A jóindulatú Mars-Neptunusz aspektus a hét elején sikereket ígér minden olyan tevékenységben, amely képzelőerőt, együttérzést, önzetlenséget, jó megérzéseket igényel.
Budapest – A focimeccseken nem kímélik egymást, de most összefogtak a szurkolók. Tizennégy klub, köztük például a Ferencváros, az Újpest, az MTK, a Videoton és a Debrecen szimpatizánsai is tüntetnek a szurkolói kártya bevezetése ellen.
Budapest – „Véletlen volt, bűnös vagyok, de csak gondatlanságból" – mondta a combinós gyilkos, A. Áron Gergely (41), aki péntek délután berúgott egy 74 éves idős nőt a villamos alá. A hajléktalan, jogász végzettségű férfit vasárnap vitték előzetes letartóztatásra a bíróságra.
Budapest – Azt sem könnyű feldolgozni, ha egy édesanya váratlanul elveszíti imádott gyermekét, de azt már lehetetlen elviselni, amikor a ravatalon veszi észre a szülő, hogy fia testét holtában meggyalázták, bokáját kitörték, hogy beférjen a koporsóba.
Mátraháza – Még most is élvezi a pihenést Rékasi Károly (51) és szerelme, Pikali Gerda (37), akik végre megtörték a jeget. Most először közös képet posztoltak Kari közösségi oldalára. A fotókon az látható, hogy összebújva, szerelmesen pihennek, és kirándultak a Kékes tetőre.
London – Szexuális támadással és fogva tartással vádolja Jemima Khant (40) és Russell Brandet (39) egy Angliában élő magyar masszőrnő, Berki Szilvia (31).
Mégsem adták be a válókeresetet a Tóth lányok szülei – tudta meg a Bors Verától, aki nem avatkozik a mama és a papa dolgába, de reménykedik a békülésben. A szülők válásáról eddig csupán Gabi nyilatkozott, ám most lapunknak Vera mesélt az igazságról.
Az elmúlt évek legnagyobb kanadai magyar botránya vett tragikus véget nemrég. Ács János, a Hamiltonba hurcolt magyar rabszolga nem bírta tovább, véget vetett életének. Az őt korábban megmentő kanadai rendőrök búcsúztatták a helyi temetőben.
Ács János sírján mindössze néhány virág hervadozik. Rokonai nem tudtak kimenni a temetésére. Ott volt viszont az a három rendőr, aki kiszabadította. Sajnos megmenteni már ők sem tudták. Ács János meghalt.
Nem kívánatos személy lett Orbán Viktor Oxfordban. A magyar miniszterelnököt ugyanis törölték a híres diákok listájáról. A kormányfő 1989-ben egy évig tanult a világhírű egyetemen. Az intézet sajtósa elismerte, hogy direkt törölték Orbánt.
Asztalfióknak írt műve könyvként látott napvilágot, Amerikában máris odavannak a B. B. Vayk álnév mögé bújó Ványik Beatrix kötetéért. Máris őt tartják a Harry Potter-sorozatot író J. K. Rowling magyar utódjának. Itthon viszont alig ismerik.
Fura utózöngéje maradt a pazar születésnapi partinak, amelyet Vajna Tímea szervezett párja, Andy hetvenedik születésnapjára. A buli a Várban zajlott, ahol a kockakövek feladták a leckét a hölgyeknek...
Nem elmegyógyintézetbe, hanem börtönbe került a tegnap előzetesbe helyezett A. Áron. A combinós gyilkost a bíróság előtt egy ismeretlen nő várta, aki a 41 éves férfihoz lépett, és váltott vele pár szót. A gyanúsított a kapun kilépve azt közölte: véletlen volt, de bűnösnek érzi magát.
Hiába hívja Kiprich Józsefet edzősködni korábbi klubja, a holland Feyenoord, az egykori válogatott labdarúgó nem költözik Rotterdamba. Itthon marad, pedig jelenleg munkanélküli...
Az izraeli haderő nagy része már elhagyta a Gázai övezetet. Közben Amerika és az ENSZ is keménye elítélte a vasárnapi, palesztin iskola elleni támadást.
Az egész országra figyelmeztetést adott ki a heves zivatarok és a felhőszakadás miatt a meteorológiai szolgálat, két keleti megyében viszont hőség várható.
Lassan talpalatnyi hely sem marad szabadon Postás Józsi kertjében. A gondosan nyírt pázsitot ugyanis elárasztották a törpék. A mulatós zenész azonban nem áll le, megszállottan gyűjti az agyagfigurákat.
Budapesten a XVI. és XIX. kerületekből érkezett a legtöbb hívás, többnyire leszakadt ágakhoz, vagy kettétört fákhoz kellet vonulni. Egy családi ház teteje, valószínűleg villámtól, kigyulladt. A tüzet eloltották, senki sem sérült meg. (MTI)
Nem tudok ennél most szomorúbbat: a Népszabadság vezetője arról szól, hogy a magyar iskolákat hiába tiltották el a papírgyűjtéstől, mégis rendeznek ilyen versenyeket. Az ok, hogy így olyan pénzhez juthatnak, ami nem a nagynemzetifenntartó, a KLIK-en keresztül csordogál. Gyönyörű.
Áll a bál a Brand-rezidencián. Russell Brandet, a híres angol színészt bántalmazással vádolta meg egy magyar masszőr. A rendőrség nyomoz az ügyben, Brand feljelentést tett.
Még nem tudni, bűnös vagy ártatlan UFO Zsolti, annyi azonban már ismert, az előzetesből kiengedett énekes most a szüleit akarja segíteni. A nyugdíjas mama és papa ugyanis anyagilag padlóra került a börtönévek alatt.
Amerikában a hónap lánya lett, nem is csoda, hogy párja hamar beköti a fejét – háromszor is. Amina Malakona azonban marad Budapesten, és újra modellkedik.
Élőben lehet nézni a Tank Biathlon Világbajnokságot. Angola, Örményország, Belorusszia, Kína, India, Kazahsztán, Kuvait, Mongólia, Oroszország, Szerbia és Venezuela csapatai vívnak egymással a húsz kilométeres távon Moszkvától délre. Mindenki T-72-essel indult. Jövőre meghívhatnák már Magyarországot is!
Romantikus szerelmes leveleket küldözget egymásnak Angelina Jolie és Brad Pitt. A közel kilenc éve boldog párkapcsolatban élő sztárpár hat boldog gyermeket nevel, és emellett még a romantikázásra is van idejük!
Németország – Kis híján az egész horgásztavat kiszivattyúzta egy 16 éves német fiú, miközben a vízbe esett mobilját akarta kihalászni – írta az index, a Mirrorra hivatkozva.
A világ legkockázatosabb duzzasztógátjának tartott gátjáért harcolnak a kurdokkal. Ha megszerzik az irányítását, az ország északi részét víz alá temethetik.
Hajóval 168 éve közlekedhetünk a Balatonon, az első gőzös pedig, ami a tavon szelte a hullámokat, a Kisfaludy volt. A Bors összegyűjtötte a legérdekesebb, mai is működő balatoni hajókat.
Rettenetes látvány fogadta Juditot fia ravatalozásán. Az anya a temetésen szembesült vele, hogy fia bokáját kitörték, hogy bele tudják rakni a koporsóba.