Bár a Trónok harca szereplői és filmbeli románcaik általában a mi kedvenc románcaink is, nem szabad elfelejteni, hogy hiába a sok példa a forgatások során kialakult szerelmekről, bizony-bizony ez is csak egy munka.
Valljuk be, sorban állni senki sem szeret, az már viszont tényleg mindenkinél kiveri a biztosítékot, amikor várakozás közben egye-egy bunkó előre tolakodik…
A hajdan kifejezetten vékony sztárt évtizedek óta kísérti a jojóeffektus. Hol meghízik, hol lefogy. Saját bevallása szerint rendkívül megviseli, ha valaki megjegyzést tesz az alkatára, mivel ahogy ő fogalmazott: e tekintetben nem teljesen egészséges.
Kegyetlen cinizmusról árulkodik, hogy az osztrák boszorkánytrió tagjai előbb végrendeletet írattak áldozatukkal, majd végeztek vele, végül temetéséről is gondoskodtak.
Negyedszerre is megválasztotta a Bors az ország celebjeit. Tavaly óta alaposan megváltozott a sorrend. A zsűrink azonban nem, idén is Geszti Péter reklámszakember, Holdampf Linda stylist, Sütő Enikő modell, Bárdos András televíziós szakember, tanár és Kósa-Boda Veronika, a Bors újságírója szavazott. Összesített pontszámaik alapján állt össze a végl
A zenésznek édesanyja és ikertestvére küzdelmét is végig kellett néznie, együtt aggódott a családdal az életükért. Minden évben szűrővizsgálatokra jár.
A finneknél kezd betelni a pohár. A belügyminiszter nyilatkozata szerint ki kell toloncolni azokat a migránsokat és menedékkérőket az északi országból, akik szexuális bűncselekményt követtek el.
Negyven percen át hevert lavina hótömege alatt egy 12 éves fiú a francia Alpokban karácsony második napján, de csodába illően túlélte, mi több, sértetlenül.
Lerántotta leplet új otthonáról Pintér Tibor. A Nemzeti Lovas Színház igazgatója még csak nemrég van túl szakításán, de teljesen új életet kezdett. Pintér a Blikket engedte be új otthonába, ahol azt is elmondta, milyen változásokon van túl. – Ez egyelőre még legénylakás, hiányzik belőle a női lélek, de azt kívánom magamnak a jövő évre, hogy eljöjj
Sokkot kapott, ezért nem emlékezett, hogyan került földre az időjós, miközben próbálta megmenteni kutyája, Titi életét. A szomszédja mesélte el, milyen hősiesen küzdött.
Micsoda szerelmi sokszög! Jennifer Aniston exével hozták hírbe Angelina Jolie-t. Úgy tűnik, nem Brad Pitt az egyetlen közös férfi a két színésznő életében. Brad 2000 és 2005 között volt Aniston férje, 2014-ben pedig Jolie-t vette feleségül. Úgy tűnik, az ő nyomdokaiba lép Justin Theroux, akitől Jennifer tavaly vált el. A Life & Style című portál
A Magyarországon Fekete-tükör címen is futó brit sorozat korábbi évadaival már jópárszor kiverte a biztosítékot nézői körében. Már az első epizódról ne is beszéljünk, most pedig egészen új élménnyel kecsegtetnek a készítők. A pletykák szerint mi dönthetünk majd a szereplők sorsáról a Black Mirror: Bandersnatch című interaktív filmben. Megérkezett a
Az énekesnő persze soha nem riadt el az extremitásoktól, így tulajdonképpen nem is kellene meglepődnünk, hogy legújabb Instagram-posztjában rikító rózsaszín hajjal láthatjuk. Az első fotón még csak a feje búbja látszik, de a másodikon már megcsodálhatjuk a végeredményt!
Mégsem olyan fotogén Katherine Heigl! A 27 idegen igen című film színésznője karácsonykor már a 11. házassági évfordulóját ünnepelte férjével, Josh Kelley-vel! Már az is ritkaságszámba megy a sztárvilágban, hogy ilyen sokáig kitartsanak egymás mellett, s Katherine még egy mítoszt is le akart zúzni, miszerint a celebek minden pillanatban olyan maku
Egy hagyatékból visszamaradt húsdaráló és egy zsibvásári hurkatöltő ihlette meg Biró Szabolcsot, amikor megálmodta egyedi, biciklivel működtethető kolbásztöltőjét.
Együtt karácsonyoztak az akciófilmsztárok! Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger évtizedes barátságot ápol, szinte családtagként tekintenek egymásra, így nem is kérdés, hogy az ünnepekkor is meglátogatják egymást. Stallone az ünnepi készülődés kellős közepén toppant be Schwarziékhoz, akik örültek a vendégnek. Stallone és Schwarzi nemcsak
Csapot-papot otthagyott, és lelépett az előleggel a felújítással megbízott szaki? Nem is annyira ritka eset mostanában. Ne essünk pánikba a bírósági procedúrától, és nyugodtan forduljunk békéltetô testülethez.
A rendőrség már korábban beszámolt róla, hogy ismeretlen támadók 2018. június 11-én délután egy Törökbálinton lévő telephelyen hivatalos eljárást színlelve megállítottak egy járműszerelvényt, majd annak vezetőjét több millió forint értékű készpénz átadására kényszerítették. A bűncselekményt elkövető három személyről felvétel áll rendelkezésre, de
Leszakadt fül, lerobbant ujjak, elvesztett kar. Borzasztó következmények-kel járhat, ha valaki észnélkül durrogtat, és a tilalom ellenére petárdázik szilveszterkor.
Az internetfüggőknek akár 30 százalékkal nagyobb az esélyük arra, hogy influenzásak legyenek – ez derült ki a Milánói Egyetem legfrissebb kutatásából. Összesen ötszáz 18 és 101 év közötti embert vizsgáltak meg, akiknek a 40 százaléka vallotta magát internetfüggőnek, ők pedig gyakrabban voltak betegek, mint a csoport többi tagja. A magyarázat n