Siófok — Külföldön kezdett új életet Marsi Anikó (39) és Palik László (52). A Blikk megtudta: az évek óta visszavonultan élő sztárházaspárnak tavaly nyár óta teljesen üresen áll a siófoki luxusingatlana. A szomszédok szerint azért nem költöznek vissza a Balaton-parti többszintes álomszép családi házukba, mert Laci szeretné megóvni a gyerekei magánéletét.
Leányfalu — A hagyatéki eljárás még tart, de Herpai Sándor (†60) nagykorú fia, és kiskorú lánya fellélegezhet. Nem öröklik elvált apjuk 23,7 millió forintos adósságát!
Budapest — Hiába nyerte meg a 2013-as X-Faktort, egyelőre nem tudott kilábalni a tartozásokból Danics Dóra (28)! Bár a győzelemmel jár havi egymillió forint egy éven keresztül, utazás és autó is, az énekesnő élete nem lett egyik pillanatról a másikra gondtalan. A Blikk megtudta, végrehajtók szorongatják.
Füle — A barátok segítenek Bajor Imrének (57), a színész ugyanis amellett, hogy élete harcát vívja éppen az agydaganattal, komoly anyagi problémákkal küzd.
A tehetségkutatóba zsűritagnak, az utánzóshow-ba szereplőnek csábítja a TV2 Stohl Andrást, aki csak egyszer szerepelhetett az RTL Klubon, mióta két éve kijött a börtönből. Azért is kell a pénz, mert a színész hamarosan újra apa lesz.
Istenes Bence közösségi oldalán sem titkolja, hogy a gyengébbik nem nagy hódolója. Sorra olyan fotókat posztol, amelyeken volt kedvese vagy szép ismerőse látható. Ezzel nem is lenne baj, ám a képekhez írt szövegek már félreértésre adnak okot.
Wolf Kati júniusban hazautazik – tudta meg a Bors. Az X-Faktor egykori felfedezettje egy év után tér vissza Magyarországra. Az énekesnő lapunknak elmondta: alig várja, hogy színpadra állhasson.
Infúziós kezelést kap Bódi Margó, akinél néhány héttel ezelőtt agyi inkfarktust állapítottak meg. Az énekesnő a vártnál lassabban gyógyul, ezért van szüksége a szanatóriumi ellátásra.
Különös fordulatokat tartogat az élet. A vésztői ügyvéd, dr. Karakas Attila álmában sem gondolta volna, hogy egyszer az egész országot megrázó családirtási ügyben kell védenie általános iskolai osztálytársát.
A BKK forgalom irányítási és utastájékoztatási rendszerének kiépítése a tervezetnél később, de lassan befejeződik. A Napi Gazdaság szerint a hétmilliárdos beruházás beszállítóját, a késés miatt , kötbérfizetésre kötelezte a főváros. A járművek többségének irányítását már az új rendszerrel végzik. (MTI)
A hazai futballszövetség elnöksége minden bizonnyal ma dönt arról, lesz-e létszámemelés az élvonalban. A testületi ülés alapvetően határozza meg az Újpest több mérkőzését is megóvó, amúgy a bajnokságból kiesett Mezőkövesd sorsát. Tállai András klubelnököt faggattuk.
A Boko Haram hét hete rabolat el a lányokat egy bentlakásos középiskolából. Azóta szinte semmit nem tudni arról, hogy a szélsőségesek hol tartják fogva a diákokat, mint ahogy arról sem, hogy a hadsereg milyen erőfeszítéseket tett a kiszabadításukra.
Közel negyven nyomozó keresi a tökéletes bűntény végrehajtóját, de nem találják. Állítólag már nem üldözik, csak várják, hogy lebukjon valahogy. A robbantás négy hónappal ezelőtt történt és még a titkosszolgálat is besegített a kutatásba. (Origo)
Elégedett volt Lévai Anikó a férjéről készült festményekkel. Nagy Kriszta Tereskova 57 darab, Orbán Viktorról – például ágyneműmintaként megformázva – készült képéből nyílt nemrég kiállítás Budapesten.
A China Oilfield Services Limited olajfúró-tornya vitatott helyen állt a tengeren, komoly diplomáciai csatát és tengeri incidenst robbantott ki. A kínaiak arrébb vontatják.
Borsod, Heves és Nógrád lakói! Narancssárga, másodfokú riasztás van érvényben megyéjükbe, kedden az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több eső hullhat. Jég és igen erős szél is várható, de hideg ma sem lesz, 24-28 Celsius-fok várható. (MTI)
Úgy tűnik, igaz barátságot kötött Pataky Attila és Gandhi távoli leszármazottja, dr. Madhu Krishan. A természetfeletti dolgok hívője, Pataky Attila ugyanis amikor megtudta, hogy filozófiai tanait Magyarországon is hirdetni fogja dr. Madhu, meghívta előadására, az Edda musical: A Kör című darabjára.
Hosszú hónapokig ügyesen titkolta terhességét Christina Ricci (34) amerikai színésznő. A napokban azonban többször is lencsevégre kapták a lesifotósok, így nem lehetett tovább tagadni, hogy a sztár anyai örömök elé néz.
A bivalyerős mezőnyben három aranyérmet és három ezüstöt nyertek az FDF táncosai a horvátországi Pulában megrendezett táncvilágbajnokságon, ahol tizennégy nemzet versenyzői indultak a legnagyobb sikerért.
A kis Caroline, Alexis, Elisha és Darcy orvosi történelmet írt 2013 márciusában, miután ők lettek az első négyes ikrek, akik egyetlen petesejtből születtek.
Peking - Egy hatalmas követ dobtak rá, majd összevertek és levizeltek egy 13 éves fiút Kínában. Mindezt ráadásul videóra is vették, most a felvételek alapján indítottak hajtóvadászatot ellenük.
Lake Forest, Kalifornia – Egy dühös exférj, akit felesége nem akart beengedni a házba, annyira felpaprikázta magát, hogy a kéményen keresztül próbált bejutni az asszony otthonába.
Teljesült a Puerto Ricó-i néni utolsó kívánsága: halála után öltöztessék esküvői ruhájába, élettelen testét pedig úgy tegyék kedvenc székébe a ravatalozóban. Megdöbbentő fotók.
Icoana, Románia – Apró koruktól kezdve kemény edzéseken dolgoztatta izmait Giuliano Stroe (9) és öccse, Claudiu (7), így ma minden bizonnyal ők a világ legerősebb kisgyerekei.
A Katonában a buzilobbi rendesen megizzasztotta a magyar színházi élet teljhatalmú Major Tamását. De most végül elhatárolódott Kerényitől vagy sem? Komédia két felvonásban.
Quito – Nincs lehetetlen – ezt próbálja bizonyítani csapattársainak és a szurkolóknak Antonio Valencia (28), a világbajnokságra készülő ecuadori futballválogatott ásza. Honduras, Svájc és Franciaország ellen próbálja sikerre vezetni a válogatottat a nyári, brazíliai tornán.
És újra történelmi mélyponton. Most 0,10 százalékponttal 2,4 százalékra csökkentette az alapkamatot a monetáris tanács keddi ülésén. Az MNB 2012 augusztusában kezdett bele a kamatcsökkentésbe, akkor az még 7 százalékon állt. Elemzők a döntés előtt mondtak ezt is, azt is. (MTI)
Bár Vilmos herceg nyolc hónappal ezelőtt elhagyta a Brit Királyi Légierőt, ahol helikopterpilóta volt, udvari pletykák szerint most meggondolta magát: megunva a tétlen kispapa és főállású herceg szerepét, ismét pilótának állna.
Anglia leghíresebb foglya hatalmas balhét rendezett a fegyintézetben. Levetkőzött, alaposan bekente magát vajjal, hogy nehezebb legyen elkapni, és összevert 12 őrt.