Az idén 51 pályázóból 19 cég nyert 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást az Irinyi-terv iparstratégiai programban, a forrás felhasználásával 7 milliárd forint értékű beruházás valósul meg – jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (Itm) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtö
Magyarország sikeresen bocsátott ki kötvényeket 500 millió eurónyi jenben a japán piacon. A kötvények egyharmada zöld kötvény, ezzel Magyarország az első külföldi szuverén kibocsátó, aki a szigetországban eredményesen lépett a jen zöld kötvények piacára.
Szokásos péntek reggeli rádióinterjúját adta fél nyolc után a miniszterelnök a Kossuth Rádióban. A beszélgetés fókuszában az egyre erőteljesebben terjedő koronavírus-járvány, és az azzal kapcsolatos kormányzati intézkedések voltak.
A világon már közel 28 200 000 koronavírusos fertőzöttet azokosítottak, és csaknem 909 500-an hunytak el a vírus okozta betegségben. A járvány az elmúlt egy hónapban Magyaroszág mellett egész Európában gyorsabban kezdett el terjedni, újra a kontinensünk lett a járvány gócpontja. A koronavírus-járványról szóló híreink percről percre.
Orosz hackerek az amerikai választáshoz kapcsolódó legalább 200 szervezetet támadtak meg - írta a The Wall Street Journal az internetes honlapján a Microsoft bejelentésére hivatkozva csütörtökön.
A fagyapot termékek kifejezetten mutatós, belsőépítész szempontból is jól alakítható, technikai értelemben pedig abszolút jó megoldást jelenthetnek. Jó kezekben persze.
A hétvégén is marad a hőség, többfelé 30 foknál is melegebb lesz napközben, de éjszakánként felfrissül az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az Mti-hez.
Az Állategészségügyi Világszervezet (Oie) vonatkozó előírásai szerint Magyarország 2020. szeptember 8-án visszanyerte madárinfluenzától mentes besorolását. A teljes országra vonatkozó kedvező státusz elismerését követően sorra nyílhatnak újra az egyes harmadik országi piacok a magyarországi élő baromfi és baromfitermék-szállítmányok előtt. A márciu
A koronavírus-járvány harmadik hulláma is elkerülhetetlen - vélik szerbiai járványügyi szakértők, akik szerint arról kell gondoskodni, hogy a téli hónapokban ne legyen egyszerre sok koronavírus- és influenza-fertőzött - közölte a szerbiai közszolgálati televízió pénteken.
Időben célszerű gondoskodni a téli időszakban magukra hagyott nyaralóépületek biztosításáról, a nyaralóövezetek kiürülésével párhuzamosan ugyanis jelentősen megnő mind a betörések kockázata, mind az elemi károk és meghibásodások által okozott károk helyreállítási költsége - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövet
A magyarországi gazdaságfehérítés legutóbbi, 2018-ban bevezetett csodafegyvere hatékony volt - olvasható ki az Európai Bizottság legfrissebb, európai áfarésre vonatkozó felméréséből. Magyarországon volt ugyanis a legnagyobb mértékű áfarés-csökkenés 2018-ban és a kedvező trend a bizottság becslése szerint folytatódott 2019-ben is.
A koronavírus-válság miatt leginkább sújtott iparágak szereplőinek és azok dolgozóinak valódi és nagy segítség volt a bértámogatási program - fejtette ki a Portfolio-nak Fajcsák Gábor. Az RSM adóüzletágának vezetője ugyanakkor arról is beszélt, hogy a túlkomplikált szabályozás miatt sokan nem merték maguk elindítani a támogatási folyamatot. A szaké
Kis erősödéssel kezdett péntek reggel a forint az euróval szemben, így a 357-es szintet közelíti a jegyzés. Egyelőre főleg a nemzetközi hangulat mozgatja az árfolyamot, a tegnapi EKB-döntés után az euró csak átmenetileg tudott szárnyra kelni.
A kormányfő a szokásos reggeli rádióinterjújában fejtette ki: a fővárosnak vannak tartalékai, mozgósítani kell, hogy segítsék a legnehezebb helyzetben lévő területeket.
A tegnapi nap délelőttjén még jó hangulatban telt a kereskedés, az amerikai határidős piacok is emelkedést vetítettek előre. Az amerikai piacnyitástól távolodva elromlott a hangulat, nagyobb mínuszok alakultak ki. Ázsiában vegyes volt a kép, ma reggelre úgy tűnik megnyugodtak a piacok, a DAX határidős piaca már enyhe emelkedést vetít előre.
A koronavírusos megbetegedések erőteljes növekedése miatt a korábbiaknál szigorúbb szabályokat vezet be a Magyarországról érkezőkkel szemben az Egyesült Királyság.
Rövid időn belül a második sikeres zöld kötvénykibocsátását hajtotta végre Magyarország. Ezúttal jenben bocsátottak ki – 500 millió eurónak megfelelő összegű – kötvényeket, amelynek egyharmada zöld kötvény.
718 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 10 909 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 631 fő, 4014-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 6264 fő. Az aktív fertőzöttek 43%-a, az elhunytak 59%-a, a gyógyultak 42%
Szombattól karanténra kötelezi a brit kormány a Magyarországról és Portugáliából Angliába utazókat. A brit közlekedési minisztérium bejelentése alapján azoknak, akik szombaton brit idő szerint hajnali négy óra - közép-európai
Gyerekkorunkból még megvan az a pillanat, mikor zsebpénz reményében visszaváltottuk az üvegeket? A rendszer visszahozatala megszünteti vajon a hulladékhegyeket?
718 embernél mutatták ki a fertőzést, ezzel 10 909 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 631 fő. 718 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új
Ma délelőtt 9:30-kor kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Az esemény címe (hagyományosan) "Mit, miért tesz a kormány?". Bár általános korlátozásokra, lezárásokra nem számíthatunk, az egyáltalán nem kizárt, hogy a koronavírus gyors terjedése miatt újabb prevenciós intézkedés
Egészen döbbenetesen alakulnak a lakossági hitelek a koronavírus-járvány idején. A kölcsönöket sokan nem fizetik, a hitelállományok minősége mégis egyre jobb, a felhalmozott adósság közben egyre csak gyarapodik - derül ki a Magyar
A tegnapi nap délelőttjén még jó hangulatban telt a kereskedés, az amerikai határidős piacok is emelkedést vetítettek előre. Az amerikai piacnyitástól távolodva elromlott a hangulat, nagyobb mínuszok alakultak ki. Ázsiában vegyes volt a kép, ma reggelre úgy tűnik megnyugodtak a piacok. A DAX nyitása után enyhe elmozdulásokat láhatunk, az európai pi
Elindult a LIVING Park West projektjének folytatása, a Park West 2 a XIII. kerületi Lehel tér közelében. A 234 darab, többségében 40 és 50 négyzetméter közötti lakások kedvezményes, 5 százalékos áfával vásárolhatók meg.
Egy belső memo tanúsága szerint komoly problémákkal küszködik a francia autógyártó. A vállalat új vezérigazgatója, Luca de Meo, aki júliusban csatlakozott a Volkswagentől a készpénztermelést és a profitábilitás visszaállítását nevezte meg fő célként a szakszervezeteknek és dolgozóknak címzett üzenetében.
A biztosítók által háromnegyed éve lekérdezhető központi kgfb adatbázis alapján statisztikailag megalapozott díjkalkulációt vár el az MNB a kárstatisztikával nem rendelkező piaci szereplőktől (is). A jegybank új vezetői körlevele szerint nem jelentenek jó gyakorlatot a megalapozatlan – akár az adott szereplőt egyes díjosztályokból „kiárazó” – károk
A világon már közel 28 200 000 koronavírusos fertőzöttet azokosítottak, és csaknem 909 500-an hunytak el a vírus okozta betegségben. A járvány az elmúlt egy hónapban Magyaroszág mellett egész Európában gyorsabban kezdett el terjedni, újra a kontinensünk lett a járvány gócpontja. A koronavírus-járványról szóló híreink percről percre.
A családi gazdaságokra és őstermelőkre vonatkozó szabályozás megújításával egyszerűsítené a kormány a mezőgazdasági termelők adózási környezetét, és növelné az adómentességi értékhatárokat - mondta az agrárminiszter a 33. Bábolnai Gazdanapok csütörtöki megnyitóján.
70-75 ezer magyar nyugdíjas csak párszáz forintos emelést kap, hiszen csak 70 ezer forint alatti járandóságban részesülnek. Nnovemberben 2,6 millió ember részesül visszamenőleges nyugdíjemelésben, amelynek átlagos, egyszeri összege
Csehországban csütörtökön már 1382 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami több mint kétszázzal lépte túl az eddigi legmagasabb napi esetszámot - derült ki az egészségügyi tárca honlapján pénteken reggel megjelent legfrissebb adatokból.