Két férfit életfogytiglani, míg egy harmadikat húsz évi börtönnel sújtott egy tüntetésen elkövetett bántalmazás és nemi erőszak miatt a bíróság csütörtökön Egyiptomban.
Nem sokáig maradt műsor nélkül Gáspár Győző. Alig két hét telt el azóta, hogy erőszakos viselkedése miatt lapátra tette a TV2, a show megy tovább. Az eddigi pletykákra rácáfolva nem valamelyik kereskedelmi csatornán, hanem a világhálón produkálja magát.
Illetve van még két-három olyan városrész, ahol szoros lesz az eredmény, és akár befuthat az ellenzéki jelölt is. Az Origo nagyon szépen összeszedte a listát.
Oliver Kahn alighanem egyke a nemzetközi futballvilágban. Olyan, aki megérti, amiért az uruguayi Luis Suárez a brazíliai vb-n megharapta az olasz Giorgio Chiellini vállát.
A kiemelt budapesti beruházásokért felelős politikus büszke arra, hogy egy év alatt elkészült a Ferencváros új, 22 ezer férőhelyes futballstadionja, amelyet vasárnap a Chelsea elleni mérkőzéssel avatnak fel.
Kórházban ápolják Zuschlag Jánost, aki lelkileg teljesen a padlóra került. A volt szocialist politikus hat év börtön után tavaly szeptemberben szabadult.
A Fidesz ifjúsági szervezete felháborítónak tartja, hogy az Együtt-PM olyan embert jelöl Belváros-Lipótváros polgármesterének, akit kábítószer-termesztésért és kábítószer-csempészésért is jogerősen elítéltek.
Öt éve halt meg Brittany Murphy, de tragédiája kapcsán egyre többször merül fel a ha. Ha időben kihívja hozzá édesanyja a mentőket… Ha nemcsak kollégái, de a családja is tudja, milyen keményen drogozik a színésznő…
Az önkormányzat 2013-ban döntött arról, hogy az ágazati vertikum szereplőivel közösen komplex programot dolgoz ki a sertéstartás versenyképes újraépítéséről.
Recep Tayyip Erdoğan reklámját találta meg a Kreatív. Ha valaki tud törökül, akkor beírhatná, hogy miről beszélnek benne! Engem mondjuk nyelvtudás nélkül is meggyőzött.
A NATO elítéli a Krím félsziget Oroszország általi törvénytelen bekebelezését, és Moszkva minden olyan lépését, amely Ukrajna területi épségének csorbulásához vezetett.
Meglehetősen furcsa védekezést adott elő egy amerikai nő. A 44 éves Judith Jones azt állítja: azt álmodta, hogy főz, amikor fültől fülig vágta férje torkát. A férfi túlélte az esetet.
Igen, amiről én raktam ki egy rövid posztot kedden későn este, aztán Király kolléga egy másikat szerdán. Hát most úgy néz ki, hogy valami nem stimmel körülötte.
A nyugati élelmiszerimportra bejelentett orosz embargó legnagyobb vesztese valószínűleg maga Oroszország lesz - jósolták csütörtöki helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
Több más állam mellett az Európai Unióból sem lehet marha- és sertéshúst, szárnyasokat, hal-árukat, tejtermékeket és zöldségeket exportálni Oroszországba.
Több alkalommal összetűztek egymással jazidi kurdok és az Irak északi és nyugati részét elfoglaló Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita szervezet szimpatizánsai a németországi Herford városában.
Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter csütörtökön Indiába látogatott, hogy a két ország közötti katonai együttműködés erősítéséről, egyebek mellett új generációs tankelhárító rakéták közös kifejlesztéséről tárgyaljon.
A műfajban egyedüli magyarként maradandót alkotó, természetes mellű Michelle Wild, vagy a Facebook-függő Aleska Diamond? Netán a szavazófülkénél is bikiniben pózóló Kelemen Anna? De még az is lehet, hogy Krasznai Tünde! Szavazzon!
Az EKB szerint a magyar hatóságoknak egyeztetni kellett volna velük a devizahiteleseket mentő törvény elfogadása előtt, de ezt a kötelezettségét Magyarország megszegte.
A malária a világ egyik leggyilkosabb betegsége, évente százmilliók kapják el, és több százezren halnak bele. Sokkal többen, mint például az ebolába. A GlaxoSmithKline most 31 év kutatás, és kísérletezés után úgy tűnik, hogy ki fog jönni egy oltással a betegség … Folytatás
Képviseletet nyit Budapesten és Belgrádban a román állami villamosenergia-termelő és -szolgáltató Hidroelectrica vállalat, amely egyébként fizetésképtelenségi eljárás alatt és pénzügyi átszervezés alatt áll - jelentette be csütörtökön a román cég.
A britek több időt töltenek tévézéssel, okostelefonokkal, táblagépekkel és rádióhallgatással, mint alvással - derítette ki a brit kommunikációs üzletágat szabályzó Ofcom felmérése.