Magából kikelve nyilatkozott Jolly, amikor arról kérdeztük, milyen körülmények között fosztották ki otthonát, míg ő dolgozott a feleségével. A mulatós sztár a vérét kívánja a tolvajnak.
Sandra Bullock évtizedek óta Hollywood kedvenc színésznője. Számtalan zseniális alakítás fűződik a nevéhez, 2010-ben tehetségét egy Oscar-díjjal is jutalmazta a szakma - mondjuk ilyen ütős mondatok után nem is csoda!
A női test nem olyan bonyolult, mint amilyennek sokan elképzelik. Sőt, bizonyos tekintetben hasonlít a férfiakéhoz – például a nőknek is simán vannak ott erogénzónáik, ahol a férfiaknak.
Megszoktuk, hogy a műsorvezető kérdésekkel bombázza a játékosokat különböző kvízműsorokban. Elképzelhetetlen, hogy ne kérdezzen. Vajon kibírja ezt az új műsorában?
Már három éve dúl a háború Weisz Fanni családjában, és az indulatok egyre csak fokozódnak. Megpróbáltunk az egész vita mélyére ásni, hogy kiderüljön, hol romlott meg Fanni és az édesanyja között a viszony, és miért tart még most is az ellenségeskedés.
Örülhetnek a gyermekes szülők, akik kiköltekezték magukat nyáron, ugyanis az iskolakezdés megkönnyítése miatt, most előbb kapják kézhez a szeptemberi családi pótlékot, gyermekgondozást segítő ellátást, illetve a gyermeknevelési támogatást. Már augusztus végén, 27–28-án mehetnek vásárolni azok, akik a számlájukra kapják az összeget. A postai átvétel
Első - és egyben utolsó - alkalommal nyilatkozott válásáról Pachmann Péter. A TV2 Mokka műsorvezetője elárulta: sem az ő, sem felesége életében nem tűnt fel harmadik fél, egyszerűen máshogy képzelik el a jövőt, és emiatt eltávolodtak egymástól. Ugyanakkor hangsúlyozta: barátságban válnak el - és nem csak hároméves lányuk, Anna miatt. “Mindenki a
Az énekesnőt nyolc évvel ezelőtt ismerhette és szerethette meg az ország, amikor a Megasztár ötödik évadában szerepelt. Azóta rengeteget változott az élete, rajongójából lett szerelme nemsokára oltár elé vezeti.
Hazánk hírességei is csatlakoztak a Ripost felhívásához! Emberek milliói, többek között celebjeink is kínlódnak az allergiát okozó gyomnövénytől, ezért is tartják kulcsfontosságúnak lapunk kezdeményezését.
Nemrég jelentette be Kiss Ramóna, hogy új életet hordoz a szíve alatt. Sugárzik a boldogságtól, ugyanakkor iszonyatosan kívánós mostanában, csakúgy, mint a többi kismama. A műsorvezető viszont nem készételt, édességet vagy gyümölcsöt kíván, hanem egy bizonyos fűszernövényt: – Egy hatalmas csokor kapor volt ma reggel a jutalmam! Eszeveszetten kívá
Kedden töltötte be a negyvenedik életévét Demcsák Zsuzsa. A jeles alkalomról természetesen gyermekei is megemlékeztek, akik egy házi készítésű tortával lepték meg a tévést. A gyertyafújás pillanata természetesen az Instagramra is felkerült - azt azonban, hogy mit kívánt Zsuzsa, sajnos nem tudjuk - de reméljük, teljesül!
Életveszélyesen lefogyott, fájdalmai voltak, úgyhogy hízókúrára fogta magát a színésznő. Elhatározása pluszkilókat hozott neki, és a szerelem is bekopogtatott az ajtaján.
Robert De Niro az amerikai filmtörténet egyik legzseniálisabb színésze, aki a mai napig aktívan dolgozik és vállal szerepeket. Éppen ezért felfoghatatlan, hogy színész pár napja töltötte be a 75. életévét, amelyet persze kollégái és legközelebbi barátai sem hagyhattak szó nélkül.
A szilva közel 85 százaléka víz, amely kiváló szomjoltó, de a héjában található cellulóznak és rostos húsának köszönhetően vizelethajtó hatása is van. Napi egy-két marék friss gyümölccsel méregteleníthetjük a szervezetünket, mivel átmozgatja a beleket és kipucolja a salakanyagokat. Nem mellesleg kalóriaszegény, nem tartalmaz telített zsírokat, de v
Napjaink egyik legismertebb énekesnője, Britney Spears 1999-ben, 18 évesen riszálta be magát a köztudatba, a Baby One More Time című debütáló lemeze egy csapásra világhírnevet hozott neki. Diáklányos szerelései, különleges hangszíne mindenkit levett a lábáról, a fiúk szerelmesek voltak bele, a lányok pedig úgy akartak kinézni, mint ő. Az nem mon
Elképesztően cuki fotót osztott meg a minap Liptai Claudia Ádámmal közös fiukról, Marciról: Claudiáék ugyanis “fagyitesztelésre” vitték a kis trónörököst, amit persze meg is osztottak az Instagramon - a követők legnagyobb örömére.
A jelenleg futó, hazai napilapos játékok közt a legnagyobb össznyereményt kínálja Bors Kapitány. Az értékes ajándékokért nem kell mást tenni, csupán lekaparni a Bors címlapján található matrica felületét, és szerencsés esetben hívni Játékirodánkat.
Ugye ön is a legszebb almát és krumplit keresi, ha vásárolni megy? Pontosan emiatt kerül sok szépséghibás zöldség, gyümölcs a kukába, pedig ugyanolyan finom mint a többi.
A 60 éves pop-ikon az MTV zenei díjátadóján tisztelgett Aretha emléke előtt. Ám a nézők szerint az egész már megint csak róla szólt, jól be is szóltak neki.
A közelmúltban megházasodott Weisz Fanni gondolt egyet, és a következő kérdéssel fordult követőihez friss Insta-videójában: lenne-e kedvük hozzá, ha megtanítana pár szót, pár kifejezést jelelni? Az elképzelés nagyon is jól hangzik, a kommentelők reakcióiból pedig az jön le: határozottan van rá igény.