Ne lepődjön meg, ha már a hét végén más szabályokkal és menetrendekkel találkozik a vonatnál és a távolsági buszoknál! Összeszedtük, milyen változásokra kell számítania az ünnepek táján is.
Az ünnepekkor riasztóan megugrik a papírhulladék száma, mégpedig az ajándékok csomagolása miatt. A legrosszabb, hogy ennek csak a töredéke kerül a szelektív hulladékgyűjtőbe, így nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a hónap a legártalmasabb a környezetünkre. Szerencsére tudatos vásárlással, vagy csak egy kis kreativitással sokat tehetünk azért, hogy csökk
A nők legnagyobb merénylete a férfiak ellen, amikor arra kérik, kísérjék el őket vásárolni. Ez a karácsonyi időszakban persze gyakran előfordul, s ahogy összeállításunk is jól mutatja, az erősebb nem képviselői az ilyen alkalmakat nem feltétlenül élvezik. Sőt sokkal inkább szenvednek tőle. De a leleményesek feltalálják magukat. Leülnek újságot olva
A CEU többmilliós tandíja mérsékelhető, ha az ember aktivista, például antifasiszta szervezet tagja, mert akkor ösztöndíjat kap – minderről a Momentum tagja, Krómer Patrik beszélt egy videóban. Az aktivista meglepő őszinteséggel mondta el azt is, hogy mi a véleménye a Demokratikus Koalícióval való együttműködésről.
Sokkoló videó került napvilágra, melyen egy nyolcméteres piton szorításából próbálnak kiszabadítani egy halászt a társai. A hatalmas hüllő Indonéziában támadt az emberre, amikor az véletlenül kidőlt fatörzsnek nézte az állatot, és rálépett. Hat ember rohant a segítségére, hogy valahogyan letekerjék róla a száz kilós kígyót, aki ijedtében csak még
Cambridge hercege és hercegnéje egy kisebb hócsatába keveredett, amikor végigsétáltak a Kensington palota udvarán. Kate Middleton és férje, Vilmos herceg azért voltak jelen, mert Mikulás-ünnepséget szerveztek a Királyi Légierő katonáinak gyermekei rézére. Mivel Angliában viszonylag ritka az igazi hó, most is műhavat fújtak a levegőbe a szervezők,
Gyurcsány Ferenc és a szocialisták mindig csak elvettek a családoktól - mondta a kormánypártok nevében Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón, amelyen bemutatott egy Ők szavaztak a magyar családok ellen feliratú, MSZP-s és DK-s politikusokat ábrázoló tablót.
Egész életében rettegett a tűztől Sváby András. Az ATV székházának múlt pénteki kigyulladása újra előhozta a műsorvezetőből azokat az emlékeket, melyek miatt kialakult benne ez a félelem - mint most kiderült, komoly gyerekkori trauma húzódik meg a háttérben.
Van az a mondás, hogy “a medve nem játék!” Nos, a következő - Moszkvában készült - videó láttán sokszor el kell mormolnunk ezt magunkban, mert hát ki látott már cukibb dolgot, mint ezt a mackót, aki lelkesen-falánkan lapátolja be a gazdája kezében tartott lekvárt?! Micimackó elbújhat mögötte...
Dawie Maree, a zambiai vadaspark vezetője egy nap arra lett figyelmes, hogy egy elefántbébi mászkál fel-alá a verandáján. A férfi azonnal tudta, hogy a csöppség elkóborolt anyukájától, ezért óvatosan kitessékelte őt a székek mögül, és elkísérte a közeli folyó partján pihenő anyaelefánthoz. A szívmelengető videón jól látszik, ahogyan a kis elefánt
Már Brüsszel utcáit járja a kormány kisteherautója, amelyen a bevándolást támogató brüsszeli politika következményeire hívja fel a figyelmet. Miközben Guy Verhofstadt szerint szükség van a bevándorlásra, több százan vesztették életüket terrortámadásokban.
Már 773 ezren töltötték ki a családok védelméről szóló nemzeti konzultációs kérdőívet - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán a közmédiának.
Nem titok, hogy a zeneiparban - főleg a női előadóknál - lassan fontosabb a megjelenés, mint az, hogy milyen hallgatni valót produkálnak. Épp ezért a sztárok igyekeznek mindent megtenni, hogy övék legyen a legkirívóbb, legfeltűnőbb, legextrémebb ruhatár. Nos, Rita Ora a minap - egy Nyugat-Hollywoodban tartott minikoncerten - olyannyira biztosra men
Még kész sincs, mégis a világ legjobb középületének választották a budapesti Néprajzi Múzeumot, amelynek különlegessége, hogy a föld alá terjeszkedik, a teteje pedig hatalmas parknak ad otthont.
Jim Donegan piros Porschéjában várakozott fia iskolája előtt, amikor agyonlőtték. A negyvenes éveiben járó belfasti férfit közvetlen közelről végezték ki november 4-én: több golyót eresztettek testébe, majd fejbe lőtték. A brutális leszámolás idején legalább száz tanuló hagyta el éppen a St. Mary gimnáziumot, így az intézményből kilépő diákok közü
Már javában készül a Sports Illustrated nevű amerikai sportmagazin 2019-es bikinis fotósorozata, amelyhez Palvin Barbit is felkérték. Barbi egyébként rendkívül jó formában van, ugyanis a legutóbbi Victoria's Secret bemutató miatt kemény diétát kellett betartania – írja a Glamour. A fotózásról már ugyan kiszivárgott néhány fotó, most a magazin egy