Csaknem ötven együttes, illetve énekes, köztük Bonnie Tyler és a Boban & Marko Markovic Orchestra is fellép a szerdán kezdődő alsóörsi Harley-Davidson Open Road Festen, amelyet tizenötödik alkalommal rendeznek meg.
A magyarországi lakóépületekben, főleg panelházakban még mindig 150-200 ezer négyzetméternyi szórt azbeszt található, a mentesítés mintegy 20-25 milliárd forintba kerülne és 30 ezer ember veszélyeztetését szüntetné meg. Ezt mihamarabb el kellene végezni - közölte a Magyar Azbesztmentesítők Szövetsége az MTI-vel.
Zsebkendőket előkészíteni! :) Mit érez egy férfi abban a pillanatban, hogy megszületett az első gyereke? (Vagy a második, harmadik?) Nyilván rengeteg mindent egyszerre. David Young fotóművész arra vállalkozott, hogy elkapja az apává válás pillanatait. Április 23. és 26. között a londoni Chelsea and Westminster Hospital szülészetén fotózott olyan férfiakat, akiknek éppen kisbabájuk született.…
A Két cica konyhája bloggerének receptje csak nálunk! Berzselics Ildikó, a Két cica konyhája blog szerzője az Éva Konyhában is bemutatkozott. Néhány hétig rendszeresen küld nekünk recepteket. Most egy különleges tőkehalkrémmel lepett meg minket, amely a szezon kedvenceit, a spárgát, az újkrumplit és a turbolyát is felvonultatja. A tőkehalkrémhez Hozzávalók: 400 g tőkehal 4 evőkanál tejszín 4…
Van igazság az ismert közmondás mögött? Most kiderül. Teher alatt nő a pálma, tartja a régi latin mondás. A szállóige jelentése: az ifjakat bátran terheljük nehéz feladatokkal, mert formálódó személyiségük a próbatételektől válik igazán erőssé. Ebben kétségtelenül van igazság, bár a pszichológusok óvatosságra intenek: ha túlzott követelményeket támasztunk a gyerekkel szemben, keménykedésünkkel…
...és Pharrell Williams dalt írt belőle. Nézzétek! Pharrell Williams mostanában mindenütt ott van. Ha ír egy dalt arról, hogy ő happy, abból cunami lesz. Ha ő énekel a maszkos francia dj-k számában, a sláger besöpri az összes zenei díjat és még Paul McCartney is arra ropja a Grammy-gálán. Persze mondanunk sem kell, hogy a furcsa kalapos csávó rendszeresen ír számokat más sztároknak. Amik aztán…
A megfelelő vérkeringés és az erek rugalmassága kucsfontosságú egészségünk megőrzésének szempontjából, mivel az összes szervünk működését érinti! Az Életkristály étrend-kiegészítő cseppek olyan piros gyümölcsök és zöld tea koncetrációja amely a bennük található polifenolokon keresztül fejtik ki előnyös hatásukat az érrendszerre. A polifenolok ugyanis gátolják a vérben lévő koleszterin és egyéb…
Nem árt, ha már most teszünk azért, hogy a közelgő nyaralásról lehetőleg csak szép emlékeink maradjanak. A nyaralás alatt, vagy hazaérkezés után kezdődő hasmenés felnőtteknél többnyire inkább csak kellemetlen, de gyermekeknél, időseknél akár kórházi kezelést igénylő kiszáradást is okozhat. A megelőzésben a probiotikumok szedése is segíthet.
A walesi herceg már tizenvalahány éve rendszeresen megfordul Romániában és saját nyaralója is van itt. Az nem újdonság, hogy Károly walesi herceg gyakran előfordul Erdélyben és Románia más tájain. Már a 90-es években felfedezte magának a környéket és azóta rendszeresen kampányol a helyi (elsősorban) szász falvak és ortodox templomok állagmegőrzéséért, illetve lerombolásuk ellen. A herceg…
Íme 10 klisének számító jótanács az élethez, amikről mindig mindenki elfeledkezik! Fotó: photl.com 1. Aki mer, az nyer Valahol mindenkinek el kell kezdeni, avagy a legsikeresebbek is kezdték valahol. Néha nem csak hogy érdemes, de kell is kockáztatni! 2. Ép testben ép lélek És itt most nem csak a rendszeres sportra, egészséges táplálkozásra, hanem az agyad, lelked táplálására is gondolunk.…
Akár túl sokat, akár túl keveset alszik, egy friss vizsgálat eredményei alapján idős korára valószínűleg memóriazavarai lesznek. A kutatók szerint a szellemi frissesség hosszú távú megőrzését napi 7 óra alvással biztosíthatjuk.
A magyar gyerekek túl sok cukros italt fogyasztanak, kevés friss gyümölcsöt és zöldséget esznek, nem mozognak és nem alszanak eleget - derült ki egy nyolc országban végzett európai kutatásból, amelynek magyar résztvevői közül minden hatodik gyermek túlsúlyosnak, illetve elhízottnak bizonyult.
Még a válogatós kisgyerekek is megtaníthatók az új zöldségfélék elfogadására, evésére, ha kétéves koruk előtt rendszeresen kínálják őket - állapította meg a Leedsi Egyetem tanulmánya.
A hagyományoknak megfelelően a Szent Korona Cukrászda ad otthont az Év fagylaltja versenynek Soltvadkerten, ahol hétfőn több mint félszáz fagylalt közül választja ki a győztest a zsűri.
A mellrák kockázatát növelő BRCA2 génmutáció és a dohányzás együtt "óriásira fokozza" a tüdőrák kialakulásának esélyét - állapította meg egy nagyszabású brit kutatás.
Egy? Kettő! Sőt, ilyen áron akár három! :-) Megérkezett a Deichmann nyári kollekciója, nézd csak: Egy toll és más semmi... Mi rajongunk ezért a modellért. Tudtad? A Deichmann-nál webshop is létezik! Natúr színű szandál szinte bármihez megy. Hm, szite már króm. Még egy partin is jól mutatna! Kész, a szegecsek idén is kihagyhatatlanok! Klikk ide a további modellekért!
A legegyszerűbb út a gyümölcstől a lekvárig! Plusz ingyenes címke tervező program és lekvár recept applikáció! Sokunkban még él az emlék az órákon át tartó lekvárfőzésről nagymamáink konyhájában, szinte érezzük a Nagyi lekvárjának ízét, illatát. Most itt az alkalom, hogy kicsit újítva, gyorsabban és egyszerűbben, de a régi szokást megőrizve elkészítsük a családunk kedvenc házi lekvárját. Az…
Érezhetően megnövekedett az igény az elmúlt években a randevú- és párkapcsolati tanácsokat nyújtó szakemberek iránt Kínában, egyre több fiatal próbál így párt találni magának.
Nem lennénk a kínai üzletember helyében! A People magazinban olvastuk először a hírt, hogy egy Chen nevű kínai üzletember nem hagyhatja el Dél-Koreát, miután a négyéves kisfia egy filctollal alaposan összefirkálta az útlevelét: Mint látható, a kínai útlevélen különböző ember- és állatfigurák díszelegnek, valamint fák, felhők és a kedves apuka némileg meggyarapodott arcszőrzettel. Túl sok…
Manapság nem elképzelhetetlen! A távirányító kétségtelenül egy kifejezetten népszerű, mondhatnánk nélkülözhetetlen elektronikai eszköz, amely forradalmasította a TV nézést. Manapság elképzelhetetlen lenne, ha a TV készülékekhez, Hifikhez és egyéb szórakoztató elektronikai eszközökhöz nem kapnánk távirányítót, pedig lehetséges, hogy a jövő ezt hozza majd. Ne ijedjen meg senki, ugyanis a…
A változókor kezdetén nem csak testi tünetek és változások jelentkeznek, mint amilyenek a hőhullámok, a hajhullás vagy a hüvelyszárazság. A nők életének ezt a szakaszát lelki változások is jellemzik.
A Csajok című tévésorozat Adamje megjelenésre nem épp egy Brad Pitt... Adam Driver, aki a Girls (Csajok) című tévésorozatban Lena Dunham pasiját alakítja, kezd komoly nemzetközi tényezővé válni Hollywoodban. Több divatház és -magazin kampányában is modellkedik, sőt, egy romantikus vígjátékot is leforgatott. Pedig amikor először láttuk a Csajokban, akkor ezt nehezen tudtuk volna elképzelni róla.…
Az eseményen 4000 feletti létszámú nevező volt, és 150 induló egyedül vállalta a verseny teljesítését. p { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 120%; } A kirándulóknak kevésbé, de a futóknak ideális időjárási körülmények között zajlott le hazánk egyik legnépszerűbb futórendezvénye, egyben Közép Európa leghosszabb futóversenye és a legnagyobb hazai balatoni tömegsport esemény, az Ultrabalaton.…
A szemölcsök kellemetlenek, és akár veszélyesek is lehetnek. Némelyek maguktól eltűnnek néhány nap alatt, mások akár hónapokig vagy évekig is makacsul kitartanak.
Te vásárolnál egy "kövér" méretezésű pólót? Ugye hogy nem? Pedig egy japán (naná, mi más?!) cég úgy gondolta, jót tesz a biznisznek, ha az unalmas számok vagy S, M, L méretezés helyett előáll valami igazán újszerűvel és frappánssal. Azzal a ténnyel, hogy ez mennyire sértő lehet a vásárlóik számára, nyilván egyáltalán nem foglalkoztak. A Fatyo nevű ruhamárka a következő méretmegnevezéseket…
Újrafotózták a Sports Illustrated szupermodelleket felvonultató címlapját. Plus size modellekkel. Részletek: A Sports Illustrated köztudottan minden évben kirakja a világ legeslegeslegjobb testű modelljét a fürdőruha-különszámának a címlapjára. A magazin erről híres, de idén, a különszám fennállásának 50. évfordulójára még nagyobb dobást ötöltek ki: három szupermodell szerepel a címlapjukon,…
Újrafotózták a Sports Illustrated szupermodelleket felvonultató címlapját. Plus size modellekkel. Részletek és videó: A Sports Illustrated köztudottan minden évben kirakja a világ legeslegeslegjobb testű modelljét a fürdőruha-különszámának a címlapjára. A magazin erről híres, de idén, a különszám fennállásának 50. évfordulójára még nagyobb dobást ötöltek ki: három szupermodell szerepel a…
Ha a miénk lenne mind, csak őket hordanánk! Pályafutásunk során mi még olyan lánnyal nem találkoztunk, aki ne szeretné, és akinek ne állna jól a földet söprő maxiruha. Az alakot jótékonyan körbe ölelő (és elfedő) ruhadarab méltán vált a kedvencünkké: tetőtől talpig felöltöztet, önmagában is mutatós (nem kell azon törnünk a fejünket, hogy mivel párosítsuk), emellett rendkívül kényelmes is. Ahogy…
A mellrák egyre több nőt érint, ám egyre kevesebben halnak bele a betegségbe. Ez a tendencia igen jelentősen kirajzolódik. Magyarországon évente több ezren betegednek meg. Minél korábban felismerik a betegséget, annál jobbak a gyógyulás esélyei.
Sok napsütés, tüzes villányi borok, pazar mecseki táj, nyitott városlakók. Minden, amit tudnod kell, ha Pécsre vagy a környékére utazol. Mi lehet az egyedi hangulatú, pezsgő kulturális élettel teli város titka? A számos itt élő nemzetiség, a sok napsütés, a tüzes villányi borok, a pazar mecseki táj – és persze a városlakók nyitottsága. Évszázadok hagyományai rakódnak itt egymásra, és a város nem…
A chilei bányaomlás túlélői üzennek ebben a videóban a fociválogatottjuknak. Libabőr! Emlékeztek, amikor 2010-ben beomlott egy rézbánya a chilei San Joséban? A baleset során 33 bányász rekedt 700 méterrel a föld alatt, és 18 napot töltöttek ott. Szerencsére mindannyiukat kimentették, és azóta is nemzeti hősként ünneplik őket Chilében – teljes joggal. Most ők szólnak a chilei fociválogatotthoz…
Országos patikanapot tartanak szerdán, az idei rendezvény fókuszában az egészséges táplálkozás, az emésztési zavarok és a fogyókúra egymáshoz szorosan kapcsolódó területei állnak. A tizenegyedik alkalommal meghirdetett esemény országos megnyitója Gödön lesz.
Mit adhat a vidéki élet? Új sorozatunkból kiderül! Legújabb sorozatunkban hazánk legszebb pontjait ismerhetitek meg olyasvalaki bemutatásában, akinek egykor mindene volt a budapesti nyüzsgés, ám aki később a fővárosból vidékre menekült. Hogy mi mindent adott neki a balaton-felvidéki élet? Olvassátok – kiderül! A budapesti turista látványosságok közül az egyik kedvencem mindenképpen a Gellért…
A hüvelygyomba a leggyakoribb nemi fertőzések egyike. A betegség leggyakoribb kórokozói élesztőgombák, azok közül is főként a Candida albicans nevű faj. Melyek a betegség tünetei, és hogyan kezelhető?
Segítség, öregszünk és pont olyanok leszünk, mint az anyukánk! Az Éva szerkesztői osztják meg keserű tapasztalataikat. :) 1. Arra vagy büszke, ha 10 előtt ágyba kerülsz. 2. Hétköznap este buli? Ne már... 3. Egy ideje nem kapcsolsz tovább, amikor háztartásigép-reklámot adnak a tévében, sőt jegyzetelsz, ha valami akciót látsz. 4. Egyre több „létfontosságú" dolgot cipelsz a táskádban. Van köztük…
3+1 jótanács, amit a gyerekednek adhatsz a szóbeli érettségi vizsgák előtt. Fotó: photl.com 1. Mondd el neki, mik az erősségei Kívülállóként lehet, hogy te sokkal tisztábban látod, mik a gyerek erősségei, mint ő maga. Hatalmas löketet kaphat az önbizalma, ha megmondod neki, milyen jó őt hallgatni, amikor beszél, milyen szépen fogalmaz vagy mennyire jól artikulál, vagy mennyire megnyerő például…
A közel-keleti koronavírus fertőzésről, a Guineában és Sierra Leonéban zajló Ebola-járványról, valamint a labdarúgó világbajnokság kapcsán a Brazíliába való utazásról is többen érdeklődnek az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) Nemzetközi Utazás-egészségügyi és Oltóközpontjában.
Új testvérlapunk, a Runner's World teamje is részt vett az egyik legnépszerűbb hazai futóversenyen. A Runner's World futómagazin teszi, hogy egyre jobban érdekel bennünket a futás, vagy fordítva? Akárhogy is, kiadónk számos munkatársa részt vett a május 31-én megrendezett Ultrabalatonon, A Runner's World team, amelyben a Marquard kiadójának vezetősége és szinte minden magazinja képviseltette…
Skót kutatók DNS analízissel kimutatták, hogy a nyugati társadalmakban élők genetikailag programozottak az alkohol és az egészségtelen ételek fogyasztására - olvasható a Journal of Neuropsychopharmocology egyik cikkében.
A cukorbetegség egyre több embert érint, hátterében pedig különböző okok állhatnak. Míg az 1. típusú, könnyebben kimutatható diabétesz a szervezet rosszul működő védekező rendszerének következtében alakul ki, addig a 2. típusú cukorbetegség kialakulása szinte egyértelműen életmódunk következménye.
Az első tavaszi napsugarak megjelenése óta egyre több gondot okoznak a rosacea tünetei. Piros foltok, makacs bőrpír, gennyes pattanások sújtják azokat, akik ebben a bőrbetegségben szenvednek. Peterman Krisztina, a Dermatica gyógykozmetikusa olyan komplex megoldást kínál, amelynek segítségével a rosacea tartósan kezelhető.
Évente átlagosan 8-10 ezer embernek adnak utazás előtt tanácsot és összesen 12-13 ezer oltást adnak be az Országos Epidemiológiai Központ Nemzetközi Utazás-egészségügyi és Oltóközpontjában.
Magyarországon először alkalmaztak úgynevezett műtüdőt egy légúti daganat eltávolítása közben, az április végén végrehajtott beavatkozás sikerrel járt, a beteg azóta hazamehetett és panaszmentes - közölte az Országos Onkológiai Intézet (OOI) kedden az MTI-vel.