2014. május 26. hétfő

máj. 26
0:00
Vége van az MSZP-nek, botlott a Jobbik (444.hu)
Az MSZP összeomlott, kiderült, hogy az Összefogás választóinak fele se akarja őket. A Jobbik hiába második, fele akkora részvétel mellett csak harmada annyi szavazatot kapott mint áprilisban, Kovács Béla kémbotránya jól betett nekik. A Fidesz nagyon erős. A baloldalon földindulás lesz, veszélyben lehet az MSZP-frakció.
máj. 26
0:04
Orbán: Három a magyar igazság, megvan a második (444.hu)
A miniszterelnök visszafogott beszédben ünnepelte a Fidesz újabb nagy győzelmét. Megvédik a rezsicsökkentést, az egykulcsos adót, mindent.
máj. 26
0:12
Mesterházy felajánlotta lemondását (Blikk)
máj. 26
0:33
Budapesten már csak Angyalföldön és Kispesten második párt az MSZP (444.hu)
A DK a külső, az Együtt-PM a belső kerületekben erős. Soroksáron a Jobbik a második erő.
máj. 26
0:48
Egyetlen városban kapott ki a Fidesz (Blikk)
A Fidesz-KDNP valamennyi megyében és a főváros összes kerületében az első helyen végzett a vasárnapi magyarországi európai parlamenti választáson. Az országos, összesített eredmények alapján a sorrend: Fidesz 51,49%, Jobbik 14,68%, MSZP 10.92%, DK 9,76%, Együtt-PM 7,22%, LMP 5,01%.
máj. 26
1:06
Mesterházy a teljes elnökséggel együtt felajánlotta lemondását (444.hu)
Ez nem jelenti azt, hogy automatikusan távozik is. Döntés szombaton.
máj. 26
1:10
Ha csak három grafikont nézel meg az EP-választás megyénkénti eredményeiről (444.hu)
A DK-nak az egész országban van legalább 6 százalék szavazója, a Jobbik meg csak a baloldal szétesése miatt második erő.
máj. 26
1:39
A Néppárt és a Konzervatívok húzták a legrövidebbet (444.hu)
De gyengültek a liberálisok és a szocdemek is az Európai Parlamentben a 2009-es eredményhez képest.
máj. 26
2:12
Ezt a választást az EU nem teszi ki az ablakba (444.hu)
Négy országban, köztük Franciaországban és Nagy-Britanniában is EU-ellenes erők kapták a legtöbb szavazatot, és jó néhány neonáci képviselő is bejutott az Európai Parlamentbe. Meglátszik az eredményeken, hogy Európára nehéz idők járnak.
máj. 26
5:03
Pszichés betegként volt fegyveres pénzszállító (Blikk)
Budapest — Komoly pszichés zavarokkal küzdött a sikkasztó pénzszállító J. Richárd (23). A nem jogerősen 4 év 8 hónap börtönre ítélt fiatalember édesapja a Blikknek elárulta, a pszichés zavarok miatt orvosi kezelés alatt állt, mielőtt elkövette volna a kriminalisztika történetének egyik ­leggyermetegebb bűncselekményét.
máj. 26
5:05
23 milliós jelzálogot hagyott örököseire Herpai Sándor (Blikk)
Leányfalu - Üvegtelen az ablak, méteres a gaz, és óriási az adósság. Herpai Sándor (†60) egykor ünnepelt zenész volt, a V'Moto-Rock dobosaként 1977-től 88-ig sikerben úszott, a Balatonon vitorlázott, és ezt követően is a zenélés határozta meg az életét, de az ezredforduló után fokozatosan cserbenhagyta az idegrendszere.
máj. 26
5:21
Végigcsajozza az országot Aurelio (Blikk)
Szeged - Hajtja a csajokat VV Aurelio (23). A ValóVilág hatodik szériájának győztese pontosan így tervezte a villa utáni létet, alig várta, hogy valakit bemutathasson Szácsureliónak – így nevezi a nemi szervét –, valamint hogy bepótolja mindazt a szexmentesen töltött időszakot, amit a bezártság miatt kénytelen volt elviselni. És úgy tűnik, hozza is a tervet.
máj. 26
5:23
Úszással, tornával erősít Bajor (Blikk)
Füle — Erősít, és olykor már a boltba is elmegy Bajor Imre (57)! A nagybeteg színművészről, akinek februárban még legfeljebb néhány hónapot adtak az orvosok, egyre biztatóbb hírek érkeznek ismerősei köréből. A környezetében élők szerint az elmúlt hetekben elképesztően belehúzott az agydaganattal küzdő színész.
máj. 26
5:25
Titkos esküvőre készül Pataky Attila (Blikk)
Budapest - Harmadszor is megnősül Pataky Attila (63) – tudta meg a Blikk! A hatvan fölött is fiatalos, vagány rocker két válás után úgy döntött, ­feleségül veszi a nála ­huszonnyolc évvel fiatalabb kedvesét, Nyikovics Orsolyát (35). ­
máj. 26
6:33
Vélemény: Élet a Nagy Ő után (BorsOnline)
Az igazi, nagy szerelem tényleg csak egyszer adatik meg az életben? Tudják, az az érzés, amikor az ember lánya azt hisz, hogy mindhalálig ugyanamellett a férfi mellett hajtja álomra a fejét.
máj. 26
6:35
Nincs több titok: ő Détár Enikő új szerelme (BorsOnline)
Komolyra fordult Détár Enikő és szerelme, Péter kapcsolata. A férfi mindenhová kísérgeti a színésznőt, a Szombat esti láz felvételéről kéz a kézben távoztak. A színésznő nem is tagadta boldogságát.
máj. 26
6:37
Begyógyszerezve nyert a táncoslábú Rezes Judit (BorsOnline)
Nem hitte, hogy megnyerheti a Szombat esti lázat Rezes Judit. Győzelme azért is meglepő számára, mert péntek reggel még úgy volt, talán ki sem tud állni a nézők elé. A pénteki napot orvostól-orvosig szaladgálással töltötte, hogy képes legyen táncolni.
máj. 26
6:51
Börtönt követelnek társaik a nógrádi medveölőkre (BorsOnline)
Megdöbbentő bejelentést tett a WWF Magyarország: az állatvédő szervezet szerint az elmúlt 30 évben 10–15 medvével végezhettek illegálisan hazánk erdeiben. A legutóbbi, nógrádi eset szereplőit kiközösíti a vadásztársadalom.
máj. 26
6:53
Pszichiáter vizsgálja a békési családirtót (BorsOnline)
Meghallhatták a nyomozók a magyarbánhegyesi családirtás egyik túlélőjét. M. Adrienn már képes volt rá, hogy felidézze a vérfürdő pillanatait. Közben az ámokfutó T. Lajost igazságügyi pszichiáter vizsgálta meg.
máj. 26
7:09
Átverték a súlyos beteg Ákost (BorsOnline)
Down-szindrómás fiuk klinikai kezelésére szerettek volna hitelt felvenni Nyitraiék, de csalók áldozataivá váltak. Nemhogy pénzt nem kaptak, még nekik kellett fizetniük. Ákos az elmaradt kezelések miatt fél oldalára lebénult.
máj. 26
7:09
Azok a civilek is kaphatnak az adó 1 százalékából, akiknek köztartozásuk van (444.hu)
Eddig ha egy civil szervezetnek adósságai voltak, hiába kapott támogatást az adózóktól, az ment egyenesen a költségvetésbe. A NAV most kitalálta, hogy az 1 százalékos támogatások összegéből kiegyenlíti a szervezetek köztartozásait, és a fennmaradó összeget megkapják az érintettek. Tavaly a … Folytatás
máj. 26
7:11
Állatok nevelik a rabokat a váci börtönben (BorsOnline)
Ödön, az ékszerteknős, Cimbi és Cimbiné, a nyuszik, valamint Pszicho és Killer, a két kis hörcsög boldogan éldegél a váci börtönben. Elítéltek gondoskodnak róluk terápiás céllal.
máj. 26
7:11
A nap misztériuma: hogy hívják majd a Miniszterelnöki Minisztériumot? (444.hu)
Miniszterelnökségi Főminisztérium? Magisztérium? Lázárjános?
máj. 26
7:27
Berki: csak hibátlan gyakorlattal nyerhetek (BorsOnline)
Akárcsak tavaly Moszkvában, az idei szófiai torna Eb-n is ezüstérmet szerzett Berki Krisztián. Az olimpiai bajnok szerint aprócska hibája és a győztes erős gyakorlata miatt szorult a második helyre.
máj. 26
7:42
Újabb 24 embert gyilkolt meg a Boko Haram (444.hu)
Az utóbbi évek leggyilkosabb terrorszervezete Kamuyyában, Borno szövetségi állam területén nyitott tűzet a piacon összegyűlt emberekre. A szélsőséges terrorszervezet egy Nigériáról leváló, iszlamista állam létrehozását tűzte ki céljául, ehhez pedig a legjobb eszköznek azt találták, ha válogatás nélkül gyilkolják a környék … Folytatás
máj. 26
7:45
Becsajozott a válás előtt Király L. Norbi (BorsOnline)
Titokzatos lánnyal randizott Király L Norbi – tudta meg a Bors. A légyottról olvasó riporterünk készített képeket, és megkérdeztük a jelenleg még válófélben lévő apukát a lány kilétéről.
máj. 26
8:03
Megtermékenyítő bulit szervez Benkő Dániel (BorsOnline)
Már 110 ezer forintért rendelhet magának bárki egy Benkő Dániel nevével fémjelzett megtermékenyítő partit. A lantos kétórás bizarr bulijának akkor van vége, amikor orgiába kezdene átfordulni a zenés közönségtalálkozó.
máj. 26
8:15
Andy Vajnáék elnyertek mindent az állami Szerencsejáték Zrt. elől (444.hu)
A fővárosban eddig egy kaszinót üzemeltethetett az állami cég, most azt is bukták. Vajna és a debreceni focicsapat tulajának fia megbízható adófizető, ezért járt nekik a koncesszió.
máj. 26
8:21
Dráma: tolószékbe kényszerült Zámbó Krisztián (BorsOnline)
Amikor összeesett Zámbó Krisztián az Édes élet forgatásán, azt hitte, egy makacs lumbágóval van dolga. Az énekes a Borsnak elárulta, korábban is történt vele hasonló, de a mostani szó szerint ledöntötte a lábáról.
máj. 26
8:39
30 centit vertünk az amerikaiakra Legóban (BorsOnline)
Sikerült a kísérlet: megdőlt a világ legmagasabb Lego-tornyának rekordja. A magyar legósok 30 centiméterrel múlták felül a csúcstartó amerikaiakat. A Szent István-bazilikánál így ünnepelték a gyerekeket a tegnapi nemzetközi gyereknapon.
máj. 26
8:48
Budapesten ment nagyot az Együtt-PM (444.hu)
Sokatmondó adatok.
máj. 26
8:50
Kovács Béla mehet Brüsszelbe (444.hu)
Erről Vona Gábor, a Jobbik elnöke beszélt hétfő reggel a Kossuth Rádióban. Az oroszokkal gyanúsan közeli viszonyt ápoló Kovács befutó helyen volt a Jobbik EP-listáján, Vona szerint pedig sem szándéka, sem pedig oka nincs a Jobbiknak arra, hogy változtassanak listájukon. … Folytatás
máj. 26
8:52
Szanyi Tibor szerint pusztán a személycserék nem elégségesek az MSZP-ben (444.hu)
A Brüsszelbe kijutó képviselő még nem látja, kik jelentkezhetnek be a párt élére, de biztos lesznek.
máj. 26
8:57
Sági Szilárd: végre talán lesz gyerekünk (BorsOnline)
Már a gyerekszoba is megvan – évek óta... Öt esztendeje oszlik szét a pár álma minden hónapban, már pszichológushoz is fordultak… Másfél éve fordultak először orvoshoz. Hogy türelmetlenül várják az eredményt, nem kifejezés.
máj. 26
9:12
MEN Exkluzív (Metropol)
Kinek van ideje főzni? A nők mást akarnak! David Beckham mez nélkül hódít. Férfias összeállítás a Metropoltól.
máj. 26
9:15
EP-választás: legyen kötelező a szavazás? (BorsOnline)
A Fidesz meggyőző fölényel győzhetett a rekord alacsony részvétel mellett zajlott választáson. A Föld 23 országában kötelező szavazni. Az alacsony hazai részvételt hogyan lehetne növelni? Erre kerestük a választ európai példák alapján.
máj. 26
9:33
Öcsi bácsi megvédi a Klicsko testvéreket (BorsOnline)
Amerikai vélemény szerint a Klicsko fivérek profi bokszpályafutását visszavonulásuk után kár elismerő jelzőkkel illetni, mert alig voltak kiemelkedő riválisaik. Szántó Imre nem ért ezzel egyet.
máj. 26
9:51
Apás szülésre készül Hujber Ferenc (BorsOnline)
A Hujber család együtt ünnepelte a gyereknapot, melynek során elárulták, hogy becézik leendő gyer­me­kü­ket. A színész mindenképpen ott szeretne lenni a második baba érkezésekor.
máj. 26
9:54
Már a thai király is a tábornokot tekinti az ország vezetőjének (444.hu)
Bhumibol Aduljadedzs thaiföldi király elfogadta a hadsereg főparancsnokát az országot irányító katonai tanács vezetőjeként. Folytatódik a katonai hatalomátvétel.
máj. 26
9:56
Szíriába kell visszatérnie az onnan elmenekült embereknek, ha kezeltetni akarják a rákbetegségüket (444.hu)
A súlyos, tartós kezelést igénylő betegségek kezelésére se mód, se pénz nincs a menekülttáborokban.
máj. 26
9:58
A nap idézete az EP-választásról (444.hu)
“Elküldünk az EP-be 21 főt, akik közül 12 folyamatosan nemzeti szabadságharcot folytat, 3 fő uniós zászlót éget, 1 fő pedig Szanyi Kapitány. Az lesz a csudálatos, ha 2015 májusára nem leszünk kizárva az unióból.” (via azonosítatlan, Cink.hu)
máj. 26
10:00
2014 legnagyobb politikai beszéde (444.hu)
Végtelenítve!
máj. 26
10:02
Emma Watson megszerezte a diplomáját (444.hu)
A színésznő az amerikai Brown University angol irodalom szakán végzett. Őszintén gratulálunk! (via Twitter)
máj. 26
10:04
És mégegyszer, utoljára Seres Mária pártjáról (444.hu)
Bár nagy reményekkel indultak az EP-választásokon, végül eredményváró bulit sem tartottak. Tóth Tamás listavezetőjük azért üzent, olvassák!
máj. 26
10:06
A magyar labdarúgó szövetség vitatott minőségű teljesítménye közös álláspont megfogalmazására késztette két fotballklub máskor egymással szemben is kritikus… (444.hu)
Újpest-Diósgyőr kupadöntő és az MLSZ.
máj. 26
10:09
Horror: tizenöt ember halt meg a viharban (BorsOnline)
A száz éve nem látott kegyetlen vihar tizenöt ember életét követelte Kína déli tartományában. A felhőszakadás utáni áradás épületek ezreit tüntette el, az elöntött városokból nyolcvanezer embert kellett kimenekíteni.
máj. 26
10:27
Magyar lett dollármilliárdos! (444.hu)
Frank Hasenfratz magyar származású kanadainak, a Linamar gépipari vállalat tulajdonosának elég jól sikerült tőzsdére vinnie cégét. Gazdag lett, nagyon gazdag.
máj. 26
10:29
Lévai Anikó gratulált Tereskovának az Orbán-portrés kiállításért? (444.hu)
A Godot Galéria vendégkönyvébe írt az miniszterelnök állítólagos felesége. Tereskova 57-szer festette le Orbán Viktort, majd kirakta a képeket a falra.
máj. 26
10:31
Fegyveresek foglalták el a donyecki repülőteret (444.hu)
Azt követelik a szakadárok, hogy a repteret védő ukrán katonák vonuljanak ki. A repülőtér az incidens miatt leállt, nem indít és fogad járatokat. (BBC)
máj. 26
10:45
Botrány is volt Kanye Westék lagziján (BorsOnline)
Az évszázad esküvőjét tartotta Kim Kardashian és Kanye West. A lagzimaraton Firenzében ért véget. Kim öccse egy családi balhé miatt hazarepült, míg a Jay-Z–Beyoncé házaspár el sem indult.

Keresés