A filozófus szerint Orbán rendszere recseg-ropog, a Fideszen belül is nő az elégedetlenség. A választások sorsa, sőt az ország jövője is kérdésessé válhat.
Június 22-én az esti órákban kezdődik a Mozaik utcai felüljáró felújítása, amely miatt komoly dugók alakulhatnak ki. A beruházást végző fővárosi cég jelezte, a munkálatok tervezésénél figyelembe vették a nyári szünet alatt tapasztalható kisebb forgalmat, az óbudai polgármester viszont a tájékoztatást hiányolja, és a beruházás leállítását követeli.
A Tisza Párt elnöke az Európai Parlamentben a magyar vasúti közlekedést kritizálta, majd keményen visszaszólt a Fidesz képviselőjének, aki szerint ezzel a felszólalással Magyarországot járatta le.
Hadházy Ákos szerint "a fideszes képviselő Lázárnak könyörög, hogy adjon pénzt arra, hogy leaszfaltozzák Gyömrőn a falu szálére épített konténeriskolához vezető földutat, és majd adjon pénzt buszjáratokra is…"
A MÁV azt ígéri, megkülönböztetett figyelemmel vizsgálják ki azt az esetet, ahol azt állítják, a kalauz a vonaton elvette a két gyerektől a vonatjegyek árát, de magát a jegyet már nem adta oda nekik.
A volt köztársasági elnök nagyon el akarta kerülni, hogy újra a kegyelmi ügyről kelljen beszélnie, ahogy a tiszteletdíjára vonatkozó felvetést is inkorrektnek tartotta.
A biztonság továbbra is a legfontosabb szempont a magyar fogyasztók 83%-ának az online vásárlás során, derül ki egy új kutatásból. A magyar online vásárlók 84%-a készen áll arra, hogy új fizetési módra váltson, ha az nagyobb biztonságot kínál. Az új megoldások iránti nyitottság azt mutatja, hogy a magyarok értékelik, ha a saját feltételeik szerint
A Direkt36 több mint ezer hatósági dokumentumot elemzett mesterséges intelligencia bevonásával is. A háttérben leggyakrabban orvoshiány és műszaki gondok állnak.
A temesvári magyar–német színházban tartott beszélgetésen jelent meg először nyilvánosan lemondása óta Novák Katalin, aki őszintén vallott a nehéz időszakról, de a kegyelmi ügy részleteiről nem akart nyilatkozni.
A videós először a kerítésen mászott át, majd a főkapun becsöngetve is bejutott az erőmű területére, ahol senki nem állította meg. Az erőműt üzemeltető cég feljelentést tett.
A Medián friss kutatása szerint a fiatalok körében tarol Magyar Péter pártja. Egyre többen gondolják úgy, hogy 2026-ban a Tisza Párt válthatja le Orbánékat.
Június végén és július elején futópálya-karbantartási munkálatokat végeznek a debreceni repülőtéren, ez idő alatt a létesítmény nem tud sem fogadni, sem pedig indítani járatokat.
Magyarok tízezrei maradtak ivóvíz nélkül, a sós vízár pedig a Tisza felé közeledik. A katasztrófát a román állam lidérces bénultsága és tehetetlensége súlyosbítja.
Pfeiffer Ede Sándor, Munkácsy utcai emléktáblájának koszorúzása után, ünnepi hangversennyel folytatódott pénteken az Amerikai Liszt Társaság és az Erkel Ferenc Társaság közös programja. A városháza dísztermében Haydn, Chopin, Liszt és Erkel műveket hallgathattak a komolyzene kedvelői. Térségünk zenei életének megalapítója, Pfeiffer Ede Sándor eml
Ádám Zoltán szerint az egyetem jogellenesen rúgta ki rendkívüli felmondással. A bíróság első fokon az egyetemnek adott igazat. A volt docens szerint benne van a pakliban, hogy fellebbeznek.
Negyvenkilenc embert fogtak el a rendőrök egy kéthetes célkörözési akció során - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a police.hu oldalon.
A Transparency International pert nyert a jegybank alapítványával szemben. A kiperelt iratok újabb sötét részleteket tárhatnak fel a PADME több százmilliárdos vagyonkezeléséről.
Kísérő szülőként ment el az osztálykirándulásra, ahol megütötte a 16 éves gyereket. Rózsa már hétfőn megvonta a jogköreit, de eddig várt, hogy ő jelentse be a lemondását.
Az egykori köztársasági elnök 444-nek adott villáminterjúja után akadt ki a Momentum korábbi elnöke. Fekete-Győr szerint Novák soha nem vállalta a felelősséget a kegyelmi botrányért.
A Tisza csongrádi szakaszán a 2017 óta fokozatosan kiépülő rendszert tesztelik, amelytől azt remélik, hogy csökkentheti az éves átlagban 400 milliárd forintos veszteségeket.
Várnai László zuglói alpolgármester kísérő szülőként állítólag megütött egy 16 éves diákot június 12-i osztálykiránduláson, amiért Rózsa András polgármester megvonta jogköreit és nyilvánosan lemondásra szólította fel.