Könnyen fulladhat eladósodásba a karácsony előtti vásárlás a felvett hitelek miatt. Kecsegtetőek az ajánlatok, hiszen gyakran még fizetni sem kell a pénztárnál.
Már évek óta együtt vannak, így nehéz visszaemlékezni, milyen volt Meghan Markle azelőtt, hogy Harry herceggel megismerkedett volna. Az alábbi, letörölt fotók viszont megmutatják!
Első fokon 2 év 6 hónap végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki miatt több ezer embernek kellett elhagynia egy budapesti bevásárlóközpontot, mert bombával fenyegetőzött - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel. A közleményben emlékeztettek, a férfi 2018. május 25-én, délelőtt, a 112-es segélyhívó számon a
Mindössze kilenc napig maradnak jogosultak az egészségügyi szolgáltatásra azok, akiknek idén október végén lejárt a diákigazolványuk és nem tanulnak vagy dolgoznak – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Ha az érintettek orvosi ellátásra más jogcímen nem jogosultak, be kell jelentkezniük a NAV-hoz, december 16-tól pedig egészségügyi szolgált
Érzelmei is befolyásolták abban, hogy nyolcéves önkéntes száműzetése után Palik László igent mondott a TV2 felkérésére, és egy új műsorban visszatért a képernyőre. Történt, hogy épp a fiaival autózott Palik, amikor feleségét, Marsi Anikót felhívta, hogy elmesélje neki, milyen felkérést kapott a kereskedelmi csatornától. Két fia feszülten figyelt
Vannak, akik arra esküsznek, hogy télen az autó motorját melegíteni kell indulás előtt, míg mások gond nélkül elindulnak. Az igazság valahol a kettő között van. Gajdán Miklós, a Vezess.hu szakírója szerint, ha a beindítás után óvatosan indulunk el a járművel, tehát nem terheljük meg, akkor nem okozunk gondot. De, ha rögtön padlógázt adunk a hideg
Marcella és Mike Stanley nagy álma vált valóra, amikor 2015-ben megtudták, hogy végre gyerekük lesz. A felhőtlen öröm azonban nem tartott sokáig, a terhesség 20 hetében ugyanis az orvosoknak feltűnt, hogy a kicsi végtagjai rövidebbek az átlagosnál, a gerincének pedig rendellenes az íve. - Amikor meghallottam, hogy törpe gyerekünk lesz, hirtelen so
Embert próbáló napokat él Tóth Vera, ugyanis napok óta eltűnt, Carlos nevű kutyusát keresi. Az énekesnő új helyre költözött, és bár átnézte a kerítést, négylábúi közül két ebe rést talált rajta, és kiszökött. Francia buldogja hamar meglett, cane corso fajtájú kutyáját azonban azóta is keresi. Közösségi oldalán kétségbeesetten üzent, és minden i
Egy kínai ingatlanügynökség azzal próbálja mozgásra bírni az alkalmazottjait, hogy kijelentette, hogy mindenkinek legalább 180 ezer lépest kell egy hónapban tennie, és ha nem éri el a megadott számot, akkor 0,01 jüan büntetést kell fizetnie (kábé fél forintot) minden egyes hiányzó lépésért. A dolog EGYIK szépséghibája az, hogy a plusz lépésekért ne
A mosómedvék átlagéletkora a vadonban nagyjából 5 év, míg az állatkertekben élő példányok ennél sokkal hosszabb ideig is élhetnek: az ismert legidősebb mosómedve 22 évesen távozott, így a 17 évig élt Stikli megközelítette a kor-rekordot.
A U2 kaszálta a legtöbbet az elmúlt egy évben! A Forbes magazin nyilvánosságra hozta a legjobban kereső zenészek listáját, melynek élén ezúttal a az ír rockbanda áll: Bono és zenekara adózatlanul 118 millió dollárt, azaz 33,7 milliárd forintot zsebelt be koncertkörútjuknak, lemezeladásoknak és a jogdíjaknak nála. Alig lemaradva tőlük, a második h
Az egész uniós politikai elit és hazai lerakatainak egyik legdurvább blöffje, hogy migrációs nyomás már nincs is Európában. Ez annyira nem igaz, hogy konkrétan tavalyhoz képest jóval több migráns érkezik Törökországba, közülük egyre többen célozzák meg a jobb élet reményében Görögországot és Ciprust, ami új jelenségnek számít. Ha rosszul alakulnak