2020. szeptember 18. péntek

szept. 18
11:09
Beütött a nyugdíjkatasztrófa: rengetegen meg sem érzik a többszöri emelést (Pénzcentrum)
A Magyar Államkincstár közlése szerint 142,1 ezer forint az átlagos nyugdíjösszeg Magyarországon, azonban csaknem a nyugdíjasok 60 százalékának kevesebb jár. A kevesebből pedig kevesebb lesz: hiába számíthatnak az elkövetkezendő másfél
szept. 18
11:24
Éttermekben is kötelező lesz a maszk Ausztriában (Menedzsment Fórum)
Nyugati szomszédunknál jelentősen korlátozzák a szociális érintkezést a koronavírus terjedésének megakadályozására. A regisztrált fertőzések száma nagyon megugrott, az új halálesetek száma azonban a korábbi alacsony szinten maradt.
szept. 18
11:24
Mostanában ne számítson béremelésre! Kiderült, mire készülnek a cégek (Piac és Profit)
Egy friss felmérés szerint erősen visszaesett a fizetésemelésben gondolkodó kis- és középvállalkozások aránya. Amíg az előző negyedévben még a cégek 70 százaléka tervezett béremeléssel, addig jelenleg 10-ből csupán négyen vélekednek így. Ezzel szemben 12 százalékra nőtt a csökkentésben gondolkodók aránya, ami már évek óta nem volt jellemző. Összess
szept. 18
11:33
Elindult Az év felelős foglalkoztatója pályázat (ProfitLine)
Az ötödik alkalommal meghirdetett Az év felelős foglalkoztatója pályázaton azokat a munkáltatókat ismerik el, akik munkavállalóikat vállalatuk legfontosabb értékeként kezelik, erőfeszítéseket tesznek megtartásuk, fejlesztésük és jóllétük érdekében. Az idei kiírásra szeptember végéig lehet jelentkezni - közölte pénteken az Innovációs és Technológiai
szept. 18
11:36
Tik-tak, tik-tak: ma dönt Trump a TikTokról, holnap a kormány a hitelmoratóriumról (Privátbankár)
Úgy tűnik, a világgazdaság mielőbbi kilábalásával kapcsolatos aggodalmak az amerikai és az európai piacokat jobban megfektették, mint az ázsiaiakat, ez a nemesfémek malmára hajtották a vizet. Az olaj erős hetet zárt, ami baljós előjel a számunkra, vége szakadhat ugyanis a hazai üzemanyagárak csökkenésének. Az OTP és a forint árfolyamát a hiteltörle
szept. 18
11:57
Együttműködésben a HR-piac két nagy szereplője (TőzsdeFórum)
Megkezdődik a GetWork és a SimpleJob közös munkája.
szept. 18
11:57
Nem lesz bérmelés! (KKV Magazin)
Erősen visszaesett a fizetésemelésben gondolkodó kis- és középvállalkozások aránya. Amíg az előző negyedévben még a cégek 70 százaléka tervezett béremeléssel, addig jelenleg 10-ből csupán négyen. Ezzel szemben 12 százalékra nőtt a csökkentésben gondolkodók aránya, ami már évek óta nem volt jellemző. Összességében a keresetek stagnálása lesz jellemz
szept. 18
12:00
Átszervezte PR-csapatát az ACG (Kreatív Online)
Kenyhercz Kinga lett a divízió vezetője, az ügynökség mentori rendszert is kialakított.
szept. 18
12:02
Whiskey-reklámot rendezett Matthew McConaughey (Kreatív Online)
A Wild Turkey új bourbonjének készült, ő a főszereplő is.
szept. 18
12:03
100 milliárd forintnyi NHP-s lízingszerződést kötöttek a vállalkozások (ProfitLine)
Idén több mint 100 milliárd forint forrást nyújtottak a lízingtársaságok a magyar vállalkozásoknak a kedvezményes jegybanki konstrukciók, az NHP fix és az áprilisban indult NHP Hajrá keretében - közölte a Magyar Lízingszövetség pénteken az MTI-vel.
szept. 18
12:09
Nehéz helyzetbe kerülhetnek a cégek, ha bedurvul a járvány - Erre érdemes felkészülni (Portfolio)
Az utóbbi időben folyamatosan emelkednek az új koronvírusos esetszámok, erre pedig a cégek is reagálnak. Sok helyen ismét átállnak a home office-ra, máshol A és B hetet vezetnek be, hogy elkerüljék az irodai tumultust. A Pénzcentrum Nőthig-Hegedüs Enikőt, az edUcate Hungary ügyvezetőjét kérdezte arról, milyen nehézségekre számíthatnak a cégek, mire
szept. 18
12:09
Az árak emelkedésének látványos lassulását várják a szakértők (Demokrata)
Az inflációs nyomás csökkenése után határozottabban élénkíthet az MNB.
szept. 18
12:11
Koronavírus: újabb ország szigorított a magyar beutazókkal szemben (Portfolio)
Egyre több európai ország dönt úgy, hogy szigorítja a beutazási feltételeket a magyar utazókkal szemben, most Görögország is lépett.
szept. 18
12:15
Új trükkel húzzák le az időseket a csalók: már nem divat a termékbemutató (Pénzcentrum)
A szigorú szabályozásnak és a hatóságok együttműködésének köszönhetően lényegében eltűnt Magyarországról az árubemutatóval egybekötött termékértékesítés. A fogyasztóvédelem azonban továbbra is fokozottan figyel, mert egyes
szept. 18
12:21
Baloldali rémálom: Szijjártó Péter és Mészáros Lőrinc együtt ünnepelt (Demokrata)
A nagyvállalkozó szerint Magyarországnak büszkének kell lennie a magyar építőiparra.
szept. 18
12:24
Ebzárlatot rendelnek el több területen (Infostart)
A vadon élő rókákat idén ősszel is immunizálják veszettség ellen, az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelnek el - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
szept. 18
12:30
Tíz éve nem tudnak inflációt csiholni Nyugaton, itthon folytatódhat a forint leértékelgetése (Privátbankár)
A világ nagy részén hasztalan próbálnak a jegybankok inflációt gerjeszteni, hiába növelik a pénzmennyiséget és tartják alacsonyan a kamatokat. Nálunk ez sikerült, de nemsokára eljöhet az inflációs csúcs az Amundi szerint. Ha megáll az infláció emelkedése, akkor viszont a forint lassú gyengítése előtt is újra megnyílik a tér. Nem sok jót várnak a bé
szept. 18
12:33
Háromszázötven forint lesz az euró, ha semmi nem jön közbe (ProfitLine)
Az augusztusi inflációs adat fényében változtatni kényszerülhet eddigi politikáján az MNB. Ez a drágább euró vagy a magasabb hitelkamatok révén a vállalkozók zsebét is érinti.
szept. 18
12:33
Több mint 100 milliárdnál járnak az idei NHP-ban a lízingcégek (Portfolio)
Idén eddig összesen több mint 100 milliárd forint forrást nyújtottak a lízingtársaságok a vállalkozásoknak a kedvezményes jegybanki konstrukciók - az NHP fix és az áprilisban indult NHP Hajrá - keretében - közölte a Magyar Lízingszövetség. Mint kiderült, az 550 milliárd forintnyi szerződéskötésnél járó NHP Hajrából eddig 40 milliárddal részesedtek
szept. 18
12:39
350 lesz az euró, ha nem jön közbe semmi: itt az elemzői jóslat (Pénzcentrum)
Az augusztusi inflációs adat fényében változtatni kényszerülhet eddigi politikáján az MNB. Ez a drágább euró vagy a magasabb hitelkamatok révén a vállalkozók zsebét is érinti. Rezeg a léc, az augusztusi 3,9 százalékos inflációs
szept. 18
12:42
Év végén indulhat a próbaüzem a komáromi akkumulátorgyárban (Infostart)
Az e-autógyártásban is komoly beszállítói kapacitás kezd kiépülni Magyarországon, főleg az ázsiai gyártók léptek, és jelenleg két óriási akkumulátorgyár építése is zajlik.
szept. 18
12:54
Most biztos ne számítsunk béremelésre (TőzsdeFórum)
Erősen visszaesett a fizetésemelésen gondolkozó vállalkozók aránya.
szept. 18
12:56
Októberben érkezhet az inflációs fordulat (TőzsdeFórum)
Amundi Alapkezelő: határozottan lassulhat az infláció.
szept. 18
13:03
Mulatási: elindultak a hivatalos, magyar Spotify-playlistek (Kreatív Online)
Indulhat a pitchelés ezerrel a hazai zenekarok és kiadók részéről.
szept. 18
13:03
Negyven százalékkal nő a Graboplast forgalma (ProfitLine)
Mintegy negyven százalékkal nő a padlóburkolatokat gyártó Graboplast Zrt. forgalma a harmadik negyedévben a másodikhoz képest - közölte a győri székhelyű vállalat pénteken az MTI-vel.
szept. 18
13:05
Salgó polc- és kormányhirdetéssel is találkozik a gyerek a neten (Kreatív Online)
Az ÖRT kísérleti jelleggel egy 13 éves gyerek profiljával vizsgálta a gyerekeknek megjelenő reklámokat.
szept. 18
13:09
Megvan, mi rázhatná fel a magyar nyugdíjrendszert (Portfolio)
A koronavírus okozta bizonytalan helyzet nagyobb megtakarítási hajlandóságot eredményezett az önkéntes pénztári tagok körében, sőt, van, ahol ez a taglétszám növekedésében is megnyilvánult – derült ki a nagy nyugdíjpénztárak vezetőinek válaszából. Ettől még a fiatalabb korosztály öngondoskodásra való hajlandóságának növelése még mindig az egyik, ha
szept. 18
13:24
Újabb beruházást támogat a kormány – ez a cég 560 millió forintot kapott (Piac és Profit)
A magyar élelmiszeriparra a járvány idején is számíthat az ország, az ágazat a válság ellenére is képes a növekedésre – jelentette ki Varga Mihály az Integrál Élelmiszeripari és Kereskedelmi Zrt. új üzemének átadó ünnepségén. A pénzügyminiszter kiemelte: erős hazai élelmiszeriparra van szükség, mert csak így biztosítható az ország folyamatos és biz
szept. 18
13:27
Zuhan a légitársaságok árfolyama, itt a második hullám (Portfolio)
Bár a koronavírus-járvány második hulláma miatt egyelőre olyan szintű gazdasági leállásról nincs szó Európában, mint amilyenre idén tavasszal került sor, egyre több ország korlátozza valamilyen módon az országhatárok átlépését, ezt pedig megszenvedik a légitársaságok, amelyek a korábban tervezettnél is alacsonyabb kapacitás mellett működhetnek a kö
szept. 18
13:33
Figyeljünk ma a tőzsdezárás körül - nagy mozgások jöhetnek! (ProfitLine)
A mai napon számos index átsúlyozására kerül sor. Az Ftse, a BUX, a Bumix, a Cetop és a Cece indexek kerülnek átsúlyozásra.
szept. 18
13:33
Augusztusban ismét 4,5 milliónál többen dolgoztak (Demokrata)
A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,7 százalékos volt a múlt hónapban.
szept. 18
13:39
Döntött a kormány, hétfőtől lépnek életbe az újabb védelmi intézkedések (Portfolio)
Szeptember 21-től lépnek életbe az újabb, már bejelentett védelmi intézkedések, hétfőtől kötelező lesz a megfelelő maszkviselés már nem csak a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben, hanem a bevásárlóközpontok, mozik, színházak, múzeumok, könyvtárak közönség által látogatott területén, valamint egészségügyi és szociális intézményekben, közszo
szept. 18
13:39
Lépett a pesti iskola: digitális oktatásra állnak át, csak a legkisebbek járhatnak be (Pénzcentrum)
Digitális oktatásra állnak át a Lauderben, csak a legkisebbek járhatnak be az iskolába. A fertőzések nagy része ahhoz a négy gyerekhez köthető, akik az iskolakezdés előtt osztálykiránduláson voltak, majd fertőzöttnek bizonyultak.
szept. 18
13:45
Erős hazai élelmiszeriparra van szükség (Demokrata)
Varga Mihály kiemelte: csak így biztosítható az ország élelmiszerellátása, és az esetleges határlezárások esetén az ellátásbiztonság.
szept. 18
13:51
Megjelent a rendelet: hétfőtől lépnek életbe az új intézkedések (Pénzcentrum)
Az országnak működnie kell, úgy, hogy közben fegyelmezetten, a szabályokat betartva védekezünk, ezért szeptember 21 - től lépnek életbe az újabb, már bejelentett védelmi intézkedések. A részleteket a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletek
szept. 18
13:51
A belföldi kikacsolódást erősíti a turizmuspolitika (TőzsdeFórum)
A turizmus 2019-ben a GDP 13,5 százalékát adta.
szept. 18
13:51
Először igazolták, hogy génszerkesztéssel módosított haszonnövény is azonosítható PCR alapú módszerekkel (Agrofórum)
A Gmo-mentes élelmiszerekért dolgozó civil szervezetek csoportja és egy élelmiszerkereskedelmi vállalat jelentette be a világon az első olyan molekuláris (qPcr) módszer kifejlesztését és közzétételét, amely alkalmas génszerkesztéssel létrehozott haszonnövény kimutatására.
szept. 18
13:53
ITM: idén is keresik a felelősségteljes munkáltatókat (TőzsdeFórum)
Ötödik alkalommal hirdetik meg "Az év felelős foglalkoztatója" pályázatot.
szept. 18
14:03
Lassulhat az infláció októberben (ProfitLine)
Szeptemberben még nem számít inflációs fordulatra Magyarországon, októbertől viszont már a fogyasztói árak emelkedésének látványos lassulását várja az Amundi Alapkezelő Zrt.
szept. 18
14:06
Koronavírus-teszt: egy magán cég már kiszállt (Privátbankár)
Nemsokára csak 19 500 forintért végezhetnek koronavírus-teszteket a magán egészségügyi cégek, kérdés, hogy melyikük fog ezek után ilyen feltétellel energiát tenni a kiemelt fontosságú lakossági tesztelésbe. Itt az első fecske, amely az intézkedésnek köszönhetően bedobta a törölközőt.
szept. 18
14:06
Elindult a Prizma 2020 nevezési időszaka (Kreatív Online)
Október 30-ig várjuk a nevezéseket a Kreatív PR-versenyére, megújultak az értékelési szempontok is.
szept. 18
14:09
Sok ezer tonna műanyag kerül a termőföldekbe (Agrárágazat)
Termőföld: komoly mértékű lehet a műanyagszennyezés a talajainkban.
szept. 18
14:09
Eltűnik és szétrobban a föld Szibériában (Mezőhír)
A fagy már nem tartja egyben a kőzetet, a szerves anyagot és a gázokat.
szept. 18
14:15
36,6 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényeket a Mol (Portfolio)
A Mol 36,6 milliárd forint értékű forintkötvényt bocsátott ki az MNB Növekedési Kötvényprogramjának keretében.
szept. 18
14:18
Így kell megtriplázni a csillagok számát: Balatonlellén is közpénz-milliárdból épül új szálloda (Menedzsment Fórum)
Közbeszerzési értesítőből és nem a Kisfaludy-pályázatok nyilvánosságra hozott nyerteseiből lehetett megtudni, hogy Balatonlellén is 1,5 milliárd forintos vissza nem térítendő állami támogatásból újítanak fel egy egycsillagos szállodát háromcsillagosra.
szept. 18
14:27
Novák Katalin: minden idők legnagyobb otthonteremtési programjára készülök (Portfolio)
Minden idők legnagyobb otthonteremtési programjára készülök, az erről szóló javaslatot rövidesen a kormány elé terjesztem - jelentette be Novák Katalin az Országgyűlés népjóléti bizottságának pénteki ülésén.
szept. 18
14:33
A Twitter szigorítja politikusok és újságírók fiókjainak biztonságát (ProfitLine)
A Twitter az amerikai elnökválasztás előtt szigorítani fogja a politikusok és az újságírók fiókjainak biztonságát - jelentette be csütörtökön a közösségi média.
szept. 18
14:33
Több százmillió koronavírus-vakcinát biztosít magának az Európai Unió (Portfolio)
Az Európai Unió megerősítette a megállapodást a Sanofi és a GlaxoSmithKline gyógyszeripari cégekkel 300 millió adag, koronavírus elleni védőoltás beszerzéséről, közölte az Európai Bizottság.
szept. 18
14:36
Itt vannak a részletek: így szigorít a kormány a koronavírus miatt (Menedzsment Fórum)
A hétfőtől a koronavírus-tesztek esetében bevezetendő 19 500 forintos hatósági ár mellett más fontos szigorítások is érkeznek az elkövetkező hetekben.
szept. 18
14:39
Friss számok: ennyien dolgoztak augusztusban Magyarországon (Pénzcentrum)
Augusztusban előzetes becslés szerint 4 millió 514 ezren, így idén először ismét több mint 4,5 millióan dolgoztak -  jelentette Heti monitor című kiadványában  pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A legutóbbi adatok

Keresés