Édesanyámat 1989-ben nyugdíjazták, 27 év szolgálati idő után. Nyugdíjazását követően ugyanazon a munkahelyen megszakítás nélkül továbbdolgozott 1997-ig. Ebben a 7 év 8 hónapos időszakban a keresetét hozzáadták a nyugdíjához, így adóztatták és vonták le az egyéb járulékokat az összevont jövedelméből. A probléma az, hogy ezt a 7 év 8 hónap továbbdolg
Vasárnapig jelentkezhetnek akciókkal, programokkal a turisztikai szolgáltatók és a Budapest Card partnerei a szeptember 27-i turizmus világnapjára (World Tourism Day), amelynek idén a magyar főváros a házigazdája - közölte a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) kedden az MTI-vel.
Csaknem 24 százalékkal nőtt az eladott új autók száma Romániában az első hét hónapban a tavalyi azonos időszakhoz mérten - közölte kedden a román autógyártók és -importőrök egyesülete.
A kormány egy újabb válságtól félve emelte meg a 2019-es költségvetés tartalékait, azonban két fontos sérülékenységi mutatóban évek óta nem álltunk ilyen rosszul, mint most. A kormányzati tartalékot jelentő kincstári egységes számla...
Szabad felhasználású hitel 6,90 százalékos THM-mel? Igencsak jól hangzik, hiszen még a jelzáloghitelek esetében is előfordul, hogy a fedezet ellenére ennél drágábban adja a bank a kölcsönt. Arról nem is beszélve, hogy pár éve még...
Immár nemcsak a jelen, de a jövő adócsalóit is kiszűrheti az adóhivatal – erről beszélt a Magyar Időknek Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nemrégiben kinevezett új vezetője.
Szerbia megvizsgálja annak lehetőségét, hogy 2020-tól vagy 2021-től három vagy hat hónapos sorkatonai szolgálatot vezessen be - mondta Aleksandar Vucic szerb államfő kedden a Belgrádhoz közeli Batajnica légi bázison, miután átadta a szerb légierőnek az első két MiG-29-es repülőgépeket.
A várható életkor nő, de a társadalom öregszik, a nyugdíjakat egyre kevesebb dolgozónak kéne megtermelnie, a nyugdíjkorhatárt emelik. Vajon a várható életkorral a ténylegesen munkában töltött idő is emelkedik majd? Ezt fontos lenne tudniuk a döntéshozóknak.
A török kereskedők és kézművesek kamarája azt javasolja, hogy szüntessék meg az ország szállodáiban az "all inclusive" szolgáltatást, mivel "rombolja az ország autentikus vendéglátását".
A klímaváltozás hatásainak kivédése egyre sürgetőbb feladatokat kíván meg, településeinket és otthonainkat is fel kell készíteni a várható vagy már kézzelfogható változásokra.
Az olajpiac teljesen bizonytalan az árak alakulásával kapcsolatban. A befektetők legalább tucatnyi kedvező és kedvezőtlen hatást látnak maguk előtt, ember legyen a talpán, aki ebből eltalálja, hogy mely faktorok lesznek dominánsak. A magas változékonyság viszont szinte biztosan visszatérhet.
Nemcsak a jelen, de a jövő adócsalóit is kiszűrheti az adóhivatal - mondta a Magyar Időknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nemrégiben kinevezett új vezetője.
Michael Cohen ügyvéd vallomása valószínűleg az eddigi legrosszabb dolog, amivel Donald Trumpnak szembesülnie kell elnökként - jelentette ki Michael Caputo, Trump korábbi tanácsadója a Politico című lapnak nyilatkozva. Caputo úgy ítélte...
A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében újra elérhető a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) számára a "Kkv-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén" című pályázati...
Nemcsak a jelen, de a jövő adócsalóit is kiszűrheti az adóhivatal - írja szerdai számában a Magyar Idők. A lapnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nemrégiben kinevezett új vezetője, Sors László arról is beszélt, hogy új módszer akadályozhatja...
Több mint 8 kilométeren újul meg az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldala, a 37-es és a 45-ös kilométerszelvények között. Az útpályaszerkezetet is érintő munkák várhatóan 80 napig, november közepéig tartanak majd. A rekonstrukció...
Alig volt hatással a forint árfolyamára az MNB keddi vártnak megfelelő kamatdöntése, így továbbra is 323-324 körül járunk az euróval szemben. A dollár a tegnapi esés után megnyugodott, és ma a török lírában sem látunk nagy kilengéseket.Rángatják...
A második negyedévre vonatkozóan 1,8%-os befektetéseken elért hozamról számolt be az ezermilliárd dollárt kezelő norvég állami alap, amely így 0,2 százalékponttal elmaradt a referenciahozamtól - írja a CNBC. A norvég pénzügyminisztérium...
Az M7-eshez hasonlóan ez az autópálya is ráncfelvarrást kap. Bagnál dolgoznak majd, szombaton kezdődnek a munkálatok, ha minden jól megy, november közepre befejezik őket.
Több mint 8 kilométeren újul meg az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldala, a 37-es és a 45-ös kilométerszelvények között. Az útpályaszerkezetet is érintő munkák várhatóan 80 napig, november közepéig tartanak majd. A rekonstrukció...
A Richter szerdai tájékoztatása szerint a társaság amerikai partnerének, az Allergannak küldött levelében az amerikai élelmezési és gyógyszerészeti szervezet (FDA) elutasította az Esmya amerikai törzskönyvezési kérelmét. A Richter...
Energetikai innovációs tanácsot hoz létre a kormány az áramtárolás, a napenergia és az energetikai ügyintézések digitalizációjának ösztönzéséért - közölte egy sajtóeseményen az energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár.
A Richter szerdai tájékoztatása szerint a társaság amerikai partnerének, az Allergannak küldött levelében az amerikai élelmezési és gyógyszerészeti szervezet (FDA) elutasította az Esmya amerikai törzskönyvezési kérelmét. A Richter...
Új szóló és csuklós buszok beszerzését ígéri a BKV a közeljövőben, de az első körben Svájcból szerez be használt járműveket a szerdai Világgazdaság szerint.
Az E.On mostantól Google alapú térképen teszi elérhetővé a tervezett üzemszüneteket Facebook és weboldalán. A felületen utca szintű keresésre van lehetőség, illetve egy másik fejlesztésnek köszönhetően a meghibásodás miatti áramszünetekről is kérhető személyre szabott értesítés sms-ben vagy e-mailen.
A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében újra elérhető a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) számára a "Kkv-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén" című pályázati felhívás, amelynek korábbi 22 milliárd forintos keretösszegét a jelentős érdeklődésre tekintettel a kormány további 20 mill
Júniusban is kétszámjegyű bruttó béremelkedést láttunk a magyar gazdaságban a KSH adatai alapján, azonban az egyre magasabbra szökő infláció miatt a reálbérek növekedési üteme lassul. Júniusban 10%-kal nőttek a bruttó bérek...
Elképesztő ütemben elkezdték szórni a strukturált betéteket a kínai bankok, mivel a szabályozói terhekkel, a fintechszektorral és az alacsony kamatmarzsokkal küszködve már elég nehézkesen tudnak bevételhez jutni - írja a Wall Street...
Havi 25 millió tranzakciót hajtanak végre a banki ügyfelek Magyarországon, a bankközi átutalások száma az idei első negyedévben átlépte a 75 milliós határt - írja szerdai számában a Világgazdaság.
Az egy évvel korábbi 31 millió forintos veszteség után 540 milliós adózott nyereséget ért el az idei második negyedévben a CIG Pannónia. A díjbevételek számviteli okok és a folytatódó portfóliótisztítás miatt csökkentek, az új...
Törökország azonnal véget vethetne a lírára is kiható diplomáciai válságnak, ha elengedné Andrew Brunson fogva tartott amerikai lelkészt - mondta John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó szerdán. "A török kormány nagy hibát...
A befektetők idén eddig 834 millió dollárt vontak ki a Bill Gross által kezelt janusos kötvényalapból, mellyel így az alapban lévő vagyon 1,2 milliárd dollárra apadt - számol be a hírről a Financial Times. Bill Gross kötvényalapja idén...
A Facebook több mint 652 oldalt, csoportot, platformot, a Twitter pedig 284 "gyanús" fiókot távolított el, a törölt tartalmak többsége iráni, kisebb részük orosz eredetű volt - jelentette be kedden este Nathaniel Gleicher, a Facebook kiberbiztonságért felelős vezetője, valamint hivatalos blogján a Twitter.
A Richter szerdai tájékoztatása szerint a társaság amerikai partnerének, az Allergannak küldött levelében az Amerikai Élelmiszer és Gyógyszerfelügyelet (FDA) elutasította az Esmya amerikai törzskönyvezési kérelmét. Döntött az FDA...