Súlyos árat fizetett a sportkarrierjéért Dietz Guszti: az agya oly mértékben károsodott, hogy az is gondot okoz neki, hogy a bevásárlólistát megjegyezze.
Példátlan eset történt a szombati X-Faktorban, saját mentora is a fiatal japán Taka ellen szavazott, akit végül a nézők sem találtak elég jónak. Vele együtt Kovács Pali is távozott a tehetségkutatóból.
Szorult helyzetbe került egy Pest megyei nyugdíjas házaspár. Lászlóéknak 2015-ben új ingatlanszomszédjuk lett, aki új kerítésével megnehezítette nekik a bejutást a saját otthonukba.
Jövőre lesz harminc éve, hogy tragikusan fiatalon, mindössze 42 évesen elhunyt a legendás énekes, Ihász Gábor. Özvegye, Mária soha többé nem ment férjhez.
Mindegy, hogy egy-két falatról vagy egy kiadós vacsoráról beszélünk, a késő esti evés több okból sem jó. Minél később eszünk, annál kevésbé tud felkészülni a szervezetünk a pihentető alvásra, ezt pedig másnap biztosan megérezzük. Az álmosság mellett csökken a hatékonyságunk és a rövid távú memóriánk sem lesz az igazi. Sőt a késői vacsora nemcsak a
Az amerikai tudós politikus és diplomata, a nyári időszámítás atyja valóban a bélgázokról írt a brüsszeli akadémiának? A lángelmét komolyan foglalkoztatta a témakör, és nem ő volt az utolsó.
Fogadjunk, hogy önnél is akadnak olyan növények, amelyek nem érik meg a tavaszt. Hiába locsolja, pakolgatja azokat a lakásban vagy a lépcsőházban ide-oda, valamiért mégis tönkremennek. Most eláruljuk, mit csinál rosszul.
Hétfőn megérkeznek az átutalással folyósított decemberi nyugdíjak a bankszámlákra, és a posta szintén megkezdi a kézbesítést - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.
Egészen megdöbbentő videó kering az interneten: pár nap alatt közel százezerszer kattintottak arra a felvételre, amiben egy mozdulatlanná fagyott halat olvasztanak ki - “életre keltve” ezzel. A kisfilmen jól látszik: a hal az egyik pillanatban nem csak mozdulatlan, de gyakorlatilag kőkemény (bele sem lehet tenni rendesen a tál vízbe), hamarosan azo
Egyetlen pörgetéssel közel 7 millió forintot vitt el egy magyar játékos november 30-án az online kaszinókban elérhető Mega Moolah Major jackpotján. A 41 éves Bács-Kiskun megyei játékos mindössze néhány órával korábban regisztrált a vegas.hu-ra. A hazánkból csak ebben a kaszinóban elérhető nemzetközi jackpot óriási népszerűségnek örvend az online já
A Legfőbb Ügyészség korrupciós és szervezett bűnözés elleni ügyek főosztálya a Központi Nyomozó Főügyészségnek továbbította azt a feljelentést, amelyet a Szeviép-károsultak egy részét képviselő Szabó Bálint tett annak gyanújával, hogy a közelmúltban első fokon lezárult perben – politikai befolyásra – nem vizsgálták a mélyebb összefüggéseket. Mint a
Igencsak megdöbbentő levél osztja meg a netezők véleményét. Az üzenetet egy birminghami egyetemista kapta - kapaszkodjanak meg! - attól a tolvajtól, aki meglépett a laptopjával. A bűnöző gyakorlatilag bocsánatot kért a rablásért, hozzátéve: mivel nagyon rossz anyagi körülmények közt él, szüksége volt a pénzre. “Ott hagytam a telefonodat és a pénztá
Brutálisan megtámadott egy 29 éves nőt és annak 90 éves nagymamáját egy fiatal férfi. A szörnyű jelenetet márciusban egy ATM közelében vette fel egy ausztráliai biztonsági kamera, melyen jól látni, hogy a 36 éves Troy Andrew Sargent hirtelen ököllel megütni a fiatal nőt. Ekkor a bántalmazott elfordul, a felvételen úgy tűnik, talán sír is. A nagy
A kétéves Izzy Fletcher szülei eleinte nagyon aranyosnak találták, hogy kislányuk egyik pillanatról a másikra elaludt a hintában, a játszótéren. Ekkor még nem is sejthették, hogy a fényképen gyermekük halálos betegségének egyik legjellemzőbb tünetét örökítették meg.
A Deliveroo brit ételfutár cégnek köszönhetően három eltűnt fiatal már biztosan a családjával tölti a karácsonyt. A londoni cég tizenötezer biciklis futárának hátizsákjára ragasztotta fel eltűnt fiatalok képeit, és mivel sokfelé megfordulnak munkatársaik, rengeteg ember láthatja ezeket a segítségkérő felhívásokat. Az akciónak a Ride to Find neve