A vizsgálat tényét a digitális területért felelős uniós biztos, Neelie Kroes szóvivője, Ryan Heath jelentette be. A brüsszeli testületet aggasztja, hogy az új adó milyen hatással lehet a média szabadságára Magyarországon. Csütörtökön az Európai Kiadók Tanácsa és a Kereskedelmi Televíziók Szövetsége is jelezte, … Folytatás
Bárki megtekintheti a kecskeméti városháza dísztermének renoválásakor előkerült, 1944-ben készült falfestményt, amely Horthy Miklós kormányzó 1920-as látogatását örökíti meg.
Az ívet még nem láttuk, ezért nem tudjuk, hogy azon a ‘Kizavarjuk-e a cigányokat a városból?’ kérdés szerepelt-e. A Fidesz érthető, hogy ilyen polgári kezdeményezéshez nyúl, hiszen egyrészt csak ötödik éve vezetik az országot, másrészt a miskolci képviselő-testület fideszes többsége … Folytatás
Egyedül kell felnevelnie gyermekét annak a 15 éves lánynak, aki terhesen vesztette el párját – a nála alig 2 évvel idősebb fiú ugyanis egy szerencsétlen balesetben életét vesztette.
A Magyar Művészeti Akadémia meghívásos pályázatot ír ki, amire Medgyes Piroskát gazdasági, míg Szegő Györgyöt művészeti vezetőnek kérik fel. Ha ők ketten jó pályázatot adnak be, akkor ővék a Műcsarnok irányítása. Ez ám a verseny. (Válasz.hu)
A meleg, párás időjárás miatt a kórokozók gyorsabban szaporodnak, ezért nem mindegy, hol és hogyan tároljuk élelmiszereinket. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának szakemberei elárulják, hogyan lehetünk elővigyázatosak.
Heló and Willkommen! Nem baj, hogy idejössz , mert kell a pénzed. De ha már idejössz, légy szíves ne viselkedj úgy, mint egy hülye turista. New York, London ás Párizs már rég megfogalmazta saját turista-egyszeregyét. Íme a 10 legfontosabb tanács a Budapestre látogatóknak.
Budapest — Jobbkor nem is jöhetett volna a Blikk-nyeremény Nagy Istvánné Máriának (64)! Az asszony éppen a napokban beszélgetett a lányával, ideje lenne elmenni egy wellnesshétvégére, mondjuk Zalakarosra. Képzelhetik, mennyire örült Mária, amikor kiderült: vágya máris teljesülhet.
Cuiabá — Fabio Capellónak (67) van a legtöbb „keresnivalója" a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon. Az oroszok szövetségi kapitánya egy kategóriában már vébéaranyérmes, évi 2,5 milliárd forintnyi össszegével magasan az övé a legjobb fizetés az edzők között.
Brentwood - Mivel most két filmet is forgat Naomi Watts (45), nélküle bicikliznek apjukkal fiai, pedig édesapjuk, Liev Schreiber (46) sem kevésbé elfoglalt.
15 perc alatt öt olyan kormánykritikus hír ment le a műsorban, ami egy hónapja még elképzelhetetlen lett volna. A miniszterelnök apjának cége is előkerült. A kormány szerint elfogadhatatlan a csatorna bosszúja.
A jövő héttől már forog Kern András (66) új filmje. A Vámos Miklóssal közösen írt Gondolj rám című alkotás felvételeire összesen 35 napja van a művészeknek. Kern, aki társforgatókönyvíróként, rendezőként és színészként is jegyzi a filmet, egy halálos beteg orvost alakít.
Ottawa - Céline Dion (46) lecserélte férjét! Az énekesnő és férje, René Angélil bejelentette, hogy szétválnak útjaik, de csak szakmai téren intenek búcsút egymásnak.
Budapest — Farkas Zsolti (16) Az ének iskolájának tavalyi győztese és az idei döntős Varga Vivien (14) közös fotója, no meg a szívecskék árulkodnak arról, hogy a barátságnál is több, talán szerelem szövődik a két fiatal között.
Budapest — Máris szerelembe esett VV Zsolt (20). A ValóVilág egykori játékosa a villában még lakótársával, Dorkával (20) alkotott egy párt, a románc azonban nem tartott sokáig.
Budapest — Finoman is szólva kiakadt Tarlós István budapesti főpolgármester, mivel minden olyan támogatás veszni látszik, amelyekre alapozva az elmúlt pár hónapban kampányolt, tudta meg a Blikk.