Idén az első negyedévben érte el eddigi legmagasabb értékét az FHB 1998 óta számított lakásárindexe nominálisan számolva, míg a fogyasztói árak változását is figyelembe véve, reálértéken a 2009 közepi szinten mozognak az árak - derül ki az FHB legújabb lakásárindex-kiadványából. A lakóingatlanok körülbelül 40 százalékkal drágultak 2014 áprilisa, a felívelés kezdete óta idén március végéig…
Amennyiben un. unit linked (befektetésekhez kötött) biztosítással rendelkezel akkor tisztában kell lenned azzal, hogy ez egy kombinált termék, hiszen azon túl, hogy életbiztosításként funkcionál ugyanakkor MEGTAKARÍTÁS is egyben. A megtakarításnál pedig nagyon nem mindegy, hogy a pénzünk mennyit fial, vagy akár rosszabb esetben ér-e minket veszteség?
Elégedetlen az egyre jobban csökkenő banki betéti kamatokkal? Szeretné pénzét biztonságban tudni, de magasabb hozamot szeretne? Akkor Önnek az állampapírokkal kell megismerkednie!
Az MNB legfrissebb adatai szerint tavaly az önkéntes pénztári szektor által kezelt vagyon több mint 83%-a koncentrálódott a tíz legnagyobb szereplőnél, és úgy tűnik, a tagok is inkább a legnagyobb...
Az S&P pénteken meglepetésre felminősítette Magyarországot. Mit jelent ez a forint, a magyar állampapírok jövőjére nézve. Németh Dávid, a K&H vezető elemzőjének kommentárja.
Építőipari cég a fordított adózás szabályai szerint számlázott egy másik cégnek építőipari munkálatokra vállalkozói díjat, azonban a vevő időközben felszámolás alá került. (Felszámoló cég lett a képviseletre jogosult.) A hátralévő vállalkozói díjat hogyan számlázzuk le: egyenes vagy fordított adózás szabályai szerint? – kérdezte olvasónk. dr. Kelemen László jogász, adószakértő válaszolt.
A hajózási vállalatok gyengélkedésének az egyik legnagyobb vesztesei a német bankok lehetnek, amelyek a bajba jutott cégeknek nyújtott hitelek negyedét biztosítják - írja a Reuters. A német...
A hazai oktatási rendszer alkalmazkodik a társadalmi elvárásokhoz, ennek keretében pedig a jelszavak: erkölcs, rend, fegyelem, szakma. Ez pedig nagyon helytelen, állítja az oktatási szakértő. A...
A közpénzek elköltésének eredményessége, hatékonysága, az állammenedzsment színvonala jelentősen befolyásolja Magyarország gazdaságának versenyképességét - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke az 54. Közgazdász Vándorgyűlésen szombaton Kecskeméten.
Mivel Oroszországban tizenegy időzóna van, a választási helyiségeket nem egy időben nyitották meg. Először az orosz Távol-Keleten kezdődtek meg a választások. Az Állami Duma 450 új képviselőjét...
Idén csaknem 440 ezer magánszemély bevallását készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), jövőre a rendelkezésére álló adatok alapján külön kérés nélkül, automatikusan tölti majd ki a személyi...
Szándékos robbantás történt New Yorkban, halálos áldozat egyelőre nincs. További egy robbanásról is tudnak: egy futóversenyen csőbomba robbant. A hatóságok még vizsgálják a történteket. A polgármester szerint nincs terrorfenyegetettség, de a rendőrségnek furcsa aktivitást jeleztek a lakosok közvetlenül a robbantás előtt.
Elindult a közmédia új televíziós csatornája, az oktatási és kulturális témákkal foglalkozó M5. Dér Ágnes csatornaigazgató korábbi közlése szerint az első nap a bemutatkozásé lesz, arra törekszenek, hogy éjfélig minden műsorból, minden témából adjanak ízelítőt.
2016. I. negyedévében tovább emelkedtek a lakásárak - derül ki az FHB Lakásárindex elemzéséből. Az index értéke a korábbi 199,93-ról, 215,06-ra változott, így a drágulás mértéke a tavalyi utolsó...
Természetes, szerves eredetű a Tisza felszínén foltokban úszó és a parton kirakódó hab, valamint a víz helyenkénti barnás elszíneződése Záhony térségében - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnap az MTI-vel.
A lakóterekben kialakuló allergiás panaszok nagy hányadának kialakulásáért a háziporatka a felelős. Megfelelő intézkedésekkel a panaszokat kiküszöbölheted. A közhiedelemmel ellentétben a...
Sem a Libertárius Párt, sem a Zöld Párt elnökjelöltje nem érte el a tizenöt százalékos országos támogatottságot, így nem vehetnek részt a szeptember 26-án sorra kerülő első amerikai elnökjelölti...
Legalább huszonkilencen megsérültek a New York-i Manhattan déli részén szombat este történt robbanásban. Az első információk szerint nem terrorakció történt.
Az európai bankoknak elegük van a világ legnagyobb banki felügyeleti szervének szigorából, a legutóbbi egyeztetések során olyan vita alakult ki, ami alááshatja Bázel hatalmát a világ bankjai és...
Sokan mondják, hogy a multik és a globalizáció korában Magyarországon is több területen jelenik meg a döntően az Egyesült Államokból eredő gondolkodásmód, még a munkavállalók kiválasztásánál is. Az...
Idén csaknem 440 ezer magánszemély bevallását készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), jövőre a rendelkezésére álló adatok alapján külön kérés nélkül, automatikusan tölti majd ki a személyi jövedelemadó bevallást a hivatal - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az MTI-nek.
Még a hagyományosan liberálisabb Berlin is elfordulhat Merkeléktől a vasárnapi tartományi és önkormányzati választásokon. Ugyan az SPD maradhat továbbra is az élen, de nagyot mehet a semmiből érkező EU- és menekültellenes AfD, ahogy azt tette már a korábbi tartományi választásokon is.
A jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülésére figyel a piac a jövő héten, emellett kereseti, államháztartási és kiskereskedelmi adatok is megjelennek.
Nagyon kemény állításokkal állt elő Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke egy interjúban. Azt már régóta tudni lehetett, hogy a politikus több országra, többek közt Magyarországra is ki van akadva a menekültválság kezelése miatt, de Schulz most nagyon erősen bírálta az európai országok hozzáállását.
A világ hedge fundjai csökkentik a költségeiket, mivel a gyenge hozamok miatt egyre nehezebben találnak maguknak befektetőket - írja a Fortune. A héten a Caxton Associates jelentette be, hogy...
Megjelent a Bank of America Merrill Lynch havi alapkezelői felmérése, ami azt mutatta, hogy a világ legnagyobb alapjait kezelő profi befektetők egyre inkább kockázatkerülők, a készpénz aránya a...
A magyar Daazo sikertörténete hobbiként indult, majd állás lett belőle, melyet a Creative Europe MEDIA programnak köszönhetnek. A program azt támogatta, hogy fejlesszék és népszerűsítsék a...
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 28 097,66 ponton, az előző hetinél 348,17 ponttal, 1,22 százalékkal alacsonyabban zárt, csökkenő forgalom mellett. A részvénypiac forgalma 35,624 milliárd forintot ért el az előző heti 36,79 milliárd forinttal szemben.
A múlt héten alig volt valami a makronaptárban, bezzeg hétfőtől. Jó sokfelé kell majd figyelni, a jegybank és a KSH is jócskán aktív lesz. Matolcsyék kedden szokás szerint összeülnek a kamatadöntésre, de emellett kereseti, államháztartási és kiskereskedelmi adatok is megjelennek. Mutatjuk, mi mozgatja majd a piacot!