2014. július 5. szombat

júl. 5
0:18
A vébé legszebb jelenete (444.hu)
David Luiz a győztes negyeddöntő után tapsot kért a nézőktől a hősként távozó James Rodrigueznek.
júl. 5
2:30
Inti: Bombajó a csapatom! (Blikk)
Az édesanyja révén Costa Rica-i Krisztián szerint Hollandia ellen már csoda kell.
júl. 5
3:06
Megszületett Erdei lánya (Blikk)
Budapest – Újra apa lett Erdei Zsolt (40)! Az idén tavasszal visszavonult, Madár becenevű profi ökölvívó, aki korábban a Bokszvilágszervezet (WBO) félnehézsúlyú, valamint a Bokszvilágtanács (WBC) cirkálósúlyú világbajnoka is volt, és előbbi szervezet Európa-bajnokaként akasztotta szögre a kesztyűt, Viktor (7) fia után most egy kislánynak örülhet.
júl. 5
3:42
Hagyták meghalni a túladagolt lányt (Blikk)
Szekszárd – Segítségnyújtás elmulasztása miatt emeltek vádat egy testvérpár ellen, akik egy drogos bulin nem hívtak mentőt a túladagolt lányhoz. A lány egy toni nevű szerrel lőtte túl magát.
júl. 5
4:00
Unokájával játszott a szabaduló masszőrnő (Blikk)
Miskolc - „Végre igazi nagymama lehetek" – mondta könnyeivel küszködve a masszőrnő, akit csütörtökön mentettek fel nem jogerősen gyilkosság vádja alól. K. Mártának (54), akkor született fiú unokája, amikor még előzetes letartóztatásban ült.
júl. 5
4:06
Neymar csigolyája eltört, már nem játszhat a vébén (444.hu)
A brazilok legnagyobb sztárját Zuniga rúgta hátba véletlenül. A házigazdák esélyei jelentősen csökkentek, két legjobb játékosuk nem játszhat a németek elleni elődöntőn.
júl. 5
4:18
Új szerelmével mulatott Lovasi (Blikk)
Sopron — Kikapcsolódni érkezett a celebvilág csütörtök este a soproni VOLT Fesztiválra. Lovasi András (47) és húsz évvel fiatalabb kedvese, Földes Eszter (27) ugyan korábban nem kívánt megszólalni a szerelmükről – a Blikk éppen tegnap számolt be róla, hogy a Kiscsillag frontembere és a színésznő egymásba szerettek –, de a nyilvánosság előtt már nem titkolják kapcsolatukat, az este folyamán…
júl. 5
4:18
Örömlány rabolta ki Kefír mozgássérült testvérét (Blikk)
Felment a lány az énekes öccsének lakására, majd kirabolta és bezárta.
júl. 5
4:22
Munkája miatt alig lehet kisfiával Stohl András (Blikk)
Budapest — Reggeltől-estig, és legtöbbször magas sarkúban próbál Stohl András (47), aki nyáron sem áll le egy pillanatra sem. Élete a munka, a pörgés, hiába várja otthon egyhónapos kisfia, András és kislánya, Franciska (6), épp miattuk nem teheti meg, hogy nem dolgozik.
júl. 5
4:36
Puskás Peti szexpartner-keresőre regisztrált (Blikk)
Budapest — Szexpartnerkereső oldalon látható Puskás Peti (29) hirdetése. A profil alapján úgy tűnik, a színész-énekes, akinek egyébként komoly kapcsolata van, mobiltelefonos alkalmazás segítségével keresi a kalandot.
júl. 5
4:36
Gyerekek ettek a lépfenés húsból (Blikk)
Tiszafüred–Kócsújfalu – Hogyan fordulhat elő, hogy ezreket etetnek lépfenés hússal? Ki a felelős azért, hogy ki tudja, mióta éltek egy farmon beteg állatok? Hol a szigorú ellenőrzés?
júl. 5
4:40
Válik hűtlen feleségétől Tommyboy (Blikk)
Dunakeszi — Megkezdődött Könyves Tamás (38), ismertebb nevén Tommyboy és felesége, Anett válópere. A ValóVilág harmadik szériájának versenyzője és volt kedvese, akivel hat évig élt együtt, meglehetősen távolságtartóan viselkedett, amikor hosszú idő után újra találkoztak. Nem beszélgettek, csupán köszöntek egymásnak a bírósági folyosón.
júl. 5
8:30
Nem volt egy hosszú éjszaka (444.hu)
Különösen a szurkolóknak, akik a kórház előtt gyűltek össze, hogy kifejezzék támogatásukat a csigolyatörést szenvedett Neymarnak.
júl. 5
8:32
Óriásrovar repült Rodriguezre a brazilok elleni meccsen (444.hu)
Egészen váratlan dolog történt a kolumbiai játékossal, miközben gólját ünnepelte. Nem zavartatta magát.
júl. 5
8:48
Neymar számára vége a vébének (Blikk)
Fortaleza – Könnyekben úszik Brazília. Az elődöntőbe Kolumbiát legyőzve ugyan bejutott a házigazda válogatott a labdarúgó-világbajnokságon, de legnagyobb csillagát elveszítette: a csapat vezére, Neymar (22) Juan Zuniga (27) kíméletlen belépőjét követően csigolyatörést szenvedett és számára véget ért a viadal.
júl. 5
9:03
Oroszország lesújt a közösségi oldalakra (444.hu)
Egy új törvény szerint orosz szerverre kell költöztetni minden oldalt, amelyeken orosz állampolgárok adatai vannak. Ha például a Facebook nem tesz ezt, letilthatják Oroszországban.
júl. 5
9:36
Osztolykán Ágnessel okozna zavart az LMP a főpolgármester-választáson (444.hu)
Úgy okoskodnak, ő az a jelölt, akibe jobbról, és balról is nehéz belekötni.
júl. 5
10:09
Nem hívott mentőt a túladagolt nőhöz, börtönbe kerülhet (444.hu)
Veszélyes dizájnerdroggal adagolta túl magát egy 21 éves nő Szekszárdon. Ketten voltak vele, de nem hívtak orvost. Segítségnyújtás elmulasztása a vád ellenük.
júl. 5
10:42
Háromkor indul a Pride (444.hu)
A részletes program és helyszínleírás itt látható. Egy tapasztalt közreműködő szerint minden eddiginél nagyobb erővel készül a rendőrség a biztosításra, úgyhogy “totál chill lesz”. Ellentüntetők azért biztosan lesznek, bár a Hatvannégy Vármegye tréfás antipride-ját nem engedélyezte a rendőrség. Mi mindenesetre … Folytatás
júl. 5
11:12
Ne félj a kovászos uborkától - íme az alaprecept! (Blikk)
Ha nyár, akkor kovászos uborka. Íme, egy alaprecept, amit minden háziasszony könnyedén elkészíthet.
júl. 5
11:15
Letartóztattak egy amerikai kémet Németországban (444.hu)
A kém éppen a német politikusok lehallgatása miat felállított bizottság munkájáról jelentett.
júl. 5
11:30
Hallottad? Párkapcsolatban jobban működik a fül! (Blikk)
Montreal — Győztek a párok! Legalábbis, a hallásteszten. A kanadai Queen's Egyetem pszichológiai tanszékén annak a legendának akartak utánajárni, hogy a házaspárok jobban hallják egymást, és meglepő eredményre jutottak.
júl. 5
11:32
Sok SMS, még több szex (Blikk)
júl. 5
11:48
Receptek kánikulára! (Blikk)
A nagy hőségben tekintettel szeretnék lenni a háziasszonyokra és azokra is, akik az ételeket fogyasztják. Olyan fogásokat ajánlok, amelyekhez kevés időt kell eltölteni a konyhában, és könnyen, gyorsan emészthetők. Az előétel és a főétel után a nyári melegben üdítően hat a jégágyon tálalt görögdinnye. A mai ebédünk 950 kcal/fő értéket tartalmaz. További szép vasárnapot kívánok!Fásy Ádám
júl. 5
11:48
Így magyarázza Gyurcsány, miért támogatja azt, akitől korábban hányingere volt (444.hu)
Pásztor Albert volt miskolci rendőrkapitány cigányokkal kapcsolatos nyilatkozata miatt Gyurcsány egykor háborgott. Ma ő a baloldal jelöltje. A kettő között összeomlott az MSZP, és megerősött a Jobbik.
júl. 5
12:06
Gwyneth leszámol a diétával (Blikk)
júl. 5
12:06
Ördögnyelv: egy ősi diétás csodaszer (Blikk)
júl. 5
12:24
És te hol olvasod a Blikket? (Blikk)
júl. 5
12:54
Az ukrán hadsereg visszafoglalta Szlovjanszkot (444.hu)
A szakadárok menekülnek, újra felvonják az ukrán zászlót. Csak éppen a városból nem maradt sok.
júl. 5
12:56
Újabb két lépfenegyanú Tiszafüreden (444.hu)
Egyikük a gyepmesteri telep egyik dolgozója, akinek a lábán van egy seb. A másikuk egy konyhai dolgozó, akinél fennáll a gyanú, hogy érintkezett a fertőzött hússal, sőt, lehet, hogy evett belőle. Jelenleg mindketten tünet- és panaszmentesek, antibiotikumos kezelést kapnak. A … Folytatás
júl. 5
14:00
Extrém piahírek: ortodox monostor gyalulná le a finn viszkipiacot (444.hu)
A finn MTV News jelentése szerint a hetven éve, a szovjetek elől elmenekült orosz szerzetesek által alapított finnországi Új Valaam Monostor eurómilliókat fektet egy whiskey-lepárló üzem alapításába. A monostor már benne van az italbizniszben, mégpedig borokat készít. (Soha életemben nem … Folytatás
júl. 5
15:06
Ha a Jobbik lesz hatalmon, a bajtársiasság napja lesz Pride helyett (444.hu)
Gárdisták, jobbikosok, betyárok és vármegyések vonultak a városban annak emlékére, hogy öt évvel ezelőtt feloszlatták őket az Erzsébet téren. Ha Vonán múlna, akkor Pride helyett is ez lenne.
júl. 5
15:39
Elindult a 19. Budapest Pride felvonulás (444.hu)
Ellentüntetők várják a Budapest Pride résztvevőit a gyülekezési pontokon. Az Alkotmány utcánál Orosz Mihány Zoltán érpataki polgármester sújtásos ruhában, kakastollas kalapban nyomja a showt. A rendőri készültség nagy, elzárták az ellentüntetőket a felvonulóktól. A menet négykor rendben elindult
júl. 5
15:42
Tunéziai csemegétől hízott Dudás Ádám (Blikk)
júl. 5
16:00
Kovács Áron a szexre esküszik - videó! (Blikk)
Budapest — A természetes drog, azaz a szex híve Kovács Áron (41)! Az énekes-műsorvezető a MOM Sportban Körmendi Gábornak mesélt gyermekkori cukorbetegségéről.
júl. 5
16:18
Katherine Heigl megunta a romantikát (Blikk)
júl. 5
16:18
Gazdaggá tesszük a vakációt! (Blikk)
Magyarország — Ha nyár, akkor vakáció! És mi tehetné édesebbé a pihenést, mint a Blikk új játéka, amely értékes nyereményekkel jutalmazza az olvasókat.
júl. 5
16:45
Kurt Cobain esete a homofóbiával (444.hu)
"Isten meleg" - áll a híres, 19 éves korában készült rendőrségi fotón.
júl. 5
16:54
Bródy fia külföldre költözött (Blikk)
Budapest — Minden gyerekemnek a lelkére kötöttem, tanuljanak nyelveket, mert a magyart rajtunk kívül nem érti senki, és a nagyfiam már nemcsak Budapesten érzi otthon magát, hanem San Franciscóban is – foglalta össze Bródy János (68), aki három éve engedte el Dánielt (29).
júl. 5
16:56
Egy hetes és máris szalad (Blikk)
júl. 5
16:58
Kétszer élte túl a bölcsőhalált Szintia (Blikk)
Bécs–Budapest — Születésekor senki nem gondolta volna, hogy Szikszai Szintia (8) valaha is iskolába fog járni, a kislány azonban rácáfolt a jóslatokra. Életét egy bécsi őssejtbeültetés változtathatná meg véglegesen, de hiába várta őt az osztrák orvos csoport, nem gyűlt össze időben a kezeléshez szükséges pénz.
júl. 5
17:12
Megdolgoznak a fesztiválokért a fiatalok - videó! (Blikk)
Sopron — Pluszmunkát vállalnak a fiatalok, hogy fedezni tudják a költségeiket egy-egy fesztivál alkalmával.
júl. 5
17:30
Videó: Majka négy év után is tigris Dundika mellett - videó! (Blikk)
júl. 5
17:51
LMP: Politikai korrupció állhat a lépfenefertőzés mögött (444.hu)
Az ellenzék azt állítja, a lépfenével fertőzött állatok egy olyan telepről származtak, amelynek tulajdonosa Fazekas miniszter ismerősi köréhez tartozik. Az MSZP, a Jobbik és az LMP is betámadta az agrárminisztert, aki szerint ez nem politikai ügy. A rendőrség két embert hallgatott ki.
júl. 5
17:53
Hollandia – Costa Rica: büntetőkkel 4-3 (444.hu)
Argentína és Hollandia jutott tovább. Belgium és Costa Rica számára vége a vébének.
júl. 5
18:06
Argentína - Belgium 1-0 (Blikk)
Üdvözlöm az olvasókat! Kozák Iván vagyok, és előre szólok, ma a fanyalgók kedvében igyekszem járni. Történjen bármi, tőlem aztán ne számítsanak ezen a meccsen lelkendezésre, a kákán is csomót fogok keresni. Most el kéne alélnom attól, hogy Belgium Messiékkel játszik?
júl. 5
18:24
Milliomosként halt meg a remete (Blikk)
New York — Hosszú évtizedekig élte az életét remeteként egy New York közelében található kunyhóban George Konnight (†79), akire nemrég holtan találtak.
júl. 5
19:00
Spártai királynak képzelte magát a gyilkos unoka (Blikk)
Nagykanizsa — Leónidasz spártai királynak képzelte magát az a nagykanizsai fiatal, aki nemcsak meggyilkolt és meggyalázott egy 48 éves nőt, hanem saját nagyanyját is meg akarta erőszakolni – adta hírül a Zsaru magazin
júl. 5
20:30
F1: rózsaszín emlékfutam (Blikk)
Silverstone – Rózsaszínbe öltözött Jenson Button (34), és a McLaren pilótája reméli, hogy a Forma–1-es Brit Nagydíjra kilátogatók nagy része is így tesz.
júl. 5
20:48
Így tiszteleg elhunyt édesapja előtt Button! (Blikk)
Silverstone – Rózsaszínbe öltözik Jenson Button (34) és a McLaren pilótája reméli, hogy a pénteki szabadedzésekkel kezdődött Forma–1-es brit versenyhétvégére kilátogatók nagy része is így tesz.

Keresés