2018. augusztus 18. szombat

aug. 18
0:00
Eltöröltetné a halálbüntetést a pápa – Teljesen kiakadtak az amerikai katolikusok (Blikk)
A halálbüntetés eltörlését szorgalmazó állásfoglalása visszavonására szólították fel amerikai katolikus személyiségek a pápát csütörtökön. A nyílt levél a First Things című konzervatív lapban jelent meg.
aug. 18
0:00
Megint változás a SZÉP-kártyánál (HR Portál)
Már 2018. április 20-án megjelent a Széchenyi Pihenő Kártya működését szabályozó új Kormányrendelet, mely a kihirdetését követő 30. napon hatályba is lépett.
aug. 18
0:04
Kiderült: ezek a legnépszerűbb babanevek a világon (Blikk)
Kiderült, hogy világszerte mely neveket adják legszívesebben a szülők gyermekeiknek.
aug. 18
0:06
A hosszabbításban mentett pontot a Debrecen (Azenpenzem)
Továbbra is veretlen a DVSC, miután hazai pályán 3-3-as döntetlent játszott az újonc MTK Budapest gárdájával a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójának pénteki nyitómeccsén.
aug. 18
0:08
Bizarr baleset: fia miatt repedt meg a férfi pénisze, azonnal műteni kellett (Blikk)
Rosszul járt az a férfi, aki úgy gondolta, hogy Viagrával fogja feldobni a szexuális életét.
aug. 18
0:12
Hihetetlen, de beteljesedett a 106 éves, ijesztő jóslat, ami az egész világot érinti (Blikk)
Már 1912-ben felhívták a figyelmet a globális felmelegedésre.
aug. 18
0:16
Genovai halálhíd: „A politikusok részvétele szégyen” – A gyászoló rokonok elutasítják az állami temetést (Blikk)
Genova – A mentők egész péntekre virradó éjjel és a nap folyamán is kutattak a híd romjai között az eltűntek után, akiknek a számát a hatóságok tíz és húsz közöttire becsülik.
aug. 18
0:20
Keménykötésű fickó lehetett a rejtélyes erdélyi múmia (Blikk)
Ki ő? Milyen életet élt és mi okozta a vesztét? Többek között ezekre a kérdésekre keresik a választ a kutatók A világ múmiái kiállításon látható erdélyi múmiával kapcsolatban.
aug. 18
0:24
A stuttgarti utcán találkozott újra egykori kínzójával az ISIS fogságából szabadult lány (Blikk)
Németország – Évekkel azután, hogy megszökött az Iszlám Állam fogságából, váratlanul Németországban futott össze egykori fogvatartójával egy tizenéves lány, akit nagyjából 30 ezer forintért vásárolt meg az ISIS-harcos.
aug. 18
0:28
Bemutatták Putyin csodafegyverét (Blikk)
Kazán – Oroszország bemutatta új stratégiai bombázóját, amelynek állítólag – a világon egyedülálló módon – mesterséges intelligencia is van a fedélzetén.
aug. 18
0:30
Új vezérigazgató a Paksi Atomerőmű élén (NRGreport)
Az atomerőmű augusztus 15-i munkavállalói fórumán Bártfai-Mager Andrea és Süli János miniszterek hangsúlyozták az együttműködés és az atomenergia hazai alkalmazásának fontosságát. A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a fórumon megköszönte Hamvas István vezérigazgatóként végzett munkáját és bemutatta a Paksi Atomerőmű új veze
aug. 18
0:32
Egymásra találhat végre Orbán és Trump (Blikk)
– Véget érhet a több éve tartó mosolyszünet az Egyesült Államok és Magyarország között: nívós amerikai lapok szerint Donald Trump (72) elnök kezd felfigyelni Orbán Viktor (55) kormányfőre, akit akár komoly szövetségeseként is el tud képzelni a jövőben.
aug. 18
0:48
Sok napsütés lesz a hosszú hétvégén (Háziállat)
Sok napsütés várható az ünnepi hosszú hétvégén 30 fok feletti maximumokkal. Csak helyenként fordulha
aug. 18
0:54
Elképesztő jelenet: gyűrűje miatt nem léphetett pályára a Debrecen focistája (Blikk)
Hihetetlen közjátékkal indult a Debrecen-MTK NB I-es találkozó az 5. fordulóban: egy gyűrű okozott bonyodalmat a meccs kezdetekor.
aug. 18
1:06
Az MNB 9 millió forintra bírságolta a Korona Takarékot (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzforgalmi jogszabálysértések miatt 9 millió forintra bírságolta a Korona Takarék Takarékszövetkezetet - közölte a jegybank pénteken honlapján.
aug. 18
2:06
Mennyire káros a szénhidrát az egészségre? (ProfitLine)
A szénhidrátban túl alacsony vagy túl magas étrend megemeli a korai halálozás kockázatát a Lancet című folyóiratban megjelent új tanulmány szerint.
aug. 18
2:09
Az idős bácsi szégyellte magát, amiért olyan lassú a hipermarket pénztáránál. A kasszás válaszától aztán az egész sor lefagyott (Blikk)
Senki nem gondolta, hogy ezt fogja mondani!
aug. 18
3:06
Belgium átveszi a balti országok légtérvédelmének vezetését (ProfitLine)
Szeptembertől a belga légierő veszi át a NATO kötelékében működő, a balti országok légtérvédelmét ellenőrző parancsnokság vezetését - tájékoztatott közleményében a katonai szövetség pénteken.
aug. 18
3:18
„Mindig három gyerekről álmodtunk” – Nikolics a családbővítésről és a fociról beszélt lapunknak (Blikk)
Nikolics Nemanja (30) tízszer volt eddig eredményes az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS), a góllövőlista éllovasától tizenhat találattal van elmaradva, így minden bizonnyal nem lesz sorozatban ötödször is a „mesterlövészek királya”. Ám a Chicago Fire támadójának van oka mosolyogni, hiszen felesége a harmadik gyermekükkel várandós.
aug. 18
3:24
Rekord: Riasztóan apad a Duna (BorsOnline)
Rohamosan apad a Duna hazánkban az egész Európát sújtó aszály miatt. A helyzet a következő napokban tovább romlik, Esztergomnál szinte teljesen eltűnt a folyó, néhol bokáig ér a víz.
aug. 18
3:28
Női mellek miatt jelentették fel Harsányi Leventét és Szabó Győzőt (BorsOnline)
Felháborodott egy hallgató azon, hogy a Petőfi Rádió reggeli adásának műsorvezetői a női melleken élcelődtek. A médiahatóságnál panaszolta be Harsányi Leventét és Szabó Győzőt.
aug. 18
3:36
Lezárult a beruházási program, új tőkepiaci akciók jöhetnek - Nagy tervei vannak az Alteónak (NRGreport)
Az Alteo teljesítette a 2016 végén megvalósított részvénykibocsátása idején megfogalmazott céljait, a program megvalósítása során sikerült tartanunk a befektetők felé kommunikált stratégiát. De nem szeretnénk itt megállni, mert látunk növekedési potenciált Magyarországon, nem is keveset. A további befektetésekhez pedig előbb-utóbb újabb tőkebevonás
aug. 18
3:42
Beintett a halálnak a rákos édesanya! Lemondtak róla az orvosok, mégis jobban van Edit (Blikk)
Fityiszt mutatott a halálnak Tancsik Edit (43): az asszonyról a magyar és az osztrák orvosok is lemondtak, így abbahagyta a kemoterápiát, és visszatért a régi életéhez. Szinte hihetetlen, de minden várakozás ellenére nem ragadta el a gyilkos kór, sőt egy év alatt látványosan jobban lett.
aug. 18
3:42
Beszólása miatt bűnhődik a Vidi csatára (Blikk)
Miközben a hazai futballszurkolók ünneplik a Bajnokok Ligája-selejtezőben menetelő Mol Vidit, a futballcsapatnál a siker ellenére is van feszültség.
aug. 18
3:42
Lehull a lepel: Ők is szerepelnek a Sztárban sztár vadonatúj évadában (BorsOnline)
Beindult a találgatás, vajon kiket szerződtetett a TV2, hogy ősszel összehozza az ország legnagyobb házibuliját. Két szereplő kilétéről a Bors tudomást szerzett.
aug. 18
4:12
Gyermektápszerben találtak elhullott rovart (ProfitLine)
Elhullott rovart találtak gyermektápszerben, az esetről szlovén bejelentés alapján értesült az Európai Bizottság gyorsriasztási rendszerén (RASFF) keresztül a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte a hivatal pénteken.
aug. 18
5:03
Dzsudzsák nem adja olcsón magát: döbbenetes fizetést kért a Viditől (Ripost)
Komolyra fordult a tárgyalás. Csak az őszi csoportmeccsek idejére ugrik be, vagy akár továbbra is maradhat?
aug. 18
5:03
Ma eleinte fokozódik a hőség, de aztán jön a meglepetés (Ripost)
Apró kellemetlenséggel is számolni kell a kánikulában. A meleg viszont egész hétvégén kitart.
aug. 18
5:05
Sosem látott finálét kap az augusztus 20-ai tűzijáték (Ripost)
Tömeg a hidakon, a partokon, még a dunai hajókat is elfoglalják majd az augusztus 20-i tűzijátékra kíváncsi tömegek. Idén is mindenkinek jut majd hely a szemlélődésre, a szervezők pedig egy extra meglepetéssel is készülnek a látványshow végén!
aug. 18
5:06
Már száz éve figyelmeztettek a globális felmelegedésre (ProfitLine)
A Föld felmelegedésének veszélyére figyelmeztetett egy 106 éve megjelent új-zélandi újságcikk, amely a világ szénfelhasználásáról írt.
aug. 18
5:12
Hiába könyörögnek érte a rajongói, Emma Stone hajthatatlan (hirado.hu)
A színésznő nem szeretné tartani a kapcsolatot a weben rajongóival, azt is elárulta, hogy miért.
aug. 18
5:18
Elemzők: Harc folyhat a Fideszen belül (ATV)
"A populizmus, az ösztönökre ható politika hosszabb távon biztos, hogy nem működik. A kérdés sokkal inkább az, hogy mikor mond csődöt" – ezt Pálinkás József, a Fidesz korábbi oktatási minisztere mondta a Magyar Hangnak. A kormányszóvivő azt mondta, a korábbi miniszter csak megsértődött, amiért leváltották a Innovációs minisztérium éléről. A Policy
aug. 18
5:24
Dializált betegek étrendje (WebBeteg)
Művesekezeléssel a vesefunkciók pótlását végzik, így távolítva el a szervezetből a toxikus anyagokat, helyreállítva a folyadék-, sav-bázis és elektrolitegyensúlyt. Ugyanakkor nem pótolja a vese hormonális (endokrin) funkcióit, a salakanyagok eltávolítása sem teljes, ezért van szükség diétára és speciális gyógyszerek szedésére.
aug. 18
5:48
Ugyanaz a baj a megújulókkal, mint amiért nem alszik el otthon a lámpád (NRGreport)
„A villamosenergia-rendszer olyan, mint egy nagy kád. Van kismillió lefolyó alul, amiket néha bedugnak, néha kihúznak, és néhány nagyobb, illetve több kisebb csap, amelyekből különböző intenzitással folyik a víz. A rendszerirányító (a Mavir) feladata pedig az, hogy ebben a kádban mindig ugyanannyi víz legyen” – így foglalta össze ifj. Chikán Attila
aug. 18
6:00
Ájulás, bénulás lehet vízbe ugrálás vége (Igényesférfi.hu)
Nem telik el nyár anélkül, hogy ne hallanánk a hírekben néhány tragikus esetről, mikor egészséges, jól úszó fiatalok tűnnek el a víz alatt egy-egy gyors fejes után, s csak a holttestüket találják meg. A 24.hu Dr. Vaskó Péter belgyógyászt, kardiológust kérdezte az ilyen balesetek fiziológiai hátteréről.
aug. 18
6:00
Növeli az autizmus esélyét a DDT rövarölő (Képmás)
A DDT (diklór-difenil-triklóretán) olyan rovarölőszer, amelynek igencsak rossz híre van világszerte súlyos egészségkárosító, tumorkeltő hatása miatt. Be is tiltották már évtizedekkel ezelőtt, de az MTI híré alapján úgy tűnik, még a közelmúltban is ki tudták mutatni finn kismamák vérében, ráadásul a rákon kívül az autizmus kockázatát is megnövelheti
aug. 18
6:02
Az e-cigi párája is káros az egészségre (Képmás)
Sokan gondolják úgy, hogy ha a dohányzásról (még) nem is tudnak leszokni, e-cigaretta tartós használatával mégis elkerülhetik az egészségkárosodást. Az MTI híre alapján viszont ez illúzió, mert ha a tüdőráknak kisebb is a valószínűsége esetükben, az egyéb tüdőkárosodás, továbbá a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata ugyanúgy megnő.
aug. 18
6:03
Forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban (hirado.hu)
Változik a közösségi közlekedés menetrendje is.
aug. 18
6:06
Napi horoszkóp augusztus 18.: a Bikák fontos döntés előtt állnak, az Oroszlánok bonyolult ügyet oldanak meg (Joy)
Hétvégén se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!
aug. 18
6:06
A nyúlhús a legegészségesebb hús? (ProfitLine)
Nincs egészségesebb hús, mint a nyúlhús - jelentette ki az agrárminiszter pénteken a Farmer Expón, a nyúlhús fogyasztást népszerűsítő országos kampány debreceni állomásán.
aug. 18
6:06
Itt van az a 10 állás, amivel a legtöbbet lehet keresni Amerikában (Portfolio)
Negyedik éve, hogy rendre a technológia szektorból kerül ki a legjobban fizetett állások többsége az Egyesült Államokban - derül ki a Glassdoor szokásos éves jelentéséből. A 25 legjobban fizetett állásból most 13 kapcsolódik az információs...
aug. 18
6:06
Rekordszintre nőtt az üzemanyag-forgalom az első fél évben (hirado.hu)
A gyengébb forint miatt a fuvarozók Magyarországon több gázolajat tankolhatnak.
aug. 18
6:06
A Vasember aztán tud élni – Kipróbáltuk az Audi R8-at! (Autónavigátor)
Szupersportautó, mégis annyira természetes. Látványos, közben meg elegáns. Hangos, de nem ordenáré módon üvölt. Színtiszta dallam, amit előad. Ja, és ha neki jó a hengerlekapcsolás, akkor ez miért akkora bűn?
aug. 18
6:06
Így ünnepelte születésnapját a szexi magyar énekesnő - Fotó (Ripost)
A családdal és a barátokkal egy kisebb bulit csaptak. Nagyon jól érezték magukat.
aug. 18
6:06
Rejtélyes holttestre bukkantak Tiszafüreden, reagált a rendőrség (Ripost)
Újabb holttestről szóló körözés került fel a rendőrség adatbázisába a napokban.
aug. 18
6:21
„Magára gyújtja a házat” az ellenzék (hirado.hu)
Lánczi szerint a rendkívüli ülés összehívása rossz próbálkozás volt.
aug. 18
6:30
Peking szerint merő találgatás a Pentagon jelentése Kínáról (hirado.hu)
Feszültebbé vált a viszony Washington és Peking között.
aug. 18
6:39
Napsütéses időre számíthatunk szombaton (hirado.hu)
Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
aug. 18
6:48
Hosszú hétvége: ünnepel az időjárás is (Háziállat)
Visszatér a 30 fok feletti csúcshőrséklet. Igazi nyári idő várható.
aug. 18
6:54
Több a magas hozzáadott érték (AQUA)
Egyértelmű elmozdulás figyelhető meg a magasabb hozzáadott értékű beruházások felé, és a magasabb munkaerőköltségek sem riasztják el a befektetőket.

Keresés