A 2018-as Sziget egyik legaktuálisabb előadója, a nyitónap főfellépője, a Pulitzer-, valamint tizenkétszeres Grammy-díjas Kendrick Lamar volt. A Fekete Párduc című filmhez is zenét szerző rapper hazai bemutatkozása a két évvel ezelőtti Rihanna produkcióhoz hasonlóan kínosra sikerült, a koncert ugyanis negyvenöt percet csúszott, így Lamar csak ne
Csak egy alkalommal látta a modelliskolában a siket szépségkirálynőt Mária, aki hamarosan úgy érezte, egy Kész átverés-show-ban szerepel. Állítja, szabálytalanul követeltek tőle több százezer forintot.
Hetente 14 órát edz, hogy méltó utódja lehessen Arnold Schwarzeneggernek. Gabriel Lunával, a nálunk készülő Terminátor-film címszereplőjével egy pesti edzőteremben beszélgetett a Bors munkatársa. Hogyan lett öné a Terminátor szerepe? Tavaly decemberben behívtak egy meghallgatásra, és mivel ekkor még nem volt forgatókönyv, a Collateral – A halál z
Tiltott fegyvertartásért közel két éve ül a kolozsvári börtönben a Nyíregyházán vérfürdőt rendező S. Dan. A gyilkos tüdőgyógyászt feltételekkel adják ki a román hatóságok.
Holtodiglan! Kóbor János „Mecky” (75) és Kóbor Deme Zsóka (52) szerda este felvette a házasság szentségét a Club Aliga területén lévő református és evangélikus templomban.
Megpróbáltatásokkal teli időszakon megy keresztül Kulka János, akinek állapota rengeteget javult stroke-ja óta, ő mégsem elégedett a megtett úttal. A logopédusát kérdeztük, hogy tulajdonképpen mi is az a ritka betegség, amelyből a színész szeretne meggyógyulni.
A mesterfodrász szerint egyáltalán nem ciki, hogy a férfiak is színezik a hajukat. Ő is trükközik. De nem akar ezzel fiatalabbnak tűnni, csak egységes, sötét hajszínt elérni.
Tiltott fegyvertartásért közel két éve ül a kolozsvári börtönben a Nyíregyházán vérfürdőt rendező S. Dan. A gyilkos tüdőgyógyászt feltételekkel adják ki a román hatóságok.
Természetesen az eredeti szériáról van szó, nem a pocsék után nyomatról. Phoebe, Paige, Piper és Prue, illetve az őket megformáló sztárok. Nos, lehet, hogy tényleg tudnak varázsolni, hogy így néznek ki?
Mint arról korábban már beszámoltunk: noha az Omega frontembere, Kóbor János, és párja, Zsóka tíz évvel ezelőtt már anyakönyvvezető előtt összeházasodtak, elhatározták, templomban is megerősítik esküjüket. A pár - akiknek már van egy közös gyermeke, Léna - szerdán kelt egybe Balatonaligán, a Club Aliga területén lévő református és evangélikus templ
A családtámogatás egyik formájaként tekint a kormány a szünidei gyermekétkeztetésre, ezért növelték az erre szánt forrásokat, valamint bővítették az igénybevétel idejét és a jogosultak körét – mondta Rétvári Bence. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kiemelte: a szociális gyermekétkeztetés több mint kétezer települ
Úgy tűnik, teljes az összhang Pintér Tibor és Frida között - pláne, miután az ifjú hölgy rá tudta venni, hogy a színész költözzön el a Kincsem Parkban található szolgálati lakásból, ahol eddig élt. Frida minden bizonnyal nincs annyira oda az erős istállószagért, mint a Nemzeti Lovas Színház igazgatója. “Persze, sokkal egyszerűbb irányítani a szí
Tavaly ilyenkor még maga Dorina sem gondolta volna, hogy alig egy év múlva az internetből is ő folyik majd, a fél ország a dalaira bulizik, és a fiúk siserahada ostromolja, kegyeit keresve.
Az Egyiptom közeli partoknál úszkáló búvárt egy konkrét halraj-labda vette körbe. Látszik a felvételen, ahogy úszkálnak körülötte, gondosan megtartva a gömb formát. Ami ez után történt, eléggé sokkoló!
A negatív hírekre való tekintettel a Global Road filmstúdió elhalasztja a City of Lies című film szeptember 7-i bemutatóját. A film egyik főszereplőjét, Johnny Deppet ugyanis nemrég az egyik felvételvezető beperelte, mert a színész állítólag megütötte a forgatáson. Az 55 éves Depp a vád szerint azért ment neki a stábtagnak, mert az le akarta állíta
Mádai Vivien igazi ezerarcú nő: könnyedén tud egy díjkiosztón vagy valamilyen nagyobb eseményen dívaként megjelenni, úgy, hogy másnap már sportos ruhákban érzi magát jól. Mint mondja: ő egy klasszikus nő, némi bohémsággal megspékelve.
Az évek folyamán egyre jobban elterjedt az energiatakarékos izzó, mivel jóval kevesebb áramot fogyaszt, ami jó tesz a pénztárcánknak, emiatt a környezetet sem szennyezi nagy mértékben. De az egészségünkre nézve már annyira nem kedvező. A tudósok sokat vizsgálódtak, így jöttek rá arra, hogy rákkeltő kemikáliák szivárognak ezekből a fénycsövekből.
Elképesztő változásokat okozott néhány hét alatt az Európát elöntő hőhullám. Északon a tengerek vize felmelegedett, Svájcban pedig kiszáradtak a mindig bővízű magashegyi patakmedrek.
Úgy néz ki, az amerikai elnök -amúgy tökre irreleváns- csillaga végleg leragyoghat a Hollywood-i hírességek sétányáról. A döntésbe pedig nincs beleszólása Trumpnak.
William Lee Bergstrom pillanatok alatt legendává vált, miután elképesztő összeget nyert, majd vesztett el egy kaszinóban, kétszer is. Las Vegas történetének legnagyobb tétje és legnagyobb bukása is hozzá kötődik.
Azt vallom, hogy mindenki életében kell lennie egy hobbinak, ami megnyugvást ad, amit szenvedéllyel csinálunk és amiben igazán kiteljesedhetünk. A kilencvenes éveiben járó Inge Ginsberg megmutatta, hogy ezt bármelyik életszakaszban megtalálhatjuk!