Budapest — Felnőttek sem képesek arra, amire Viktor (7) : egy rabló nyomába eredt, sőt két kézzel próbálta visszatartani a nála sokkalta nagyobb és erősebb férfit. A kisfiúnak persze sejtelme sem volt arról, milyen veszedelmes kalandba keveredett. Csak később derült ki, hogy a férfi, aki kitépte az aranyláncot Viktor nagymamájának nyakából, egy gyilkosságért már elítélt bűnöző.
Budapest — Darázsfészekbe nyúlt három betörő, amikor kifosztották egy zsaru otthonát. A bűnözők nem elégedtek meg a szokásos zsákmánnyal, a készpénz és az ékszerek mellett két lőfegyvert is meglovasítottak.
Budapest — Egy hónapig feküdt kórházban, leadott harminc kilót, ráadásul az egyik lábujját is le kellett vágni Faragó Andrásnak (50), azaz Topinak! A Budapesti Operettszínház művésze nem tudta, hogy cukorbeteg, így a lábán lévő sebet házi praktikákkal próbálta kezelni.
Budapest — Most már biztossá vált, több mint 500 millió forintos hathavi ellátással számolhatnak a parlamentből leköszönő politikusok. Az Országgyűlés hivatalos listát küldött lapunknak, amelyből kiderült: tucatnyi képviselő kapott bruttó hárommillió feletti összeget. A Blikk korábban hozzávetőleg már kiszámolta, hogy ki mennyit kap a búcsúzó honatyák közül.
Győr — Amikor az ember sérültet visz a kórházba, nemigen válogathat a parkolóhelyek között. Akkor sincs idő az autó leparkolására, ha a feleségünk „mindenperces", várandós kismama.
Budapest — Németh Kristóf (38), bár négy éve szakított, s majdnem három éve hivatalosan is elvált párjától, Nikivel és Lócival (6) továbbra is úgy élnek, mint egy tökéletes kis család.
Budapest — Éppen két éve annak, hogy Keresztes Ildikó (49) a Blikknek kendőzetlen őszinteséggel elmondta, hogy elváltak ugyan férjével, Kicska Lászlóval (49), de mégis van egy kapocs, amely összetartja őket.
Budapest — Bajor Imre joggal reménykedhet állapotának javulásában, mert már sok embernek segített a méregdrága csodaszer, amit a kiszivárgott hírek szerint használ.
Kásás nemrég megnyitott éttermét szapuló írás jelent meg a Life-on A menesztett sztárséf, Vito Catalano szerint nem voltak meg a munkavégzés feltételei. Ennek járt utána a Bors.
Besokallt Vajna Timi, aki törölte magát több közösségi oldalról, valamint a Facebookon profilképét egy roppant visszafogottra cserélte. A Bors információi szerint férje, Andy unszolásásra.
Nem hisz lánya gyilkosának Margitai István. A tegnap 23 évre ítélt S. Márk papírról olvasta fel bocsánatkérését, a gyászoló apa szerint azonban mesterkélt a fiatalember megbánása. Az apa döbbenetes részletekről beszélt a Borsnak.
Natal – Vizsgálatot indított a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Luis Suárez (27) ellen. Az uruguayi válogatott csatára a brazíliai világbajnokságon az Olaszország ellen 1-0-ra megnyert – és ezzel továbbjutást érő – meccsen megharapta az ellenfél védőjét, Giorgio Chiellinit (29).
Összeveszett Cinthya Dictator és Varga Viktor. A szerelmesek végső menstvárként pár- terápiára is rászánták magukat, de a mentőakció balul sült el. Az énekes még aznap este elhagyta közös otthonukat.
Nem az eltűnt Bonherbe Szilviát látták a városligeti nyilvános vécénél, miután a nő férjével ellenőrizték a térfigyelők felvételeit. A 37 éves, kétgyermekes édesanyának egy hete veszett nyoma.
Miami – Kiszállt a szerződéséből, így elhagyhatja a Miami Heat csapatát LeBron James (29), az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szupersztárja.
Washington - A pilóták hibája és a repülőgép automata rendszereinek bonyolultsága okozta a dél-koreai Asiana Airlines légitársaság 214-es járatának tavaly július 6-i San Franciscóban bekövetkezett balesetét - állapította meg a kedden nyilvánosságra hozott jelentésében az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB).
Sem a Sztárban sztár, sem az Az ének iskolája produkcióban nem kíván szerepelni a továbbiakban – jelentette be tegnap délután Friderikusz Sándor. A TV2-nél ezzel szemben azt állítják, náluk is merültek fel kételyek a showmannel kapcsolatban.
Hol töltik a nyarat a képviselők? Szöveghűen közöljük válaszaikat, melyből kiderül: Hende Csaba felpattan a bringájára, Hiller István romokban leli örömét, Balog Zoltán erőforrásügyi miniszter pedig 4,75 (!) unokával vakációzik.
Bemutatta a nyilvánosságnak szerelmét Batánovics Lili. Az X-Faktorban felfedezett 21 éves énekesnő a Borsnak elárulta: még soha nem volt ennyire szerelmes.
Budapest – Úgy tűnik, hogy VV Cristofelnél teljesen elpattant valami. Mi mással is lehetne megmagyarázni azt az esztelenséget, amit a Facebook oldalára posztolt a volt villalakó?
Alkohol helyett biciklifüggő lett MC Hawer: mostanában olyan tempóban szeli bicajával a kilométereket, mint annak idején a poharat emelgette. A több elvonót is megjárt énekesnek 24 év óta először tiszták a hétköznapjai.
London – II. Erzsébet angol királynő háromnapos észak-írországi látogatása során ellátogatott a Trónok harca sorozat belfasti stúdiójába, ahol találkozottt az HBO sikerszériájának legnagyobb sztárjaival.
Esztergom – Elütött egy motorost, majd segítségnyújtás nélkül hajtott el az esztergomi baleset helyszínről egy autós, akit fantomkép alapján keres a rendőrség.
Kicsi a világ: Ghána külügyminiszter asszonya, a 47 esztendős Hanna Tetteh jól beszél magyarul. Ennek oka, hogy nálunk született, két és fél éves koráig itt is élt, ugyanis szülei Szegeden laktak.
Az olaszokat megverte Uruguay, így Costa Rica mellet ők jutottak tovább a D csoportból. Kolumbia átgázolt Japánon, a görögök pedig a 93. percben lőtt tizenegyessel jutottak tovább.
Szöul - Visszatért szerdán az iskolapadba az a 74 diák, aki számos iskolatársával ellentétben túlélte az áprilisi, több mint 300 halálos áldozatot követelő dél-koreai kompbalesetet.
Bordi Regina sikert aratott a világ egyik legnagyobb modellversenyén, a TropicBeautyn. A magyar szupermodell nemcsak szépségével került a kamerák kereszttüzébe, CSI-helyszínelőként is kiválóan debütált Las Vegasban.
Varga Norman életét egy tragédia változtatta meg pozitív irányba. A csepeli srác bal karját 16 éves korában levágta a villamos, ám a visszavarrt végtaggal többszörös ketrecharcos bajnok lett. Nem mellesleg alapító elnöke az ország egyik legismertebb ifjúsági szervezetének.
Michigan – Egy ritka betegség miatt 50 kilósra nőtt Dan Maurer (39) herezacskója. A férfi a műtétre szükséges összeget, 20 ezer dollárt (4 és félmillió forintot) az interneten próbálja összegyűjteni.
A modern technika kifog Cintulán. Az ikonikus diszkós nosztalgiával emlékszik a bakelitkorszakra, és igyekszik elfogadni, hogy kiöregedett a keverőpult mögül.