Alacsony költségen előállítható, a viselője testét hűvösen tartó műanyagalapú textil ruhaanyagot fejlesztettek ki a Stanford Egyetem mérnökei, akik szerint a matéria alternatívát jelenthet a rengeteg energiát felemésztő légkondicionálással szemben.
Lázár János egy héttel ezelőtt belengette, péntek délután (az időzítés nem véletlen) pedig a kormány már be is nyújtotta a szélerőművek létesítéséről szóló törvényjavaslatot. Ezzel a kormány...
Jó esély van arra, hogy a tavalyi év után az idén is rekordot érnek el a külgazdasági mutatók - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke pénteken a közmédiának.
A Politico című lap Hillary Clinton tanácsadóira hivatkozva azt írja, hogy a demokraták elnökjelöltje földcsuszamlásszerű győzelemre számíthat a novemberi választáson.
Mircea Dumitru román oktatási miniszter pénteken aláírta azt a rendeletet, amellyel visszavonta plágium vétsége miatt Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter doktori címét.
A gazdasági együttműködésről és a két ország közötti területi vitáról folytatott megbeszélést Vlagyimir Putyin orosz elnök és Abe Sindzó japán kormányfő pénteken Vlagyivosztokban.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyilvánosságra hozta pénteken azokat a feljegyzéseket, amelyek Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt júliusi meghallgatásán készültek.
A PannErgy csoport 2,129 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el az idei első fél évben, ez 61 százalékkal haladja meg a tavalyi első fél év bevételét - tette közzé a cég pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Egy család tagjai több ingatlannal rendelkeznek, azt tervezik, hogy értékesítik azokat. Adózás szempontjából nagyon nem mindegy, hogy mikortól minősül az ügylet gazdasági tevékenységnek? Olvasónk kérdésére Sinka Júlia adó- és számviteli tanácsadó válaszol.
Elkészült a Szalézi Rend Don Bosco Sportközpontja Kazincbarcikán, a mintegy kétmilliárd forintos, állami és egyházi költségből megvalósult létesítményt pénteken adták át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban.
Csak a technológiai buborék idején, 1999-ben és a válság előtt, 2007-ben volt olyan aktív a világ M&A-piaca, mint 2015-ben. A tavalyi kiugró növekedést azonban idén jókora visszaesés követte - derül...
Nem szabad elfeledni a hagyományokat, a kultúrát, az értékeket, mert azokra lehet építeni a jövőt - mondta a honvédelmi miniszter a Zsigmond Király Egyetem tanévnyitó ünnepségén pénteken Budapesten.
A 2016/2017-es tanévben óvodai nevelésben és nappali rendszerű oktatásban 1 millió 586 ezer gyermek, tanuló vesz részt, ebbol: óvoda, szakgimnázium, gimnázium, szakiskola, általános iskola
Bírságra számíthatnak a túlsúlyos teherautók; jövő év első napjától a gyorsforgalmi úthálózat 89 pontján méri a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. az áthaladó gépkocsik súlyát - írja a Magyar Idők szombati számában.
Az Európai Unióval való együttműködés fontosságát hangsúlyozta Boris Johnson brit külügyminiszter Bécsben, ahol pénteken Sebastian Kurz osztrák külügyminiszterrel tárgyalt.
A kormány elmondása szerint megtisztítanák az ital- és ételautomaták piacát is az illegális szereplőktől, ennek technikai részletszabályairól jelent meg rendelet a Magyar Közlöny pénteki számában. ...
Egy kormányrendelet-módosításnak köszönhetően a védőnők is megkapják a nekik járó teljes béremelést, így a védőnőket alkalmazó szolgálatoknak kötelező kifizetni az idei évre járó kétmilliárd forintos pluszjuttatást – mondta el az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár pénteken az MTI-nek.
Mennyiségileg vegyes, de minőségileg jó évjárat lehet az idei bor a szüret első tapasztalatai, a szőlős gazdák és borászok várakozásai alapján. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa az idei szőlőtermés volumenét országosan 385 ezer tonnára becsüli. Ez 70 százalékos lékinyerési aránnyal kalkulálva 2,7 millió hektoliter seprős újbornak felel meg.
A vártnál rosszabb lett a pénteken megjelent amerikai foglalkoztatási adat. Emiatt csökkent a szeptemberi Fed-kamatemelés esélye, de még nem lefutott az ügy.
Mennyiségileg vegyes, de minőségileg jó évjárat lehet az idei bor a szüret első tapasztalatai, a szőlős gazdák és borászok várakozásai alapján - derül ki az MTI megyei tudósítóinak körképéből.
Az ital- és ételautomaták piacát is megtisztítaná a kormány az illegális szereplőktől, ennek technikai részletszabályairól rendelet jelent meg a Magyar Közlöny pénteki számában.
Jövő év első napjától a gyorsforgalmi úthálózat 89 pontján méri a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. az áthaladó járművek súlyát - értesült a Magyar Idők. A túlsúlyos kamionok arányának néhány...
A felhő-technológiában rejlő teljes üzleti és gazdálkodási potenciál kiaknázásához kultúraváltásra van szükség a cégek informatikai döntéshozatali folyamatában - állapítja meg az Oracle MTI-hez eljuttatott tanulmánya.
Jövő év első napjától a gyorsforgalmi úthálózat 89 pontján méri a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. az áthaladó járművek súlyát - értesült a Magyar Idők. A túlsúlyos kamionok arányának néhány...
Az éjszakai izzadásnak az esetek többségében banális okai vannak. Néha viszont komoly betegséget jelez, és ilyenkor egyéb tünetek társulnak hozzá. Mire figyelmeztet az éjszakai izzadás? Többnyire...
A második világháború előtt Hitler egy gigantikus üdülőkomplexumot álmodott meg a Balti-tenger partjára, a háború kitörése, majd a szovjet megszállás miatt viszont a projekt sosem valósult meg...
Az ital- és ételautomaták piacát is megtisztítaná a kormány az illegális szereplőktől, ennek technikai részletszabályairól rendelet jelent meg a Magyar Közlöny pénteki számában.
A banki elszámolások óta csökkent a pénzügyi intézmények megegyezési hajlandósága, januártól azonban egymillió forint összegig kötelesek lesznek alávetni magukat a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) döntésének. A PBT ötéves működése alatt bő húszezer fogyasztói kérelem érkezett, amelyek 62 százalékát tudták érdemben elbírálni, és ezek 40 százalékát zárták le a felek megállapodásával.
A Barron's minden évben kétszer, szeptemberben és decemberben megkérdez 10 szakértőt (Goldman Sachs, JP Morgan, Morgan Stanley, BlackRock stb.) arról, hogy szerintük milyenek a tőkepiaci kilátások,...
A Kortárs Galériák Egyesülete és a Kreatív Platform Kortárs Művészeti Alapítvány ismét megrendezi a Gallery Weekend Budapest szeptemberi galériás fesztiválját. A szeptember 10-11-i hétvégén a...
A felhő-technológiában rejlő teljes üzleti és gazdálkodási potenciál kiaknázásához kultúraváltásra van szükség a cégek informatikai döntéshozatali folyamatában - állapítja meg az Oracle és a Coleman Parkes közös tanulmánya.
Műszaki hiba miatt csak a távolsági vonatok közlekednek a Déli pályaudvarig szombaton, a többi szerelvény Kelenföldig szállítja az utasokat - közölte a Mávinform sajtóügyeletese.
Megkezdte értékmegőrző munkáját a Kőrösi Csoma Sándor-program és a Petőfi Sándor-program 127 frissen felkészített ösztöndíjasa - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-vel.
Az ital- és ételautomaták piacát is megtisztítaná a kormány az illegális szereplőktől, ennek technikai részletszabályairól rendelet jelent meg a Magyar Közlöny pénteki számában.
Jövő év első napjától a gyorsforgalmi úthálózat 89 pontján méri a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. az áthaladó járművek súlyát - értesült a Magyar Idők. A túlsúlyos kamionok arányának néhány...
A K&H bank vezető elemzője szerint elsősorban a versenyszféra javítja a foglalkoztatottsági adatokat, de a további javulást fékezi, hogy egyre nehezebb újabb munkavállalókat mozgósítani.
Pénteken benyújtották az Országgyűléshez a polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslatot – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyilvánosságra hozta pénteken azokat a feljegyzéseket, amelyek Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt júliusi meghallgatásán készültek.
A kormány elmondása szerint megtisztítanák az ital- és ételautomaták piacát is az illegális szereplőktől, ennek technikai részletszabályairól jelent meg rendelet a Magyar Közlöny pénteki számában. ...