A szocialista Burány Sándor jó főpolgármester-jelöltnek tartja Falus Ferenc volt tiszti főorvost. Az országgyűlési képviselő erről kérdésre válaszolva beszélt más témában tartott keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az MSZP, a DK, az Együtt-PM, a Liberálisok és egy civil szervezet, a Lokálpatrióták veszprémi közös képviselőjelöltjeit mutatta be kedden a szervezetek polgármesterjelöltje.
Roszen Plevneliev bolgár elnök kedden az állami televízióban elmondott beszédében bemutatta az új ügyvivő bolgár kormányt, amelynek fő feladata az október 5-i előre hozott választások megszervezése lesz.
Az elmúlt hónapokban tömegesen érkeztek Franciaországba illegális bevándorlók, elsősorban eritreai menekültek Olaszország irányából - írta kedden a Le Figaro című francia napilap.
Ausztrália korlátozná állampolgárainak a terrorizmus melegágyainak számító országokba, köztük Szíriába és Irakba utazást annak a törvénytervezetnek a részeként, amelyet a hazai iszlám szélsőségesek által jelentett fenyegetés megfékezésére dolgoztak ki.
A legnépszerűbb retroelőadók lepik el augusztus végén Magyarországot, olyan sztárokat sikerült a Hungaroringre csábítani, mint David Hasselhoff, Samantha Fox, Sabrina, Haddaway, a 2 Unlimited és a Vengaboys.
Az utcai járőrszolgálat fokozásával, az utak fejlesztésével és más intézkedésekkel is javítják Pécsen a közbiztonságot - jelentette be a baranyai megyeszékhely fideszes polgármestere kedden.
Elhatárolódott a romániai elnökválasztási kampánytól a román ortodox egyház, amely felkérte a politikusokat, ne használják fel kampánycélokra az egyházat és a hit kérdéseit - írta kedden a román média.
Állatvédők sortűz alá vették a tiencsini állatkertet. A park egyik tigrise ugyanis gyakorlatilag csak csont és bőr, de a gondozók szerint egy ritka emésztési betegség, és nem a rossz ellátás miatt néz ki ilyen sokkolóan.
Felakasztotta magát munkahelyén Szaszai Josiki tekintélyes japán tudós, egy úttörő jellegű őssejtkutatásról januárban közzétett, ám később hamisnak bizonyult és ezért visszavont tanulmány társszerzője.
A területalapú támogatás - 150 ezer euró feletti - elvonása főként azokat a gazdaságokat lehetetleníti el, amelyek végigcsinálták a rendszerváltás utáni nehéz éveket - mondta Nagy Tamás.
A pécsi buszközlekedési vállalatnál működő Független Demokratikus Szakszervezet (FDSZ) kampányt indít, hogy közelebb hozzák egymáshoz a dolgozókat és az utasokat.
A szicíliai maffia mindig arról volt híres, hogy a lehető legkevesebbet lehetett tudni a vezetőik életviteléről. Az olasz alvilág újkori urai ezzel szemben minden létező közösségi oldalon kérkednek vagyonukkal.
Egy hajszálon múlt annak a nőnek az élete, akit a Bahamákon gázolt el egy felelőtlen jet-skis. A mázlista turista egy karcolás nélkül úszta meg a horrorisztikus balesetet.
Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a magyar gazdaság folyamatosan gyengül, miközben a kormányközeli offshore-lovagok pozíciója erősödik, már miniszter is került ki ebből a körből.
Nem meglepő a spanyol középpályás döntése. A 34 éves, 133-szoros válogatott Xavi azt mondta, csalódott, mert az előző idényben sem klubcsatának, sem a válogatottnak nem tudott hasznára válni. A Barcelonában még marad, mert az új edző, Luis Enrique rábeszélte a maradásra, … Folytatás
Tizenhat televízió és nyolc rádió műszaki fejlesztését támogatta az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a nyertesek közel 65 millió forintot költhetnek el.
A baloldal legújabb főpolgármester-jelöltje, a volt országos tiszti főorvos (MSZP-s riválsa, Horváth Csaba szavaival élve: egy nagyon tiszteletreméltó nyugdíjas köztisztviselő), Falus Ferenc beleállt a kihívásba. Az MSZP ma dönti el, hogy támogatja-e vagy sem.
Oroszországból több órás tüzérségi támadások érték az elmúlt 24 órában az ukrán fegyveres erőket - közölte keddi kijevi sajtótájékoztatóján Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője.
A 21 éves thaiföldi béranya decemberben szült ikerpárt, a Down-kóros kisfiút azonban az ausztrál család nem vette magához, csak az egészséges kislányt.
Atlanta — Egy titkos szérummal gyógyították meg a két amerikai ebolás fertőzöttet? A CNN értesülései szerint dr. Kent Brantly (33) és Nancy Writebol (59) egy olyan vakcinából kapott, amelyről eddig még csak szó sem esett a hetek óta tartó járványról szóló tájékoztatókban. Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet egyik munkatársa a hírcsatornának beszélt a ZMapp nevű szerről, amely láthatóan…
Minden idők ebolajárványa pusztít Afrikában!!! Félelmetes, nem? Azért beszarni nem kell, hogy mást ne mondjak, hasmenésben kétszer annyian halnak meg naponta, mint ebolában eddig összesen.
Furcsa dolgokat kötnek ki egy-egy futballista szerződésében. Luis Suárez Barcelonába kerülése alkalmával vállalta, hogy a jövőben nem harapdálja ellenfeleit. Ez csak egy a sok hülyeség közül.
Ahogy Hitlerrel és Sztálinnal szemben sem működött a békülékenység, úgy Putyinnal szemben sem fog, véli Adam Michnik és Peter Wolodarski. A két ballib főszerkesztő nyílt levélben sürget Putyin-ellenes összefogást. A jobboldali Németh államtitkár nem enné annyira forrón a szoljankát.
Lekapcsolja 48 órán belül teljes hálózatát az Oroszország által megszállt és bekebelezett Krím félszigeten Ukrajna három legnagyobb mobilszolgáltatójának egyike, az MTSZ Ukrajina.
Minden harmadik fogyasztást nem számláznak, csak az alkoholt ütik be a pénztárgépbe és még számtalan apró trükk, amivel eltitkolják a bevételt éppen a legdrágább belvárosi vendéglátóhelyek. Az akció célja, hogy véget vessen a vásárlókat megtévesztő visszaéléseknek.