2016. szeptember 5. hétfő

szept. 5
0:15
Három lengyel miniszter készül Londonba a lengyeleket ért támadások miatt (ProfitLine)
A brit szigeteken élő lengyeleket ért újabb támadás után három lengyel tárcavezető: Witold Waszczykowski külügy-, Mariusz Blaszczak belügy-, valamint Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter készül sürgősen Londonba - közölte vasárnap este a PAP hírügynökséggel a lengyel külügyi szóvivő.
szept. 5
1:18
Spanyolország több városában tiltakoztak a venezuelai elnök ellen (ProfitLine)
Spanyolország több városában tartottak tiltakozó akciókat Nicolas Maduro venezuelai elnök ellen a hétvégén; a spanyol hatóságok adatai szerint vasárnap mintegy ötszázan, főként venezuelaiak vonultak utcára Madridban, követelve az elnök leváltását célzó népszavazás kiírását, a politikai foglyok szabadon bocsátását, valamint a humanitárius segélyszállítmányok beengedését a dél-amerikai országba.
szept. 5
2:24
Megelőzte Angela Merkel pártját az AfD (ProfitLine)
Németországban a szociáldemokrata párt (SPD) végzett az első helyen, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) pedig a berlini vezetés menekültpolitikáját élesen bíráló Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt mögé szorult a vasárnapi mecklenburg-elő-pomerániai tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson az urnazárás után megjelent első becslések szerint.
szept. 5
5:39
Rugalmas és részmunkaidő, távmunka: így állnak hozzá a kisebb cégek (Adózóna)
A magyarországi mikro- és kisvállalkozások 50, illetve 45 százaléka alkalmazza a rugalmas munkaidőt az úgynevezett atipikus foglalkoztatási formák közül, a részmunkaidős megoldás a kisvállalkozások 61 százalékánál fordul elő, a mikrovállalkozásoknak pedig a 22 százaléka él ezzel a lehetőséggel – derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. megbízásából a KutatóPont által készült kutatásból.
szept. 5
5:48
Nyakig ülsz az adósságban? Még több devizahitelest menthetnek meg (Pénzcentrum)
A minisztérium már dolgozik az adósmentő csomag kiszélesítésén....
szept. 5
6:06
Megvan a csodaszer a munkaerőhiány ellen? (Portfolio)
A magyar bérekre rakódó elvonásokat ismerve aligha lehet a munkáltatói járulék csökkentése ellen érvelni. Az azonban már nem annyira egyértelmű, hogy ettől az eszköztől a munkaerőhiány problémájának...
szept. 5
6:08
Kiderül, mitől hasít a magyar gazdaság (Portfolio)
Ami a számunkra fontos jegybankokat illeti: az Európai Központi Bank a kamatokról dönt, a Fed legújabb Bézs-könyvét teszi közzé, míg a Magyar Nemzeti Bank az augusztusi ülés jegyzőkönyvét publikálja...
szept. 5
6:15
Erre figyelnek a befektetők a héten (ProfitLine)
A statisztikai hivatal inflációs, ipari, kiskereskedelmi, külkereskedelmi és idegenforgalmi adatokat közöl a jövő héten, amelyek befolyásolhatják a pénzpiacokat, a gazdasági tárca pedig az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről ad ki gyorstájékoztatást.
szept. 5
6:18
Magyarország, a régiós forradalmár: milyen lesz a mi azonnali fizetési rendszerünk? (Privátbankár)
Tovább folyik az azonnali fizetési rendszer kidolgozása Magyarországon - a régióban abszolút élenjáróként vágtunk bele a projektbe, ügyes manőverezéssel a térség többi országában is eladhatjuk a magyar modellt. Az eddigi tapasztalatok alapján rengeteg fejlesztési lehetőség van, amit a magyar döntéshozóknak is végig kell gondolniuk.
szept. 5
6:42
Mikor adóköteles, mikor adómentes a biztosítási díj? (Adózóna)
A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint, ha valamely személybiztosítás díját nem a biztosított magánszemély, hanem más személy fizeti, a biztosított magánszemélynél (akire vonatkozóan a díjfizetés történik) adóköteles jövedelem keletkezik, hacsak a törvény valamely külön rendelkezése értelmében az nem adómentes. Hogy is van ez? Vegyük sorra!
szept. 5
6:48
MOL - nagyon döglött szaga van (ProfitLine)
Újabb látványos bizonyíték érkezett pénteken, hogy nem a Mol az a papír, ami nagyon meg akarna lódulni mostanság.
szept. 5
7:12
Egyre nehezebb munkaerő-tartalékot mozgósítani (HR Portál)
Elsősorban a versenyszféra javítja a foglalkoztatottsági adatokat, de a további javulást fékezi, hogy egyre nehezebb újabb munkavállalókat mozgósítani, mondta a K&H bank vezető elemzője az M1-en.
szept. 5
7:14
Nőtt az orvosok és szakdolgozók bére az egészségügyben (HR Portál)
Az egészségügyben dolgozók bére az elkövetkező években több ütemben emelkedik - mondta az egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán emlékeztetett, hogy a nyári bérmegállapodás eredményeként idén szeptember elsején a szakorvosok, a szakgyógyszerészek és a szakdolgozók alapbére nőtt.
szept. 5
7:16
A munkakörök felét robotok láthatják el (HR Portál)
Az Európai Unió a támogatási struktúrájára is hatással lesz a robotok elterjedése. Az automatizáció sok ember munkahelyébe kerülhet, így a képzés, a rugalmasság a munkavállalásban létfontosságú lesz, írja a Magyar Nemzet.
szept. 5
7:18
2100 közmunkás kapott ösztönző támogatást az elhelyezkedésért (HR Portál)
Február óta 2100 közmunkás kapta meg az elhelyezkedési juttatást, amely azoknak jár, akik még a közmunka időszaka alatt találnak munkát a nyílt munkaerőpiacon, és elhelyezkednek, írja a Magyar Idők. A BM közleménye szerint az önkormányzatok nem akadályozzák az elhelyezkedést.
szept. 5
7:18
Merjünk még OTP-t venni ezen az árszinten? (ProfitLine)
A BUX igazából bizonytalankodott és kissé lemaradt európai társaihoz mérten, az emelkedését nagyban az OTP-nek köszönhetjük.
szept. 5
7:20
A rugalmas és részmunkaidős foglalkoztatás népszerű a mikro- és kisvállalkozásoknál (HR Portál)
A magyarországi mikro- és kisvállalkozások 50, illetve 45 százaléka alkalmazza a rugalmas munkaidőt az úgynevezett atipikus foglalkoztatási formák közül, a részmunkaidős megoldás a kisvállalkozások 61 százalékánál fordul elő, a mikrovállalkozásoknak pedig a 22 százaléka él ezzel a lehetőséggel ? derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. megbízásából a KutatóPont által készült kutatásból.
szept. 5
7:22
5 éves a CHN! (HR Portál)
Most szeptemberben 5 éve, hogy Budapesten elindult útjára a CHN (lánykori nevén Coaching Határok Nélkül) nemzetközi képzési sorozat kitöltve azt az űrt, hogy lehessen itthon is tanulni a nemzetközi coach és vezetőfejlesztő guruktól. Most 5 év után az a kérdés: Hogyan lehet az állandóságot valami újjal fűszerezni évről évre?
szept. 5
7:45
Hőségrekord, égszakadás - hogy áll a globális felmelegedés Magyarországon? (Privátbankár)
Júliusban rengeteg eső esett, az augusztus hűvösebb volt a szokásosnál, de még így is az átlagnál melegebb nyarunk volt. Rekordok is születtek.
szept. 5
7:47
Nagyot bukott Merkel a hétvégén (Privátbankár)
Németországban a szociáldemokrata párt (SPD) végzett az első helyen, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) pedig a berlini vezetés menekültpolitikáját élesen bíráló Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt mögé szorult a vasárnapi mecklenburg-elő-pomerániai tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson a hétfő hajnalban közölt előzetes hivatalos végeredmény szerint.
szept. 5
7:51
Magyar Telekom - a bátrak elkezdtek betárazni (ProfitLine)
Végre ígéretes jel érkezett a Telekom árfolyamán, ami a fordulást szorgalmazza. A pénteki kereskedésben a sokat emlegetett 200 napos mozgóátlagról meglódulva 4 pontot tudott emelkedni a jegyzés.
szept. 5
8:03
Kisebb lett a rezsi, többen fizetik a számlát (Privátbankár)
Kevesebb pénzzel tartoznak a földgáz- és áramcégeknek a fogyasztók.
szept. 5
8:09
Gyenge negyedéven van túl a PannErgy (Portfolio)
Nagyot emelkedett a PannErgy árbevétele a második negyedévben, ami annak volt betudható, hogy a mostani volt a második olyan negyedév, amelyben mindkét fő geotermikus projekt, a miskolci és a győri...
szept. 5
8:09
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2016.09.05) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2016.09.05-i időjárásjelentése....
szept. 5
8:11
Kritikus a helyzet: magyarok tízezrei találhatnának most itt munkát (Pénzcentrum)
A fiatalok többségét nem vonzza az informatikai pálya....
szept. 5
8:18
Hallod a dübörgést? Egy igazi óriás lép ma a parkettre (Privátbankár)
Két éve nem láttunk akkora tőzsdei kibocsátást, mint ami ma készül.
szept. 5
8:24
Milliókat jelenthet a lakásfelújítás (ProfitLine)
A használt lakások piacán az ingatlanok állapota továbbra is jelentősen befolyásolhatja a végösszeget - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből. A nagyvárosokban értékesített lakások országos átlagai alapján a felújított téglalakások négyzetméterára az idei évben 441 ezer forint volt, ez 26 százalékkal haladja meg a felújítandó társaik átlagát. A felújított paneleket pedig 8 százalékkal…
szept. 5
8:27
8,5 milliárd forintot költött a Telekom frekvenciákra (Portfolio)
A Magyar Telekom leányvállalata, a Crnogorski Telekom frekvenciahasználati jogosultsága a 900MHz-es frekvenciasávban (2x10MHz blokk), az 1800MHz-es frekvenciasávban (2x25MHz blokk), a 2100MHz-es...
szept. 5
8:36
Jó hírt hozott a Telekom: 8,5 milliárdot költenek a leányra (Privátbankár)
A montenegrói leány meghosszabbította frekvenciáit és újakat is szerzett.
szept. 5
8:45
Tovább növelné Mol-pakettjét Omán (Portfolio)
Maximálisan elégedet 2007-ben megvásárolt 7 százalékos Mol-pakettjével Omán, így ha felajánlanák neki, megfontolná további részvények vételét - közölte a Világgazdasággal Mohammed Hamad Al Rumhy, az...
szept. 5
8:45
Nagyon ritkák az egynapos műtétek Magyarországon (Pénzcentrum)
...
szept. 5
8:47
Nagy lendülettel próbál 310 alá kitörni a forint (Portfolio)
Kifejezetten erősen indítja a hetet a forint az euróval szemben, ismét 310 alá tudott ugrani a magyar deviza. A feltörekvő piacokon összességében is kedvező a hangulat, ez táplálhatja a forint...
szept. 5
8:48
Duplán, többszörösen elszámolhatja ezeket a költségeket (Adózóna)
Az államilag támogatott tevékenységek, célok kapcsán a magyar társasági adórendszer már korábban is lehetővé tette bizonyos költségek többszörös figyelembe vételét. A cégek az ilyen költségeket egyszer leírhatják számvitelileg, majd az adóalapból még egyszer (vagy akár többször is) levonhatják kedvezményként – olvasható a LeitnerLeitner blogjában.
szept. 5
8:49
Kitörő hangulatban az ázsiai tőzsdék (Portfolio)
A múlt hét pénteki európai és amerikai emelkedések után az ázsiai tőzsdéken is folytatódik a raly, a határidős indexek jelen állása alapján Európában is további erősödésre számíthatunk. Múlt hét...
szept. 5
8:51
A 400 ezres kezdőbér sem segít az informatikushiányon (Portfolio)
Régóta komoly hiány van informatikusokból Magyarországon, az informatikai szakokra jelentkezők száma az elmúlt bő egy évtizedben kétharmadára csökkent. A baj az, hogy a magas kereseti lehetőségek és...
szept. 5
8:54
Putyin-Trump paktum jöhet a vitatott határokról? (Privátbankár)
Kemény pofont kaptak a román revizionisták a minap Washingtonból. De mit gondol a Kreml Ukrajna felosztásáról és hogyan befolyásolná térségünk jövőjét Trump esetleges elnöksége? Az oroszok a Távol-Keleten is új fejezetet nyitnak. Az elmúlt héten két nagyhatalom képviselője is nyilatkozott államhatárainak stabilitásáról, ezért érdemes egy pillantást vetnünk erre a kényes kérdésre.
szept. 5
8:57
Brexit - Újabb ígéret dől meg? (ProfitLine)
Theresa May szerint nem biztos, hogy a különböző kritériumok alapján összeállított pontozásos elbírálási rendszer lenne a legjobb megoldás a más EU-tagállamokból Nagy-Britanniába irányuló bevándorlás szabályozására. A brit miniszterelnök ezzel saját külügyminiszterének egyik fő népszavazási ígéretét kérdőjelezte meg.
szept. 5
9:03
Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken (Portfolio)
A múlt hét pénteki emelkedések után folytatódik a rali a tőzsdéken, a főbb európai részvényindexek közel fél százalékos pluszban állnak a nyitást követően. Kitart a jó hangulat a tőzsdéken 2016.09.05...
szept. 5
9:05
Kezdenek jól viselkedni a bankok, a befektetők mégsem örülnek (Portfolio)
A világ 10 legnagyobb befektetési bankja idén augusztussal bezárólag már majdnem annyi bírságot fizetett ki, mint tavaly egész évben. Ez az összeg azonban még mindig elmarad a 2013-ban vagy 2014-bne...
szept. 5
9:07
Árnyékhitelekben fuldoklik a világ második legnagyobb gazdasága (Portfolio)
A kínai bankok árnyékhitel-állománya a felügyeleti nyomás ellenére folyamatosan nő, a kockázatos vagyonkezelési termékek állománya viszont csökkenhet egy optimista elemző szerint az alacsony...
szept. 5
9:12
Visszafogták a vásárlást a magyarok? Erre költöttük a pénzt (Privátbankár)
Az előző hónapok után valamivel visszaesett a kiskereskedelmi forgalom, de így sincs ok panaszra.
szept. 5
9:14
Újabb rakétákat lőtt ki Észak-Korea - az időzítés nem véletlen (Privátbankár)
Amíg a G20 Kínában ülésezik, Észak-Korea rakétákat lő ki.
szept. 5
9:19
A kedvenc filmje múltbeli sikerére vagy valami hiányosságára emlékezteti? (HR Portál)
Meseterápia, szerepjáték, story-telling coaching ? a történetek elmesélése, a szereplők élethelyzeteibe való belépés az ember fejlődését szolgálják. Saját problémáinkat, dilemmáinkat sokkal jobban felismerjük, ha azokat valaki máson keresztül, kivetítve látjuk. Filmekkel, filmes karakterekkel is lehet azonosulni, élethelyzeteiket, döntéseiket kielemezni. Pontosan ezt teszi Erdei Sándor, aki filmes…
szept. 5
9:19
Lefulladt nyáron a magyar kiskereskedelem (Portfolio)
Az idei év leglassabb éves növekedési ütemét produkálta júliusban a magyar kiskereskedelmi forgalom, hiszen a KSH által ma közzétett első becslés szerint júliusban csak 3,8%-os volt a bővülés...
szept. 5
9:19
Már több mint 14 ezren igényelték a CSOK-ot (Pénzcentrum)
A legtöbben még mindig használt lakás vásárlásához kérik a támogatást....
szept. 5
9:21
A fizetésünk 20 százalékát is odaadnánk, hogy otthonról dolgozhassunk (HR Portál)
Kutatások kimutatták, hogy a gazdaságilag fejlett országokban a munkavállalók közel fele a munkaidő egy részében otthonról dolgozik, sőt ez az arány az irodai alkalmazottak, illetve szellemi munkát végzők körében mintegy 80 százalékra tehető. Hasonló eredményt mutat a Leitz felmérése is, mely szerint az európai dolgozók 62 százaléka ma már minden héten munkája egy részét otthonról végzi el.
szept. 5
9:21
Hamarosan jön az első Bitcoin-elven működő hagyományos tőzsde (Portfolio)
A Bitcoint megalapozó technológia, vagyis a blockchain mellett az ausztrál tőzsde új vezére is kiáll, a már teszt alatt álló új rendszerről véglegesen a 2018-as pénzügyi évben döntenek - írja a...
szept. 5
9:23
Bencsik és Kovács is OTP-részvényeket adott el (Portfolio)
Múlt hét pénteken Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese 4892 forintos átlagárfolyamon 7313 darab OTP-részvényt vett az OTP részvényopciós programjának keretében piacon kívül (OTC) az...
szept. 5
9:30
Hány menekült akart bejutni az országba a hétvégén? (Privátbankár)
A rendőrség most is közreadta a legfrissebb statisztikát.
szept. 5
9:30
Mi történt mára a forinttal? (ProfitLine)
Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfőre virradóra a nemzetközi devizapiacon.

Keresés