Csonka András (53) rajongói közül is sokan felkapták a fejüket, amikor fiatal kollégája, Szelle Szilárd (26) ugyanazzal a zenei alappal adta elő az Állj meg, kislány című slágert a televízióban. Az Ihász Gábor (†42) halálát követően kissé feledésbe merülő dalt pedig pont Csonka tette újra ismertté 1997-ben.
Továbbra sem hagyja el a vidéki otthonát, sem hivatalos felkérések, de még a barátok kedvéért sem Törőcsik Mari (82). A Nemzet Színésze csendesen, teljes nyugalomban, a világtól elvonulva gyógyul velemi házában. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznő hívásunkkor éppen tévézett, elmondása szerint már csak nagyon nehezen tud olvasni, szeme egyre gy
Az énekesnő augusztus elején ünnepelte 66. születésnapját, férje pedig januárban töltötte be a 79. évét. Ennek ellenére egyikük sem pihen, folyamatosan vannak fellépéseik, melyeket ők maguk szerveznek le. Eszük ágába sincs visszavonulni...
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombat délután részt vett Karin Kneissl osztrák külügyminiszter stájerországi esküvőjén, majd a lakodalomra szintén meghívott Sebastian Kurz osztrák kancellárral együtt gépkocsin Grazba utazott, ahonnan elnöki repülőgépén Berlinbe repült.