Dráma a Barátok közt forgatásán – A színész kénytelen volt végigélni a három évvel ezelőtti motoros balesetének következményeit a forgatásokon. Többször kért és kapott időt a stábtól, ha egy megterhelő jelenetet vettek fel.
Az elhunyt Aranyember kifogástalan üzleti érzékét senki sem vitatja, azt azonban egykori társa igen, hogy tiszta módszerekkel tett szert a vagyonára. Zoltán szerint Klapka György több száz millió forinttal rövidítette meg.
Mindenféle bunkónak hordták le szegény Majkát, amiért önhibáján kívüli okokból elmaradt a győri koncertje. Majoros Péter egy hosszú videóban védte meg magát.
Otthonában vesztette életét az a sárbogárdi férfi, akit augusztus 20-án este két támadó súlyosan bántalmazott. A két gyanúsítottat, P. Zoltánt (47) és P. Kornélt (34) a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság rövid időn belül elfogta, az elkövetők ellen halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.
Döbbenetes jelenetet rögzített egy budapesti térfigyelő kamera. Az alvó férfihoz odalopakodó fiatalember nem áldozata zsebeit forgatta ki, hanem sliccét kinyitva lépett akcióba.
Eladóként bukkant fel Will Smith! A nemrég hazánkban forgató és bulizó énekes, színész ezúttal is megmutatta, mennyire jó fej! Egy londoni áruházba kéredzkedett be, felhúzta az egyenruhát képező inget, nyakkendőt, még egy névtáblát is kapott, amin ez állt: Will. A rajongók persze azonnal felismerték, s a színész boldogan pózolt velük több tucat sze
Ma még örülhetnek a 30 fok szerelmesei, ugyanis rengeteget fog sütni a nap és a kánikula idő is kitart. Egy-egy frissítő zápor, esetleg zivatar csak néhol délen, délnyugaton fordulhat elő. Az északkeleti szél az északkeleti tájakon megélénkülhet, máshol mérsékelt marad a légmozgás. Sőt, aki megy a Strand fesztiválra nem fog csalódni az időjárásban,
Hét év után válik meg otthonától Kocsis Tibor! Az énekes azonban kénytelen áron alul, 35 millióért árulni lakását. Az ingatlan ugyanis abban a zuglói házban található, amely egy építkezési malőr miatt tulajdonképpen nem is létezhetne.
Csupán másfél hete kötötték össze életüket a fiatalok, már a családalapításra koncentrál Weisz Fanni és Hajmásy Péter. Habár a szépség családja és édesanyja nem vett részt az esküvőn, a pár szerint fantasztikus volt a menyegző. – Egy álom volt az egész, még most sem hiszem el, hogy ilyen szuperül sikerült minden! Jól éreztük magunkat, soha nem fog
Az MTV Video Music Awards-gála arról is híres, hogy itt szinte minden évben a legfurcsább, legszexibb és összességében legkülönlegesebb ruhákat öltik magukra a hírességek. 2018-ban sem volt ez másként, sőt idén a hölgyek mintha már szintet is léptek volna a villantásban.
Szereti elvégezni a piszkos munkát Jennifer Garner. Az Alias című sorozat színésznője imádja az akciójeleneteket, szívesen mond igent, ha olyan filmbe hívják, ahol nyaktörő, látványos mutatványokat kell végrehajtania. Ugyan van dublőre, Shauna Duggins, akit éppen ezért alkalmaz, Jennifer azonban nem szívesen mond le róla, hogy ő hajtsa végre a trük
Már szinte mindennapos esetté vált, hogy az 1-es villamos Népliget és Hős utca megállók közötti szakaszon tudatmódosító szerektől kábult emberek vegyülnek a járműre várókkal. Egyesek eszméletlenül, mások rohamszerűen rángatózó állapotban vannak. – Korábban csak a Hős utca környékén voltak, de az utóbbi hónapokban terjeszkedni kezdtek, már ott vann
Egyre jobban kezd beindulni Pintér Tenya kisfiának, Máténak a karrierje. A 13 éves srác modell szeretne lenni, hamarosan egy gyerekszépségversenyen is indul, addig pedig egyre vagányabb képek készülnek róla. Máté most vérbeli rockerként pózolt Szick Petra Dóra szépségkirálynővel. – Egy páros fotózáson figyelni kell a másikra is, külön kihívást je
Színes Világ – Rendkívül kalandos életet élt Nopcsa Ferenc. Az erdélyi paleontológus, néprajzkutató és hírszerző fedezett fel egy növényevő dinoszauruszt, ami a magyarosaurus nevet kapta. Felfedezéseiből Spielberg is merített a Jurassic Parkhoz.
Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával vett őrizetbe egy 28 éves helyi férfit a Szentendrei Rendőrkapitányság. A járőrök augusztus 20-án este igazoltattak egy gépjárművet, melynek sofőrje zavartan viselkedett. A szentendrei rendőrök ezért átvizsgálták az autót és a benne szállított csomagokat. Miután a gépkocsiba
Önt is folyamatosan fejviszketés kínozza? Nincs is annál kellemetlenebb, amikor a keze szinte állandóan a hajában van, sőt minden egyes vakarás után ottmaradnak a sötét színű ruha vállán a korpadarabok. Az erre a problémára való samponok igencsak drágák, sokszor csak pénzkidobás, de ha van otthon egy zacskó szódabikarbóna, akkor nyert ügyünk van
Hétezer fontot (2,5 millió forint) csalt ki áldozataitól a brit James Maycock. A szélhámos az egyik barátnőjének azt mondta, hogy pilóta, miközben csak pár repülőórát vett, és azokért sem fizetett. A másik hölgynek azt hazudta, hogy egy lord, aki egymillió fontot örökölt. A csaló öt éven át húzta le áldozatait, kölcsönökből finanszírozta életvitelé