Győr — Hetente egyszer tornázik, egyedül ellátja magát, és járókeretével még 110 évesen is fürgén közlekedik Gallai Rezső bácsi, az ország legidősebb embere.
Balassagyarmat – Kórházba került a berceli rehabilitációs intézetből Törőcsik András (59). Az Újpest legendás focistája márciusi agyműtétjét követően áprilisban költözött be a nógrádi falu intézetébe, ahonnan a napokban Balassagyarmatra kellett átszállítani. Erről beszélt olvasóriporterünk, S. Tamás (42), aki szerint a labdarúgó állandó megfigyelés alatt van.
A Heti Hetes méltóképpen szeretne az elhunyt komikusra emlékezni. Meghívták legkedvesebb kollégáit, így a jelenleg is aktív „hetiheteses” Gálvölgyi János és Farkasházy Tivadar mellett újra feltűnik a műsorban a korábban véglegesen távozó Hernádi Judit is.
Az adósok kérelmére meg kell szüntetniük a végrehajtóknak a munkabérletiltásokat a devizahiteles-törvény értelmében - nyilatkozta Patyi Gergely igazságügyi államtitkár a Magyar Nemzet keddi számában, miután az lap bemutatta, hogy a végrehajtók több esetben nem függesztik fel az eljárásokat, és továbbra is vonják az adósok bérét.
A Napi Gazdaság írása szerint a rubel gyengülése drágítja a kiutazást, számos orosz utaztató cég ment csődbe a közelmúltban, mert nem tudta teljesíteni a korábbi megállapodásait, a helyzet a városlátogató és a családi utazásokat érintette különösen rosszul.
Kihirdette a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. a május 13-án kiírt ötödik körös trafikpályázatok eredményét - írja a Világgazdaság keddi számában.
Még mindig zavarosak az omegások és a taxis verekedésének körülményei. Egy taxis szerint kollégája várt a zenészekre, a taxióra már 3500 forintot mutatott, de a zenészeket nem a sofőr hagyta helyben.
Hatvanhárom éves korában meghalt Robin Williams Oscar-díjas hollywoodi komikus, színész, rendező és producer. Több amerikai lap arról ír, hogy minden jel szerint öngyilkos lett a világhírű színész.
Nyári menetrendre váltottak Pikali Gerdáék. Ahogy korábban megírtuk, a színésznő és volt férje, Géza heti váltásban nevelték a két fiukat, most a vakációban azonban kéthetente váltják egymás között a gyerekeket.
Magyarország rekordot döntött az elmúlt évben a migrációban, az Európai Unióban sehol sem növekedett a menekültek száma az előző évhez képest olyan mértékben, mint hazánkban - írja a Magyar Nemzet keddi számában.
Nincs lehetetlen az életben, csak bízni kell magunkban – mondja Szolláth Nikoletta. Ő csak tudja: az ő fejére került a korona Las Vegasban a Miss Hooters World választáson.
Kaposvár ― Vádemelési javaslattal zárta a rendőrség a nyomozást, szerintük hamisítvány, nem pedig – ahogyan korábban állították – művészettörténeti szenzáció a Fekete kalapos nő.
Négydiplomás költőnő, a meztelenség része a művészetének. Viola Szandra most másokat buzdít arra, hogy testükkel népszerűsítsék az irodalmat, s ennek érdekében ő is falatnyi bugyiban sétál az utcán.
Csipes Tamara szenzációsan tért vissza a hazai kajakéletbe. A 25 éves klasszis másfél éves ausztráliai kitérő után két aranyat nyert az Eb-n, és a vb-n is remekelt.
Egyedülálló módon végzik a koraszülöttek szemészeti szűrését a Semmelweis Egyetem (SE) Szemészeti Klinikája és a Peter Cerny Alapítvány közös, Csecsemő-Szem-Mentő Programjának keretében - olvasható az egyetem honlapján.
A pótfelvételi során csak egy felsőoktatási intézmény egyetlen képzése jelölhető meg, és csak azok jelentkezhetnek, akiket egyik általuk megjelölt képzésre sem vettek fel a július 24-én zárult általános eljárásban vagy idén egyáltalán nem is felvételiztek.
Felhős, szeles, de azért meleg nap lesz a keddi északon és a Dunántúlon 25-29, másutt 28-33 fokkal. Délután északkeleten lehet inkább zápor, zivatar. (Időkép)
Az eurót délelőtt tíz órakor 313,74 forinton jegyezték a kora reggeli 313,65 forint után. Kilenc óra előtt 20 percen belül 313,39 forinton és 314,11 forinton is járt.
Kórházba került Dévényi Tibor, mert nem bírta a termálvizet protézises lába. A lemezlovas még mindig nem épült fel, a szokásosnál is jobban bicegve képes csak közlekedni.
Egyik pillanatról a másikra kitört a tüsszögés a parlagfűre allergiás embereken. Mindenki az orrát fújja, a torkát köszörüli és a szemét törölgeti: ma már körülbelül egymillióan allergiásak a parlagfűre, és évről évre többen vannak.
Laszlo Andor, Hungary's European Commissioner, has been decorated with the Legion of Honour by French President Francois Hollande, the European Commission told MTI in a statement on Monday.
Budapest - Kórházba került Dévényi Tibor, mert nem bírta a termálvizet protézises lába - írja a Bors. A lemezlovas még mindig nem épült fel, a szokásosnál is jobban bicegve képes csak közlekedni.
Százezreket, sőt milliókat is bukhat Curtis, amiért kiderült, bántotta a menyasszonyát. Az Édes életet és a miskolci koncerteket is ezért bukta el a rapper.
Nem beszélt hosszan, nem politizált direkt módon, mégis kifütyülték Orbán Viktort a Fradi-stadion megnyitóján. Miért? Mert a publikum Újpest-drukkernek tartja a kormányfőt. Ez pedig főbenjáró bűn az Üllői úton.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság következő elnöke egy olyan embert nevezett ki kabinetfőnökének, akit tavaly a Magyar Nemzet leplezett le, hogy Orbán Viktor ellen uszított az erdélyi sajtóban. Ha ez nem elég, korábban az IMF-nél és az RTL Klub tulajdonosánál is dolgozott.