Júliusban a mezőgazdasági termelői árak 1,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek 1,2, illetve az élő állatok és állati termékek 1,1 százalékos árnövekedéséből tevődött össze - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Ostobaság Magyarország uniós tagságának megvonásáról beszélni - mondta Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke szerdán a ZDF német országos köztelevíziónak.
Közalkalmazott vagyok és 2017 szeptember 1-től nyugdíjba szeretnék menni a nők 40 éves szolgálati idejű kedvezményével. Ezt már írásban bejelentettem a munkáltatómnak az után, hogy kiszámoltattam, pontosan mennyi a felmentési időm és a szabadság. Első számolásra 8 hónap felmentési időt és a 8 hónap után járó időarányos szabadságot is kiszámolták, úgy, hogy a 4 hónap, nem munkában töltött…
A munkabérből történő levonásnak szigorú szabályai vannak, amelyeket a munka törvénykönyve (Mt.) és a bírósági végrehajtásról szóló törvény (Vht.) írnak elő. A törvények meghatározzák a levonás eseteit, mértékét, sorrendjét, a minimummentességet, azonban néha felmerülhetnek olyan helyzetek, amelyek még a legrutinosabb munkáltatót is elgondolkodtatják.
A forintot csak akkor célszerű feladni és csatlakozni a közös európai valutához, ha Magyarország elég erős, teljes egészében eléri az eurózóna fejlettségi szintjét - a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdai tájékoztatása szerint erről is beszélt Matolcsy György, a jegybank elnöke egy keddi konferencián.
Az utóbbi hónapokban megindult az európai részvénypiacok felzárkózása, ami a Bank of America Merrill Lynch elemzői szerint az elkövetkező hónapokban is folytatódhat. A folyamat nyertesei a ciklikus...
Aktuális globális kihívások témakörben Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter előadásával indult a Nemzetgazdasági Minisztérium által szervezett, "Válságkezeléstől a gazdasági növekedés beindításáig"...
Az Enterprise Investors legfrissebb közleménye szerint az általuk kezelt Polish Enterprise Fund VII magántőke-befektetési alap megvásárolja a Mercator Csoporttól az ex-jugoszláv térség vezető...
Okos Hans a patájával dobbantva tudott válaszolni egyszerű matematikai kérdésekre. Persze Hans nem egy ló testében újjászületett Archimédesz volt, csupán pontosan olvasta az idomárja testbeszédét, aki mindaddig önkéntelenül feszült volt, amíg Hans dobbantásainak száma el nem érte a helyes eredményt. Az elmúlt évek során a piacok mind erősebben hasonlítanak Okos Hansra: az értékpapírokat inkább a…
Ausztráliának példát kellene vennie az Európai Uniót elhagyó Nagy-Britanniáról, és ki kellene lépnie az ENSZ-ből az ország egy újonnan megválasztott szenátora szerint - írta szerdán honlapján a BBC brit közszolgálati adó.
Okos Hans a patájával dobbantva tudott válaszolni egyszerű matematikai kérdésekre. Persze Hans nem egy ló testében újjászületett Archimédesz volt, csupán pontosan olvasta az idomárja testbeszédét, aki mindaddig önkéntelenül feszült volt, amíg Hans dobbantásainak száma el nem érte a helyes eredményt. Az elmúlt évek során a piacok mind erősebben hasonlítanak Okos Hansra: az értékpapírokat inkább a…
A Monsanto ma hivalosan is elfogadta a Bayer legutóbb tett, egy részvényre vetítve mintegy 128 dolláros felvásárlási ajánlat, az akvizíció így összességében 65 milliárd dollárt tesz ki. A...
Az elmúlt napok hektikus mozgásai után, ma már megnyugodni látszódnak a kedélyek, a délután folyamán tovább emelkednek az európai tőzsdék. Az olajpiacon némi korrekció látható a tegnapi nagy esés...
Teljes érzéketlenségről tesz tanúságot mind a magyar emberek tízezreinek korai halálával és millióknak megbetegedésével szemben, mind pedig az évi százmilliárdokra rugó nemzetgazdasági veszteségekkel kapcsolatban az a válaszlevél, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) írt a Levegő Munkacsoportnak a lakossági égetések okozta levegőszennyezésről - tudósított a levego.hu.
Szerdán sem mozdult semerre érdemben a forint az euróval szemben, továbbra is a 310-es lélektani árfolyam határozza meg a kereskedést. A következő napokban azonban itthon és a nemzetközi piacon is...
A szélesebb közönség nehezen érti, hogy mi történik a tudomány világában, ezért a Magyar Tudományos Akadémia nyitni próbál az emberek felé - mondta el az InfoRádiónak az MTA elnöke. Lovász László...
A szlovén állami vagyonkezelő (SDH) közlése szerint jövő évre halasztják a legnagyobb szlovén bank, a Nova Ljubljanska Banka (NLB) privatizációját. A bank nemrég rendőrségi ügybe is belekeveredett, a...
Nőtt a gyermekvállalási hajlandóság Magyarországon: a termékenységi arányszám 2015-ben 1,44 volt, 15 százalékkal magasabb, mint négy évvel korábban - közölte a család- és ifjúságügyért felelős...
Egy 2012-es adóváltozás nagy reményeket ébresztett a magyar biztosítási piacon arra vonatkozóan, hogy látványosan fellendül majd a hazai magán-egészségbiztosítások piaca. A legoptimistábbaknak azóta...
Az új brazil kormány nagyszabású privatizációs programot jelentett be, amivel az a célja, hogy tőkét csalogasson be az országba, amelynek a gazdasága nyolc évtizede legmélyebb válságát éli át. A...
Százhatvannyolc önkormányzat 5900 dolgozója vesz részt a polgármesteri hivatali dolgozók bérének emeléséért tartott, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete által szervezett szerdai országos sztrájkban – mondta az érdekképviselet elnöke a kispesti polgármesteri hivatalban tartott sajtótájékoztatóján.
"Propagandisztikus hisztéria tört ki Magyarországon" - értékelte a kvótareferendum ügyében kezdett kormányzati plakátkampányt Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter egy szerdai német...
Összesen 2,7 millió kuna (110 millió forint) pénzbüntetésre számíthatnak a horvát pártok, mert a múlt vasárnapi előre hozott parlamenti választásokon nem tartották be a 40 százalékos női kvótát - közölte a Jutarnji List című horvát napilap szerdán.
Magyarországnak vendégmunkásokra van szüksége - ismerte el Varga Mihály a Heti Válasznak adott nagyinterjújában, amely teljes terjedelmében csütörtökön jelenik meg. Ahol egyelőre nincs megfelelően...
Quitaly? Olaszországban nemsokára népszavazás lesz, ami az euroszkeptikusok előretörését is hozhatja. Ebben az esetben újabb euróválsággal nézhet szembe Európa. Az olasz gazdaság enélkül is éppen eléggé nagy bajban van már, növekedés nincs, a bankrendszer romokban, a munkanélküliség magas, az ipar haldoklik.
A rosszul létrehozott és gazdaságilag káros valutaövezet okozta az eurózóna összes mai problémáját a munkanélküliségtől a stagnálásig és a szélsőjobboldal erősödéséig - mondta szerdán az AFP-nek...
Tavaly nyolc százalékkal csökkentek globálisan az energiaipari beruházások, mivel a megújítható energiaforrásokba, áramelosztó hálózatokba és hatékonyságnövelő fejlesztésbe fektetett összegeket bőven ellensúlyozta a szénhidrogén-feldolgozóipari beruházások visszaesése - állapítja meg a Nemzetközi Energiaügynökség, az IEA (International Energy Agency) szerdán közzétett tanulmánya.
Jogilag lehetetlen kizárni egy tagállamot az Európai Unióból - mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter keddi, Magyarország kizárását felvető nyilatkozatára reagálva.
Júliusban a mezőgazdasági termelői árak 1,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek 1,2, illetve az élő állatok és állati termékek 1,1 százalékos árnövekedéséből tevődött össze – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).