Teljes a bizonytalanság, senki sem tudja még a hét közepén, hogy a műsorvezető ott lesz-e péntek este a Csak show és más semmi!, illetve a vasárnapi Sztárban sztár következő adásain.
Mérhetetlen haragot váltott ki a Bors tegnapi, az olaszliszkai lincselő ötmilliós kártérítéséről szóló cikke. A Szögi család jogi képviselője azonban nem tétlenkedik: értesítette a bírósági végrehajtót az ifjabb H. Dezső ölébe pottyanó vagyonról.
Az énekesnő húsz évvel ezelőtt akkorát hibázott, hogy azt azóta sem felejtette el a közönség egy része. Most kiderült, miért sült fel a fellépése során.
- Ha rá gondolok, először a mosolya jut az eszembe, aztán az illata! Ő tanított meg főzni, együtt ástuk a kertet, neveltük a kutyust, mint a gyerekünket. A nyakában ülve permetezővel festettük a ház falát. Csupa boldog és szép emléket őrzök róla - mesélte Szilágyi Marianna a Blikknek. Aztán meglepő fordulat következik, és csupa pocsék emléket soro
Bensőséges, már-már erotikus kapcsolatba kerül koncertjein a közönséggel a rock and roll hazai apostola. Fenyő Miklós szokásos karácsonyi koncertjén idén is tízezer nézőnek szerez örömet.
Az öregedés olyan egyirányú folyamat, amit nem lehet feltartóztatni. A tudománynak és a jobb életkörülményeknek hála ugyanakkor egyre tovább él az ember, a gond csak az, hogy a pluszévek nem egészségesen telnek.
Súlyos élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt bezáratott egy budapesti cukrászüzemet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A hatóság szerdai tájékoztatása szerint az ellenőrök elborzasztó higiéniai és műszaki körülményekkel szembesültek a harmadik kerületben működő Rétespont Kft. cukrászatában. A gépek, eszközök erősen szennyeze
Tiszteletlen vagy lehengerlő lesz John Malkovich Poirot-ként? A színész inkább vállalja a nézők ellenszenvét, de csak azért sem borotválja le arcszőrzetét.
A virágboltok kínálatában már találkozhatunk a mikulásvirággal, amelynek rendhagyó módon nem a virágaiban rejlik a bája. Szépségét és látványosságát valójában színes leveleinek köszönheti. A mikulásvirágok nagyon tartósak, szobai körülmények között másfél-két hónapig is frissek, üdék maradnak. Ehhez azonban szükséges, hogy rendszeresen locsoljuk,
Színház, tévé, fellépések sorozatban, Szulák Andrea fáradhatatlan, azon színészek közé tartozik, akik szinte sohasem állnak le. Ha azonban teheti, már csak olyan munkákat vállal el, amelyek örömet szereznek neki is. – Bevallom, így az év vége közeledtével egyre több időt szeretnék pihenéssel tölteni, bár elég nehezen tudom megoldani – mondta a
Azzal dicsekedett egy jobbikos politikus, hogy leütött egy zsidó nőt – számolt be róla a Hír TV. Az esetre a tudósítás szerint egy szórakozóhelyen került sor, amikor a nő megjegyzést tett rá.