Nyíregyháza — Különleges mérkőzés volt a Nyíregyháza–Videoton (0-2) élvonalbeli focibajnoki Sándor István (69) és családja számára. A hazai klub szakmai igazgatója először láthatta, ahogyan két fia, a Szparit erősítő István (28) és a székesfehérváriak csapatkapitánya, György (30) egymás ellen játszik.
Zürich — Borzalmasan nagy erőket mozgat meg a kalapácsvető Pars Krisztián (32) a sikereiért. A magyar atlétika történelmének legeredményesebb versenyzője a zürichi Európa-bajnokságon szerzett aranyával sorozatban hatodik nagy nemzetközi versenyéről tér haza éremmel.
Budapest — Újabb bizonyíték, hogy csak választáskor vagyunk fontosak a politikusoknak. A honatyák jó része tavasszal még körüludvarolta a szavazóit internetes honlapjain, ám azóta fütyülnek rájuk.
A tavaly nyáron elhunyt legendás zeneszerző, zongoravirtuóz Vukán György vagyonát, jogdíjait múzsájára, Horgas Eszter fuvolaművészre hagyta. Vukán unokahúga, aki mindössze egy ékszert kapott, megtámadta a végrendeletet.
A szombat délutáni szertartás után sem csitultak a kedélyek Gregor Bernadett esküvője körül. A bálványosiak túlnyomó része cseppet sem örült a színésznő keltette felhajtásnak, és rengetegen csalódtak Berniben.
Bajba kerülhet Tolvai Reni az új videoklipje miatt, mivel az előzetes jelzés nélkül tartalmaz termékmegjelenítést. A reklámtörvény értelmében Reni videóját betilthatják, és perekre is számíthat.
Soltszentimre — A sebhelyek talán soha nem tűnnek el az arcáról annak a kisfiúnak, akit szabályosan megskalpolt egy német juhászkutya. Martin (5) a mai napig képtelen feldolgozni a három héttel ezelőtti rettenetes élményt.
Információink szerint Dobrev Klára határozottan kérte a Demokratikus Koalíció tagjait, ne beszéljenek terhességéről. Titka mégis a hét végére kiderült. Ki volt az áruló?
Információnk szerint Aurelio mellett Görög Zita is szerepel a Celeb vagyok, ments ki innen! című show-ban. A ValóVilág győztese meglepetést tartogat a modellnek: helikopterezni fog.
Siófok — Ide, a kerítésen túlra lógott a lába, a feje pedig ott volt, ahol a vértócsa van – a tehetetlen dühtől szinte magán kívül mutatta veje haláltusájának helyszínét tegnap K. László Csaba apósa a takaros kertvárosi családi ház bejáratánál. A Siófok-szerte jól ismert vállalkozót szombatra virradóra gyilkolták meg. A férfit támadója vagy támadói agyonverték.
Máriaremete — Ismét segítségre van szüksége Szaxi Maxinak (62). A legendás zenész, akinek állapota lassan, de biztosan javulni kezdett, elvesztette látását. Egykori zenésztársa, Danyi Attila (68) specialistát keres, aki vissza tudja adni Fekete Gyula szeme világát.
Bálványos — Nem csupán esküvőjüket, életük hátralevő részét is a Somogy megyei kis faluban tervezi Gregor Bernadett (42) és Szarvas Attila (39). A házaspár a sajtó érdeklődését minden erejével hárítva szombat délután Bálványoson mondta ki a boldogító igent, a helyszínt pedig nem véletlenül választották.
Budapest — Városnéző turistabuszon ünnepelte meg Radics Gigit (18), hogy nagykorú lett. Az egykori Megasztár-győztes születésnapjának délelőttjét néhány rajongójával és barátjával töltötte, akik jókívánságokkal és izgalmas ajándékokkal halmozták el őt.
Az elmúlt száz évben mindent megtettünk azért, hogy a világ legveszélyesebb kórokozói ránk találjanak. Az AIDS, az Ebola, a SARS és a Lyme-kór lehet, hogy még csak a kezdet volt.
D. István helyettes rendőrparancsnok meg is vehette volna a parfümöt, lett volna rá pénze, ám úgy döntött inkább elemeli azt. Pechjére a helyszínen lebukott.
Hernádi Zsolt, a Mol vezére több hónapos szabadságát tölti éppen, és bár már nem körözik, úgy tűnik, az országot azért még nem meri elhagyni. A topmenedzsert a Szigeten fotóztuk le, aminek láthatóan nem nagyon örült.
Itt vagyok ám, csak elkövettem azt a hibát, hogy húszezressel akartam reggelit venni. 4 helyen voltam, sehol sem sikerült. Persze még tegnap éjjel kellett volna elszaladnom valami nagyobb boltba felváltani a pénzt. Most megbüntetett az élet: éhes vagyok. Egyébként – … Folytatás
Hosszú Katinka mozdulni sem tudna pesti otthonában az általa nyert trófeáktól, ezért inkább édesanyja bajai lakásában tárolja a gyűjteményét. Amely a hétfőn kezdődő berlini Eb-n további érmekkel gyarapodhat.
Fellebbezett Takács Hajnal, miután a volt párja elleni nyomozást vádemelés nélkül zárták le. A nő állítja: súlyosan bántalmazták, kiszakadt a mellimplantátuma, de nyolc napon belül gyógyuló sérülést állapítottak meg.
Ezzel fél év alatt sikerült elérni azt a mennyiséget, amit tavaly egész évben. Mindezt úgy, hogy tavaly is elképesztően sok illegális dohányáru áramlott be az országba. A pénzügyőrökhöz idén nagyjából 1000 bejelentés érkezett. A NAV-szóvivő szerint mind rendszeresebben keresik fel azokat … Folytatás
Hiába ígérte meg Hoffmann Rózsa a kampányban, hogy a magyar iskolákban is tesztelni fogják a tanulást segítő Radosza-gyűrűt, az Emmi nem állja a volt államtitkár szavát. A választások lezajlottak, Hoffmann távozott, a megállapodásból semmi sem lett.
Szeptember hetedikén az északírek ellen kétszázötvenedik alkalommal ül majd bevetésre készen a magyar labdarúgó-válogatott kispadján Eisemann László gyúró, ami alighanem világrekord.
A Széll Kálmán tér felújítását ugyanis csak iskolakezdéskor tudják elkezdeni, mert elakadt a közbeszerzési eljárás. Szeptember elején 25-30 százalékkal nagyobb lesz a forgalom, a vágányzárak soha nem látott méretű dugókat hozhatnak.
Minden eddiginél többen mulattak a tegnap véget ért Sziget Fesztiválon: csütörtökön telt ház volt, hétvégén is 80 ezres tömeg bulizott. A Sziget arca a BorsOnline olvasói szerint a svéd Daniel Farmer lett.
Szekszárdon indul polgármesterjelöltként az állatorvos, aki még fideszes önkormányzati képviselőként hozta nyilvánosságra, hogyan osztogatták politikai alapon a trafikokat a városban. Hadházy időközben LMP-s lett, de az önkormányzati választáson beállt mögé az MSZP és az Együtt-PM is. Gyurcsányék viszont nem. A … Folytatás
Nehéz visszaadni, pláne, hogy innen nem érezzük, de a HajduPress szerint agyig hatoló disznószarszag terjeng a városban. Az, ami ilyentájban minden évben megjelenik a városban, ezzel nyilván emelve a virágkarnevál fényét is. Keresték már az okát, a legvalószínűbb, hogy a város … Folytatás
Különleges fantáziavilágot teremtett családja köré egy svájci apuka. John Wilhelm megszállott fotós és retusáló, aki szeretteiről sem akart hagyományos képeket készíteni.
Az Eurostat szerint 2,6 millióan élnek szegénységben 3,3 millió ember pedig veszélyeztet a lecsúszás. Sokkal több a szegény, mint a Bokros-csomag idején. Egyre jobban leszakadunk a V4 országaitól, közeledünk Romániához.
Philadelphia – A rendőrség vizsgálja azt a videófelvételt, amelyen tisztán látható, amint néhány fiatal összeveri és leköpi a parkőrt az egyik városi parkban.
Eltérünk az átlagtól. Míg a Nielsen piackutató nemzetközi felmérésében a család, a vallás és az iskolázottság határozza meg az emberek életét, addig a Bors gyors közvéleménykutatásában magasan vezet az egészség és a munka.