Míg az egyik Andrássy úti luxusüzletbe nem engedték be a szigorú szabályok miatt, addig egy körúti antikvitásban még körbe is vezették a Terminátort, aki élénken érdeklődik a régiségek iránt.
Gáspár Laci az elmúlt években mindig elutasította, hogy a magánéletéről beszéljen. A színpadon nyílt és harsány, a rajongóiért él, de a feleségéről, Nikiről már ritkábban esett szó.
Már tényleg csak néhány óra, és sípjába fúj a játékvezető a 2018–19-es spanyol labdarúgó-bajnokság első meccsén (Girona–Valladolid 20:15, majd Betis–Levante 22:15). Mai lapszámunk nyomdába küldésekor azonban még mindig ugyanaz volt a helyzet, amit tegnap felvázoltunk: egyik nagy műsorszolgáltató csatornakínálatában sem volt benne a La Liga meccseit
A showman sosem él majd mélyszegénységben, de úgy hírlik, az üzleti életben veszteségek érték. Az a hír járja, hogy vagyona jelentősen megcsappant. Erről Friderikusz egy közeli ismerőse árult el részleteket a Ripostnak.
A magyar Nanushka márka tényleg meghódítja a világot. A tervező, Sándor Szandra meghívást kapott a divatvilág egyik legfontosabb eseményére, a New York Fashion Weekre.
Novemberben jelentette be a Jászai-díjas színművész: tüdőrákja van. Azóta folyamatosan kezelik, valamint egy gerincét érintő beavatkozáson is átesett, hogy az áttéteket eltávolítsák, közben azonban a színpadot sem hagyta ott - annak ellenére, hogy elmondása szerint sajnos egyre rosszabbul érzi magát. “Szépen lassan felőröl a fájdalom, ami csilla
Barbi és Dylan Sprouse kapcsolata új szintre lépett, a magyar modell szerelmét magával hozta Magyarországra, talán ez lesz az első alkalom, hogy a szüleinek is bemutatja?
Érhette őket bármilyen zaklatási vád, a szakma úgy tűnik, kiáll Marton László és Kerényi Miklós Gábor, vagyis Kero mellett. Ősztől mindketten rendeznek ugyanis, és bár nem eredeti munkahelyükön, de visszatérnek a színpad világához. Mint ismert, Martont, a Vígszínház egykori idős főrendezőjét elsőként Sárosdi Lilla színésznő vádolta meg azzal, ho
A fantasztikus létesítménynek a Maldív-szigetek ad otthont, a célja pedig, hogy felhívja a figyelmet a tengeri élővilág – kifejezetten a helyi korallzátonyok – megőrzésére.
Veszélyes izotópos anyag okozott fennakadást Ferihegyen, miután a szállítmány forrósodni kezdett. Szerencsére nem volt senki veszélyben, de rendben van-e, ha egy utasszállító repülő a poggyászok mellett veszélyes anyagokat is visz?
Egészen megdöbbentő videót tett közzé a rendőrség. A felvétel 2018. augusztusában készült a 11-es főúton, egy lámpa nélküli zebránál. A videón jól látszik, amint a belső sávban lefékez egy autó, hogy átengedjen négy embert - köztük két kisgyereket. Arra alighanem senki sem számított, hogy egy ámokfutónak a külső sávban ezek után esze ágában sem les
Nem csak testileg, lelkileg is összepasszol a testdublőrével Reese Witherspoon! A Doktor Szöszit alakító színésznő barátnőként tekint legfőbb kolléganőjére és „helyettesítőjére”, Marilee Lessley-re. – Együtt játszottunk öt filmben és a Hatalmas kis hazugságok című sorozatban. Ugye hogy hasonlítunk? – viccelődött a színésznő, aki egy szelfin mu
Amikor szóba kerül a Harry Potter filmsorozat, mindenkinek a Harry-Hermione-Ron mesterhármas jut eszébe, azaz Daniel Radcliffe, Emma Watson és Rupert Grint. De mi a helyzet a többi varázslóval, boszorkánnyal és muglival?!
Negyven év után befejezi a kolbásztöktermesztést Fenesi János. A 78 éves hódmezővásárhelyi férfi generációkon át szenvedéllyel foglalatoskodott a különleges zöldségekkel, de most úgy érzi, ideje visszavonulnia, nem bírja tovább. – Sok volt vele a munka, az egészségem pedig már nem teszi lehetővé, hogy folytassam – mondta szomorúan a nyugdíjas kő
Britney Spears felrobbantja a színpadot, koncertjein nem csak énekhangjával, látványos koreográfiákkal is gondoskodik a hangulatról. Bár műsorai felérnek egy testedzéssel, őt nem fárasztják le teljesen, ezért turnéi alatt jógázik. – Őrjítő a sok utazgatás, de mindjárt megbarátkozom az új szobákkal, ha edzek egy kicsit. Nem mindig tudnak adni matra
Rengeteg olyan kacatot találunk otthon, ami a mi szemünkben csak szemét, másoknak viszont igazi kincs. Tegyük pénzzé ezeket a dolgokat, irány a bolhapiac!
Az igazán szemfüles rajongók kiszúrtak egy érekességet, amin biztosan sokan kezdenek majd háborogni. Előkerült Meghan hercegné blogja, benne egy vallomással.
Ezen a nyáron már nem egy hírességről hallhattunk, aki sírva fakadt New York utcáin, és annyit elárulhatunk: nem a hőség miatt történnek ezek a kis balesetek.
Az énekesnő nem tervezte, hogy aznap énekelni fog ikonja tiszteletére a Tonight Show-ban, de erőt vett magán, túllendülve elérzékenyülésén olyat énekelt, hogy az egész nézőközönségnek leesett az álla. A fiatal sztár a dal után könnyekben kitörve hagyta el a színpadot
Nem húzzuk a dolgot, Scarlett Johansson lett Hollywood legjobban fizetett színésznője a Forbes friss listáján. Johansson a vizsgált időszakban 40,5 millió dollárt vitt haza, amivel megelőzte Angelina Jolie-t, aki hozzá képest elenyészően keveset, csak 28 millió dollárt keresett és Jennifer Anistont, aki 19,5 millió dollárt szedett össze. Johans