Vasárnap este Liptai Claudia nélkül startolt el a Sztárban sztár élő adása. A TV2 show-jának ítésze bennfentes információk szerint Ausztriában vakációzott a családjával, amikor kisfia, Marci rosszul lett.
Miközben a brutálisan meggyilkolt Szögi Lajos családja egy fillért sem látott a megítélt kártérítésből, az elsőrendű vádlottként 17 évre ítélt lincselő jövő júliusban kiszabadulhat – méghozzá gazdag emberként.
Februárban ismét filmet forgat a legenda, de addig sem pihen, megállás nélkül jótékonykodik, segít a szegényeken. A végtelenül kedves és közvetlen világsztár azt ígéri, hogy hamarosan visszatér Magyarországra, mert nagyon szeret itt.
Somló Tamás özvegye szűk körben emlékezett meg a két évvel ezelőtt elhunyt zenész 71. születésnapjáról. A zenész már tíz évvel korábban megjósolta: csak 16 éves koráig lehet együtt a lányával.
Komoly próbatétel elé nézett Berki Krisztián, A legbátrabb páros legújabb adásában ugyanis egy fáklyás feladat régi sérelmeket ébresztett fel benne - írja a Blikk. – Öt- vagy hatéves lehettem, amikor a nagymamámat látogattuk meg. A felnőttek a konyhában voltak, én pedig a szobában. Édesanyám már akkor is dohányzott, és az egyik öngyújtóját bent ha
Múlt héten jelentették be a fantasztikus hírt, miszerint Keanu Reeves nemcsak megkapta első animációs filmbéli szerepét, de azt ráadásul a Toy Story 4-ben. A rajongók persze nem tétováztak sokáig, John Wick-et meg a kutyáját is rögtön bevonták az egyenletbe és egy hátborzongatóan sötét posztert álmodtak meg a népszerű meseszéria legújabb tagjához.
Péter Szabó Szilvia kislánya pont a minap ünnepelte születésnapját, amiről édesanyja Instagrammon emlékezett meg. - A világ legboldogabb emberének érzem magam, hogy már 2 éve minden nap ölelhetlek, szerethetlek, hogy az édesanyád lehetek! - írja az énekesnő.
Szűk körben emlékezett meg özvegye a két éve elhunyt Somló Tamás 71. születésnapjáról. Mint kiderült, a zenész már 10 évvel ezelőtt megjósolta saját halálát....
Ki ne irigyelné a színészt, aki minden ebéd után lefekszik aludni úgy, hogy addig áll a forgatás? Kollégái tudják, jobb nem húzgálni az oroszlán bajszát. Pláne, ha szundikál.
Nemrég jelentették be a hírt, miszerint a legújabb Gyerekjátékban némi változtatást hajtanak végre a jól ismert babán, most pedig friss infók láttak napvilágot Chucky új filmjével kapcsolatban.
Gyors reggelire vágyik? Pár perc alatt tökéletes tükörtojást készíthet magának. Tegyen a mikróba egy lapostányért egy percre, hogy felmelegedjen, de óvatosan vegye ki, nehogy megégesse a kezét! Ezután kenje meg margarinnal, üssön rá egy vagy több tojást, majd szúrja meg a sárgáját egy késsel, hogy ne durranjon szét a mikróban. Újabb két perc mikróz
Kora reggel tökéletes hajjal, sminkben érkezett a Bors szerkesztőségébe a modell-műsorvezető. Kiderült: a taxiban festette ki magát, öt perc alatt. – A rutin, meg az évek – neveti el magát Éva, aki 1998-ban nyerte meg a Miss World Hungaryt, és lett az első szépségkirálynő, aki kiutazhatott a világversenyre. Azóta döntögeti a modellekről kialakult
Hamarosan a mozikba kerül a DC univerzum legújabb filmje Jason Momoa, Nicole Kidman, Amber Heard és Dolph Lundgren főszereplésével, most pedig a Trónok harca egykori sztárjának közreműködésével leshetünk be még egyszer utoljára a kulisszák mögé!
Nagy a boldogság Jackie Chan családjában: a színész 19 éves lánya, Etta Ng feleségül vette 31 éves barátnőjét, Andi Autumnt. A szerelmesek Kanadában házasodtak össze, most Hongkongban élnek. Bejegyzésükben azt írják, hogy a szerelem mindennél erősebb, így a vérnél is. Chan teljes mértékben elfogadta lánya másságát, de a színésznek sosem volt szo
Egy hagyományos siklóernyőhöz rögzített speciális szekérszerű vasszerkezettel reptet mozgáskorlátozott embereket Holló Attila és csapata. A különös találmányt itthon ők honosították meg két éve, óriási örömöt okozva ezzel a lebénult fiataloknak és időseknek egyaránt. – Legtöbbször a Hármas- határ-hegyre megyünk, viszont a légi folyosó miatt ott c
A színész már készen áll egy új kapcsolatra, és hiszi, hogy vár rá az igazi. Egyelőre azonban olyan körülmények között él, ami nem túl hívogató egy hölgy számára.
A hűség kifizetődő – akkor is, ha a Bors olvasója az ember. Legújabb, öthetes játékunk első egymilliójának nyertese, Gál Józsefné Zsuzsanna korábban németországi szafarit, háztartási eszközöket, 100 ezer forintot és egy Mitsubishit is nyert tőlünk. Idén nyáron két másik hűséges előfizetőnk is 1-1 millió forinttal lett gazdagabb Bors Kapitánynak kös
A 32 éves színésznőről évek óta csak a drog- és mentális problémái miatt cikkeznek az újságok. A történet pedig odáig fajult, hogy 2020-ig szülei gyámsága alá helyezték.
Három módjuk is van a budapesti metrón utazóknak arra, hogy jelezzék a bajt. De mi van, ha épp a sofőrnek van problémája? Vagy ha nincs is vezető a fülkében? És egyáltalán: miért nincs vészfék?
Ahogy arról korábban beszámolt az Origo, kedden első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, min
Nyáron itt volt a Szigeten, imádtuk, és a fesztivált sosem látott tinilány tömeg öntötte el. A fiatal sztár most a Rolling Stone magazinnak fakadt ki, hogy mennyire nehéz, mikor az embert melegnek bélyegzik. És nem az.
Angliában él, és már világsztárokkal dolgozik Téby Zita. A TV2 Bogaras szülők című sorozatának csinos Annája egy olyan produkcióban szerepelt, amelyben Hollywoodban is befutott angol sztárok játszanak.
Egészen biztos, hogy mindenki fél valamitől, vagy van valamilyen fóbiája. Ezeket leküzdeni nagyon nehéz és sokan nem is tudják. De vajon mitől félnek a legjobban az emberek?
Mélyen a zsebbe nyúl sok turista, hogy a vendégek között tudhassa magát egy indiai esküvőn. Holott ezekhez ingyen is lehet csatlakozni – idegeneknek is.