Hiába az érzelmek: Richárd, aki Bajor Imre fiának tartja magát, zárt ajtókra talál a családnál, igaz, ő sem kopogtat. Az elhunyt színművész barátai pedig azt mondták: Bajor nekik sem beszélt apasági ügyéről.
Élettársának édesanyja tett terhelő vallomást Vizoviczki Lászlóra azelőtt, hogy május végén újra letartóztatták a vállalkozót – tudta meg a Bors. Az idős nő a Vizoviczkihez kötött, nagy összegű adócsalási ügyben bűnsegédként maga is vádlott.
Kigömbölyödött Sarka Kata, igaz, ezt még csak ő látja. A folyton fogyókúrázó anyuka a nyaralás alatt lazított diétáján és a nadrágszíján is. Négy kilót hízott a balatoni lángostól és palacsintától.
Kizárólag tökéletes férfitól szeretne gyermeket Kelemen Anna, de nem találja a magához valót. A szakember szerint Annácskának nem keresgélnie, inkább szeretkeznie kéne, ha anya szeretne lenni.
Budapest — Elhunyt felesége méltó temetésére próbált pénzt szerezni egy budapesti nyugdíjas, ezt használta ki egy fővárosi fogyasztói csoportot szervező cég. V. Istvánnak (66) egymillió forintra volt szüksége, ezért megörült, amikor meglátta a cég hirdetését, amelyben szigorú előfeltételek nélkül, havi 10 ezer forintos részletre kínáltak hasonló összeget.
Három hét múlva választhat szépségkirálynőt Vajna Tímea – értesült a Bors. A versenyt természetesen támogatják férje cégei, viszont információink szerint televízió nem közvetíti.
Budapest — Tisztességgel elvégzett munkáért korrekt módon fizessenek! – ezt várja Unzeitig János, aki fél éve hiába fut a pénze után: az amerikai nagykövetség épületén dolgozott, de folyamatosan fityiszt mutat neki a fővállalkozó, aki a közte és a nagykövetség közt folyó szabályozási vitára fogja a késlekedést.
Budapest — Kiüti a nyeregből Bangó Margit (64) a Jolly–Suzy párost. A Blikk megtudta: a Nóta TV nagy változásokat tervez szeptembertől, ahol többek között saját műsora lesz a Kossuth-díjas énekesnőnek.
Magyarország – Halálra gázolt egy kerékpárost Welsz Tamás (†41), ráadásul úgy, hogy Komár László (†67) ült mellette a kocsiban. Az eset több mint egy évtizede történt, eddig azonban nem igazán került nyilvánosságra.
Nem veti fel a pénz Horváth Feri bácsit, a soproni nyugdíjasnak azonban értékesebb a becsülete, mint az ölébe pottyant százezrek. Félmillió forintot talált, de eszébe sem jutott megtartani a bankókat.
Továbbra sem dőlt el, Alessandro Del Piero aláír-e a Honvédhoz. A sztár garanciákat kér, miközben golfozással üti el az időt. A sportközgazdász szerint megérné a Honvédnak a csatár leigazolása.
Ezeket a felvi.hu oldalon lehet majd megnézni. A felsőoktatási intézményekbe 9500-an pótfelvételiztek. Azokat a jelentkezőket, akik megadták a mobilszámukat, a ponthatárok kihirdetése után SMS-ben is értesítik. A ponthatár nem lehet alacsonyabb annál, ami a júliusi felvételikor volt. (MTI)
Akad-e férfiember, aki nem emlékszik Samantha Foxra és Sabrinára, a nyolcvanas évek kebelcsodáira? Csak aki nem élt abban a korszakban. Most, kissé megkésve, mindketten Magyarországra jönnek.
Több százan keresték szerdán mentőkutyákkal, speciális járművekkel, drónokkal és repülőkkel a rejtélyes körülmények között eltűnt, 25 éves Nagy Kristófot. Eddig nem találtak rá. Kristóf családja azonban töretlenül bízik benne: a fiú hazatér.
Torino – Alessandro Del Piero (39) nem lesz a Honvéd labdarúgója. Az olasz sajtó szerint a kispestiekkel is tárgyaló világbajnok labdarúgó Indiában folytatja pályafutását.
Az eset több mint tíz éve történt, az elhunyt Welszt gyászoló özvegye könyvben eleveníti fel közös életüket. Komár László is a kocsiban ült - írja a Blikk.
Razgrad – A középhátvéd ejtette ki a Steaua Bucuresti-t a labdarúgó Bajnokok Ligájából. A román együttes tizenegyes párharcban bukta el a főtáblára jutást a bolgár Ludogorec Razgrad ellen, pedig ellenfele kapuját egy mezőnyjátékos, Cosmin Moti (29) védte.
Cáfolta a család külföldre költözését Bárdos András. A híradós a Borsnak elmondta, hogy kizárólag a gyerekei miatt hagyná itt az országot, de akkor is csak egy-két évre. Igaz, most rosszul érzi magát itthon, de kötelessége maradni.
A volt budapesti polgármester az új kijevi polgármester munkáját segítheti, ismerte el az Indexnek, ahol ennek részleteit is elolvashatja, akit érdekel.
Ezt írja a Financial Times-ban Norvégia európai ügyekért felelős minisztere, aki szerint az EU nem tűrheti, hogy határain belül illiberális állam épüljön.
Razgrad – A középhátvéd ejtette ki a Steaua Bucuresti-t a labdarúgó Bajnokok Ligájából. A román együttes tizenegyes párharcban bukta el a főtáblára jutást a bolgár Ludogorec Razgrad ellen, pedig ellenfele kapuját egy mezőnyjátékos, Cosmin Moti (29) védte.
Nem mindennapi összeállítást közölt a Reddit nevű közösségi oldal, amely összegyűjtötte Európa országainak leggazdagabb embereit. Magyarországon Demján Sándort hozták ki elsőnek. A legvagyonosabb európai egy spanyol butikos.
Magyar csapatokra nem jellemző bravúrra lenne szüksége a Debrecennek az EL-csoportkör kiharcolására a Young Boys ellen. Kétgólos hátrányt legutóbb 31 éve tudott ledolgozni honi gárda.
Úgy tűnik, végül a Delhi Dynamos ajánlatát választja a 39 éves olasz játékos, aki még Puskás visszavonultatott 10-es mezét is megkapta volna. Állítólag. (hvg.hu/Football Italia)
Meglepő jelenet szemtanúi lehettek szerda kora délután az M5-ös autópályán a főváros felé tartó autósok. Bebe álldogált zavartan az út szélén lerobbant autója mellett.
Valószínűleg a legmérgesebb, legfrusztráltabb kanadai, mellette pedig a világ feltehetőleg legkorrektebb zenekritikusa. Adam Buckley és Anthony Fantano.
A gyilkos kórral küzdő gyerekeknek ad reményt és hitet az a 13 sportoló, aki húsz érmet hozott el a varsói Onko-Olimpiáról. Rosszindulatú daganatból kigyógyultak vettek részt a versenyen.
Ötmillió forintos fődíj! Több száz azonnali nyeremény! Sőt, a Top Shop fantasztikus termékeiből akár 60 százalékos árengedmény! Mindez csak Önre vár a Bors szeptember 1-jén induló, új játékában.
Számítógépe nincs, de sokszor mutatták már neki azokat a mémeket, amelyeken ő szerepel. Pásztor Erzsi azt mondja, a virtuális közösségi életből sajnos kimaradt.
Szeptemberben újrakezdik a kutatást a márciusban eltűnt malajziai utasszállító repülőgép után. Ennek tervéről tanácskoztak csütörtökön Canberrában ausztráliai, malajziai és kínai kormánytagok óvatos derűlátással.
Budapest - Molnár Ferenc Caramel (32) végre egy csodaszép kislány édesapja lett! Az énekes és kedvese, Szilvi (21) februárban erősítette meg a jó hírt, hogy szülők lesznek.
Tandíjra gyűjtött az a fiatal diáklány, aki Amszterdam belvárosának egyik forgalmas terén anyaszült meztelenül szaladt végig egy filmes stáb kíséretében.
A jeges őrület vagyis az Ice Bucket Challenge az elmúlt időszakban az egész világon népszerű lett. Egy skót településen például annyian vállalták be a hidegvizes zuhanyt, hogy egyszerűen elfogyott az ívóvíz.