A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint növekedési szempontból az idei esztendő az elmúlt évekhez képest kiugróan jó lesz. Ezt főként a választási gazdaságpolitika és az EU-támogatások beömlése következtében átmenetileg jelentősen emelkedő belföldi kereslet magyarázza. A következő években azonban újra lassulni fog a dinamika. Idén az év egészében a GDP 2,5%-os növekedése várható, vagyis az…
Júliusban január óta a legnagyobb mértékben, közel 7 százalékkal emelkedett a Németországban forgalomba helyezett személygépkocsik száma - közölte hétfőn a KBA (Kraftfahrt-Bundesamt) német szövetségi közúti közlekedési felügyelet.
Kevesen hitték volna Portugáliában, hogy a 145 éves múltra visszatekintő bankárdinasztia hetek leforgása alatt jut a tönk szélére, de most ez is bekövetkezett. Az Espirito Santo család 1869-ben...
Túl vagyunk az első adómentes hiteltörlesztést segítő munkáltatói juttatás-utalásokon, a szakértők szerint az ősztől mind több cégnél bevezetik a juttatási formát. Sok devizahitelesnek ugyanakkor érdemes az év végéig kivárni és csak az elszámolások után kérni a juttatást cégétől.
Továbbra sem minden magyar húsüzemnél oldották fel az orosz hatóságok a húsimport-korlátozást. Külön gondként jelentkezik, hogy Moszkva immár az EU szankciók miatt is "büntetheti" a magyar húscégeket.
A Hankook Tire Magyarország Kft.-nél tapasztalt munkavállalókat érintő jogtalanságok ellen tiltakozott több, országos szakszervezeti tömörülés hétfőn, a gumigyártó cég rácalmási telephelye előtt.
A Diplomamentő program képzőknek szóló ajánlati köre lezárult, az első nyelvi képzések várhatóan augusztus végén indulhatnak el a keret-megállapodások megkötését követően - közölte az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit (OFA) Kft. ügyvezetője.
Mintegy ötven millió forintos uniós támogatásból kompetenciafejlesztő projektet valósít meg a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VKDSZ) - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
Hogyan lehet igazolni a biztosításban töltött időt, valamint az abból származó kereseti adatokat, ha azok nem szerepelnek a társadalombiztosítási nyilvántartásban?
A múlt heti jelentős árfolyamveszteségek után emelkedéssel zárult a hétfői kereskedési nap, ugyanakkor a megindult korrekciót fékezte a Fed várható kamatemelésével kapcsolatos befektetői bizonytalanság.
Mobil eszközök, közösségi média, adatbányászat, videokonferencia, virtuális valóság, blogok, tweetek: az új információs technológiák már begyűrűztek a cégek mindennapjaiba is. Mennyire alakítják át az új informatikai trendek a cégek életét? A felsővezetés vagy az alkalmazottak feladata ezekben naprakésznek lenni?
A fővárosban és Pest megyében lakók nem szívesen utaznak egy munkahely miatt. A vidékiek igen. Az autóiparban és az irodákban kölcsönzik a legtöbb munkaerőt.
A kínai szolgáltatóipari szektor aktivitását mérő, a HSBC Bank kezelésében lévő index, a közel kilenc éves történetének legalacsonyabb szintjére csökkent júliusban.
Az igen rosszul sikerült előző hetet követően, tegnap már a megnyugvás jelei voltak láthatóak az amerikai piacokon, a vezető indexek mérsékelten erősödtek. Az ázsiai tőzsdéken ma reggel ugyanakkor...
A Wall Street két éve nem látott eséssel zárta az előző hetet, az előző hónapokban látott rali után korrigáltak a részvényindexek. A múlt heti adatdömping után ezen a héten is lesz mire figyelni, az...
Japán újabb szankciókat vezetett be kedden Oroszország ellen, amiért Moszkva nem tett lépéseket az ukrán válság enyhítésére - közölte a Kyodo japán hírügynökség.
Jöhetnek még fontos jogszabályi változások, amelyek a reklámipart érintik - jelentette ki a Napi Gazdaságnak adott interjújában L. Simon László, a reklámadót egyéni képviselői indítványként benyújtó...
Nem tartja vonzónak a Deutsche Telekom menedzsmentje az Iliad ajánlatát, amelyet a DT amerikai leányvállalatára tett, írja a Reuters. Szakértők szerint az Iliad emelheti a tétet, ezzel pedig igazi...
960 millió dolláros kompenzációt fizet részvényeseinek az AIG, elkerülve akár egy 100 milliárd dolláros értékű pert - írja a Financial Times. Az érintett részvényesek még a biztosító...
Meglepően gyenge adatot közölt Kína szolgáltatói szektorával kapcsolatban az HSBC bankház. A Markit pénzügyi adatszolgáltatóval közösen végzett felmérésük szerint meredeken lassult a szektor üzleti...
Már a Szerencsejáték Zrt. értékesítői ismerkednek az EuroJackpot szabályaival. Drágább lesz, mint a lottó, de többszörösét lehet nyerni - írja a Világgazdaság....
A BMW a német autógyártók között utolsóként ma tette közzé második negyedéves számait, így kiderült: a bajorok továbbra is kilinccsel előre száguldanak. Arról ugyan már a korábbi híradásokból tudni...
Júniusban 1,3 százalékkal magasabb volt a kiskereskedelmi forgalom volumene, mint egy évvel korábban. Az éves növekedés üteme alacsonyabb, mint az előző hónapokban megszokhattunk, utoljára egy éve...
A Credit Agricole második negyedéves számait most tette közzé, éves szinten az árbevétel 6,1%-kal, míg a profit 97,5%-kal esett vissza. Utóbbira azért kerülhetett sor, mert a bajba jutott portugál...
Nem olyan egyértelmű a válasz arra, mennyivel bővült a magyar kiskereskedelem: a trafikok és az online kasszák miatt pontosabbak az adatok, de nehéz az összehasonlítás. Egy biztos: a kiskereskedelmi forgalom júniusban is nőtt az új és a régi módszertan szerint is.
A kiskereskedelmi forgalom volumene 3,8 százalékkal nőtt júniusban az egy évvel korábbihoz képest a nyers és a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint egyaránt - jelentette kedden a forgalomra vonatkozó első becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A kiskereskedelmi forgalom volumene 3,8 százalékkal nőtt júniusban az egy évvel korábbihoz képest a nyers és a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint egyaránt - jelentette kedden a forgalomra vonatkozó első becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A BMW a német autógyártók között utolsóként ma tette közzé második negyedéves számait, így kiderült: a bajorok továbbra is kilinccsel előre száguldanak. Arról ugyan már a korábbi híradásokból tudni...
A tegnapi amerikai piaczárást követően illetve kedden reggel újabb vállalati gyorsjelentések érkeztek. A társaságok többsége az elemzői várakozások tükrében kellemes meglepetéssel szolgált, és nem...
Nő a banki hitelek iránti kereslet, és lassan enyhülnek a hitelezési feltételek az USA-ban - állapítja meg a Fed hétfőn közzétett felmérése. Eközben a brit HBSC elnöke aggodalmát fejezte ki a banki...
Piaci szakértők alacsony forgalmat várnak ma a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe emelkedéssel, a BUX 10,72 pontos emelkedéssel, 17 666,41 ponton nyitott. A hétfői záró értékéhez képest 0,06 százalékkal erősödött.
Az ingatlan vételára mellett még több százezer forintot kell kifizetnünk egy lakás vagy ház megvásárlásakor, amivel szintén kalkulálni kell. Az eladáskor pedig az adózásra kell figyelni, 5 éven...
A soron következő előadásunkon a sikeres devizakereskedési szemléletmódot, illetve a devizakereskedés alapjait ismerhetik meg a résztvevők. Előadónktól megtudhatja, mely tényezőkre kell figyelnie a...
A hazai kis- és közepes vállalkozások 40 százaléka elsősorban a költségeket vizsgálja az ingatlancélú finanszírozási termékekről való döntéskor, 20 százalékuk pedig a leginkább az adott projekt sajátosságaira szabott ajánlatokat keresi – derül ki az OTP Ingatlanlízing Zrt. friss felméréséből.