A Köztársasági Elnöki Hivatal áprilisig csak 28,2 millió forintot költött, azt is csak fűtés és villanyszámlára. Mire tartalékol Magyarország Első Horgász Köztársasági Elnöke?
Mostantól kevesebb dolog felett huny majd szemet az RTL híradója. Azt mondják, eddig is kritikusak voltak, de elismerik, hogy a kampányban kevésbé voltak karcosak. Agresszívebben támadhatják a TV2-t is.
Tegnap még csak találgattuk, hogy mi történt nem messze a Nyugatitól, most itt a válasz. Csütörtök este egy belvárosi parkolóban intézkedtek rendőrök három férfival szemben, mikor az egyik kereket oldott és autóval menekülni kezdett. A férfi több parkoló autónak nekiment, … Folytatás
Csütörtök este az iszlamista lázadók elfoglalták Dzsalaula és asz-Szadija városát. Moszul bevétele után folyamatosan haladnak a főváros felé. Az iraki seregben közben az okoz problémát, hogy sok szunnita katona nem akar harcolni a síita Núri al-Máliki miniszterelnök kormányáért. (MTI/BBC)
Budapest - Ismét rátalált a szerelem Nkuya Soniára. A megasztáros énekesnő hónapok óta alkot egy párt Krisztiánnal, akivel közösen képzeli el a jövőt. Ennek ellenére akár még egy albérletbe is szívesen költözne gyermeke apjával, Mátyással csakis a kislánya kedvéért.
Kelet-Londonban egy padláson forgatott a Channel 5 egy realityt, mikor egy fadobozban találtak egy csomó pénzt. Sokat nem tudni, hogy hogyan került oda, de az angol rendőrök egy 26 éves férfit letartoztattak pénzmosás vádjával. (DailyMailUk)
Nisimura már az első meccsen legenda lett, de sajnos őt már aligha látjuk többet a vébén meccset vezetni. Ma már három meccs lesz, beállíthatjuk magunknak az egyhónapos ritmust.
Szomorú vagyok, hogy nem arról számolok be a Blikk olvasóinak, miként készülök a magyar válogatott tagjaként az első csoportmérkőzésre a világbajnokságon. A lehetőség ott volt előttünk, ám sajnos nem sikerült kiharcolnunk a részvételt, nélkülünk indult útjára a labda a vb-n...
DeLand, Florida – Hét homárfarkat dugott a nadrágjába vásárlás közben Nichole Reed (30). A bolti kamerák rögzítették tettét, így alig ért haza zsákmányával, máris felelősségre vonták a rendőrök.
Száz kilométerre járnak az iszlamista fegyveresek az iraki fővárosból, ami mostanra teljesen elnéptelenedett. A boltok bezártak, az utcák kiürültek. Az ISIS csapatai nyugati irányból el-Anbár, északról Szaláheddín, keletről pedig Dijála tartomány felől hatolnak előre a főváros felé. Szerdán foglalták el Moszult, … Folytatás
Okostelefonos alkalmazástól ennyire még nem rettegtek. Az Uber felbukkanását Európa-szerte tüntetésekkel és sztrájkkal fogadták a taxisok. Hamarosan jöhet a budapesti csörte is.
Az ukrán fegyveres erők pénteken elfoglalták Mariupolt, az Azovi-tenger északi partján fekvő települést, ahol a fegyveres oroszbarát felkelők heteken át ellenőrzésük alatt tartották a középületeket.
Az ismert filmproducer őszintén mesélt korábbi súlyos betegségéről, elárulta, hogyan sikerült leküzdenie a gyilkos kórt. Emellett szóba kerültek még a filmek és az is, hogyan ismerkedett meg feleségével, Timivel.
Budapest - Elment a Nemzet Sportolója, az Aranycsapat legendás futballkapusa. Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Grosics Gyula, a Fekete Párduc. Az elmúlt években sokat betegeskedő egykori futballistát csütörtök óta a Kútvölgyi úti klinika intenzív osztályán ápolták, miután egy kontollvizsgálatot követően bent tartották az intézményben.
A feedolvasó szerda óta áll gyakori DDoS-támadások alatt, jelenleg megint nem elérhető a szolgáltatás. Blogbejegyzésük szerint zsarolók támadják őket, és pénzt követelnek a támadások felfüggesztéséért cserébe. Nem nagyon emlékszünk hirtelen olyanra, hogy egy több tízmillió felhasználót kiszolgáló oldalt ennyire hosszú … Folytatás
50 éve van jóban a két ország, ezért jött kezet rázni az új magyar külügyminiszterrel Sabah Al-Khaled Al-Hamad Al-Sabah kuvaiti miniszterelnök-helyettes. (MTI)