Országos kampányt indít a nők és a férfiak közötti bérkülönbség felszámolásáért a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSzSz) - jelentette be Kordás László, az érdekvédelmi tömörülés elnöke Miskolcon hétfőn, sajtótájékoztatón.
Több tényező szerencsés összjátékának köszönheti London a gazdasági összeomlás elkerülését: a népszavazás előtti kedvező gazdasági helyzet jótékony hatásai a Bank of England radikális lépéseivel és a politika gyors reagálásával párosulva megmentették a szigetországot a recessziótól - írta hétfőn a Politico című brüsszeli hírportál, amely szerint "a neheze még hátra van".
A magyarságnak akkor van jövője Erdély bármelyik részén, ha megteremti fiataljainak a minőségi oktatás feltételeit - hangoztatta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke hétfőn a székelyföldi Balánbányán, ahol részt vett a helyi iskola ünnepélyes tanévnyitóján - számolt be a szövetség hírlevele.
Szeptember 13-ig, keddig igényelhető az iskolákban a méhnyakrák elleni védőoltás, a humán papilloma vírus (HPV) elleni oltás azoknak az iskolás korú lányoknak jár térítésmentesen, akik betöltötték a 12. életévüket és az általános iskola 7. osztályába járnak.
Projektet indított egy általa Vlagyimir Putyinnal szemben támogatandó jelöltnek a 2018-as orosz elnökválasztásra való kiválasztására Mihail Hodorkovszkij emigrációban élő üzletember, egykori olajmágnás - közölte hétfőn az orosz RBK gazdasági napilap.
Meglepő eredménnyel zárult a IV. Nemzetek Sajtversenye, hiszen egyszerre két győztest is avathattunk: a magyar és az olasz sajtkülönlegesség holtversenyben aratott sikert a közönség körében.
Szabó Zoltán, a 29 éves magyar fizikus nyerte a GE globális informatikai versenyét, amelyben a GE legokosabb számítógépeinek beszélgetését kellett megfejteniük a résztvevőknek. Világszerte több mint 1.000 IT szakember, szoftvermérnök és adattudós, valamint profi és amatőr programozó kapcsolódott be a játékba a Twitteren, hogy az informatikai és kódfejtő képességeiket felhasználva előrébb jussanak…
Havi nettó tízezer forinttal több keresettel számolhatnának az átlagos keresetű, gyermekkedvezményt igénybe nem vevő munkavállalók, ha 7 százalékponttal csökkenne a jelenleg 27 százalékos szociális hozzájárulási adó mértéke. A gyermekes átlagkeresetűek nettó bére további ötezer forinttal nőne.
A K&H felmérése szerint a prémium lakossági befektetők körében kevésbé jellemző a konkrét megtakarítási cél, inkább biztonsági tartalékot gyűjtenek. A gyermekek jövőjéről való gondoskodás azonban jelentősen felértékelődött az elmúlt években. Ahhoz, hogy ezek a célok meg is valósuljanak, jellemzően évente néhány alkalommal növelik megtakarításaikat.
Újabb informális csúcstalálkozót tartanak az Egyesült Királyság kilépése (Brexit) után bennmaradó uniós tagállamok februárban Máltán - jelentette be Joseph Muscat máltai kormányfő hétfőn a Twitteren.
Egy adott országrész munkaerőpiaci helyzete és lakásárai általában összefüggést mutatnak egymással. A jobb munkalehetőségek vonzzák a munkavállalókat, akik növelik a lakások iránti keresletet, aminek...
Először figyelték meg és dokumentálták kutatók, hogy miként károsítja a magzat agyát a zikavírus egy olyan emsemakákó-magzatban, amelynek anyját zikavírussal fertőzték meg. Az emlősállaton végzett kísérlet a fertőzés elleni gyógymódok kutatásában nyújt segítséget.
Észak-Korea látszólag teljesen önjáró, azaz fütyül a szomszédaira, a nagyhatalmakra, a nemzetközi közösségre. Valójában azért úgy tűnik, hogy nagy északi szomszédjára, Kínára azért odafigyel, sőt megpróbálja azt összeugrasztani Észak-Koreával, és közben csendesen kifejleszti tökéletes, Amerikát elérő atomfegyverét.
Tárgyalóasztal mellett fél év alatt megoldható lenne a török-kurd konfliktus a szeparatista Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egykori alapítója, Abdullah Öcalan szerint. Öcalan szavait testvére, Mehmet Öcalan tolmácsolta hétfőn a sajtó képviselőinek, miután vasárnap - két év elteltével - ismét meglátogathatta fivérét a Márvány-tengeren található Imrali börtönszigeten.
A hétfői nagy esés után megnyugodtak az ázsiai tőzsdék, a vezető indexek a ma reggeli kereskedésben minimális elmozdulásokat mutatnak csak. Az olaj viszont megint esik, a befektetők úgy tűnik már nem...
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) jelenlegi elnöke vizsgálatot rendelt el elődje, José Manuel Barroso ügyében, aki sokak rosszallását kiváltva nemrégiben munkába állt a Goldman Sachs amerikai befektetési banknál.
A hazai orvosképzés megújítását nevezte az elkövetkező évek egyik kiemelt feladatának az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) oktatásért felelős államtitkára vasárnap Debrecenben.
Országos kampányt indít a nők és a férfiak közötti bérkülönbség felszámolásáért a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSzSz) - jelentette be Kordás László, az érdekvédelmi tömörülés elnöke Miskolcon hétfőn, sajtótájékoztatón.
Egy 29 éves magyar fizikus, Szabó Zoltán nyerte a GE globális informatikai versenyét. A fiatal magyar szakember két hét alatt oldotta meg a versenyfeladványt, ami két számítógép "beszélgetésének" megfejtése volt, írja a hvg.hu.
A szakmai díjak nem csupán az üzleti partnerek felé történő kommunikáció fontos, meggyőző elemei, de a dolgozói lojalitást is növelik ? derült ki a European Business Award, hazai pályázóinak nyilatkozataiból.
Nemsokára, azaz szeptember 15-én újra itt van az iparűzési-adóelőleg fizetésének határideje – a naptári éves adózóknak. Körüljártuk, hogy ez kire vonatkozik, mi az alapja, összege, illetve lehet-e még erre vonatkozóan mérséklést kérni.
Azonnal kezdjenek egyeztetni Hillary Clinton elnökjelölt lehetséges utódjáról a Demokrata Párt vezető politikusai és Barack Obama amerikai elnök - fejtette ki a Demokrata Párt egyik volt vezetője egy interjúban.
A brazil parlament alsóháza elsöprő többséggel megszavazta hétfőn, hogy fosszák meg mandátumától a testület elnökét, Eduardo Cunhát, és tiltsák ki nyolc évre a politikai életből, mert hazudott svájci...
Azonnal kezdjenek egyeztetni Hillary Clinton elnökjelölt lehetséges utódjáról a Demokrata Párt vezető politikusai és Barack Obama amerikai elnök - fejtette ki a Demokrata Párt egyik volt vezetője egy...
Kínában hosszú távon a gazdasági kilátásokat továbbra is komolyabb kockázatok övezik, rövidtávon azonban taktikai megfontolások alapján érdemes felülsúlyozni a kínai részvényeket - véli a Goldman...
A jövőben a világ jegybankjainak kritikus szerepe lesz abban, hogy a globális növekedés hogyan alakul majd, ahogy abban is, mennyire lesz egészséges az energiaszektor - olvasható az OPEC legfrissebb...
Az Egyesült Királyságban tíz potenciális autóvásárlóból egy azt tervezi, hogy elhalasztja vásárlását, vagy az eredetileg tervezettnél kevesebbet költ majd erre - derült ki az Auto Trader által a...
Az MNB-től való távozása után igazgatóhelyettes lett az egyik MNB-alapítványnál Vajda Zita - írja a Népszabadság. Nem az eddig ismert két, hanem összesen négy helyről jár neki pénz, az alapítványok...
Az Egyesült Államokban érik az újabb kamatemelés, közben Európában a Brexit-szavazás és a menekültválság politikai hatásait emésztik a piacok, Japánban pedig hatástalannak tűnik az újabb mennyiségi...
Fokozódni fog a magyar mérnökök elvándorlása, mivel a következő tíz évben a német gazdaságnak százezer villamosmérnökre lesz szüksége az újonnan képzetteken kívül - írja egy friss tanulmányra hivatkozva a Világgazdaság.
Szerdán legalább 168 önkormányzat fog egész nap sztrájkolni, tudta meg a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnökétől a Magyar Nemzet.
A BUX (talán csak az alacsony forgalomnak köszönhetően) felülteljesítő volt hétfőn is a régiós, de amerikai társaihoz képest is. A világ piacain kibontakozott komoly esésekből nem vállalt nagy szerepet a hazai benchmark. A Richter komoly lefordulással indított, majd még rondábban folytatta, hisz napközben mondhatni visszatesztelte az 5650-nél húzódó támaszát.
Kecskemét az a kivételes vidéki város, ahol - elsősorban egy jelentős autóipari beruházásnak köszönhetően - még a válság évei alatt sem torpant meg ingatlanpiac. A helyzet azóta is hasonló, sőt a kilátások tovább javultak. A szakértők szerint akár befektetési céllal is érdemes itt lakást vásárolni, főleg mert néhány kivételes újépítésű projekt remek lehetőséget kínál erre.
A Telekom háza táján is elmaradt a 450 Ft feletti zónába való kitörés megerősítése. Ugyanakkor nem kesergünk, hisz a 200 napos mozgóátlag hozta a hozzá fűzött reményeket és ami elvárható emelkedés volt, azt meg tudta lépni az árfolyam.
A legújabb hírek szerint a Poste Italiane, az Anima Holding és az állami tulajdonban lévő Cassa Depositi e Prestiti közös ajánlatot tennének az Unicredit alapkezelőjéért, a Pioneerért. A bank tervei...