A tankönyvek rendben érkeznek az iskolákba, áruk átlagosan húsz százalékkal csökkent és a diákok hatvan százaléka ingyen kapja azokat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkársága ellenzéki sajtónyilatkozatokra reagálva.
A kétmilliárd forintot meghaladó beruházás keretében Balatonlelle két településrészén, Irmapusztán és Rádpusztán, valamint Balatonbogláron és Fonyódon oldják meg a szennyvíz elvezetését és tisztítását.
Nincs már messze, hogy a chemtrail és a haarp is a mainstream magyar politika részévé váljon. Kövér László beszélt a Polgárok Házában a polgári körökről.
Szörnyű módon végzett négyéves kisfiával egy orosz házaspár. A szülők azt állítják, annyira részegek voltak, mikor megölték a gyereket, hogy nem is emlékeznek semmire.
Szerdától ismét közlekednek a 42-es villamosok Budapest XIX. kerületében, mivel hamarosan befejeződik az Ady Endre út felújítása - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Nemcsak a Fidesz politikai közösségét, hanem az egész nemzet életét is előbbre vitte a polgári körök mozgalma és az ennek otthonául szolgáló Polgárok Háza - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden Budapesten, a Polgárok Háza megnyitásának 10. évfordulója alkalmából rendezett évadnyitó esten.
Megint fontos statisztikákat adott ki a pornhub, a világ egyik legnagyobb pornóvideós oldala. A legtovább például a Blackberry telefonos userek maradnak az oldalon, és a leszbikus videókat pedig tabletről nézik szívesen az emberek. Hasonló statisztikák Magyarországról errefelé.
Június óta újra többségi tulajdonosa a Strategopolis Kft.-nek, aminek alapítója és ügyvezetője volt, mielőtt kormányszóvivő lett. A Fidesz kormányzása alatt a cég – függetlenül attól, hogy Giró-Szász benne volt-e, vagy sem – szépen kapta a kormányzati és a fideszes megbízásokat. (napi)
Áll a bál a Mercedes-csapatnál. A két pilóta már nemcsak a pályán, hanem azon kívül is egymásnak ugrott. Toto Wolff istállófőnök megelégelte a vb-címet veszélyeztető balhét, és visszahozná a csapatutasítást.
Budapest – Micsoda? Törvényes fizetőeszköz, amely láthatatlan, nem bocsátotta ki semmiféle nemzeti bank, és mégis létezik? Igen, ez a bitcoin nevű digitális pénz, amely, úgy fest, Magyarországon is hódító útra indul.
A szövetség szerint felveti a hanyag vagy hűtlen kezelés gyanúját, hogy a Magyar Nemzeti Bank a piaci árnál drágábban, 18 milliárd forintért vásárolta meg az ingatlant - közölte Pápa Levente, az ellenzéki szervezet gazdaságpolitikusa.
Az Interpol a világ 188 országára adott ki körözést a mérlegfőösszeg alapján Bulgária negyedik legnagyobb kereskedelmi bankja, a Corpbank tulajdonosa ellen.
Egy nagyszabású búvárexpedíció azt állítja, hogy Mianmarban egy folyó mélyén megtalálták a világ legnagyobb harangját, a majdnem 300 tonnás legendás Dhammazedi-harangot, amelyet az 1600-as évek elején loptak el a burmai buddhisták legszentebb templomából, a Svedagon pagodából.
A horvát gazdasági minisztérium azt állítja: a Mol-INA-ügyben eljáró választottbíróság kimondta, hogy Horvátország bebizonyította, a vitatott megállapodásokat korrupt módon kötötték meg, azok érvénytelenek és semmisek.
Halottnak nyilvánítottak egy jordániai férfit, majd annak rendje és módja szerint el is szállították a hullaházba. A hűtőkamrában azonban visszatért belé az élet, de olyan hideg volt, hogy halálra fagyott.
Súlyos állapotban van az a férfi, akit azután szállítottak kórházba, miután Floridában megmarta egy krokodil. A ragadozó éjszaka támadt az úszkáló szerelmespárra.