A hallgatói hitelrendszert működtető Diákhitel Központ (DK) Zrt. 2014 első fél évét nulla forint mérleg szerinti eredménnyel zárta, a társaság az első hat hónapban bruttó 8,9 milliárd forint hitelt folyósított - derül ki a DK féléves jelentéséből.
A magyar kormány "teljes mellszélességgel" a külhoni magyarság autonómiatörekvései mögött áll - mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a külképviseleti vezetők értekezletén hétfőn a fővárosban.
Détár Enikő és Rékasi Károly 85 milliós ingatlanjára nem jönnek a vevőjelöltek, pedig gyönyörű az otthon. A házaspár azonban nem enged, a szakember szerint a pénzük így sokáig benne állhat.
Budapest — Legkésőbb holnap eldől, lesz e tisztán havi 40 millió forintot kereső focistája az NB I-nek. 48 órás gondolkodási időt, s ekkora fizetést kért Alessandro Del Piero (39), akinek testvére ügyvédeivel tegnap egyeztetett a piros-feketék képviselője.
Kérdéses, hogy valóban James Foley amerikai újságíró kivégzését ábrázolja-e az a videó, amelyet az Iszlám Állam nevű szélsőséges milícia tett közzé a múlt héten - írta bűnügyi vizsgálati szakértők véleményét idézve a The Times című brit napilap hétfői száma.
Kínos szituációba keveredett nyaralása alatt Kárász Robi. A műsorvezető azért elégedetlenkedett egy négycsillagos szállodában, mert a többi vendég megette előle a virslit.
Az egyik testvérnek járt kártalanítás, a másikat a rendőrség elutasította. Az izsáki őrsön agyonvert Bara József öccse perre vitte követelését, a Kecskeméti Törvényszék hamarosan tárgyalást ír ki. Hárommillió forint a tét.
Az egyik napilaphoz eljuttatott fotók szerint Hujber Ferencet annyira megviselte Bajor Imre halála, hogy két autó között, a földön ülve könnyezett, a temetésre mégsem ment el. Kiderült, nem akarta magára vonni a figyelmet.
Fél a repüléstől, mégis órákat tölt a levegőben Dobó Kata úgy, hogy kezében lesz a magassági kormány. A színésznő ugyanis egy huszonnégy részes sorozatban alakít pilótát.
Budapest – El nem mozdulna Hanna (12) betegágya mellől nagymamája, akinek hamarosan a legborzalmasabb hírt kell elmondania unokájának: a kislány soha többet nem ölelheti magához szüleit. Bár a kiskamasz hosszú percekig ülhetett halott szerettei mellett az autóban, Hanna nem tudhatta, hogy szülei szörnyethaltak.
A vállalkozások szeptember 1-jétől már csak online pénztárgépet használhatnak. Az átállást elmulasztó céget akár egymillió forintig terjedő mulasztási bírsággal is sújthatja az adóhatóság, és emellett az üzlethelyiséget is lezárhatja 12 napra - figyelmeztet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Pásztó ― Bár Dömsödi Gábort (57) 5 millió forintra pereli korábbi üzlettársa, barátja, Hajdú Péter, a pásztói polgármesterjelöltet ez a legcsekélyebb mértékben sem zavarja. Sőt a tévés kulisszatitkokat kipletykáló, viszonylag gyorsan bestsellerré vált botránykönyvével (Friderikusz és Hajdú serpája voltam) kampányol önmagáért a helyi bolhapiacon.
„Tizennyolc évesen megváltozott minden. Anyámnál betelt a pohár, elege volt a rendszerből, a szülői presszióból, és végre megtalálta a párját. Összeházasodott egy magyarországi férfival, és úgy tervezte, miután leérettségiztem, Magyarországra költözünk.
Budapest — Huszonhat évnyi együttélés, és 16 év házasság után elválik feleségétől Sváby András (46). A Blikk úgy tudja, az egykori műsorvezető kilépett a házasságából, s azóta már új párra is talált, akivel össze is költözött.
A vállalkozások szeptember 1-jétől már csak online pénztárgépet használhatnak. Az átállást elmulasztó céget akár egymillió forintig terjedő mulasztási bírsággal is sújthatja az adóhatóság, és emellett az üzlethelyiséget is lezárhatja 12 napra - figyelmeztet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Elrabolták a menyasszonyt! Egy több mint százfősre tervezett lakodalom maradt el Szekszárdon, mert lába kélt az arajelöltnek. A hölgyet nem a tréfás kedvű ünneplők, hanem a rendőrök vezették el. - értesült a borsonline.hu.
Képek a baleset helyszínéről az M0-s autóúton Vecsés közelében, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon, ahol egy magyar, egy lengyel és egy orosz rendszámú kamion ütközött össze. A magyar kamion vezetője beszorult a fülkébe, a tűzoltók emelték ki, állapota súlyos.
Kettőszázhuszonöt éve, 1789. augusztus 26-án adta ki a francia Nemzetgyűlés az emberi jogokról szóló világtörténelmi jelentőségű deklarációját. Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata a francia forradalom alapvető dokumentuma, amely meghatározta az emberek egyéni és közösségi jogait, s amely első jelentős lépés volt az 1791-es alkotmányhoz vezető úton. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának…
Csaknem 30 ezer tonna mérgező csirkelábat foglalt le a kínai rendőrség, a közkedvelt csemege gyártói illetve forgalmazói közül 38 embert őrizetbe vettek - jelentette a kínai média hétfőn.
A hatóságok konkrét bizonyítékok nélkül szinte képtelenek fellépni a Szíriában és Irakban harcoló brit dzsihádistákkal szemben - vélekedett Boris Johnson, London polgármestere a The Telegraphnak adott interjújában, majd egy radikális javaslattal is előállt. A városvezető nincs egyedül, a szigetországban egyre komolyabb fenyegetést jelentenek a Szíriából és Irakból tucatjával visszatérő iszlamista…