A Fidesz az elmúlt hetekben Ukrajna uniós csatlakozása köré építi a kommunikációját. Az ATV Aktuál című műsora és az Europion arra kereste a választ, hogy különböző megközelítésekben hogyan vélekednek az emberek a kérdésről.
A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt hívta össze a Védelmi Tanács ülését a miniszterelnök, aki szerint az iráni-izraeli háború hatásai el fogják érni Európát.
A népszerű térképes szolgáltatás szombat reggel vált elérhetetlenné, helyét az EMMA nevű utazástervező vette át. A változás sok utasnak megnehezíti a tájékozódást, akik mindezt szóvá is tették a kommentek között.
A humoristát több kollégájához hasonlóan a korábbi köztársasági elnök, Novák Katalin Temesváron elhangzott mondatai késztették arra, hogy kifejtse markáns véleményét egy dalban és klipben.
Az oldal elsősorban hagyományos menetrendkeresőként szolgál, de a baloldali menüben megtalálható az élő térkép, amin követhetők az Ausztria környékén, így Magyarországon haladó szerelvények.
A Tisza Párt elnöke kipróbálta, hogy 10 lövésből, csukott szemmel sikerül-e kevesebb pálcát eltalálnia, mint amennyi gazdasági előrejelzése az Orbán-kormánynak bejött. A fotók beindították a kommentelőket is.
Tompos Márton elvitte Felcsútra a Pride üzenetét, és hangsúlyozta: a tettek határozzák meg az embert, nem az, hogy kit szeret, hol lakik vagy éppen milyen neme van, mennyi idős vagy milyen a vallása.
A 8-as úton található csomópontnál pár száz méteren belül háromból egy sáv lesz. KRESZ-tábla tiltja az előzést, az útjelzések szerint viszont nem is előztek az ott haladó autósok. Mindenkit kiszedtek, aki a megszűnő sávokra hajtott, pedig szakértők szerint ellentmondásosak a jelzések.
Időjárás: Gyors felmelegedés vette kezdetét a hétvégén. A szombati mérsékeltebb meleg után már vasárnap is nagyon izzadtunk, a jövő héten pedig igazi kánikula érkezik.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A miniszterelnök szerint több ponton is intézkedni kell, mert számolni kell a terrorfenyegetettséggel, a migrációs nyomással és az energiaárak emelkedésével.
A jövő hét elején kissé visszaesik a hőmérséklet és megnő a zápor, zivatar esélye, de aztán ismét melegedés kezdődik csütörtökig, amikor akár 32-39 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban. Pénteken már egy hidegfront miatt felhősebb időre kell készülni, a hőmérséklet 6-7 fokkal visszaesik és többfelé lehet zápor, zivatar, de a hét végére visszat
A Vonatinfó megszüntetése után egy osztrák weboldalon is lehet követni a vasúti járatok közlekedését. Ezen lehet ellenőrizni a várható késéseket még Magyarországon is.
Az új elnök, Polt Péter javaslatára Szabó Attilát, az Állami Számvevőszék korábbi jogi igazgatóhelyettesét választották meg az Alkotmánybíróság új főtitkárának. A poszt már február óta volt betöltetlen.
Az azóta letartóztatott férfit most emberkereskedelemmel és kényszermunkával is gyanúsítják, többen már évekkel korábban jelezték, hogy valami nincs rendben.
- Kábeltévé, digitális szolgáltató, műholdas adások, belső egység - ma már mindennapos szolgáltatások a tévénézéshez, tucatszám válogathatunk az ajánlatok közül, ontják a hirdetéseket, és órákig tart végig kapcsolgatni a kiosztott csatornákat. Ráadásul micsoda minőség!
A szervezők szerint több vármegye rendőrkapitánysága készül összehangolt ellenőrzésekre a fesztiválon. A Fishing on Orfű 18 éves történetében még nem volt hasonló.
A kormányfő szerint három fő veszélye van Magyarországra nézve a Közel-Keleten kialakult háborús helyzetnek. Elmondta, mire jutottak a Védelmi Tanács mai ülése után.
Az egyesület indoklása szerint az aktív apai jelenlét csökkenti a válási hajlandóságot, támogatja az anyák munkába történő visszatérését, segíti a gyermekek egészséges fejlődését és növeli a lojalitást a munkáltatók felé.
Az orvosai lemondtak róla, de Franciaországban átesett egy életmentő, kettős szervátültetésen Olivér, akit két évig kezeltek a lyoni kórházban. A 11 éves kisfiú most hazatérhetett.
Botrányos ülésen döntöttek pénteken a humán kutatóközpontok átadásáról. Volt, akire ülés közben gyakoroltak nyomást a munkahelyéről, hogy eszébe se jusson nem az elvárás szerint szavazni.
A kormányfő a Facebook-oldalán számolt be a Védelmi Tanács üléséről, amelyet azért hívtak össze, mert az Egyesült Államok Izrael oldalán beszállt az Irán elleni háborúba.