) 2020. évi rendelkezési időszaka. Idén az ügyfelek 38.249.255 forintról rendelkezhetnek 40 ügy számára társadalmi hatás és környezeti hatás kategóriákban. Most különösen fontos, hogy a bank ügyfelei minden forintról döntsenek, hiszen a COVID-19 világjárvány okozta válság különösen
Magyarország az amerikai jelöltet, Donald Trump elnök kabinetfőnök-helyettesét, Chris Liddellt támogatja az OECD főtitkári pozíciójáért zajló versenyben - közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap hivatalos Facebook-oldalán.
Elkészült Magyarország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája, amelynek a kidolgozásában 250 szakmai szervezet vett részt - mondta Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) elnöke.
Elkészült Magyarország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája, amelynek a kidolgozásában 250 szakmai szervezet vett részt - mondta Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.
A New Era Genetics hazánk egyik vezető, magzati diagnosztikai szolgáltatásokat nyújtó vállalata, amely mára több mint száz tagot számláló országos hálózatot alakított ki. Nyár elején indult az együttműködés a Well PR-rel, a PR megbízás kiemelt eleme a sajtókommunikáció és a social média felületek kezelése. „Nagyon lelkesek lettünk, amikor a New E
Szombaton 2046 új koronavírus-fertőzést mutattak ki a laboratóriumok Csehországban, ami a járvány kezdete óta az eddig legmagasabb hétvégi napi szám - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján vasárnap délelőtt közölt kimutatásból.
Budapest már meglévő arculatának továbbfejlesztésére és kiegészítésére írt ki nyílt pályázatot 2020 tavaszán a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft (BVA), melyre több mint 40 pályamű érkezett. A nyertes ernyőarculat karakteres design elemekkel, centrális gridháló alkalmazásával épít a jelenlegi márkára, és biztosít egységes vizuális megjelenést a
A jövő hét legfontosabb eseménye a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi kamat-meghatározó ülése és a szeptemberi Inflációs jelentés publikálása lesz, más statisztikai adat nem jelenik meg.
Az EU-ban a munkavállalók 14 százaléka tapasztalt már munkahelyi stresszből, szorongásból, depresszióból adódó betegséget. A dolgozók mentális egészsége pedig nem csak nekik maguknak okozhat károkat, mind fizikailag, szellemileg
A Roche Bobois 2020 szeptemberében Budapesten nyitotta meg legújabb showroomját. Klasszikus kollekciója, de a jellegzetesen színes és bohém, a modern kreativitást tükröző ikonikus darabok is kaphatók lesznek az új üzletben. A budapesti Roche Bobois showroom több szempontból is különleges lesz. Egyrészt az üzlet a belvárosban, történelmi múlttal ren
Összesen 80 millió forint értékű befektetési ajánlattal zárult a koronavírus járvány gazdasági hatásaira válaszul indított Reload Hungary Inkubációs Program, így négy magyar startup elindulását segíti az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures és a Startup Campus Inkubátor. Lezárult a tizenegy tagú HU.B (Hungarian Bridges) ernyőszervezet első kezdemény
Egymástól több ponton is eltér a bankok gyakorlata a magánszemélyek által felvett építési hiteleknél – figyelmeztet a Duna House szakértője. A cég azt jósolja, hogy a jövőben várhatóan növekszik a felvett hitelek nagysága, ezért még alaposabban kell felkészülni a törlesztési menetrend megtervezésére.
Miután visszapattantak a tőzsdék a márciusi mélypontról, a világ gazdagjai most kapva kapnak a lehetőségen, hogy részvényeik egy részét értékesítve dollármilliárdokat realizáljanak. A jegybankok – az amerikai jegybankkal az élen – azonban a különböző stimulusokkal továbbra is támogatják a ralit, a tőzsde irányába terelve a befektetni vágyókat.
Mindig arról álmodtál, hogy egy trópusi szigeten, a fehér homokos tengerpartra és pálmafákra néző teraszon dolgozol majd? Talán még soha nem volt rá olyan jó lehetőséged, mint most. Egyre több ország csábítja magához a járvány miatt home office-ra kényszerült dolgozókat, hogy költözzenek oda és végezzék náluk távolról az irodai munkájukat a járvány
A jövő hét legfontosabb eseménye a Magyar Nemzeti Bank keddi kamat-meghatározó ülése és a szeptemberi Inflációs jelentés publikálása lesz, más statisztikai adat nem jelenik meg.
Egy kaliforniai bíróság felfüggesztette a Trump-kormányzat tilalmát a WeChat letöltésére vonatkozóan, vagyis az Apple-nek és a Google-nek nem kell eltávolítania az alkalmazást az alkalmazásboltjából vasárnap estig, ellentétben azzal, amire a Kereskedelmi Minisztérium utasította őket.
Olaszország arra számít, hogy a koronavírus által sújtott gazdaság jövőre több mint 5% -kal növekszik, miután 2020-ban 9%-os visszaesést könyvel el - mondta két kormányzati forrás vasárnap a Reuters hírügynökségnek. A korményzati prognózis nem sokat változott április óta: akkor 8%-os visszaesés után 4,7%-os jövő évi korrekciót vártak.
A magyar népesség jelentős része – 44 százaléka – a zsebében lévő okostelefonjával folyamatosan csatlakozik a világhálóra, amiről még éjszakára sem kapcsolódik le. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tavaly év végi piackutatása szerint az ötvenes korosztály nagyjából 30 százaléka nem szokott netezni a mobilján, a hatvanasoknál ez az arány nagyjá
Amina Mohamed korábbi kenyai külügyminisztert és Liam Foxot, a britek volt kereskedelmi miniszterét támogatjuk a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) főigazgatói posztjára - közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap közösségi oldalán.
Részben a budapesti New York Palace-ban, maximális egészségbiztonsági intézkedések mellett, részben pedig online közvetítéssel került megrendezésre a Portfolio idei hibrid Hitelezés 2020 konferenciája több mint 250 fő részvételével. Az eseményen a résztvevők közönségszavazás formájában nyilváníthattak véleményt, ennek eredményeit mutatjuk most be.
"Ma már szinte mindenkinek a környezetében vannak fertőzöttek" - nyilatkozta a Hír Tv-nek a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Szlávik János elmondta: a legnagyobb tévhit, hogy a koronavírus nem létezik.