2018. december 5. szerda

dec. 5
3:09
Ábel Anita Bochkornak: Visszakapod, amit a nők ellen elkövettél (BorsOnline)
A nemrég szakított Bochkor Gábor úgy véli, hogy az apaság őt jó irányba változtatta, így már nem az a férfi, aki akkor volt, amikor Dobó Katával vagy Osvárt Andreával járt. Ábel Anita szerint most visszakapja azt, amit ellenük elkövetett.
dec. 5
3:27
Kislánya lesz VV Giginek (BorsOnline)
Egyre boldogabb Rácz Ildikó, aki már túl van várandóssága első három hónapján. A valóságshow-ból megismert lány most már mer örülni a kislányának, mert érzi, hogy minden a legnagyobb rendben.
dec. 5
3:39
Tovább vitázik a vagyonon volt férjével Pártos Csilla, képtelenek megegyezni (Blikk)
– Pártos Csilla (50) és Pécsi Ildikó (78) fia, Csaba kényszerből találkozott ismét a bíróságon. Öt éve húzódik ugyanis a válásuk utáni vagyonmegosztási per.
dec. 5
4:21
Mi lett vele? Koltai Róbert végül mindent elmesélt (Blikk)
Koltai Róbert filmjein, humorán, színészi játékán egy generáció nőtt fel Magyarországon. Sokan nem gondolnák, de az energikus filmes, színész december 16-án már a 75. születésnapját ünnepli. Néhány éve derült ki, hogy egy rendkívül kellemetlen – és kezelés nélkül veszélyes – betegségben, alvási apnoéban szenved. Akkor kapott egy készüléket, és ezze
dec. 5
5:09
Őszintén vall néhai édesanyjával való harcairól Jennifer Aniston (hirado.hu)
A régi sebek a mai napig nem gyógyultak be, melyről új filmje kapcsán nyilatkozott.
dec. 5
6:03
Megdöbbentő videó: Kiválasztotta koporsóját Gáspár Győző (Ripost)
Gáspár Győző harmadszor is belevágott a koporsóbizniszbe.
dec. 5
6:33
Elolvadtunk: Kulcsár Edina újabb fotót posztolt tündéri kisfiáról (Blikk)
Edina újabb szívmelengető fotót posztolt a kisfiáról, mi pedig elolvadtunk tőle.
dec. 5
6:33
Ed Sheeran fájó részletet osztott meg egyik daláról (Joy)
Ed Sheeran dalait világszerte ismerik, ám van egy, amihez különösen megrázó emlékek kötik.
dec. 5
6:39
Furcsa videó terjed egy budapesti általános iskolában, amiben késeléssel fenyegetik a diákokat (BorsOnline)
Egy bizarr videó terjed a diákok között, aminek szereplője egy késsel ül a karácsonyfa előtt, és azzal fenyegetőzik, hogyha a videó megtekintője nem küldi tovább a felvételt másik 15 embernek, akkor találkozni fog a késsel. A 11 éves diákok egy zárt csoportban küldözgették egymásnak. A videó miatt több kiskamasz megrémült, írja a Blikk. - Minden
dec. 5
6:51
A legbátrabb páros kiesői, Aurelio és párja érkeznek hozzánk – Most kérdezhet tőlük Ön is (Blikk)
A lebátrabb páros legutóbbi kiesői érkeznek hozzánk, kérdezzen tőlük Ön is!
dec. 5
7:06
Pécsi Ildikónak döntenie kellett: ezért törölte ki unokáját az életébő (Ripost)
Még mindig nincs vége, tovább húzódik a vagyonmegosztási per Pécsi Ildikó fia és volt menye között. A feleket nagyon megviselte a hosszas hercehurca...
dec. 5
7:08
Ezt nézd, mi van az anyósülésen: Ezzel ünnepel Cinthya Dictator (Ripost)
Cinthya Dictator már javában készül a karácsonyra, időben elment vásárolni is.
dec. 5
7:09
Mazsola a kormánynál Tilla (BorsOnline)
Ki látott már luxusautón T-betűt? Valóban nem gyakori, főleg úgy nem, hogy a kormány mögött egy negyvenes pasi ül.
dec. 5
7:10
Vége a titkolózásnak? Áll a bál Schumacher körül (Ripost)
Túl messzire ment az érsek. Az F1-legenda rajongói és újságírók is kiakadtak a vatikáni főpap nyilatkozatain.
dec. 5
7:15
Új vállalkozásba kezdett Győzike: olyan koporsókat árul, amiben Michael Jacksont is eltemették (Blikk)
Győző már korábban is belevágott a koporsóbizniszbe, ám felesége akkor lebeszélte róla, most viszont újra nekifogott.
dec. 5
7:15
Ezt megemlegeti - Ábel Anita és Osvárt Andrea kereszttüzébe került Bochkor Gábor (Femcafe)
Mindkét színésznő porig alázta a rádióst.
dec. 5
7:21
Nagyon aranyos fotót posztolt Kulcsár Edina babájáról (SzMo)
Hogy lehet ilyen aranyos? - írta a legújabb kép mellé Kulcsár Edina, aki babájáról, Medoxról tett ki egy tündéri fotót közösségi oldalára.
dec. 5
7:33
Tündéri fotót osztott meg kisfiáról Kulcsár Edina (Femcafe)
Milyen cuki a kis Medox!
dec. 5
7:33
Halottnak hitte utolsó áldozatát a  volt polgárőr (BorsOnline)
Kiderült, más áldozata is volt annak az expolgárőrnek, aki a rendőrök szerint két idős embert gyilkolt meg brutális módon Szikszón. Emlékezetes, hogy 2011-ben egy 83 éves férj és egy 79 esztendős feleség holttestére bukkantak a Miskolc melletti kisvárosban: kezüket-lábukat megkötözték és agyon­verték őket április 17-én este, az értékeiket elvitték.
dec. 5
7:51
Ön szerint csillag vagy bolygó a Nap? A villalakók most megfejtették, nem is akárhogyan (Blikk)
Elképesztő eszmecsere folyt a villában, méghozzá nem is akármilyen témában: lássuk, mit tudnak a lakók a csillagászatról!
dec. 5
7:51
Visszakapod, amit a nők ellen elkövettél - keményen beszólt Bochkornak Ábel Anita (SzMo)
A műsorvezető szerint a sztár lánya majd visszaadja neki azt, amit annak idején a nőkkel tett.
dec. 5
8:09
Ábel Anita nem kegyelmez: kíméletlenül kiosztotta Bochkor Gábort (Ripost)
Ábel Anita szerint a rádiós most visszakapja azt, amit a nők ellen elkövetett. A műsorvezető nem kímélte Bochkort, több epés megjegyzést is tett neki...
dec. 5
8:09
Egy filmben az exszel (BorsOnline)
Íme a sztárpárok, akik szakítás után is együtt dolgoztak egy filmben. Többek ráadásul úgy, hogy szerelmespárt kellett alakítaniuk.
dec. 5
8:39
Az ózdi kettős gyilkos húga és annak hat gyereke is abban a házban lakott, ahol a férfi ölt (BorsOnline)
Az ózdi kettős gyilkos húga, Gitta, csak később, az óvónőtől értesült a családirtásról, holott ugyanabban a házban laknak, ahol Ádám végzett élettársa két gyerekével, és az élettársát, Andreát megpróbálta megölni. Ádámék a felső emeleten laktak, Gittáék pedig az alsón laknak. Azt mondta, Ádám az éjszaka folyamán vágta el a két fia torkát. Bele s
dec. 5
8:39
A NASA szakértője szerint járhattak már a Földön idegenek (SzMo)
De lehet, hogy nem is vettük észre.
dec. 5
8:41
Ma is élhetnek Árpád-házi leszármazottak (BorsOnline)
Lehet, hogy tényleg nem halt ki az Árpád-ház, de tény: aki eddig azzal állt elő, hogy a magyar királyi dinasztia leszármazottja, nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani.
dec. 5
8:57
Soma megpofozta Nádai Anikót a Konyhafőnök VIP adásában (Femcafe)
Videó!
dec. 5
9:09
Próbavásárlással buktatják le a trükköző árusokat (BorsOnline)
Nem ússzák meg idén sem a karácsonyi vásárokon az árusok. Árgus szemekkel figyelik és tesztelik őket a fogyasztóvédők.
dec. 5
9:12
Bochkor Gábor: Én nem az a pasi vagyok már, aki korábban voltam! (Ripost)
A rádiós Ábel Anitának mesélt arról, miként tekint a jövőre gyermekét illetően.
dec. 5
9:14
Izgató fotó: Hihetetlenül dögös Dér Heni ebben a fűzős ruhában - Kép (Ripost)
Az énekesnő igazán vadító fotót osztott meg a rajongók legnagyobb örömére!
dec. 5
9:16
Szívet melengető fotót osztott meg kisbabájáról Farkasházi Réka (Ripost)
A színésznő hat hónapja adott életet a harmadik gyermekének, Tamarának, aki igazi boldogságot hozott a család életébe.
dec. 5
9:21
Újabb látványos bővülés a lakáshiteleknél - mindent elsöpör a fix törlesztés (Blikk)
Megállás nélkül halad a meredek emelkedőn a lakossági hitelpiac a legfrissebb adatok szerint. Az év első tíz hónapjában több mint 383 milliárd forint értékben kötöttek szerződést személyi kölcsönökre a bankok, ami éves összevetésben 50 százalékos növekedést jelent, 2016 azonos időszakához képest 121 százalékos emelkedésnek felel meg. Emellett pörög
dec. 5
9:27
Karácsony, újdonsült kismamaként – 6 tipp a stresszmentes ünnepekhez (Blikk)
A várandósság első heteiben a hormonális változások okozta fáradékonyság rányomhatja a bélyegét az év végi készülődésre – nem beszélve a babavárás izgalmairól. Pedig csak egy kis átszervezés szükséges a meghitt ünnepléshez, ráadásul idén a legszebb ajándékot is elhelyezhetjük a fa alá.
dec. 5
9:29
Mindenki sokkot kapott: Kőkemény pofont adott Soma Nádai Anikónak (Blikk)
Anikó: Anyám nem ütött meg…
dec. 5
9:33
Tóth Vera megtalálta a kutyáját, de aztán megint elvesztette (Femcafe)
A sokktól elszaladt az állat.
dec. 5
9:39
Ajándékötlet karácsonyra: nagy képes kalendárium 2019-re (Blikk)
Az Athenaeum vállalatcsoport alapítója, a könyvesboltosból lett nyomdász és könyvkiadó 1859-ben Emich Gusztáv Nagy Képes Naptára címmel életre hívott egy olyan kalendáriumot, amely – azon túl, hogy tényleges határidőnaplóként is használható volt – a kor írástudói számára legfontosabb információkat gyűjtötte össze. Például benne volt a teljes tiszti
dec. 5
9:39
Kilopjuk  a papírból a szaloncukrot (BorsOnline)
Még mindig jobban szeretjük a szaloncukrot a Mikulás-csokinál, évente 3500 tonnát fogyasztunk belőle. A szakma szeretné, hogy végre hungarikum legyen az egyébként minden ízében magyar édesség.
dec. 5
9:41
Itt a nagy lehetőség, hogy megnézze a valóvilágosokat a zuhany alatt! (BorsOnline)
A ValóVilág szereplői önfeledt táncot lejtettek a kameráknak.
dec. 5
9:45
Egy hetes lett Kasza Tibi tündéri kislánya - óriási plüssmackót kapott (SzMo)
A műsorvezető nem örül neki, hogy ennyire rohan az idő. Legközelebb 'arra jövök haza, hogy leérettségizett?'- fejezte ki aggodalmát.
dec. 5
9:51
Várkonyi Andrea első férjét is iszonyatosan megviselte a szakítás (Blikk)
Nagyon nehéz időszak volt.
dec. 5
9:51
A Chanel váratlan bejelentése komoly mérföldkő a divatvilágban (hirado.hu)
Az állatvédők üdvözölték a divatcég döntését.
dec. 5
9:51
Ma könnyen becsaphatnak, vigyázz - Egymondatos horoszkóp - december 5. szerda (Glamour)
Ma kerüld a kockázatos helyzeteket
dec. 5
9:53
Kíméletlenül Bochkor szemébe mondta Ábel Anita: visszakapod, amit a nők ellen elkövettél! (Blikk)
Nem kímélte a nehéz időszakot élő rádióst.
dec. 5
10:03
Válik Cardi B és férje (Joy)
A világ jelenleg legsikeresebb rappernője és szintén rapper férje úgy döntöttek, külön folytatják.
dec. 5
10:03
Pulzusa árulja el, ha gond van a szívével (BorsOnline)
Ha egy-egy nagyobb szívdobbanást, extra ütést, esetleg kimaradást, vagy szapora, rendetlen szívműködést észlelünk, mindenképpen vizsgáltassuk ki magunkat – figyelmeztet a KardioKözpont kardiológusa, dr. Sztancsik Ilona, aki szerint a szívritmuszavar gyakran tünetek nélkül is jelentkezik, ami igen veszélyessé teszi. Nem biztos, hogy a kávé A so
dec. 5
10:15
Már 300-an keresik Tóth Vera kutyusát: Csatlakozz (Ripost)
Az énekesnőnek vasárnap óta se éjjele, se nappala. Azóta próbálja ugyanis megfogni elkóborolt kutyáját. Az eb sokkos állapotban van.
dec. 5
10:17
Tragikus hírt kaptunk: 48 évesen meghalt a híres zenész (Ripost)
2005-ben egy kétlemezes retrospektív válogatás jelent meg zenekarának munkásságából.
dec. 5
10:21
Karácsony: nagy ígéretet tett a Lidl ma Magyarországon (Blikk)
A Lidl Magyarország ismét példát mutat a társadalmi felelősségvállalás terén: adventi kampányának középpontjába ezúttal az ünnepek során együtt töltött idő fontosságát helyezi.
dec. 5
10:33
Majdnem egymilliárd forintért kelt el Albert Einstein legfontosabb levele (Femcafe)
Soha ekkora összeget nem fizettek még egy levélért.
dec. 5
10:33
Diana káprázatos tiarájában Kate Middleton lenyűgöző volt (Glamour)
A hercegné gyönyörű volt

Keresés