Szörnyen el van keseredve egy négyéves kislány, miután elvesztette a rózsaszín játékmaciját, amelyik már három éve volt a társa. Szülei a Facebookon indítottak kampányt, hogy megtalálják.
Véget érhet az előadások élő digitális közvetítése a Metropolitan Operából, ha a szövetségi közvetítőnek nem sikerül megoldást találnia a New York-i operaház vezetői és az alkalmazottak között kialakult egyre élesedő bérvitára.
Budapest — Veszélyben a bankoktól járó milliós visszatérítés? A devizahitelesek joggal várják az elmúlt évek túlfizetéseiért megítélt pénzt, ennek jó részét felemésztheti a forintgyengülés.
Érdemes elolvasni a Los Angeles Times interjúját Bryan Cranstonnal, Aaron Paullal és Vince Gilligannel. Kiderül belőle például, hogy Cranston sorozatban viselt emblematikus kalapja a Smithsonian Múzeumba kerülhet. A Breaking Badet ugye az AMC nevű csatorna csinálta, akiknek nagyon megy az utóbbi időben. … Folytatás
Hartung Attila Fasírt című filmje és Illés Attila Robinson című alkotása is meghívást kapott az uruguay-i filmközpont által rendezett nemzetközi fesztiválra.
Dzsihadista kapcsolataik miatt őrizetbe vettek két török származású holland állampolgárt csütörtökön Belgiumban - jelentette be a belga szövetségi ügyészség.
Buenos Aires azt állítja beadványában, hogy az argentin állam és hitelezőinek vitájában született bírói ítéletek megsértették szuverenitását és mentességeit.
Ferenc pápa az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges iszlamista szervezet offenzívája miatt menekülésre kényszerült észak-iraki keresztény lakosság védelmére szólította fel a nemzetközi közösséget csütörtökön.
És legjobb esetben is súlyosan meg fog sérülni. Aztán az 51. másodpercben rájöttem, hogy ő lehet a világ egyik legprofibb ernyőse, és semmi baja sem lesz.
Házilag akarta eltávolítani egy férfi tetoválását a két lakótársa, mert már nem kedvelik az együttest, akinek a nevét magárra varratta. Az amatőr eljárásnak súlyos következménye lett.
Budapest — Retteg egyedül az utcára lépni R. Erika (44), akit még tavaly öntött le savval volt szeretője. A nő megtörve nyilatkozott a TV2 Tények című műsorának arról, hogyan tette tönkre az életét a tragikus eset.
Az ügy 2011 nyarára nyúlik vissza, amikor a luxembourgi bíróság kimondta, hogy ellentétes az EU-joggal az a magyar adójogi szabályozás, amely szerint nem lehet visszatéríteni az áfát a ki nem fizetett beszerzések után.
Az MSZP szerint a kormánynak módosítania kell a magyarországi agrártámogatási rendszeren, ellenkező esetben tovább emelkedhet az alapvető élelmiszerek, elsősorban a hús ára.
Pedig lehet, hogy régen szerették az AC/DC-t. Viszont az történt, hogy 2009-ben és 2010-ben az amerikai és az izraeli kormány a Stuxnet nevű vírussal megfertőzte az iráni erőművek egy részét. A vírus észrevétlenül túlpörgette az urándúsításra használt centrifugákat, amik ettől … Folytatás
Aki ma meztelenül rohangált VIII. kerületben, míg a rendőrök ki nem értek. Az RTL felvette, ahogy próbálják lenyugtatni, de annyira be volt nyomva, hogy ez nem nagyon sikerült.