Informatikai eszközöket is vásárolhatnak a tanodák abból az ötmilliárd forintos támogatásból, amelyet a kormány a fejlesztésükre fordít - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
A beruházások növekedését kissé lefelé, a lakossági fogyasztási dinamikát pedig felfelé húzta növekedési előrejelzésében az MNB. A költségvetésben mégis van egy kis mozgástér jövőre is. A ma...
A magyar kkv-k digitális fejlettségének még sokat lehetne javítani, de legalább az látszik, hogy egyrészt hajlandóak a digitalizáció útjára lépni, és az alapvető informatikai készségük, képességük is...
Egy év telt el azóta, hogy kiderült, a Volkswagen trükközött dízel autóival a kibocsátási teszteken, a szóban forgó sorsdöntő megállapodás mégsem közvetlenül, hanem csak közvetetten kapcsolódik a...
A fenntarthatóságot és vállalati felelősségvállalást integráló küldetéstudat egy vállalat illetve a vezetők, fejlett, meghonosodott és fókuszban lévő szemléletrendszere. Különösen azért, mert a legtöbb globális szinten tevékeny nagyvállalat tisztában van azzal, hogy bármilyen típusú, tehát vállalaton belüli vagy a külső környezet érintettjeivel való közös értékteremtés nagyban hozzájárul a…
Az internet egyre nagyobb hatással van az építőiparra is. Az építőanyag kereskedők 61, a kőműves és burkoló szakemberek 45 százaléka a saját bőrén érzi, hogy online tájékozódnak a lakossági építtetők, főleg a „CSOK-os” megrendelők. Képeket mutatnak, szakmai kérdéseket tesznek fel, néha tudálékosak és sokan használják ki, hogy online lehet olcsóbbat találni.
Tegnap a Fed kamatdöntő ülése után Amerikában, majd ma a nyitást követően Európában is nagyot emelkedtek a tőzsdék. Jó a hangulat a tőzsdéken 2016.09.22 10:40Tovább erősödnek a délelőtt folyamán a...
A nagy érdeklődésre való tekintettel a kormány a Tanoda program folytatására több mint ötmilliárd forintot fordít, amely hátrányos helyzetű gyerekek iskolaidő utáni foglalkozását támogatja,...
Idén nyártól is változtak és 2017. január 1-jétől is módosulnak a helyi adókra vonatkozó előírások. A LeitnerLeitner adózásról érthetően című blogja összefoglalta az új szabályokat.
Egyre nagyobb kihívás előtt állnak a munkaerő-kölcsönző cégek, mert - ugyan a szolgáltatásuk iránti kereslet dinamikusan növekszik - egyre drágább és nehezebb a megfelelő új munkaerő felkutatása,...
Öt területen van még feladata a kormánynak - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a csütörtökön indult kétnapos Nemzeti Adókonzultáció felvezető előadásában. Szerinte a...
Legalább 4-5 százalékpontos járulékcsökkentésre lenne szükség, hogy a munkáltató számára érezhető legyen a változás. Ugyanakkor 8-10 százalékos csökkentést nem lát reálisnak László Csaba, volt pénzügyminiszter, derül ki a Figyelőnek adott interjúból.
A Brexit az Európai Unió (EU) problémáiból következik, nem Nagy-Britannia politikája váltotta ki, hanem az unió működéséből, általános helyzetéből következik a britek döntése - mondta Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter egy csütörtöki konferencián.
Az EU alapszerződésének módosítása nem feltétlenül szükséges az EU problémájának megoldásához, de ahhoz, hogy az EU egyben maradhasson, az eurózóna tagjainak meg kell egymással beszélnie a közös...
Az MNB sajtótájékoztatót tartott a 2016. szeptemberi inflációs és általában makrogazdasági viszonyokról. Június óta érdekes dolgok zajlottak, mint a Brexit és a felminősítés. A magyar gazdaság ugyanakkor meglehetősen stabilnak mutatkozott az elmúlt három hónapban. Száguldanak a bérek, megindul majd az infláció is.
Közép- és felsővezetői állásokat ritkán hirdetnek, ill. ha közvetítőt bíznak meg a kereséssel, akkor azok az exkluzívabb irodáknál jelennek meg, akik nem az általános állásportálokon hirdetnek, de talán a saját honlapjukon igen. Azaz őket fel kell kutatni, honlapjaikat figyelni, esetleg úgy beküldeni nekik egy vezetői álláspályázati csomagot, hogy nem is hirdetnek. Mit tehet még a vezető állásra…
Csípés nélkül is okozhat megbetegedést az egyébként kullancsok által terjesztett vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás (kullancsencephalitis), a nyers házi tej is lehet vírushordozó - figyelmeztetett Schneider Ferenc infektológus, a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház osztályvezető főorvosa.
Idén az első 7 hónapban a szökőnaphatást is figyelembe véve 1,9%-kal kevesebb gyermek született, mint tavaly ilyenkor, de ezzel párhuzamosan a halálozások száma is 10%-kal esett - derült ki a KSH...
Már meg is történtek a törvénymódosítások, amelyek lehetővé teszik, hogy más "harmadik országokhoz" képest Ukrajnából könnyebben érkezhessenek munkavállalók Magyarországra. A feltétel, hogy hiányszakmában kell dolgozniuk, írja a Heti Válaszra hivatkozva a hvg.
Olyan új adóhatóságunk van, amely immár képes arra, hogy saját eszközeivel segítse a magyar gazdaság fejlődését – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az első Nemzeti Adókonzultáción. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a legjelentősebb adótanácsadó cégek által szervezett tanácskozáson Tállai András miniszterhelyettes, a NAV vezetője elmondta: a cél egy versenyképes, ügyfélbarát…
Több, adózással kapcsolatos jogszabály is megújul a közeljövőben - jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Nemzeti Adókonzultáción. A NAV vezetője egyúttal az...
A tervezett 30 milliárd forintos összegben sikerült értékesíteni 12 hónapos diszkont kincstárjegyet az ÁKK csütörtöki aukcióján, a változó kamatozású kötvényekből viszont a tervezettnél több fogyott...
Az ígért gazdasági és politikai reformok teljesítésére szólította fel helyi idő szerint szerdán Ukrajnát Joe Biden amerikai alelnök, mert szerinte máskülönben az Európai Unió feloldhatja az...
Nem volt nagy tolongás ma a 12 hónapos diszkont kincstárjegyekért, de a felkínált 30 milliárdos mennyiséget így is kényelmesen tudta értékesíteni az Államadósság Kezelő Központ.
Az intézményi belső vizsgálat szerint nem derítettek fényt olyan eseményre, amely miatt munkáltatói beavatkozásra lenne szükség az Alföldi utcai gyermekotthonban. Az intézményben a gyanú szerint a nevelők nemi erkölcs elleni és más bűncselekményeket követtek el az intézetben lakó kiskorúak ellen. Az ügyben az ügyészség és a rendőrség is nyomoz, írja a Magyar Nemzet.
Az infláció a korábban jelzettnél később, 2018 közepére emelkedhet a 3 százalékos jegybanki cél közelébe, míg a magyar gazdaság növekedése folytatódik az év hátralévő részében az év eleji átmeneti lassulást követően - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön publikált, legfrissebb Inflációs jelentésében.
Elsősorban konyháik korszerűsítését tűzték ki célul azok az önkormányzatok, amelyek indultak a gyermekétkeztetés feltételeinek javítására kiírt pályázaton - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kincstárért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Tegnap a Fed kamatdöntő ülése után Amerikában, majd ma a nyitást követően Európában is nagyot emelkedtek a tőzsdék. Emelkedik a DAX 2016.09.22 12:37A nap folyamán is kitart a jó hangulat a tőzsdéken,...
Az alacsony hozamkörnyezet ellenére folyamatosan nő a magyar biztosítási szektor jövedelmezősége: az év első felében 32 milliárd forintos profitot értek el a biztosítók, amire hét éve nem volt példa....
A 308 körüli stabil kezdés után csütörtökön délelőtt újra meglódult a forint az euróval szemben, a jegyzések a 307,5-ös szint alá buktak, azaz erősebb szintre ugrott a forint, mint ameddig a pénteki...
Az elmúlt időszak ingatlanpiaci fellendülésének nyertesei a panellakások voltak, az összes eladott lakás négytizede volt egykori lakásgyári ingatlan. A piaci forgalom harmada többlakásos társasház, negyede családi ház. A legnépszerűbbek az 50-80 négyzetméter közötti, 2-3 szobás ingatlanok. Tíz évnél idősebb a forgalmazott ingatlanok 70%-a. A piacra dobott lakások jó harmada szorul felújításra,…
A szokásoknak megfelelően csütörtökön 13:30-kor kezdődik az újabb Kormányinfo sajtótájékoztató, és a szokásoknak megfelelően a legfontosabb hírekről, bejelentésekről hírfolyamunkban be is számolunk...