Mogyoród – Verseny a Hungaroringen az elmúlt négy esztendő Forma–1-es világbajnokával. Oké, bevallom, Sebastian Vettel (27) nem volt tisztában azzal, hogy egy magyar újságíróval kell megküzdenie, de ennyi fórom azért lehetett.
Csurgó – A fiatal házasok boldog életét éli Szöllősi-Zácsik Szandra (24) és Szöllősi Szabolcs (25). A szezon végén a kézilabdától ideiglenesen visszavonuló FTC-átlövő és a Csurgó válogatott beállója június 21-én mondta ki a boldogító igent.
Budapest — A helyszínen mutatta meg Lilla King, hol és hogyan ölték meg Kardos Krisztinát (†36) tavaly ősszel futás közben. A jósnő, aki a Blikk tegnapi számában beszélt a gyilkosság részleteiről, a soroksári nő férjéve, Kardos Lajossal (43), illetve lapunk munkatársaival ment ki a futóútra. A férfi bevallotta: eleinte kétkedéssel fogadta a jósnőt, azonban amikor megálltak egy ponton a futóút…
Budapest — Egy vödörrel a fején sétálgatott a városban a combinos gyilkos, A. Áron Gergely (41), ezért került nyolc nappal az emberölés előtt a pszichiátriára – tudta meg a Vasárnapi Blikk.
Szeged — Hatalmas sikert aratott a péntek esti bemutatón Kodály Zoltán Háry János című daljátéka, amelynek meghívott sztárvendége Gerard Depardieu (65) volt. A balhéjairól is ismert francia színész Napóleont alakította a daljátékban, melyben szerepet kapott Homonnay Zsolt (43), Gálvölgyi János (66) és a Nemzet Színészei, Bodrogi Gyula (80) és Király Levente (77).
Budapest — Jól sikerült a meglepetés buli: információink szerint Andy Vajna nem csak meglepődött, de meg is hatódott azon az ünnepségen, amelyet felesége, Vajna Timi (31) rendezett neki pénteken, a 70. születésnapjára.
Budapest ‒ Üldözik a halak Dévényi Tibort (67)! A lemezlovas mindössze néhány nappal úszta meg, hogy a Halak jegyében szülessen, viszont semmit nem utál jobban, mint a folyami és tengeri halételeket. De hiába minden, ahová csak meghívják, mindenütt hallal akarnak neki kedveskedni, ezért most közhírré teszi: köszöni, de többet nem kér belőle!
Budapest — Még kislány volt Bódi Margó (52), amikor elveszítette a szüleit. Talán ez a tragédia, és persze a lováriak hagyománya is közrejátszik abban, hogy gyermekeinek, unokáinak mindent meg akar adni.
Fót — Az éjszakám a nappalod címmel készülő moziban repülőgépek fekete dobozait vizsgálja Scherer Péter (52), aki ezen a héten forgatta le rendhagyó jeleneteit a fóti filmstúdióban.
A rendőrségen tagadta tettét a 41 éves A. Áron, aki egy idős nénit rúgott a Combino villamos kerekei alá pénteken. Az emberölés miatt letartóztatott férfi nem először kerül szembe a törvénynyel: egy éve Sarka Katát is megtámadta.
Ritkán lát akkora partit a budai Vár oroszlános kertje, amilyet péntek este rendezett a filmmogul Andy Vajnának ifjú felesége. Sztriptíz- és szambatáncosokkal, James Bond-show-val köszöntötte Vajna Timi a férjét 70. születésnapján.
Keménységet, határozottságot tanult a külföldön töltött évek alatt, ami most megkönnyíti hazai karrierjének építését. A Nox egykori táncosának őt ért vádjait nem érti, de harag helyett inkább segítő jobbot nyújtana neki. A magánélete révbe ért, ám kedvesét még rejtegeti a nyilvánosság elől.
Tizenkét éves fia mentette meg a csornai Halász Péter életét, amikor váratlanul rosszul lett. A férfi vércukorszintje hirtelen leesett, Ádám pedig bátran viselkedett.
Bajner Bálint azon kevés magyar légiós egyike, aki nem hazajött a nyáron, hanem külföldön váltott csapatot. Az óriási fizikai igénybevételt jelentő angol másodosztályba szerződött.
Bubik István halála előtt kezdte el az Anyaság című festményét Szentandrássy Hédi képzőművész, akitől a színésznek kislánya született. Gyásza miatt a képet azóta sem tudta befejezni.
A liberális demokráciát siratja Orbán beszéde után az ellenzéki értelmiség, pedig az már régen elveszett! Nem most Posványoson, és is nem akkor, amikor Orbánék hatályba léptették az Alkotmány helyére türemkedő alaptörvényüket, az már csak az utolsó szög volt.
így semmi újat nem tudtam meg a Németh Lászlóné miniszteri székét bitorló Seszták Miklós viselt dolgairól. Addig újra megnézem a tegnapi legendás videóját.
Alaposan túlteljesítette a remélt gyerekszámot egy kínai házaspár. A falun élő párnak ugyanis egymás után háromszor születtek ikrei. Ráadásul mindháromszor fiú-lány leosztásban.
Cserhátsurány, Ipolyszög, Ipolyvarbó, Lucfalva, Magyarnándor, Nagylóc, Nógrádsipek, Őrhalom, Patvarc és Vizslás településen volt érezhető a földmozgás. Nem nagy, 3,2 volt a Richter-féle skálán, de ki szeret hajnali háromnegyed négykor arra ébredni, hogy reng a föld? A hírről beszámoló MTA Kövesligethy Radó … Folytatás
Jure Jeric, a 22 éves spliti zseni az Oxfordi Egyetem legjobb diákja. A fiatalember a fantasztikus lehetőségekről és arról is beszélt, hogy miként kerülhet be egy fiatal tehetség az elitegyetemre. Nem kell hozzá okvetlenül csodagyereknek lenni.
A Balaton – hosszanti – átúszása csak ujjgyakorlat Mányoki Attila számára. Az új kihívásokat keresô távúszó a világ legveszélyesebb tengeri csatornáját, a húsz kilométeres, 15 fokos Cugarut szeli át.
Speciális gépen szállították haza. Az út kockázatos, de így is több esélye van a túlélésre, mint Libériában. Az amerikai egészségügy ráállt az Ebola megfékezésére.
Hihetetlen épségben maradtak meg annak a több mint kétezer éves városnak az épületei, amelyet a kínai kormány 1959-ben árasztott el vízzel. A fagerendák, a faragott kőszobrok és lépcsősorok között már turisták is úszkálhatnak.
De ha lett volna, és apámék így beküldenek harcolni, mint ezt a két gyereket Walesben, akkor én is kértem volna sisakot, hogy ne ismerjenek fel. Persze, nem olyan fájdalmas, mint gyerekként ketrecharcolni, ráadásul az egyik fiú elég megbízhatóan hozta a … Folytatás
Stig Severinsen a világon az egyetlen ember, aki 22 percig bírja a víz alatt egy levegővétellel. Csak kikapcsolt aggyal képes az emberfeletti mutatványra, különben pánikroham végezne vele.
Vasárnap a győri szurkolóknak is bemutatkozhat Priskin Tamás, aki nyolc év után húzta újra magára az ETO mezét. A válogatott focista szívesen jött haza, Lia lánya érkezése pedig még boldogabbá tette.
A BBC úgy tudja, hogy legalább tízen meghaltak a rafahi csapásban. Az épületben a támadások elől menekülők voltak. Az izraeli hadsereg közben megkezdte a visszavonulást a Gáztai övezet több lakott körzetéből, de Netanjahu miniszterelnök azt mondta, addig folytatják a műveleteket, amíg … Folytatás
Budapest - Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság vasárnap azt a férfit, aki pénteken a villamos elé lökött egy idős asszonyt Budapesten - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
A szökés, elrejtőzés, bűnismétlés veszélye miatt rendelte el a bíróság a 41 éves A. Áron Gergely előzetes letartóztatását 30 napra. A férfi pénteken, a Margit híd budai hídfőjének villamosmegállójában bántalmazta a sínekre eső idős nőt, akit elütött az érkező villamos. … Folytatás
Abban a sportban szenvedhet megalázó vereséget, ami az oroszoknak a legjobban fáj. Putyin kipróbált embere, Kirszan Iljumzsinov, aki diktátornak is remekül bevált, 19 éve vezeti a nemzetközi sakkszövetséget. Most viszont megbukhat, mert az orosz elnök gyűlölt ellensége, Garri Kaszparov a kihívója. Röpködnek a korrupciós dollármilliók.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság vasárnap azt a férfit, aki pénteken a villamos elé lökött egy idős asszonyt Budapesten - tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Casey-Jayne Elder egy súlyos kór miatt már többször is meghalhatott volna, de szíve mindent kibírt. Mindig is színésznő akart lenni, és úgy tűnik, álmai most valóra válhatnak.
Micah Richards tette meg azt a szívességet, hogy egy napig akkor most rajta röhögjenek a fociszurkolók. A Manchester City védője az Egyesült Államokban megrendezett tornán állt oda a 11-eshez, miután a rendes játékidőben 2-2-t játszottak az Olympiakosszal. Richards elbénázott 11-ese után … Folytatás
Courtney Clarke a legjobb úton haladt afelé, hogy cukor- és szívbeteg legyen. Már tízévesen 120 kilót nyomott. Ám egyszer egy barátja ajánlatára elkezdett bokszolni – és a mese elkezdődött…